Népújság, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-25 / 276. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1985. november 25., hétfő Egy hét... A KÉPERNYŐ ELŐTT ,,A véletlennek köszönhetem . . Különdíj — szép magyar beszédért Emlékezetes alakítás Az ismétlések legszámottevőbb erénye az, hogy maradandó értékekre figyelmeztetnek, s újra felfedeztetik velünk az emlékezetes alakításokat. Ezek persze bennünk élnek, de a friss vetítés sajátos összefüggésekre is fényt deríthet, lehetővé téve egy-egy produkció még higgadtabb mérlegelését. Tíz esztendeje láttam először Scserbakov: Nem bánok semmit sem! című zenés játékát. Az Edith Piaf életének fontosabb állomásait felvillantó művet a győri Kisfaludy Színház művészei tolmácsolták. Akkor az egész produkció tetszett, megkapott. Persze felsejlett bennem az, hogy az érdemek oroszlánrésze azé a Gyurkovics Zsuzsáé, aki ritka, megrendítő hitelességgel keltette életre a kivételes tehetségű egyéniség figuráját. Ezért került elő a magnó, emiatt vettem az azóta többször leforgatott szalagra a legnevezetesebb, a legjobban előadott számokat. A hajdani megérzés szombaton este még inkább tudatosult, hiszen a kettes csatornán megint találkozhattam ezzel a vállalkozással. Másakkal együtt csak elismeréssel szólhatok erről a kellemes meglepetésként ható programról. A hajdani felvételt megint megtekintők tovább sorjáz- itathatták a méltató jelzőket. Egyértelműen rádöbbentek arra: minden a főszereplőn múlott. Ha adottságai akadályozzák a kiválasztott jellemmel való hiánytalan azonosulást, akkor az egyértelmű kudarctól semmi sem menthette volna meg ezt a darabot. Az író megtett minden tőle telhetőt, de nem remekművel ajándékozta meg a világot. Munkájában a dokumentumízek uralkodtak, a többnyire hűvös, olykor száraz tények domináltak. A cselekmény esetenként von- tatottá vált, a lendület megtört volna, ha nem lép a színre az> aki diadalra vitte az egész ügyet, aki úgy ját- szott-énekelt, hogy csak az általa nyújtott rendkívüli teljesítményre koncentráltunk, s nem törőd tünk a hibákkal. Amint megjelent, csak vele foglalkoztunk. így volt egykor, s tíz év múltán is. Erre csak a legnagyobbak képesek, azok, akik csak ilyen szintű megbízatásokat érdemelnének, hogy elkápráztassanak valamennyiünket krőzusi kincseikkel. Pécsi István Krimi a négyzeten Megszokhattuk már, hogy félelmet nem ismerő magán- és főállású nyomozók veszik föl a harcot a bűnözőkkel. Az is előfordul mostanában, hogy nem személyek, hanem Társadalmi Jelenségek állnak szemben a kiváló férfiakkal, olyan felelőtlen elemekkel küzdenek, akik nem átallják szennyezni a környezetet, s más egyéb huncutságra is képesek. A szombat esti amerikai tévéfilm, a Becsületbeli ügy másfajta világba vezetett el bennünket. Itt nem olyan egyértelműek voltak a frontok, nem a társadalomra veszélyes elemekkel vették fel a harcot a rend fölkent őrei, hanem egymás között igyekeztek rendet tenni. Az alkotás középpontjában egy valóságosnak tűnő epizód állt: a kábítószercsempészek folgöngyölítésére szálltak „ringbe” a nyomozók, de egyúttal tiszta vizet szerettek volna önteni a pohárba. Már ennyiből is kitűnhet, hogy most nem a sakk szabályai szerint folyt a játszma; nem kockás mezőn, fekete-fehér figurákkal lépegetett az író és a rendező. A főnökök ugyan éppen olyan törekvőek és fafejűek voltak, mint máskor, ám most nemcsak akadályozták beosztottjaikat, hanem még csapdát is állítottak számukra. A főhősök pedig nem a fair play szabályai szerint igyekeztek célúkat elérni, hanem levágni törekedtek a kanyarokat, célpontot szolgáltatva ezért a támadáshoz. Egyszóval nem volt köny- nyen követhető a történet, annál is inkább, mert a magyar néző nehezen ismerte ki magát az amerikai bűnüldözésben, mert az elég kacifántos valami. Már az elég különösnek tűnt a mi észjárásunk szerint, hogy a minisztérium miért nem tud elég nyomást gyakorolni a városi. rendőrség egy beosztottjára. így aztán az egész cselvetés kicsit hottentottául hangzott a honi tájon élőknek. Kavarogtak a megnevezések és a titulusok: különleges csoport, szövetségi nyomozó, városi rendőrség.. . stb. Az ellentét is elég furcsán festett így számunkra, mivel valahogy le kellett nyelni a békát: a főnökségnek korrumpálnia kell alárendeltjeit, hogy azok valahogy engedelmeskedjenek nekik. A jámbor néző végül azt szűrhette le az egészből, hogy nagyon is határozott irányultsággal született ez az alkotás. A kizökkent bizalmat helyreállítandó a filmesek olyan szituációt választották, amikor egy becsületes „hekust” mártottak bele a mocsokba. Ez a példa gondolkodóba ejtheti az Egyesült Államok honpolgárát arról : hogy is van ez a tisztogatás. Olyan helyzeteket idéztek föl, amikor jóindulattal használt Joe de Falco, a talpig szilárd jellemű férfi meg nem engedett eszközöket. Ebből láthatta, akinek van szeme: igazából rendesék ezek a „fiúk”, csupán néha a kelleténél el- szántalbbak, vakmerőbbek, rámenősébbek. Mondanom sem kell, hogy hol sántít ez a gondolat- menet: mindkét fél eljátszotta a maga kisded játékait, de Falco mellett csupán az szólt, hogy kisebb volt a beosztása, így könnyebb volt eltiporni. Az összes fenntartásom ellenére jól szórakoztam a látottakon, mivel izgalmas módon tudták tálalni a nem egészen elfogadható tényeket is. Csak arról győzött meg a film, hogy az amerikai bűnüldözés bizony rászorulna egy kis egységesítésre, átszervezésre. így, összességében a „krimi a négyzeten” a bűnüldöző üldözése nem adott annyit, mintha egy egyenesvonalú, érdekes rendőrtörténetet dolgoztak volna föl ugyanilyen eszközökkel. Gábor László Zűrzavar fogad, amikor belépek a IV A-ba, de ez teljesen érthető, hiszen éppen óraközi szünet van az Egri Gárdonyi Géza Gimnáziumban. Mind a harminc tanuló egyszerre beszél. — Mihály Ibolyát keresem, aki különdíjat nyert az Édes anyanyelvűnk verseny országos döntőjén — mondom kissé elbizonytalankodva. „Misiii! Misiül — kezdenek kiáltozni vagy öten egyszerre és éppen zavartan tiltakoznék, hogy én egy lányt keresek, amikor beugrik, hogy ez alighanem a vezetéknévből alkotott becézés. De hiába is magyarázkodnék, úgysem hallatszana. Mit tehetek mást, arra fordulok, amerre a kiáltozok, s a hívogatásra tényleg egy lány emelkedik fel a filozófia tankönyv mellől. — No — gondolom magamban megkönnyebbülten, ahogy kilépünk a csöndes folyosóra — a nehezén már túlvagyok. . . — Félig-meddig a véletlennek köszönhetem a Hazafias Népfront különdíját — szerénykedik Ibolya. — Az iskolai fordulóban ugyanis harmadik lettem és csak a második helyezett lány betegsége miatt „ugrottam be” a megyei versenyre, amit viszont sikerült megnyernem. Ez még májusban történt, volt hát idő felkészülni a Sátoraljaújhelyen rendezett háromnapos, október végi országos döntőre. A legnagyobb élményt a harmadik nap jelentette, amikor Széphalmon irodalmi műsor keretében megkoszorúztuk a Kazinczy-mauzóleumot. Egyébként, az első napon az írásbeli feladatokat oldottuk meg, lényegében egy tesztlapot kellett kitölteni. Másnap volt a szóbeli. Itt egy háromperces beszédet kellett írni tíz perc alatt, és aztán előadni. A produkciót a vetélytársakból álló, igencsak kritikus közönség, és a szaktekintélyekből álló zsűri hallgatta. Pontozott például dr. Lőrincze Lajos, dr. Benczédy József, Péchy Blanka és Gráf Dezső. Hogy volt-e lámpalázam? Kicsit furcsa számomra is, de szinte egyáltalán nem. Itt az iskolában sokkal jobban izgulok, ha felelni kell. Azt hiszem, hogy Rad- nay tanár úr, aki elkísért, jobban drukkolt nálam. Én úgy gondolkodtam: itt a legjobb szakemberek döntenek, akik igazán meg tudják ítélni, ki mit tud. Ha idegeskedem, csak a saját teljesítményemet rontom. Annyit rövid beszélgetésünk alatt is megállapíthattam, hogy Ibolya határozott egyéniség — egyike azoknak a fiataloknak, akik állhatatosan törekszenek kitűzött céljaik elérésére. Az egyetemekre, főiskolákra bejutni csak egyre nagyobb teljesítménnyel lehet. Több évre szóló stratégiát és sok energiát igényel tehát a továbbtanulás. Különösen az olyan sikerpályák vonzása nagy, mint amilyen például a jogászoké — s ő is éppen ide készül. — A magyar mellett a történelem is felvételi tárgy, szeretem, és a jegyeim is jók belőle. A másik kedvencem az angol. Ebből tavaly megnyertem az iskolai szépkiejtési versenyt. Ha angol nyelvű filmeket vetítenek a moziban, nemcsak a feliratokra figyelek, hanem megpróbálom követni az eredeti szöveget is. A Flasch- dance-ből például sokat megértettem. Olvasni természetesen magyarul szoktam, főleg Dallos és Szilvási, illetve Merle és Agatha Christie műveit. Ha már a kedvenceimnél tartunk van még egy kiskutyám. Nem fajtiszta, csak afféle játszótéri keverék. Mondtam is neki, miután megnéztem a kutyakiállítást: — No, itt aztán nem sok érmet nyernél! De ez egyáltalán nem baj, mert nagyon ragaszkodó és a maga módján helyes is. — A versenyre nyilván sokat készült, az eredmény legalábbis ezt mutatja. — Egyrészt a magyartanárnőim, Danes Ágnes és Juhász Irma segítettek sokat, másrészt a nyáron reszt vettem Győrben egy táborozáson, ahol szintén sokat tanultam. Beszédgyakorlatok révén csiszoltuk a kiejtésünket, ügyelve a hangsúlyozásra, a helyes ritmizálás- ra. Az országos döntőn csak a tizenöt legjobbat nevezték meg, de nem rangsorolták helyezések szerint a nyerteseket. Mindössze egy apróságon múlott, hogy nem jutottam közéjük. Sok pesti ismerősöm van, és talán az ő beszédük hatására azt, hogy „fogalmam sincs” valahogy így hangsúlyoztam: „fogggalmam sincs”! Ez elég volt ahhoz, hogy a második vonalba kerüljek. Innen emelt ki a különdíj, talán annak bizonyítására, hogy a produkcióm többi része azért jó volt. Négy könyvet kaptam, azóta már el is olvastam őket. Amikor beszélgetésünk végén arról faggattam Ibolyát, minek köszönhető vajon, hogy két nyelvből is értékelték már a szép kiejtését, rövid gondolkodás után azt válaszolta: „Azt hiszem, ennek annyi a magyarázata, hogy ügyelek a beszédemre." Ez esetében szó szerint értendő, és akkor, amikor kortársainak jelentős részénél sajnos, éppen ennek ellenkezője a divat, még követendő példának is állíthatnánk. Különben is: az ifjúság, ha akarja, kiválasztja magának a példaképeit, s talán érzékenyebb szemmel, mint gondolnánk. Koncz János MITKO JAVORSKI* Vendég egy másik bolygóról A csillagvizsgáló kupolája alatt tucatnyi tudós kutatta az égitesteket. A tudósaknak már nem volt problémájuk, sok mindent tudtak és nem volt már titok, ami nyugtalanította volna őket. Egy nyári reggelen azonban különös zaj hatolt be a kutatószobákba. Előbb azt hitték, hogy a madarak zsivaja, de aztán megállapították, hogy nem az. — Micsoda zaj ez? —kérdezték meg végül az egyik robotot, akit Betsinek hívtak. — A zaj ... 7 óra nullanulla perckor érte el a Földet ... — mondotta szaggatottan a robot. — Tizedmá- sodpercenkénti impulzusok... De többet ő sem tudott mondani. A tudósok elégedetlenül morogtak, míg végül az egyik, néhány perc múlva, izgatottan felkiáltott. — Ezek emberi hangok! Ezek a hangok néhány óra múlva már mindenütt hallhatók voltak. Legkésőbb az elnök füleihez jutottak el. A tudósok nem hallgathattak tovább; bevallották, amit gyanítottak és az elnök kiadta az intézkedéseit egy kozmikus armada küszöbön- álló érkezésével kapcsola* Bolgár író tosan. Fogadásukra a Legfelsőbb Tanács elnökét, a generálist és százezer nőt, illetve férfit jelöltek ki. A Betsi által kiszámított időben pontosan, a hegyek felett megjelent az űrhajó. A motorzúgás elhallgatott, egy óriási ejtőernyő nyílt ki az űrhajó felett, és az egyre lejjebb ereszkedett. Az eseményt óriási televíziós képernyőn közvetítették. Amikor az űrhajó leszállt, abból egy kislány szállt ki, hajában piros szalaggal, fehér ruhában, mivel zavarban volt; mit kellene tennie, pukkedlivel .üdvözölte a tömeget. A várakozókon a meghökkenés moraja zúgott át. „Hiszen ez egy kislány! Egy gyerek!” A Legfelsőbb Tanács elnöke előrelépett és szónokolni kezdett: — Excellenciád ... — de nem folytathatta, mert a kislány félbeszakította. — Jó napot! — mondta és már nem is méltatta figyelemre az elnököt, aki sértetten gyűrte össze a papírját. I'lyen sértés még életéiben soha nem érte! És ezzel tulajdonképpen a fogadási ceremónia be is fejeződött. A kislány elindult, mögötte az elnök, a generális és a miniszterek, majd a díszkíséret, autók és motorosok, fölöttük pedig száz helikopter. A menet megérkezett a várkastélyhoz, ahol a rezidenciát rendelkezésére bocsátották. A hivatalos vendégek megtöltötték a hatalmas dísztermet és bár egy nagyon ügyes ember szervezte rheg a díszebédet, és egyszerre ezer ember elé rakták az ételt, nagy kavarodást támadt. A miniszterelnök tartott ünnepi beszédet. Elmondta, hogy műanyagból az acélnál erősebb anyagot állítottak elő, ésatöbbi... de a kislány éhes volt, és enni akart. A miniszterelnök idő előtt befejezte a beszédet és egy hatalmas, színarany vázát ajándékozott a vendégnek, akinek azonban arra nem volt szüksége és nem is kellett neki. Nehezen vége lett az ünnepségnek. A kislány egyedül maradt a palotában. Járt szobáról szobára és játékod keresett, de sehol nem talált egyetlenegyet sem. Szomorúan ült le a lépcső aljára és a fáradtságtól elnyomta az álom. A hideg márványlépcsőn megfázott, és megbetegedett. Kórházba vitték, ahol száz orvos vizsgálta és kezelte, száz ápolónővér gondozta, száz laboráns végezte az elemzéseket. Tíz specialista mérte a pulzusát, tíz a haja és tíz a körme növekedését figyelte. Senki mást nem engedtek a közelébe. Állapotáról óránként hivatalos jelentést adtak ki. De nem tudták megállapítani, mi a baja. Csak az egyik idős ápolőnővér állapította meg, hogy az idegen bolygóról érkezett vendég ugyanolyan kislány, — gyermek — mint a földiek. Rájött arra, a kislány már régen nem beteg, csak nagyon szomorú. Rájött, hogy a kislány játszani szeretne, de ezen a bolygón nem voltak játékok és a gyermekek nem játszottak. Ettől kezdve a nővér azon szorgoskodott, hogy a kislány visszajusson a saját bolygójára. Néhány nap múlva sor is kerülhetett az indulásra, amikor a kislány kijött a kórházból, díszkísérettel és megfelelő védelem mellett, ismét belebújt a hófehér ruhájába, a hajába visszakötötte a piros szalagot, és beszállt az űrhajóba. Az emberektől egy nagy csokor Virággal köszönt el, aztán amikor kinyitotta az űrhajó ajtaját, így szólt a tőle búcsúzó emberekhez: . — Gyertek el ti lis hozzám látogatóba! A mi bolygónk tele van játékokkal! Látogassatok Iel hozzánk! Nálunk minden, minden csupa játék ... I És néhány pillanat múlva az űrhajó elindult a bolygóról, ahol nincsenek játékok, arra a bolygóra, ahol minden-minden csupa játék. És a gyermekek játszani szeretnek . . . Fordította és átdolgozta Antalfy István KAMERAKOZELBEN Alain Delon-sorozat Egyik-másik reflektorfényben élő világsztár szerencséje, hogy bár korosodik — hisz múlnak az éveik —, de nem öregszik. Közéjük tartozik Alain Delon, aki november 8-án töltötte be ötvenedik évét. Nem akármilyen éveket ! Csínytevései miatt sűrűn tanácsolták el az iskolákból ; fegyelmezetlensége pokollá tette életét a tengerészeinél, ahová önként jelentkezett. Kétévi indokínai katonáskodása kemény iskola volt, és így, amikor húszévesen újra Párizsba került, már viharos élet és sok élettapasztalat állt mögötte. Mindenféle munkával próbálkozott, míg aztán kitűnő külseje felkeltette a figyelmet. Statisztaként eljutott a cannes-i film- fesztiválra, ahol a híres amerikai producer, David O. Salznick hétéves hollywoodi szerződést ajánlott neki. Delon nem fogadta el, s inkább Franciaországban próbálta megalapozni filmkarrierjét. Hogy ez mennyire sikerült? Sikerfilmek címei, neves rendezők és világsztárpartnerek neve jelzi Delon pályájának állomásait: a Rocco és fivérei, a Napfogyatkozás, A párduc, a Zor- ro, a Fekete tulipán című filmek Luchino Visconti, Yves Allegret, Michelangelo Antonioni, Duvivier rendezők és a partnerek: Romy Schneider, Annie Girardot, Monica Vitti, Jean Gabin, Claudia Cardinale, Jean-Paul Belmondo. A fenegyerek ezekben az években sem tagadta meg önmagát. A számos filmben kemény fickókat, gengsztereket, kalandorokat alakító Delon a magánéletben is gyakran vívott ki magának kétes hírnevet. Filmjeiben volt számító, cinikus, mélyérzésű, rámenős, rokonszenves, gátlástalan, kedves hős. Ha nem tartozik is a legnagyobbak közé, a legnépszerűbb sztárok egyike. Most kilenc alkalommal láthatjuk a televízió Alain Delon-sorozatában. A számtalan filmjéből való válogatás: Az iskolások útja, Alvilági melódia, Fekete tulipán, Macskák, A zsaru, A szicíliaiak klánja, M. Kelin, Egy zsaru bőréért, Szamuráj. Az iskolások útját december 1-én, este vetítik az 1-es programban. e—s