Népújság, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-21 / 299. szám
4* NÉPÚJSÁG, 1985. december 21., szombat CSALÁDI KÖR ’85-BEN Kolozsváriéknál karácsony előtt A néhány szabadnap alatl lesz idő közös kirándulásra is. — Mi rengeteget kirándulunk. Szinte mindennap — mondja Kolozsvári Gyula. — Igaz, mióta építkezünk, kevesebb idő jut rá. A nyomdával szemben épül az új otthon. Jövőre talán be is költöznek. Persze a dolog nem ilyen egyszerű. Eger. Kiskanda u. 4. A lakótelepi ház. földszintjén a Kolozsvári családot keressük a fotóriporterrel. A lakás he -járata előtt három ródli sorakozik, pél dás rendben egymás mellett. A csőn getésre a ház „fiatal úrnője" nyit aj lót. Kedvesen, kicsit pirulva tessékel beljebb, pedig nincs oka pillanatmi zavarra sem. Igazi családi hangulatba, idilli légkörbe csöppenünk. Egy két perc alatt gyerekek nyüzsgő csoport ja vesz körül bennünket. Szaladgál nak. nevetgélnek, érdeklődve nézege tik a váratlanul betoppant idegeneket. Jules.» Dani Nándi Zsófi — Ne számolja őket! Most öten vannak. Nándi barátjával együtt — mondja természetes derűvel az anyuka. miközben a papát keressük a gyerekhad kíséretében. A fürdőszobában találjuk meg egy csavarhúzóval a kezében. Éppen szerel- getett valamit. A barátságos „zűrzavar” után a nagyszobában telepszünk le beszélgetni Kolozsvári Gyula, a családfő, mérnök az egri Közúti Építő Vállalatnál, Ildikó, a felesége nemrég kezdett dolgozni a gyes után, kórházi segédápolóként. Nándor 12, Zsófi 10, Dani 8, Julika 3 éves. Nándi a legidősebb, kissé bizalmatlanul méreget bennünket. Láthatóan nem kedveli, ha idegenek bolygatják a megszokott családi békét. Ildikó szavaira kapom fel a fejem. Szokatlan pálya- módosításáról beszél. — Én is mérnökként végeztem. De ahogy jöttek a gyerekek egyre jobban éreztem, hogy nem való hozzám ez a szakma. Mindig is szerettem volna kicsikkel foglalkozni. Édesanyám is pedagógus volt. Aztán mégis hagytam magam rábeszélni a műegyetemre. De négy gyerek után most már biztosan tudom, hogy rossz választás volt. így aztán ismét tanulok. Szülésznő szeretnék lenni. — Manapság ritka az a házaspár, aki kettőnél több gyermek nevelését vállalja — jegyzem meg. — Pedig nincs ebben semmi különös. Ez szerintem még nem számít nagy családnak. Azt hiszem, mindenütt így lenne természetes. A férjem is népes családban nőtt fel, s igaz, hogy mi csak ketten- voltunk testvérek, de megfogadtam, hogy nekem legalább három gyerekem lesz. A negyedik előtt is csak azért gondolkoztunk, mert bizony a lakás kicsi, s a konyha vagy a szobák mérete sajnos nem igazodik a létszámnövekedéshez. De még így is vállaltuk, és egyáltalán nem bántuk meg. Ahogy figyelem, a legkisebb. s a legvirguncabb Julcsikét, ezt nem is csodálom Apu ölébe fészkeli magát, aztán nagyokat visítva végigcikázik a szobán. majd az asztal mögé bújva kukucskál a furcsa vendégekre. — Jön a karácsony. Gon. dolom, ez az egyik legkedvesebb ünnep ... — Nálunk nincsenek ünnepek — így felel legnagyobb meglepetésemre az apa. — Képzelje csak el, ha minden szokásos ünnepet számba vennénk, akkor egész évben csak egymást' köszöntgetnénk. Az ajándékozást sem egy-egy jeles naphoz kötjük. Ha valakinek szüksége van valamire, azt megkapja, ha lehetőség van rá. Nándi álma például az új Világatlasz. Ha hozzájutunk, megvesszük. Mindig oda kell figyelni a másikra, nemcsak a piros betűs napokon. — A karácsony azért nálunk is karácsony — veszi át a szót Ildikó. — Igaz, mi soha nem misztifikáltuk. A fát mindig a gyerekek kívánságára és elképzelései szerint állítjuk fel. Mindenki részt vesz az előkészületekben. Egyébként úgy érzem, a városi karácsonyok ellaposodtak, sokat veszítettek eredetiségükből. A gyerekeknek mindig mesélek a régi falusi ünnepekről, a betlehemesekről. Ök ezt már csak az én emlékeimből ismerik. Igaz, a szaloncukrot házilag állítjuk elő, úgy, ahogy azt a férjem otthon látta. Sőt, kenyeret, kalácsokat is sütünk, ha kedvünk van hozzá. Ebből a munkából az egész család öröm. mel veszi ki a részét. Az ajándékok is jobban esnek, ha saját magunk készítjük el. Dani és Nándi például rajzolnak valami szépet, Zsófi a kerámia-szakkörben tanult meg ízléses kis tárgyakat készíteni. S mivel Dani fagottozni, Zsófi zongorázni tanul, tavaly például házikoncertet állítottak össze nekünk. — Nem szeretjük a bezártságot, a szűk lakótelepet. Ezért aztán arra gondoltunk, hogy Zsáriban építünk eg.y kis nyaralót, ahol kikapcsolódhatunk időnként. Beutalóhoz ugyanis mi nemigen jutunk hozzá. Igen ám, de a nyaralóépítéshez nem kaptunk kölcsönt. Pedig akkor a férjem már javában gmk- zott. Éjjel-nappal, hétvégeken is dolgozott. Később beláttuk, hogy ennyit nem ér az egész, így aztán itt vettünk telket Egerben, s építkezni kezdtünk. — Ezt a lakást ugyanis már kihiztuk — fűzi hozzá Zsófi, a nyomaték kedvéért. — Jöjjön! Nézzen körül! — invitál Ildikó, és máris a gyerekbirodalomban vagyunk. — Ahogy szaporodtunk, úgy próbáltuk kitolni a lakás falait. Szerencsére megkaptuk a babakocsi-tárolót, és átalakíthattuk. Mivel a két nagyobbik gyerek sokat gyakorol hangszeren, ezért külön szobát kellett nekik biztosítani, hogy ne zavarják egymást. így kerültek párba a kisebbek a na- gyobbákkal. S bár ezek a szobák is picik, mindenkinek külön zuga van. A falakon mesés lepke- és bogárgyűjtemények szakszerűen kipreparálva, üveglap alatt, ahogy azt a nagy- könyvben megírták. — Nos, ezek a közös kirán. dulásaink „áldozatai” — veszi észre csodálkozásomat a ház asszonya. — Készítettünk egy lepkehálót, és a barangolások alatt elejtettünk egy- egy szép példányt. Mindegyiknek ismerjük a nevét és a származási helyét. — Azt is megfigyeltük egyszer, hogyan születik a lepke — meséli Nándi. — Találtunk egy bábot, és végignéztük hogy bontakozik ki a lepke teste, a szárnya. Ez volt az! — mutat egy feltűzött színesszárnyúra. — Nándi imádja a természetet. Rengeteg ilyen jellegű könyvet olvas. Az új Világatlasz is azért olyan fontos. mert a régit már rongy- gyá lapoztuk — kísér tovább Ildikó. — Igen. ahogy látja, sok könyvünk van. A férjem gyűjti a szép kiadású régi lexikonokat. Ha egy 'kis jutalom áll a házhoz, egész biztos, hogy gyarapodik a könyv- vagy a lemeztár. Nagyon jó dolog ez. A gyerekek is, mi is sokat használjuk ezeket a kiadványokat. Tudom, a karácsonyi készülődésről kellene beszélni, — szabadkozik az édesanya, de nekünk ez a pár nap főként azért öröm, mert ilyenkor együtt lehetünk. Rengeteget játszunk, főleg régi társasjátékokkal. Ebbe a kicsi is be tud kapcsolódni. Jó néhány játékot saját kezűleg állítottunk elő. Így olcsóbb és érdekesebb is. A szomszéd gyerekek is szívesen járnak át hozzánk, és mi örömmel látjuk őket. Vetélkedőket, vakációkezdő és záróbálokat szervezünk Nagyon élvezzük. Egyik ámulatból a másikba erem Ilyen család — már kezdtem azt hinni —, csak a mesében létezik. És akkor véletlen megtalálom Egerben a Kiskanda u 4 szám alatt. Az édesanya most három műszakban dolgozik, de senkinek nem volt ellenvetése, mert mindenki tudja, hogy szereti, amit csinál. A gyerekek önállóak. Nem kell őket noszogatni a házimunkára. Ellátják magukat, és a kisebbekre is odafigyelnek. Rengeteg a közös élmény, amit az összetartáson, az egymáshoz való ragaszkodáson lehet leginkább leimérni. Búcsúzkodunk. Nem zavarjuk tovább őket. Távozáskor az édesanya még megjegyzi : — Talán jobb lenne, ha nem is jelenne meg ez a cikk ... Magyarázkodom : — Ne haragudjanak, hogy „rájuk törtünk’’, de az ilye» közösség manapság egyre ritkább, és . . . A papa zárja le a beszélgetést. — Én ismerek jó néhány családot, éppen ezért merem mondani, hogy a mi családunk tényleg igazi közösség Csak magamban gondolom, valóban az. Titka is van: a szeretet. Barta Katalin EGY FELMÉRÉS TAPASZTALATAI Fehér foltok a szállításiszakem Megyénkben 289 közület 4638 gépjárművet üzemeltet. Ebből áruszállításra több mint háromezret, személy- szállításra közel ezernégyszázat használnak. A közelmúltban végeztek egy felmérést, — amely kiterjedt az elmúlt évekre is — annak megállapítására, hogy ezeknek az autóknak az üzemeltetésére megfelelő képesítéssel rendelkező szakemberek állnak'e rendelkezésre a különböző vállalatoknál. üzemeknél. A Heves Megyei Szállítási Bizottság megállapította, hogy megyénkben az 'Utóbbi évek eredményeit is figyelembe véve, még mindig jó néhány szakképzetlen szállításvezető, s ügyintéző dolgozik. A felmérést végző szakemberek olyan munkáltatóknál is jártak, ahol nem önálló területként szerepel ez a tevékenység. Több helyütt például anyagellátási vagy növénytermesztési egységekhez sorolták ezeket a feladatokat. Nem egy olyan, téves szemlélettel is találkoztak, ahol a több részleggel vagy üzemmel rendelkező gazdálkodó egységeknél a központból úgynevezett gépjármű-előadó irányítja ezt a munkát. A teljes igazsághoz azonban az is hozzátartozik. hogy a szállításvezetők átlagbére alacsony. Ez minden gazdálkodó egységre jellemző. Ennek következménye lehet, hogy a szakmában dolgozók és vezetőik nem is törekszenek a magasabb képesítés megszerzésére. Mindenféle propaganda ellenére is a különböző tanfolyamokra meglehetősen kevesen jelentkeznek. Persze ebben több esetben hibáztatható a munkaadó is, mivel nem minden esetben engedik el munkaidőben az oktatásra dolgozóikat, s érthetetlen módon él a szakmai féltékenység is. A szállítási szakemberek elé ugyanakkor olyan feladatokat állítanák, amelyek jelentősége népgazdasági szin. ten is mérhető. Elegendő, hogyha csak az üzemanyag megtakarításról szólunk’• ám ez is lényegesen összetettebb munkát jelent az egyszefű ténynél. Éppen ezért a szállítási bizottság felmérése olyan javaslatokat továbbított a szakhatóságoknak, amgjyek megkönnyítenék az ezéfr ' a területen dolgozók képzését, továbbtanulását. Az egyik ilyen alapvető ötlet többek között, hogy közép- és felsőfokú szaktanfolyamokat a megyei ATI-k is végezhessenek, természetesen biztosítva a főiskolák által szervezett tanfolyamok színvonalát.