Népújság, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-21 / 299. szám

4* NÉPÚJSÁG, 1985. december 21., szombat CSALÁDI KÖR ’85-BEN Kolozsváriéknál karácsony előtt A néhány szabadnap alatl lesz idő közös kirándulásra is. — Mi rengeteget kirán­dulunk. Szinte mindennap — mondja Kolozsvári Gyu­la. — Igaz, mióta építke­zünk, kevesebb idő jut rá. A nyomdával szemben épül az új otthon. Jövőre talán be is költöznek. Per­sze a dolog nem ilyen egy­szerű. Eger. Kiskanda u. 4. A lakótelepi ház. földszintjén a Kolozsvári családot keressük a fotóriporterrel. A lakás he -járata előtt három ródli sorakozik, pél dás rendben egymás mellett. A csőn getésre a ház „fiatal úrnője" nyit aj lót. Kedvesen, kicsit pirulva tessékel beljebb, pedig nincs oka pillanatmi zavarra sem. Igazi családi hangulatba, idilli légkörbe csöppenünk. Egy két perc alatt gyerekek nyüzsgő csoport ja vesz körül bennünket. Szaladgál nak. nevetgélnek, érdeklődve nézege tik a váratlanul betoppant idegeneket. Jules.» Dani Nándi Zsófi — Ne számolja őket! Most öten vannak. Nándi barát­jával együtt — mondja természetes derűvel az anyu­ka. miközben a papát ke­ressük a gyerekhad kísére­tében. A fürdőszobában ta­láljuk meg egy csavarhúzó­val a kezében. Éppen szerel- getett valamit. A barátságos „zűrzavar” után a nagyszo­bában telepszünk le beszél­getni Kolozsvári Gyula, a csa­ládfő, mérnök az egri Köz­úti Építő Vállalatnál, Ildikó, a felesége nemrég kezdett dolgozni a gyes után, kórhá­zi segédápolóként. Nándor 12, Zsófi 10, Dani 8, Julika 3 éves. Nándi a legidősebb, kissé bizalmatlanul méreget bennünket. Láthatóan nem kedveli, ha idegenek boly­gatják a megszokott családi békét. Ildikó szavaira kapom fel a fejem. Szokatlan pálya- módosításáról beszél. — Én is mérnökként vé­geztem. De ahogy jöttek a gyerekek egyre jobban érez­tem, hogy nem való hozzám ez a szakma. Mindig is sze­rettem volna kicsikkel foglal­kozni. Édesanyám is peda­gógus volt. Aztán mégis hagytam magam rábeszélni a műegyetemre. De négy gyerek után most már bizto­san tudom, hogy rossz vá­lasztás volt. így aztán ismét tanulok. Szülésznő szeretnék lenni. — Manapság ritka az a házaspár, aki kettőnél több gyermek nevelését vállalja — jegyzem meg. — Pedig nincs ebben sem­mi különös. Ez szerintem még nem számít nagy csa­ládnak. Azt hiszem, minde­nütt így lenne természetes. A férjem is népes családban nőtt fel, s igaz, hogy mi csak ketten- voltunk testvé­rek, de megfogadtam, hogy nekem legalább három gye­rekem lesz. A negyedik előtt is csak azért gondolkoztunk, mert bizony a lakás kicsi, s a konyha vagy a szobák mérete sajnos nem igazodik a létszámnövekedéshez. De még így is vállaltuk, és egy­általán nem bántuk meg. Ahogy figyelem, a legki­sebb. s a legvirguncabb Jul­csikét, ezt nem is csodálom Apu ölébe fészkeli magát, aztán nagyokat visítva vé­gigcikázik a szobán. majd az asztal mögé bújva ku­kucskál a furcsa vendégekre. — Jön a karácsony. Gon. dolom, ez az egyik legked­vesebb ünnep ... — Nálunk nincsenek ünne­pek — így felel legnagyobb meglepetésemre az apa. — Képzelje csak el, ha minden szokásos ünnepet számba vennénk, akkor egész évben csak egymást' köszöntget­nénk. Az ajándékozást sem egy-egy jeles naphoz kötjük. Ha valakinek szüksége van valamire, azt megkapja, ha lehetőség van rá. Nándi ál­ma például az új Világat­lasz. Ha hozzájutunk, meg­vesszük. Mindig oda kell fi­gyelni a másikra, nemcsak a piros betűs napokon. — A karácsony azért ná­lunk is karácsony — veszi át a szót Ildikó. — Igaz, mi soha nem misztifikáltuk. A fát mindig a gyerekek kí­vánságára és elképzelései szerint állítjuk fel. Minden­ki részt vesz az előkészüle­tekben. Egyébként úgy ér­zem, a városi karácsonyok ellaposodtak, sokat veszítet­tek eredetiségükből. A gye­rekeknek mindig mesélek a régi falusi ünnepekről, a betlehemesekről. Ök ezt már csak az én emlékeimből is­merik. Igaz, a szaloncukrot házilag állítjuk elő, úgy, ahogy azt a férjem otthon látta. Sőt, kenyeret, kalá­csokat is sütünk, ha kedvünk van hozzá. Ebből a munká­ból az egész család öröm. mel veszi ki a részét. Az ajándékok is jobban esnek, ha saját magunk készítjük el. Dani és Nándi például rajzolnak valami szépet, Zsó­fi a kerámia-szakkörben ta­nult meg ízléses kis tár­gyakat készíteni. S mivel Dani fagottozni, Zsófi zon­gorázni tanul, tavaly példá­ul házikoncertet állítottak össze nekünk. — Nem szeretjük a be­zártságot, a szűk lakótelepet. Ezért aztán arra gondoltunk, hogy Zsáriban építünk eg.y kis nyaralót, ahol kikapcso­lódhatunk időnként. Beuta­lóhoz ugyanis mi nemigen jutunk hozzá. Igen ám, de a nyaralóépítéshez nem kap­tunk kölcsönt. Pedig akkor a férjem már javában gmk- zott. Éjjel-nappal, hétvége­ken is dolgozott. Később be­láttuk, hogy ennyit nem ér az egész, így aztán itt vet­tünk telket Egerben, s épít­kezni kezdtünk. — Ezt a lakást ugyanis már kihiztuk — fűzi hozzá Zsófi, a nyomaték kedvéért. — Jöjjön! Nézzen körül! — invitál Ildikó, és máris a gyerekbirodalomban va­gyunk. — Ahogy szaporod­tunk, úgy próbáltuk kitolni a lakás falait. Szerencsére megkaptuk a babakocsi-tá­rolót, és átalakíthattuk. Mi­vel a két nagyobbik gyerek sokat gyakorol hangszeren, ezért külön szobát kellett nekik biztosítani, hogy ne zavarják egymást. így kerül­tek párba a kisebbek a na- gyobbákkal. S bár ezek a szobák is picik, mindenki­nek külön zuga van. A falakon mesés lepke- és bogárgyűjtemények szak­szerűen kipreparálva, üveg­lap alatt, ahogy azt a nagy- könyvben megírták. — Nos, ezek a közös kirán. dulásaink „áldozatai” — ve­szi észre csodálkozásomat a ház asszonya. — Készítettünk egy lepkehálót, és a baran­golások alatt elejtettünk egy- egy szép példányt. Minde­gyiknek ismerjük a nevét és a származási helyét. — Azt is megfigyeltük egyszer, hogyan születik a lepke — meséli Nándi. — Találtunk egy bábot, és vé­gignéztük hogy bontakozik ki a lepke teste, a szárnya. Ez volt az! — mutat egy feltűzött színesszárnyúra. — Nándi imádja a termé­szetet. Rengeteg ilyen jelle­gű könyvet olvas. Az új Vi­lágatlasz is azért olyan fon­tos. mert a régit már rongy- gyá lapoztuk — kísér tovább Ildikó. — Igen. ahogy lát­ja, sok könyvünk van. A fér­jem gyűjti a szép kiadású régi lexikonokat. Ha egy 'kis jutalom áll a házhoz, egész biztos, hogy gyarapodik a könyv- vagy a lemeztár. Na­gyon jó dolog ez. A gyere­kek is, mi is sokat használ­juk ezeket a kiadványokat. Tudom, a karácsonyi készü­lődésről kellene beszélni, — szabadkozik az édesanya, de nekünk ez a pár nap főként azért öröm, mert ilyenkor együtt lehetünk. Rengeteget játszunk, főleg régi társas­játékokkal. Ebbe a kicsi is be tud kapcsolódni. Jó né­hány játékot saját kezűleg állítottunk elő. Így olcsóbb és érdekesebb is. A szomszéd gyerekek is szívesen járnak át hozzánk, és mi örömmel látjuk őket. Vetélkedőket, vakációkezdő és záróbálokat szervezünk Nagyon élvez­zük. Egyik ámulatból a másik­ba erem Ilyen család — már kezdtem azt hinni —, csak a mesében létezik. És akkor véletlen megtalálom Egerben a Kiskanda u 4 szám alatt. Az édesanya most három műszakban dolgozik, de sen­kinek nem volt ellenvetése, mert mindenki tudja, hogy szereti, amit csinál. A gye­rekek önállóak. Nem kell őket noszogatni a házimun­kára. Ellátják magukat, és a kisebbekre is odafigyel­nek. Rengeteg a közös él­mény, amit az összetartáson, az egymáshoz való ragasz­kodáson lehet leginkább le­imérni. Búcsúzkodunk. Nem za­varjuk tovább őket. Távo­záskor az édesanya még megjegyzi : — Talán jobb lenne, ha nem is jelenne meg ez a cikk ... Magyarázkodom : — Ne haragudjanak, hogy „rájuk törtünk’’, de az ilye» közösség manapság egyre ritkább, és . . . A papa zárja le a beszél­getést. — Én ismerek jó néhány családot, éppen ezért merem mondani, hogy a mi csalá­dunk tényleg igazi közösség Csak magamban gondolom, valóban az. Titka is van: a szeretet. Barta Katalin EGY FELMÉRÉS TAPASZTALATAI Fehér foltok a szállításiszakem Megyénkben 289 közület 4638 gépjárművet üzemeltet. Ebből áruszállításra több mint háromezret, személy- szállításra közel ezernégyszá­zat használnak. A közelmúlt­ban végeztek egy felmérést, — amely kiterjedt az elmúlt évekre is — annak megálla­pítására, hogy ezeknek az autóknak az üzemeltetésére megfelelő képesítéssel ren­delkező szakemberek állnak'e rendelkezésre a különböző vállalatoknál. üzemeknél. A Heves Megyei Szállítási Bizottság megállapította, hogy megyénkben az 'Utóbbi évek eredményeit is figye­lembe véve, még mindig jó néhány szakképzetlen szál­lításvezető, s ügyintéző dol­gozik. A felmérést végző szakemberek olyan munkál­tatóknál is jártak, ahol nem önálló területként szerepel ez a tevékenység. Több he­lyütt például anyagellátási vagy növénytermesztési egységekhez sorolták ezeket a feladatokat. Nem egy olyan, téves szemlélettel is találkoztak, ahol a több részleggel vagy üzemmel rendelkező gazdálkodó egy­ségeknél a központból úgy­nevezett gépjármű-előadó irányítja ezt a munkát. A teljes igazsághoz azon­ban az is hozzátartozik. hogy a szállításvezetők át­lagbére alacsony. Ez minden gazdálkodó egységre jellem­ző. Ennek következménye lehet, hogy a szakmában dol­gozók és vezetőik nem is törekszenek a magasabb ké­pesítés megszerzésére. Min­denféle propaganda ellenére is a különböző tanfolyamok­ra meglehetősen kevesen je­lentkeznek. Persze ebben több esetben hibáztatható a munkaadó is, mivel nem minden esetben engedik el munkaidőben az oktatásra dolgozóikat, s érthetetlen módon él a szakmai félté­kenység is. A szállítási szakemberek elé ugyanakkor olyan felada­tokat állítanák, amelyek je­lentősége népgazdasági szin. ten is mérhető. Elegendő, hogyha csak az üzemanyag megtakarításról szólunk’• ám ez is lényegesen összetettebb munkát jelent az egyszefű ténynél. Éppen ezért a szállítási bizottság felmérése olyan javaslatokat továbbított a szakhatóságoknak, amgjyek megkönnyítenék az ezéfr ' a területen dolgozók képzését, továbbtanulását. Az egyik ilyen alapvető ötlet többek között, hogy közép- és fel­sőfokú szaktanfolyamokat a megyei ATI-k is végezhesse­nek, természetesen biztosítva a főiskolák által szervezett tanfolyamok színvonalát.

Next

/
Thumbnails
Contents