Népújság, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-19 / 297. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1985. december 19., csütörtök Csehov emlékezete Találkozás Badenweilerrel VI 4. Ismeretlen városba érkez­ve, alighanem mindig csa­lódik az ember. Ügy hiszem: jobbára kellemesen. Baden­weilerrel legalábbis így jár­tam. A nyári Balatonon ta­pasztalható nyüzsgést, em­bertömeget vártam, komp­likált közlekedési viszonyo­kat (korábban ugyan rájö­hettem már néhányszor: Né­metföldön ez sohasem így van, komplikációk helyett a racionális célszerűség teszi egyszerűvé a tájékozódást mindenütt), s ehelyett szá­zadfordulós hangulatot árasztó, csendes, elegáns fürdővárosban találtam ma­gam. S mert a konferencia szervezőinek jóvoltából szál­láshelyünk pontos címét is tudtuk, a hosszú utazás utá­ni révbe jutás is roppant egyszerű volt. Szállodánk, a Vogesenblick Hotel a vároá központjától kissé távolabb esett, mégis hamar rátalál­tunk. Neve jelzi: pompás ki­látás nyílik innen nemcsak a városra, hanem az egész környékre, sőt Franciaország határvidékére is. Az épület szűkebb övezete nagy kiter­jedésű kert, díszcserjékkel és gyümölcsfákkal. A kör­nyéken, tisztes távolban, né­hány, a miénkhez hasonló, kis szálloda, meg panzió. Hi­hetetlen a csend. A csend, amelytől civilizált és moto­rizált világunk elszoktatott bennünket. Pedig itt is jár­nak autók. Házigazdánk ma­ga is azzal jár üzleti ügyei után, s nyilván szomszédai is. A vendégsereg is jobbá­ra gépkocsin jön, ám meg­érkezés után gyalogosan vagy kerékpárral járja a városka utcáit s a környé­ket. Kivált most, e napfé­nyes őszben, mely a túrázás­ra oly csábító alkalmat kí­nál. A terep is túrázásra való: Freiburg és Baden- weiler között nemigen akad ezer méter alatti hegycsúcs. Van persze, aki — von­zalma okán — inkább a fürdőzést választja. A köz­ponti fürdő fedett meden­céje alighanem minden igénynek megfelel, de a na­gyobb szállodák mindegyike is igyekszik a fürdőzni vá­gyó vendégsereg kedvében járni: valamennyinek van úszómedencéje. Esteledik lassan, ideje ké­szülődni : a Csehov-emléke- zés ünnepi aktusa, a meg­nyitó, nyolc órakor kezdődik a Kurhaus (gyógyház) szín­háztermében. Ez az épület ötletgazdag hasznosítása egy régi várromnak, s az alatta elterülő térségnek. A Kur­haus csupa üveg termei (több szinten!) ölelik körül a vártornyot, bennük kiál­lítási terem, konferenciák le­bonyolítására alkalmas he­lyiség, színház, étterem és kávéház kapott helyet. Most valamennyi a Csehov-ren- dezvény vendégeit fogadja. A ruhatár körül, a szín­házterem előtti térségben emberek sokasága ; diszkrét ünnepélyesség. Mindenki is­merősöket keres, nem is hiá­ba, hisz a szlavisztika mű­velőinek széles tábora, a szakmaiakon túl, baráti kap­csolatokat is ápol. Jómagam örömmel fedezem fel két év előtti, göttingeni házigazdán­kat, dr. Reinhardt Lauer professzort, aki akkor a je­les horvát író, Miroslav Krleza életművének inter­pretációjára hívta meg. a ju- goszlavisták népes csoport­ját Európából. S csak ter­mészetes, hogy zágrábi is­merős is akad, de az igazi meglepetés az, hogy huszon­két év után találkoztam új­ra dr. Peter Thiergen kollé­gámmal, akivel egy zárai, illetve zágrábi nyári tanfo­lyamon hozott össze a sors, s aki most a baseli egye­tem szláv szemináriumának tanára. Miként régi diákok az érettségi találkozón, sor­ra szedjük hajdani társain­kat: kit, hová sodort az élet, ki maradt meg a tudomá­nyos pályán, s ki választott más tudományszakot. Mind messzibb és messzibb jut­nánk emlékezetünk hajóján, ám megszólal a csengő, el kell foglalni helyünket a nézőtéren, kezdődik az ün­nepi megemlékezés ... Ha Csehov német íróként hal meg Badenweilerben, ak­kor sem igen övezte volna ekkora figyelem és nagyra­becsülés, mint aminőt az ünnepi percekben tapasztal­tunk. Dr. U. Busch, kiéli professzor üdvözlő szavai után Badenweiler polgár- mestere, dr. R. Bauert lépett az emelvényre, s szólt ar­ról a nyolc évtizedes tradí­cióról, amellyel Csehov ba- denweileri kötődésének adóznak. A város vezetője után a breisgau—hoch- swarzwaldi járás elnöke, dr. E. Schill, majd dr. A. Their, a tübingeni egyetem rekto­ra, végül Baden—Württem­berg tartomány művelődési minisztere, Prof. dr. H. Eng- ler köszöntötte a tanácsko­zást — eredményes munkát kívánva minden résztvevő­nek. Az ünnepi szónok a tübingeni egyetem szláv in­tézetének vezetője, Prof. dr. Rolf-Dieter Kluge volt. Lo­kálpatrióta büszkeséggel, tárgyilagosan, a tudós igé­nyességével és elmélyültsé- gével szólt a különleges kli­matikus adottságokkal ren­delkező tájegység kulturális tradícióiról, s ezek orosz iro­dalmi erezetéről. Arról, hogy a tágabb tájegység váro­sait, gyógyhelyeit szívesen látogatták a XIX. századi orosz irodalom nagyjai; hogy Turgenyev, Goncsarov és Dosztojevszkij szívesen üdül­tek Baden-Badenben; hogy Gorkij a Freiburg melletti Günterstalba látogatott el ; s hogy diáklányként Mari­na Cvetajeva is megcsodál­ta Freiburg szépségeit. De az orosz romantika képviselő­je és Puskin barátjaként is­mert Vjazemszkij herceg is állandó vendég volt Baden- Badenben, Turgenyev pedig — miután Pauline Viardot- ék, odahagyva III. Napóleon Franciaországát, itt rendez­ték be otthonukat — maga is villát építtetett francia barátai házának közelében. A halálos beteg Csehov sajnos már nem részesülhe­tett az élet efféle örömei­ben. Egyre fogyó erejéből legfeljebb sétákra futotta, végül már arra sem. Nem sokkal megérkezésük után, 1904. július 2-án meghalt... Az ünnepi megemlékezést követően, a tübingeni egye­tem kórusának a Comerata vocalis der Universität Tü- bingen-nek a tagjai foglal­ták el a virágerdő borította színpadot. Csajkovszkij rit­kán hallott, 1878-ban kom­ponált kórusművének, a Johannes Chrysostomus 4. sz. liturgiájának előadásával tették felejthetetlenné az ün­nepi estet... Lőkös István Csikvári Péter szobrai Babits Modell Elégia (Hauer Lajos reprodukciói ­- KS) sában a csehszlovákiai Par- dubicében megtartott bé­ketalálkozón. Ez év nyarán már hatodszor rendeztük meg Egerben a nyári nem­zetközi eszperantóiskolát, ahol csaknem 80-an vettek részt, főként a szocialista országokból. Id. Zakar János Szikszói Károly: A kúra A nő megkönnyebbülten lépett ki az orvosi rendelő ajtaján, s széles, „mégiscsak szép a világ” — mosollyal indult hazafelé. Időnként megállt egy.egy kirakat előtt, s titokban végigmérte ma­gát a visszaverődő fényben. Amikor hazaért, sugárzó tekintettel közölte férjével, hogy szívének semmi baja, csupán le kell fogynia, s ismét olyan egészséges lesz. akár a makk. — És mennyit kell le­fogynia az én icipici dalos­pacsirtámnak? — kérdezte a férfi, aki amíg meg nem hallotta a kulcszörgést a zárban, idegességében fel- alá járkált a szobában. — Minimum huszonöt ki­lót — válaszolta a nő, és egy pillanatra lesütötte a szemét. A férfi nem szólt egy szót sem. Kiment a konyhába, pakolni kezdett. Először a fridzsidert rámolta ki, majd a kamra következett. Há­romszor kellett fordulnia a szemetesvödörrel, míg végre étel- és édességtelenítette a lakást. Miután végzett, a nő hom­lokon csókolta szerető hitve­sét, és ajkaival megkereste a fülét: — Igazad van ... Az egészség mindennél fonto. sabb — súgta az őszülő tin­csek alá. Az első hét az új viszo­nyokhoz képest teljesen nor­málisan zajlott le, leszámítva egyetlen apróságot: a ház összes szakácskönyve is a szemétbe vándorolt. A második hét elején az­tán a férfi zseniális gondo­lattal állt elő: kifejtette sze­rető dalospacsirtájának, hogy a fogyókúra, természeténél fogva, lehetőséget ad az anyagi javak gyarapítására, s mivel az ő anyagi helyze­tükön akad elég javítanivaló, így a helyzet megoldását ab- ban látja, ha mindketten rá­térnek a bébiétel-fogyasztásra. Kifejtette továbbá, hogy a bé­biétel gyártása államilag do­tált, s a mai árakhoz viszo­nyítva ez a lehetőség egy­általán nem elhanyagolható szempont, ráadásul vitami­nokban és ásványi sókban igencsak gazdag, tápértéke vetekszik a legfinomabb, „normális” ételekével, kö­vetkezésképpen a bébiétel gyártását leginkább a fogyó: kúrásóknak találták fel. Az asszony belátta férje okfejtését, így aztán fizetés­kor kosárszámra vitték haza a különféle bébikonzerveket. Néhány hónap elteltével az asszony valóban fogyni kez­dett, a takarékbetétkönyvük pedig — ahogy azt a ház ura megjósolta gyarapodni. Kiszámították, hogy két hónap múlva megvehetik a színes tévét, s ha továbbra is ilyen ütemben tudnak félretenni, akkor még leg­nagyobb álmuk, az autó is megvalósulhat. .. Ojabb fél év elteltével az asszony megemlítette férjé­nek, hogy abba kéne hagyni a bébiétel-fogyasztást, de a férfi hajthatatlan maradt... Igaz, ő is látta, hogy valami nincs rendben, de sajnos, már nem volt visszaút; őt is elkapta a pénzzel foglalkozó emberek életük végéig tartó mohósága. Egy hét múlva hullani kez­dett a hajuk, és a valamikor oly sudár házaspár centiről centire közelebb került a földhöz. A férfi magához vette a takarékbetétkönyvet és amikor a felesége sírva fakadt, utolsó, s legnagyobb érvként büszkén az orra alá dugta. Miután elhullajtották tej. fogaikat, lassan elfelejtettek beszélni is: fogatlan szá­jukból valami gügyögésféle bugyborékolt elő. De a vég az volt, hogy egyensúlyérzé­küket is elvesztették. A két napig tartó csecse- mősírásTa a házmester két tanú jelenlétében feltörte az ajtót. A csecsemőik — egy kisfiú és kislány — a szó. ha közepén ültek, és sírás­tól kivörösödött szemüket dörzsölgették. A házmester körülnézett, és mindent megértett. „Hi­szen ezek éhesek” — villant át az agyán, s azzal kigya­logolt a konyhába, ahol rö­vid keresgélés után megta. lálta a bébiételt: Elkészítette, majd ölébe ültette a két lurkót, és etetni kezdte őket. Azt viszont nem tudhatta, hogy miért ordítanak torka- szakadtukból, kezükkel, lá­bukkal is tiltakozva minden egyes falat előtt. Néhány nap múlva az ál­lam gondozásba vette őket, a lakást pedig kiutalták egy négygyermekes családnak. Az új asszony miután meglátta a kamrában roska. dozó bébiételhegyeket, örö. imében elájult. Huszonöt eve eszperantista E sorok írója már eszpe­rantóvezető volt, amikor Csáki József mint kez­dő eszperantista, jelentkezett, hogy szívesen megtanulná ezt a nyelvet. Bizony, hosszú idő telt el azóta. Jól emlék­szem még akkori beszélge­tésünkre. Elmondtam neki, hogy van egy nyelv a vilá­gon, az eszperantó, amely nem kötött egyetlen nem­zethez sem. Alkotója, dr. Za- menhof Lajos lengyel szem­orvos, a legtöbbet beszélt nyelvek közös szókincséből válogatta össze és alkotta meg. Elmondtam még, hogy Lenin is támogatta az esz­perantót és az volt a véle­ménye, hogy e nyelvet a pro­letariátus latinjává kell ten­ni. Csáki József már nyug­díjban van; de ez nála nem azt jelenti, hogy éli a nyug­díjasok békés életét, hanem társadalmi munkásként, az eszperantó mellett, még mint párttag, a 6-os pártkörzet vezető tagjaként is tevé­kenykedik. Mint őrnagy ment nyugállományba a Büntetés­végrehajtási Intézettől, ahol gazdaságvezetőként dolgo­zott. Csáki József 1928. decem­ber 20-án született, az ak­kor még Bihar megyei Hosz- szúpályi községben. 1949- ben, 21 évesen, az állami tűzoltóságnál kezdte szolgá­latát, majd a rendőrségen, végül pedig a Büntetésvég­rehajtási Intézetnél dolgo­zott. — Mire emlékszik legszí­vesebben az eszperantómoz­galomban eltöltött, hosszú idő alatt? — Felejthetetlen emlék volt a ■ világtalálkozón any- nyi emberrel beszélni, hi­szen nekünk nem kell tol­mács. Mi, fehérek, feketék, sárgák, mindnyájan megért­jük egymást. A béke harco­sai vagyunk. Mi, egriek is részt vettünk 1984 márciu-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents