Népújság, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-03 / 283. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1985. december 3., kedd Heti \ könyvajánlat EURÓPA KÖNYVKIADÓ Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics: Tanulmányok, val­lomások. (Dosztojevszkij művei) Holland, Jack: Túlontúl hosszú áldozat. Élet és halál Észak-lrországban 1969 után. (Modern könyvtár). GONDOLAT KÖNYVKIADÓ Adamson, Joy: Shaba királynője. Egy afrikai leopárd története Berkeley, George: Tanulmány az emberi megismerés alap­elveiről. és más írások. (Gondolkodók) HELIKON KIADÓ Freud, Sigmund: Álomfejtés. A törzsek származásáról, avagy a Kincsesbarlang. (Prométheusz .könyvek) A párizsi hóráskönyv. (A párizsi Gillet műhelyében nyom­tatott és kézzel színezett metszetekkel díszített, 1510-ben készült könyve hasonmás kiadása) KÖZGAZDASÁGI ÉS JOGI KÖNYVKIADÓ Benet István: Az agráripari egyesülések útkeresése. (Iparosodó mezőgazdaság) Köves J. Julianna: Illik tudni. A kulturális viselkedés szabályai III. Riecke Werner—Szálkái István—Száz János: Árfolyam­elméletek és pénzpolitika. Stark Antal: Tervgazdálkodás és gazdaságirányítás. Az ügyvédekre és a jogtanácsosokra vonatkozó jogszabályok. (Kis jogszabály) MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ Domokos József: Az ágyváltó. Jávor Ottó: Oroszlán a fürdőszobában. Válogatott novel­lák és elbeszélések. MEZŐGAZDASÁGI KÖNYVKIADÓ Berszán Gábor: Húsipari műszaki ismeretek. (Élelmiszer- ipari szakmunkáskönyvtár). MÓRA FERENC IFJÚSÁGI KÖNYVKIADÓ Erős Zoltán: Magyar irodalmi helynevek Ártól Z-ig. Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan talál­mányok. (1—2. kötet). Maskov, Vlagyimir: Miből lesz a csodagyerek? (Piknik könyvek). Szikszói Csaba: Barátunk, a számítógép. (Hobbi) SZÉPIRODALMI KÖNYVKIADÓ Juhász Mária: A realizmus változatai. Kolozsvári Papp László: Variációk. (Regény). Nyerges András: Szigorúan bizalmas történet (Regény) ZENEMŰKIADÓ Brockhaus—Riemann: Zenei lexikon 3. kötet (O—Z) Csokonai Fogadó Kaposvárott Megnyílt Kaposvárott a XVIII. század végén épült Doroty- tya házban Somogy megye patinás szállója, a Csokonai Fo­gadó. ’A SIOTUR a műemlék jellegű épületet helyreállítat­ta, és 21 szobájában 6# ággyal várja a vendégeket (MTI-fotó: Kálmándy Ferenc — KS) Süsü cirkuszai Cegléden és Battonyán, Nyíregyházán és Záhonyban — de sorolhatnám az ország számos más városát, községét —, plakátok hirdetik — vagy hirdetni fogják — a Süsü cirkusza című, maszkos me­sejátékot, a Magyar Cirkusz és Varieté gyermekműsorát. Kétségkívül ma Süsü a sztár. Kezdődött a közked­velt tévésorozattal, de meg­jelent könyvben is Csukás István egyfejű, jóságos sár­kánya, napvilágot látott le­mezen (ma már aranylemez, annyi fogyott belőle), néhány hete filmen is bemutatták, s előtte a Vidám Színpadon játszották Süsü, a sárkányt. Most pedig cirkuszi produk­ció lett; Csukás István, az író és Bergendy István, a zeneszerző új mesejátékot írt Süsüről. Akárcsak a vi­dám színpadi műsort, úgy ezt is a már-már sárkány-szak­értővé” vált Balogh Géza rendezte. Vele beszélgettünk, hogyan is jött létre ez a mesejá­ték. — A gyerekek szeretik az ismerős figurákat — mond­ja az Állami Bábszínház is­mert rendezője. — Bizonyít­ja ezt a tévébeli Mazsola s a Süsü példája is. Ezért a Cirkusz Vállalat kérésére összefogtunk Csukás István­nal és Bergendy Istvánnal, s egy olyan mese született, mely lehetőséget ad artisták szerepeltetésére is. — Miről szól a Süsü cir­kusza ? — A kis királyfi beteg lesz, a kuruzslók próbálják meggyógyítani. Mindenfajta gyógymódot javasolnak, a sötét szobától a csendig, de egyik sem használ. A sár­kány szerint mindez csak hó- kusz-pókusz, az egyedüli gyógyszer a nevetés, csinál­janak egy cirkuszt. Az öt­let mindenkinek tetszik, s az öregkirálynak, a Kancellár­nak, a Dadusnak titokban minden vágya, hogy bemu­tassa a maga attrakcióját. Szerencsére azonban „profi" artisták érkeznek a palotá­ba, s a darab második ré­szében az ő számaikat lát­hatjuk, amelyek nemcsak a közönség körében aratnak si­kert, hanem a kiskirályfit is meggyógyítják. — Kik lépnek fel a mű­sorban ? — Süsü hangja természe­tesen Bodrogi Gyula. A kis királyfi báb, a többiek masz­kos színészek: Pataky Imre (kancellár), Dörögdy Miklós (öregkirály). Kása Melinda (Dada) és Dallos Ibolya, a királyfi mozgatója. Mind­annyian az Állami Bábszín­ház művészei. Fellép illuzio­nista, bűvész zsonglőr, ugró akrobata is. A műsor — ahogyan azt a Cirkusz Vállalatnál el­mondták — a nagy érdeklő­désre való tekintettel — leg­alább másfél-két évig járja az országot, s egész nyáron a Balatonnál látható a Sü­sü cirkusza. (kárpáti) A ritmus bűvöletében Sokan nem szeretik. So­kan mások viszont rajon­ganak érté. Nem lenne ezen semmi csodálkozni való, ha nem egyazon táborba tartoznának a kedvelői is és az ellenzői is. Valameny- nyien zenerajongók, de a dzsessz megítélésében még­is elég nagy a különbség közöttük. Ezt kellett tapasztalnom Gyöngyösön is, ahol a ze­neiskolában a koncertso­rozat legutóbbi eseményén a „megszokottól” eltérő ar­cokat láthattam. Nem azok ültek a székeken, akik a klasszikus zenét szokták hallgatni. A dzsessz — más, mint a többi. Szokták összeha­sonlítani a kamaramuzsiká­lással. Annak is megvan a maga tábora. De micsoda a különbség a klasszikus fel­állású négyes és egy dzsesszegyüttes között. Pe­dig Sztravinszkij is szíve­sen komponált ebben a műfajban. Már Gershwin nevét szinte említeni sem kell. Több olyan vonása van azonban ennek a muzsi­kának, ami vonzó is lehet, de visszatartó erő is. A ritmust hadd említsem mindenekelőtt. Az jut eszembe, hogy soha ennyi imbolygó fejet, dobogó lá­bat nem lehet látni, mint egy dzsesszesten. Ennek a ritmusnak olyannak kell lennie, hogy magával ra­gadja a hallgatókat. Az a dobszóló, amit Szende Gá­bor produkált, idáig fejlő­dött. Perceken át tartott, előbb csak meglepetést keltett, aztán valósággal le- ' nyűgözte a közönséget. Az a fajta groteszk, kemény disszonanciával felépített szaxofonjáték pedig amit Lakatos Antaltól hallot­tunk, szintén a műfaj ki­emelkedő teljesítményének számított. A hegedű ... Lágy hang­zása miatt ugyan „idegen­nek” is tetszhetne ebben a felállásban, de a lengyel szólista. Krzesimir Debski átvarázsolta a hangszert. Megkeményítette. Szinkó­pái szinte fémesen sikol­toztak. Amikor felelgettek a szaxofonnal, vagy amikor éppen zenei párbajt vívtak, tökéletes összhangot te­remtettek együtt és egy­mással. Improvizálásaik játéko­san kergették egymást. Az alaptémát a dodekafónia szabályai szerint bontották ki. Csak amikor minden hangot végig megszólaltat­tak, akkor tértek vissza az eredeti alapdallamhoz. Vasvári Pál bőgőjátéka olykor szerényen visszahú­zódó volt, máskor viszont bebizonyította, hogy tech­nikailag is jól képzett, de érzi a hangszerének a lel­két is. Dinamikai skálája a hangulatok sokrétűségét fejezte ki. Talán kevesebb lehetősé­get kapott a többiekhez ké­pest a zongoránál Csányi Zoltán, mint amennyit el­várhatott volna és mint amennyit a közönség re­mélt, viszont szólói nem maradtak el semmiben a társak teljesítményeitől. Mindezekkel együtt: a dzsessz soha sem volt „könnyű műfaj”, és lát­szólagos tánczenei vonzá­sai ellenére sem kábított el soha nagy tömegeket. Pe­dig friss, alig néhány év­tizedes muzsika, pedig ma­gába olvasztotta a néger munkadalok és spirituálék mellett a kubai rumba és a brazil szamba zenei képle­teit, pedig a rock and roll. vagy a boogie-voogie is ott lüktet a ritmusában. Mégis más. Ezért egy sajátos világot zár magába, ezért van az. hogy rajongói is egy sajá­tos körből kerülnek elő. A gyöngyösi koncert jól példázta mindezt. Kieme­lendő a jelző: jól. G. Molnár Ferenc HERCEG ÁRPÁD: f*eoHnn tj lonomhii» ariÁuaI usanoy 1 ißCBHiDBr capaiogavai (Szanatóriumi töredék) Ügy fekszel itt, mint egy csöves, mondta Judit. Ügy fekszem itt, mint egy csöves. Lehűlt az idő na­gyon, mondják, huszonöt éve volt ilyen hideg ez idő­tájt. Zoknit húztam, cipőt, farmerkabátot a meleg puló­ver fölé; Judit kötötte ezt, Judit vette azt, tudom, tu­dom; fázok most, mert izza­dok; újabban dróttal körül­vett táborban élek álmaim­ban; most is, akartam szök­ni, szabadulni, dzsidások rohama szorított a dróthoz; paták dobognak homloko­mon, szuronyok bökdösik mellkasomat, szívemet mesz- sziről röpített buzogányok verik; de szökni, menekülni nem tudok, kihallgatnak minden éjjel; botos legények •törik a csontom, torkomba gombostűket szúrnak, parázs­ban kell állnom reggelig — Itt a téli paplan, terítsd magadra, mondta Judit. Tudom, itt van kéznél té­li paplanunk; Szegedről hoz­tam a tollat, lehet már öt éve is; őrültnek néztek vé­gig a vonaton, hátamon, vállamon annyi zsákkal, de nem zavart; akkor még sok minden nem zavart, büszkén viseltem hendrixes koroná­mat, fekete-göndör hajamat; megágyaztam a peronon, el­dőltem a tollas zsákokon, és aludtam, aludtam, alud­tam, mert akkor még azt hittem, aludni kell, ha fá­radt az ember. Álmodtam ott is: röpültem, szálltam, kovácsoltvasból volt akkor az égbolt ajtaja, kitárva az aranyalmakertre — Csak azért jöttem, mert megint kiabáltál, mondta Judit. Álmomban megint kiabál­tam; le kellett szállnom a parázsról, jeges kádba dug­tak, hóverembe ástak, on­nét is kivettek; Gáspár— Menyhért—Boldizsárral hét­szer megverettek; hát ne jajgattam voltam? Kivert fogaimat ne sajnáltam vol­na? Mit tegyek, hogy ezüst láncodat csuklómról valaki gyorsan, de gyorsan lela­katolja — Csöppnyi pálinkám talán van, mondta Judit. Pálinka nem kell, hagyj most magamra, hidegem, ál­mom legalább ne vedd el; de aggódj, ne törölgesd a homlokomat; a paplan se kell, csak ez a lószőrpokróc, életem, színházam elnyűhe- tetlen kelléke, ruhám, ha kell, takaróm, ha kell ágyam is ez volt valamikor a szúette padlón, bolhás al­bérletemben, amit akkor még te is szerettél; sebhe­lyes föld volt alattam, seb­helyes égbolt volt fölöt­tem — Lázas vagy, igyál legalább teát, mondta Judit. Teát, csak azt ne! Azt itattak velem a hóhérlegé­nyek is, véres teát; ujjbö- gyeimről kellett kicsöpög- tetnem önnön véremet, édes volt, keserű volt, savanyú volt, de váltságdíj volt; ki­léphettem a vascipőből, tö­rött bordámat, lábszárcsonto­mat saját kezemmel il­lesztettem össze; de szöges­drótból fonták a sínt, gipsz­ként sarat tapasztottak kö­ré; és szaladtam és szalad­tam és szaladtam, béna láb­bal is úgy ugráltam át a bokrokat, mint kölyökko- romban — Makacs vagy, akár egy kö­lyök, mondta Judit. Makacs voltam mindig és önfejű; és most már így lesz ezután; csak mentem, mentem, követtem lá­nyokat is sarokról sarokra, megbabonázott a gondolat, amelyben erő volt és bizo­nyosság; hidakról ugráltam folyóba, úsztam föl-le, föl­le, föl-le, mert izmaimban ott feszült a szándék — Akkor csak maradj ma­gadnak, mondta Judit. Maradok, most már örök­re így, összekucorodva ezen az ágyon, szakadt pokróco­mat magamhoz szorítva, most már mindörökre; reg­gelig; mert reggel fölkel majd a nap, és meleg lesz. és csövesnek csúfolt palás­tomat nem vetem le, te meg csak pukkadj, meg, kedvesem, az ódivatú gon­dolataiddal együtt; én él­ni akarok, élni, élni, élni — Azt hiszed, hülyeségből állok itt, mondta Judit. Állsz itt, mintha muszáj volna itt állnod; még meg­fázol te is; tél van, a pad­lószőnyegen csattog decem­ber cápafogával ; toporogsz a lucsokban, töredezett lakkcipődbe befolyik a hóié; lábat váltasz: díszőrség! díszőrség! micsoda szánni való, fagyos csomóként lát­lak itt! De szemem immár sötétkamra, koponyám sötét­kamra, készítem a csontke­mény fotókat, az önnön szá- nalmasságát nem ismerő és mindjárt elpityeredő ember dagerrotípiáit — Lázas vagy, beteg vagy, orvost kéne hívni, mondta Judit. Lázas vagyok, igen; mint a hetvenes éveik elején, amikor még csodálkozva néztél a kamaszkorból hir­telen kiszakadt lázas férfi­ra ; csak szíve volt, és. csak csöndje volt; most meg már csak láza van, de orvos nem kell neki, mert mögöt­te ezer esztendő, mögötte ezer kiűzetés az aranyalma­ikertből. A szív mélyen el­rejtőzött a bordák mögé, a csönd egyre csöndebb, a szavak egyre fájdalmasab­ban dobolnak a dobhártyán; uram isten, mivé lettetek, mivé lettetek — Egyedül vagyok, te meg fekszel kiterítve, mondta Judit. Az ember itt fekszik ki­terítve; nem tudta senki, hogyan sejtette volna bárki is, hogy a túl gyakran szo­morú arc mögött testi fáj­dalmak vulkánjai működnek szüntelen, visszaszorítva az ezer éve kivájt üregbe; ho­gyan sejtette volna bárki is, hogy a szomorú szavak mögött, lecsupaszítva csontig, velőig, egy ázott-verébléle'k búvik meg, kitelel ezer nya­rat, kitelelt ezer őszt, ezer tavaszt, túlélt százezer telet, és most ki: kezdte egyetlen pillanat, kikezdte ez a se-nyár, se ősz, se-tél — Harmincéves korodra vén vagy, mondta Judit. Vén vagyok; igen; élhet­tem volna boldogan, élhet­tem volna, mint más; de fölégettem magam mögött a margarétás mezőt is, men­tem, mentem, és mindig visszajöttem, kezemben egy- szál virággal; hazaérkezés­kor is mindig útrakészen —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents