Népújság, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-23 / 300. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1985. december 23., hétfő Színházi előadás, felvételről A tévé egyik nagy előnye, dicséretes küldetése az, hogy milliók otthonába viszi a távoli színházak nevezetes produkcióit. Az előadásokról készített felvételek bármikor közvetíthetők, s megkímélik a nézőket a felesleges, a költséges utazgatástól, hiszen Budapest, Pécs, Szeged, Debrecen társulataival a képernyőn találkozihat. Ilyesmi történt december 15-én este is, amikor a Madách Színiház művészei mutatkoztak be, megjelenítve Szabó Magda Béla király című darabját, egy történelmi trilógia záróblokkját. Érdemes volt ezt a művet a nagyközönség számára is közkinccsé tenni, mert a széles rétegek históriai ismeretanyagát bővítette. Erre Bizony nagy szükség van, mert múltunk mindannyiunk okulására szolgáló tanulságai sokaknak semmit sem mondanak. Elsősorban azért, hiszen fogalmuk sincs a tények építőköveiről, s a mögöttük rejlő lényeg ösz- szetevőiről. Különösképp tragikus ez — aki jó néhányszor volt érettségi elnök hatványozottan tudja — a fiatalok, esetében. Akiknek gondolkodás- módjába így nem ötvöződhet be a megbecsülésre méltó elődök hagyatéka, holott ez az útravaló megköny- nyítené eligazodásukat a világ dolgaiban, ráadásul árnyaltabbá, megfontoltabbá formálná cselekedeteiket, mert hatna rájuk a példaképek karaktere. Többek között ezért kellenek ezek a műsorok, úgy véljük: sűrűbben, mint eddig. A látvány, s a mögöttes tartalmi, eszmei, érzelmi mag ugyanis minden csak azért- is pedagógizálásnál hatásosabb. Az egyéniséget bűvöli el, babonázza meg, aki olyan évszázadokkal ezelőtt élt személyiségekkel azonosulhat, illetve konfr on tálhat, amilyeneknek az író mintázza őket, s amilyenek — legalábbis alapvonásaikban — lehettek. Ezt érezte az alkotó. s emiatt teremtette meg számunkra a második honalapító — ez a kifejezés is sablonjaink gazdag tárházából való — hús-vér figuráját. A koronás főben az embert rajzolta meg, aki nem elsősorban egyéni vágyainak teljesüléséért tevékenykedik, hanem mindenekelőtt népe, országa boldogulásáért vívódik, ütközik, ha szükséges a legközvetlenebb hozzátartozóival is. Ekként vált maivá a tegnapi téma. Ez a titka annak, hogy vérbeli dráma bontakozott ki a színpadon, izzó konfliktusokkal, remekül mintázott jellemekkel, nagyszerűen kimunkált párbeszédekkel. Ezek után természetes az óhaj; jussanak be a kamerák Thália minden igényes hajlékába, s tudósítsanak bennünket kizárólag olyan értékekről, amelyek nemcsak a szellemi ínyencekért, hanem mindnyájunkért születtek . . Pécsi István „Én, kérem, még nem játszottam ...” Egy rendhagyó író rendhagyó tévéjátéka: a Villany- vonat című mű, nem a megszokott kerékvágásban haladt. Mai életünkről úgy szólt ez a történet, hogy közben felvillantak a forgatás pillanatai, képet kaphattunk magáról az alkotás folyamatáról is. Vámos Miklós, a fiatal nemzedék egyik legtehetségesebb képviselője, szokatlanul szorgalmas, kötetei rendre egymás után látják meg a napvilágot. Érzékeny, egyben jó humorú alkotó: keresi a kifejezés új lehetőségeit, igyekszik szellemesen és pontosan fogalmazni. Formai játékai soha nem öncélúak, mindig vigyáz arra, hogy a tartalomhoz jól illeszkedjék a sztori menete. Az a novella is hasonlóan visszaadja ennek a rokonszenves írónak a vonásait, amelyet most televízióra alkalmaztak. Nosztalgikusan tűnnek fel az elmúlt húszharminc év történései a Villanyvonatban, egy család sajátos világán keresztül. A hiányok halmozódnak a különböző nemzedékekben : elérhetetlen tárgyak köré csoportosulnak ezek a vágyak. Az apának az Omega karóra jelentette a boldogság netovábbját, míg a fiú, a sztori elmesélője a villany - vonat után érez vonzódást. Megtestesítik ezek az eszközök az élet teljességét, velük talán határozottabbak, bátrabbak, szebbek lennének. De mivel csupán álmok maradnak, a tökéletesség is elérhetetlen. Röviden így lehetne megfogalmazni a látottak mag- vát, bár ez nem adja az egész hű képét. Két vagy három nézőpontból is lehet vizsgálni a filmet. Egyszerre bájos fintor, és súlyos társadalmi kérdéseket hordozó elemzés. Míg szórakozunk rajta, néha végigfut a hátunkon a hideg, s míg mo- solygunk, meg is keseredik a szánk íze. Nagyívű korképet nem vázol fel a Villanyvonat. Ám, az általa ábrázolt kis töredékekből mégiscsak összeáll a mozaik, amelyből fölsejlik valami az elmúlt évtizedek lényegéből. Mert nemcsak nagy társadami folyamatok alkotják életünket, hanem legalább ennyire meghatároz bennünket a család mikroklímája, s ezt jól érzékeltette a mű. Mert szinte minden famíliába tartozik egy Jenci bácsi-féle rokon, aki egyszemélyben képviseli a nyugati világ fényeit. Mítosz szerveződik köré, a két életszínvonal megítélése délibábos képzetekbe ringatja a honi hozzátartozókat. De aztán megjelenik az „uraságaktól levett” báli ruha, a cipő, amelyekkel ki akarják segíteni az itthon maradottaikat. Nemcsak a zsebek tartalma, hanem a mentalitás is különbözik: a két testvér soha nem értheti meg egymást, a jólmenő angol üzletember báty és öccse, a szegény pesti kisember sohasem juthatnak közös nevezőre. A fiú persze álmodozik, mint minden gyerek. A ködképek között ott szerepel első helyen a villanyvonat, amely a keménykalapos gentleman nagybácsi nagy-britanniai kastélyától egyenesein a budapesti bérlakás szűkös előszobájáig zakatol. De hát éppen kiutazásakor tudja meg, hogy mily nagy a távolság, milyen sorsfordító a döntés: elmenni vagy maradni. Számára már kérdésként sem merül fel a probléma: ízig- vérig ide tartozik a fiú feleségével együtt. Már bele sem kerülnek olyan beszélgetésbe, mint annak idején a nagybácsi a papával. Szellemesen és jól fogta meg a rendező Gát György a történetet. Kellemes perceket szerzett a nézőnek a főszereplő, Rudolf Péter is. Bár többször lenne részünk ilyen könnyed, mégis tartalmas néznivalóban. Gábor László A Liszt-ház 1798-ban épült Liszt év 1986 Weimarban él a történelem Az ezeréves thüringiai város barokk, reneszánsz és klasszicista stílusban épült házai, kastélyai régi pompájukban fogadják a látogatókat, az ódon utcákat járva érződik Goethe és Schiller, Bach és Liszt szellemének sugárzása. Weimarban él a történelem. A Nemzeti Színház előtt a két nagy költőgéniusz életnagyságú bronzszobrának lábainál még ott a november 10-én, Schiller születésének napján elhelyezett koszorú, a jénai egyetem tanári kara kegyelettel emlékezett a néhai profesz- szortársra. Az llm folyó völgyében lévő, 65 ezer lakosú város jelentős kulturális, tudományos és oktatási központ az NDK-ban. Legnevezetesebb műemlék palotájában, a Schloss néven ismert négy épületszárnyas, díszudvaros, tornyos kastélyban a híres — a középkortól a XX. századig terjedő korok német festészetét bemutató — gazdag anyagú képtára mellett, itt kapott helyet a Klasszikus Német Irodalom és Emlékhelyek Nemzeti Kutató Intézete. Nemzetközi kapcsolatai kiterjedtek, a többi között hazánkkal is együttműködnek különböző tudományos elméleti munkákban. Az elmúlt években a budapesti Petőfi Múzeum közreműködésével Petőfi, Madách, Ady, József Attila életét és munkásságát bemutató kiállításokat rendeztek itt. A történelmi parkban pedig Petőfi-szobrot állítottak fel. Viszonzásként tavaly a magyar fővárosban Goethe thüringiai rajzaiból nyílt tárlat. A magyar irodalom- tudomány iránti érdeklődést bizonyítja az is, hogy állandósult a kapcsolatuk a Széchényi Könyvtárral : biblibgráfiai munkákban vesznek részt, rendszeressé vált a 'folyóiratcsere a Magyarországot járja és Egerbe is eljutott Gömöri Vivianne, a magyar származású francia zongora- művésznő. Szövetkezett Havas Judit előadóművészszel, s kettejük vállalkozásaként megszületett a Kányád! verseim által fémjelzett francia—magyar műsor. Gömöri Vivianne, aki tízéves gyerekként kezdte mu- zsikusi pályáját, először De- bussy-darabokkal mutatkozott be. A leírt zenét kristálytisztán szólaltatta meg a zongorista; a lejtés és a lendület olyan fegyelmezett áramlásával, amit külön értékként vettünk észre. Mert igaz az, hogy a kottaértékek eleve meghatározzák, mit kell játszania a művésznek, mégis: nem szabadosság, ha két intézmény között, s kölcsönösen fogadják egymás kutató munkatársait. Dr. Siegfried Seifert filozófus professzor, a wei- mari kutatóközpont főigazgató-helyettese ottjár- tamkor elmondta, hogy a jövőben még szorosabbra szeretnék fűzni kapcsolataikat: — Weimar egyetlen városa az NDK-nak, ahol a magyar irodalomtörténészek segítségével értékes kiállításokat mutatunk be. Közös tervünk, hogy 1987- ben Kassák Lajos munkásságáról adjunk teljes képet Weimar lakóinak és az idelátogató irodalombarátoknak. Mi viszont Goethét, mint műgyűjtőt mutatjuk be jövőre Budapesten. A közös, tudományos munka- kapcsolatok bővítését és továbbfejlesztését szolgálja majd az a konferencia is, amelyet 1989-ben Weimarban tartunk, a nagy tapasztalatokkal rendelkező Petőfi Múzeum kezdeményezésére. A kutatóintézet helyettes vezetője megemlítette: az utóbbi évtizedben sokat tettek a város gazdag örökségének megmentéséért, Weimar ellenáll az idő ostromának. 1982-ben befejeződött a Goethe-lakóház és a hozzá csatlakozó múzeum újjáalakítása, évente negyedmillió látogató keresi fel a halhatatlan művöket alkotó költő-író egykori rezidenciáját. Most ősztől elkezdődött az 1777-ben épült Schiller-ház restaurálása is, mögötte múzeum épül, az egész épületkomplexumot 1988-ban nyitják majd meg. E nagyméretű, ígényes munkát, mint mondotta dr. Siegfried Seifert professzor, a XI. pártkongresszusra tett felajánlásaik között a tudományos Irodalmi értékek gazdagítása címén tartják számon. Weimar 1986. évi programjai között a legnagyobb szabású a Liszt Ferenc-ün a motívumok, a dallam finom kis közeiben az átélő zenész elhelyezi azt a bizonyos többletet. Mozartot játszva, vagy Liszt Koncert-etüdjét, az II sospiro-1 felélénkítve, ez a nemes vonásokat felmutató asszonyi lélek nagy álmodozó is. S mégis: hiába tud a művésznő kitűnően magyarul, hiába vette fel a programjába Bartók két számát is, a Burlesque-t (Op. 80. No. 3.) és Rondo népi dallamokkal címűt, vagy Kodály Marosszéki táncát, az idegen zenei nevelés kitetszik: a mi művészeink másképp közelítik meg ezeket a mélyen magyar tőről fogant dallamokat. Itt is nagyszerű teljesítményt nyújtott Vivianne Gömöri, de ezt az árnyalatnyi különbséget fel kell jegyeznünk! Havas Judit Weöres Sándor 111. szimfóniájával lénepségsorozat lesz. Az egész világon ismert zongoraművész, zeneszerző születésének 175. és halálának 100. évfordulójára készülnek. Liszt egykori házában lévő emlékmúzeumba évente több mint 50 ezren látogatnak el a föld minden részéről. A német zenei élet fejlődésében jelentős szerepet betöltő Liszt Ferenc emlékének nemcsak a magyarok, hanem a weimariak is nagy tisztelettel adóznak. Közösen a berlini magyar kulturális intézettel az NDK számos városában •— Berlinben, Eisenachban, Lipcsében — különböző kiállításokat rendeznek. Az évforduló alkalmából Lisztemlékérmet bocsátanak ki, Liszt és kora címmel egy reprezentatív képes album is megjelenik. A nagy művész kezdeményezésére a még 1872-ben alapított Zeneművészeti Főiskolán, májusban, Hans Rudolf vezényletével ünnepi Liszt- koncertet rendeznek, ahol fellépnek a Weimarban tanuló magyar zeneművészeti növendékek is. Most először adják elő Liszt Goethe Faust-jára komponált kórusművét. A Schloss-beli látogatás után a parkszéli szolid házhoz vitt utam. A kétszintes épület falát borostyán futja be, kertjében kispad hívogatja a fáradt idegent. Itt élt, ide tért mindig visz- sza minden idők egyik legnagyobb muzsikusa. .. A szobák eredeti bútorzata, a két zongora, amelyeken a mester és tanítványai játszottak. a színes szőttes függönyök, a szőnyegek a száz esztendővel ezelőtti otthon hangulatát idézik. Ez az örökség mindazok öröksége, akik ide belépnek. Köszönet érte a hagyománytisztelő wetmariaknak. pett be a műsorba. Ezt a mindennapi valóság felett járó, zeneileg is eléggé bonyolult költeményt magától értetődő, a színészi elemeket sem nélkülöző gesztusokkal hozta hallgatósága elé. A két óra úgy röppent el, hogy csaknem egy évszázad zenei és versemlékei között járva megállapíthattuk: Verlaine vers-ideálja óta sókat változott a világ. Még „vannak vidékek”, jobban meg kellene becsülnünk valamennyit. A közönség mintha nem is ismerné ezeket az irodalmi és zenei tájakat! Pedig ezek vannak „legbelül”, ahogy Kányádi Sándor is esküszik rá. Értékes este telt az az Ifjúsági Házban. Akik hallották a műsort, emlékezni fognak rá. (farkas) A Julie kisasszony hatvani bemutatójáról A századforduló svéd társadalmát, mint Európában mindenütt, éles osztálytagozódás jellemzi. Johan August Strindberg, aki érzékenyen reagál a világ körötte zajló eseményeire, mozgásaira, továbbá ismerője Marx, Engels filozófiai téziseinek, egy időre így válik a szociális eszmék, törekvések hívévé. E rokonulásból aztán több olyan írásműve is születik, amelyek — családi környezetre szűkítve bár! — a maguknak többet, teljesebb életet követelők, vagy pedig a társadalmi kihívást elfogadók mindennapjait állítják a cselekmény fókuszába. És Strindberg nem hagy kétséget afelől, hogy kikkel tart, kikkel érez! Légyen az esetünkben a Hatvani Galéria-Játékszín nemrég bemutatott új darabja, a Julie kisasszony, amely lényegét tekintve szabályos szerelmi háromszög, de végső kicsengésében nem pusztán az erkölcsi rossz elvetése, hanem ítélet, s a ház úrnőjén keresztül egy osztályt támad szembe. Nem szeretnénk a színpadi mű meséjét, drámai vonalvezetését részletezni. Elég talán annyi a rendezői, színészi feladatok és a játék egészének vizsgálata szempontjából, hogy szerencsésen, célratörően egyetlen éjszakába sűrűsödnek a cselekmények. És az inast kedvesétől, a cselédlánytól megfosztani, elnyerni akaró Julie egyszerre hajlik közönséges, pőre ösztöneire, illetve követi a hoppon maradt főúri menyasszony hiúságdiktálta, belső parancsát. Különben ez a kettős indíték, ezek összekuszálódása viszi el az önítélkezéshez is, amely a dráma végső akkordja A produkciót tekintve immár: Tasnádi Márton rendezői munkája kívánkozik az élre, ami persze nem rangsor. Ahogy megfigyelhettük, Tasnádi elsősorban a belső monológok művészi kifejezésére összpontosít. Rendezése ugyanakkor számol a cselekményt előre lendítő, a színpadi világot áttü- zesítő konfliktushelyzetek egymásra építésével, és kellő rutinnal, fokról fokra gyorsítja fel a hangsúlyos jeleneteket. Erénye továbbá, hogy jó egyensúlyt teremt a három jellem, a három különböző színpadi figura felvázolásában, a karakterek megformálásában. Sorolva a szereplőket, úgy véljük: Tóth Éva ideális Julie kisasszony! Kihasználtságában, könyörtelenségében egyaránt telitalálatként tárja elénk a kívánt nőalakot, és van színe, erőtartaléka hozzá, hogy tovább gazdagítsa azt a végső meghasonlás pillanataiban is. Jean, az inas, amiként Balkay Géza átlényegí- tette a darab kulcsalakját, hasonlóképpen összetett, gazdagon árnyalt figura. Funkciójából adódóan tud fölényesen hűvös, hidegen ironikus, ugyanakkor pedig belső megfontoltságból kegyetlenül ítélkező is lenni. Kevesebb szöveg, de annál inkább jó poentírozási lehetőség jutott a színen a Kristint megformáló Sándor Erzsinek! A megcsúfolt cselédlány alakját néhány emlékezetesen szép, szívig ható pillanattal építette az előadás matériájába. Vele, általa válik teljessé a környezetnek szánt írói minősítés, társadalmi és valláserkölcsi tendencia, amely Strindber- get mindannyiunkhoz közeliként mutatja fel a mában is. Érdemes volt tehát leverni a port a Julie kisasz- szony szövegkönyvéről, amelyet annak idején olyannyira nem szenvedhetett a klérus, vagy még inkább a századelő urolkodó osztályának a prüdériája. (m—ö) H. A. Zenés irodalmi est az Ifjúsági Házban „Vannak vidékek” Egy hét... A Bechstein- zongorán egykor Liszt és tanítványai játszottak (Fotók : KS)
