Népújság, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-23 / 275. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. november 23., szombat 11. Labdarúgó NB II Pontfokjért Vásárhelyre Szokásos hét végi bajnoki előzetesünket kezdjük most az Eger SE NB Il-es labdarúgócsapata vezető edzőjének Csank Jánosnak az MNK- sorsolásról, az ellenfélről alkotott véleményével. — A legrosszabb és a legjobb. A sorsolás szempontjából a lehető legrosszabb ellenfelet kaptuk, hiszen köztudott, hogy a válogatottakkal teletűzdelt Bp. Honvéd ma Magyarország legjobb csapata. Őszintén szólva, egy cseppet sem örülök, jobban szerettem volna akár a Vasast, akár a Fradit a négy közé jutásért vendégül látni Egerben. Persze, ennek biztosan a szívük mélyén a szurkolók azért örülnek, mert a februári mérkőzés egy nem mindennapi focicsemegének ígérkezik. ’ — Közel egy év távlatából hogyan foglalná össze a Nyíregyházával vívott mécsesét? — Videofelvételen újra megtekintettem a mérkőzést, és azt kell hogy mondjam, ha egy kicsit jobban odafigyelünk, tobt» góllal is győzhettünk volna. Egyénileg Horváth, Sass és Csepregi egyéni teljesítményét emelném ki, de Varga is jó osztályzatot kapott nálam. Az együttes ma, ebéd után utazik. Az éjszakát Szegeden töltik, s csak a bajnoki előtt érkeznek hét végi ellenfelük pályájára., — Mit vár á holnapi, Hódmezővásárhely elleni találkozótól? — Nem szeretnénk kikapni. Ponttal, de ha elképzeléseink bejönnek, és az utasításokat maradéktalanul sikerül a fiúknak a pályán végrehajtani, pontokkal akarunk hazatérni. A Vásárhely stabil együttes, a kezdeti gyengélkedés után lábrakap- tak, s biztos, hogy szeretnének egy győzelemmel riválisunknak, a Szegednek kedveskedni .. . A szakvezető a tervek szerint a szerdai MNK-mérkő- zésen szerepelt tizenegyet küldi pályára. Pribék felépült és Lengyel is kispados lesz. Ha csak valami váratlan dolog nem jön közbe, a kaput ismét Póta védi. A keret: Bodolai, Póta, Pribék, Varga, Zsidai, Megye- si. Lengyel, Simon, Horváth, Csepregi, Smuczer, Kiss, Cso- mány, Tasi, Sass, Fodor. A feljutásra pályázók közül ebben a fordulóban a Szeged Mezőtúron játszik, míg a DVTK a Szekszárdot fogadja. Az egri' labdarúgók egyéni teljesítményét Csőke Lajos, a szakosztály korábbi vezetője osztályozza. * Az NB I-ben idén a mostani lesz az utolsó forduló. A párosítás: Haladás—Û. Dózsa, PMSC—FTC, MTK VM —Bp. Volán, Siófok—ZTE, Békéscsaba—Csepel, DMVSC —Vasas, Rába ETO—Videoton (szombat), Tatabánya— Bp. Honvéd (vasárnap). Mátra-csoport Harc az „akóházban” A területi labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában a hevesi csapatok közül három lesz pályaválasztó, kettő pedig a megye határain túl szerepel. Az őszi harmadik helyezésre esélyes Recski Ércbányász a győzelem reményében fogadja a középmezőnyben tanyázó újonc Borsodi Bányász együttesét. Az előző hetek jó eredményei után csalódást jelentene a piros-feketék pontvesztése ... Az eddig 50 százalékos teljesítményt elért Hatvani KVSC a feljövőben levő, pillanatnyi ötödik BVSC-lhez látogat. A jobb forma és a hazai pálya előnye a Szőnyi útiak mellett szól. A Gyöngyös sokat javítana éppen rózsásnak nem mondható helyzetén, ha kétvállra fektetné a vendég Balassagyarmatot. A veszélyes zónában tanyázó Bélapátfalva idei utolsó bajnoki mérkőzésén (a Borsodná- dasd elleni találkozót korábban lejátszották), az Ede- lényt fogadja. A cementgyáriaknak égetően szükség lenne a két pont megszerzésére. Nagy tétje van a Romhány—Sirok kiesési rangadónak. A Fémművek gárdája vereség esetén jelentős hátrányba kerülne előtte álló vetélytársaival szemben. Tippjeink: Romhány—Sirok 1, Bélapátfalva—-Ede- lény 1, Nagybátony—Borsod- nádasd 1, Recsk—Borsodi Bányász 1, Özd—H. Köteles J. SE 1, BVSC—Hatvan 1, Gyöngyös—Balassagyarmat 1, Göd—Sajóbábony x. Szabadnapos: St. Síküveggyár Megyei bajnokság Az őszi utolsó forduló Az idei utolsó kilencven percre futnak ki a csapatok. A listavezető Füzesabonynak már a döntetlen is elegendő az őszi elsőséghez. Bar- tos Sándor edző csapata azonban poatelőnnyel szeretne „teleim . Nehéz másfél óra vár a vetélytárs Apcra, a még harmadik helyre is esélyes Selyp otthonában. A Kompoltot fogadó Honvéd Gáspár SE is dobogós pozícióból szeretné folytatni a tavaszi pontvadászatot. Az élmezőnyhöz tartozó Heves győzelemre számít Atkáron. Kíváncsian várjuk, hogy megtörik-e a Tárnáméra nyeretlenségi sorozata a Gyöngyöshalász ellenében. Tippjeink: Selyp—Apc X, H. Gáspár SE—Kompolt 1, Füzesabony—Nagyréde 1, Tárnáméra—Gyöngyöshalász 2, Poroszló—Tarnaörs 1, Atkár —Heves 2, Domoszló—Boldog 1, Pétervására—Petőfibánya X. Röplabda NB I. Holnap visszavágó VASAS—EGER SE 3—1 (15—7, 15—9, 9—15, 15—9) NB I-es női röplabdamérkőzés. Budapest, Folyondár utcai csarnok. V.: Pados. Bogyó. . ESE: Bezzei; Héri, Molnár, Brandstädtérné, Simon, Király. Cs.: Erdélyi. Edző: dr. Phan Hong Minh. A lapzártakor kapott tegnapi eredményhez annyit, hogy a két együttes vasárnap, késő délután (17.30), Egerben játssza a visszavágót. Falcsatolni a léceket Már két napja összefüggő hótakaró borítja a Mátra csúcsait. A türelmetlenebbek, már fel is csatolták léceiket. Mi a kapott tájékoztatást adjuk tovább: a Kékestető déli sípályáján elvégezték a szükséges szezon előtti karbantartást, s ma, szombaton próbaüzemet tartanak a fenntartók. A mintegy 30 centiméteres hóvastagság, amennyiben marad a csúcsokon a hűvösebb idő, sportolásra alkalmas. Vasárnap folyamatosan üzemel a „létesítmény”. A felvonó 9 órától indul majd. s használatát pénzbedobós automata ellenőrzi (Egy menet 5 forint, de a helyszínen napijegyet is lehet váltani.) Képeink a szezon első sí- zőit örökítették meg. (Fotó: Szántó György) Idegenforgalom is „Felvonóban“ a mátrai sízés Több mint negyedmillió sífelszerelés van jelenleg a téli sport hazai kedvelőinek birtokában a síszövetség becslése szerint. A lécekkel, botokkal való élvezetes testmozgásra Itthon nemcsak az alkalmas hegyek viszonylag kis száma miatt adódik az igénynél kevesebb lehetőség, hanem az egyelőre csak részben kiépített létesítményhálózat is gátat szab e sport elterjedtebb gyakorlásának. A Mátrával kapcsolatban kikristályosodtak már azok az elképzelések, amelyek a következő években konkrét irányt adnak a fejlesztéseknek, s az ezekhez szükséges gazdasági háttér megteremtésére is tervek vannak. Sílesiklásra alkalmas pályák a harmincas évektől épültek a Mátrában, ezek vonzzák leginkább a sport szerelmeseit a környékre. Am a hegység kiválóan alkalmas sítúrák lebonyolítására, sífutásra is, s e változatok kevésbé igényelnek költséges létesítményeket. Így ezek iránt érdemes az eddigieknél jobban fölkelteni az érdeklődést. A gyöngyösi tanács illetékes főelőadója, Dala László négy körzetben — Mátrafüred, Párád, Galyatető és Mátraszentimre térségében nem kevesebb, mint harmincnégy konkrét útvonalat tart alkalmasnak sítúrára. Az összesen 408 kilométer hosszú turistaút-há- lózat, valamint az erdőgazdasági utak egyes szakaszainak felhasználásával hamar — és csekély költséggel — kialakíthatók a sok lehetőségből kiválasztott sítúraútvonalak. A Mátra leglátványosabbnak gondolt túraútja Mátraházán venné kezdetét, innen a Görgő-bérc—Csórrét —Nagy bükk—Dongázó—BőAsztalitenisz Az Eger városi asztalitenisz csapatbajnokság újabb fordulójában a következő eredmények születtek. A- csoport: ITSK—Forgácsoló 1 —9, Mefag—Finomszerei vénygyár 5—5, Vilati I.—Ingatlankezelő I. 10—0, Sütőipar I.—Zöldért 6—4, Kilián —Sütőipar II. 8—2, Vízmű I.—Pedagógus 8—2. B~csoport: Fémelektro—Émász 1 —9. Kolacskovszky III.— Vendéglátó 5—5, Épületkarbantartó—Vízmű II. 1—9, Kenyérgyár—Finomszerel- vénygyár II. 4—6, Vilati II. —Gamesz 10—0, Háév—Áfész 7—3. Az A-csoport élmezőnye: 1. Vilati I. 12, 2. Vízmű I. 12, 3. Mefag 11 ponttal. B-csoport: 1. Vízmű II. 12. 2. Vilati II. 12, 3. Finom- szerelvénygyár II. 8 ponttal. gősrét állomásokon át, a mátraszentimrei Vadvirág turistaházig tarthatna. Különös előnye lenne, hogy az útvonal lovas szánnal is járható! Ugyanekkor szép látványokat kínálna a jó erőn- létű sízőknek a Galyatető— Nagylipót—Vércveres—Csór- hegy (a Kós Károly-kilátó- val)—Vörösmarty turistaház útvonal is. A jelenleg népszerűbb lesiklásra a Kékesen, Galyatetőn kívül Párád, Mátraal- más, Mátraszentimre és Mát- rakeresztes környéke kínál még ésszerű lehetőséget. A Kékesről lenyúló északi sípálya kisebb korrekciókkal értékesebbé is alakítható. A hegycsúcsot Mátraházával összekötő, úgynevezett Vad- disznós alsó szakasza, kis földtömeg megmozgatásával jó pálya kimunkálását teszi lehetővé. Az „ország tetején’ célszerűbbé érdemes tenni a most előnytelen kerítésrendszert az intézmények körül. A nem közeli jövőben a kabinos megoldástól olcsóbb, ülőszékes felvonó megépítése indokolt lenne. A drótpálya így a Veroninak-rétről indulna, ez olcsó és a sízők számára kedvező megoldást jelentene. Galyatetőn a nagy északi pálya gyepesitése képez még megoldandó feladatot. Korszerű felvonók épíAsztalitenisz: Ferficsa" pat-bajnokság .A "-csoport. Gyöngyös, városi sporttelep. 8 óra. Teke: E. Spartacus—Agria bútorgyár NB Il-es mérkőzés, Eger, népkerti automatapálya, 15.30. Tömegsport: Iskolai tömegsportnap, Gyöngyös, Kócsag úti Alt. Isk. 9 óra. Labdarúgás: Mátra-csoport (13) : Bélapátfalva—Ede- lény, Martinkó. Megyei bajnokság (13): Selyp—Apc. nógrádi jv. Gáspár SE— Kompolt, Molnár L. Füzesabony—Nagyréde, Sípos VASÁRNAP Asztalitenisz: Megyei bajnokság: Sirok—Hatvan tése látszik szükségesnek az északi és a keleti pályák mellett. A lesiklóhelyektől keletre, Galyacsurgó térségében szánkópálya létesítésére nyílna mód. Parádsasváron, a helyi kezdeményezésből épülő sípálya kialakítását támogatni kellene, mivel jó fekvésű, előnyös méretű terep. Emellett a kékesi „forgalom" mérséklésére is alkalmas, a sízők egy részének elvonásával. A jelenlegi, vonszolásos felvonót korszerűbb, felül vezetett típusra célszerű itt kicserélni. Mátraalmáson tanpálya, il- letve szánkópálya formálható meg. Mátraszentimre környékén — a hegység legjobb hótartó helyein — újabb felvonók és pályák létesítése a teendő, többek között a Teréz-hegy északkeleti oldalán. Mátrakeresztes vidékén erdőirtás és talajmunka nélkül is széles sípályák alakíthatók ki. A Szé- lesbikk és a Tippanos között felvonók telepítése tenné vonzóbbá a helyet a síelők szá mára. A mérhető mennyiségű költséggel járó fejlesztések távlatban jelentékeny üzleti lehetőséget is rejtenek magukban. Ezért célszerűnek látszana a beruházás és az üzemeltetés tennivalóit egy kézbe vevő, korszerű formában működő gazdasági szervezet alkalmazása a lehetőségek kiaknázására. S reméljük, hogy a sízéssel kapcsolatos, életképes kezdeményezések nem jutnak „a tavalyi hó" sorsára a Mátrában. Molnár Pál II., Recsk—Füzesabony, Lőrinci—Petőfibánya II., Bélapátfalva—Eger II. Férfi csapat-bajnokság ,.B"-cso- port: Gyöngyös, városi sporttelep, 8 óra. Birkózás: Megyei úttörő olimpiai kötöttfogású bajnokság. Gyöngyös, birkózótornaterem, 11 óra. Röplabda: Eger SE—Vasas NB I-es női mérkőzés. Eger. körcsarnok. Horváth, Husz- ti 17.30. Labdarúgás: Mátra-csoport (13) Recsk—B. Bányász, Selmeczi. Gyöngyös—Balassagyarmat, Lója II. Megyei bajnokság (13): Tárnáméra— Gyöngyöshalász, Polonkai, Poroszló—Tarnaörs, szolnoki jv., Atkár—Heves, Vin- czepap. Domoszló—Boldog. Kiss, Pétervására—Petőfibánya, Barankovics. Pécsett a Tanép Vasárnap délután az Egri Tanép NB I-es férfi kosár^ labdacsapata a Pécsi VSK otthonában lép pályára. A bajnokságban a 9. fordulót rendezik, s ez egyben azt is jelenti, hogy jövő héttől már a visszavágókra kerül sor. A PVSK a B-csoportban a listavezető Dombóvár mögött a második helyet foglalja el, s ismerve játékerejét, az egriek a tisztes helytállás reményében utaznak Pécsre. A Tanép legközelebb 30-án, szombaton, a körcsarnokban fogadja a BSE-t. Úszó-ORV Második hely a döntőben Budapesten, a Komjádi uszodában rendezték meg az olimpiai reménységek versenye küzdelemsorozat döntőit. Az Eger SE leány- és fiúcsapata az idősebbek korcsoportjában volt érdekelt gyermek-, illetve serdülőversenyzőivel, akik a 2., illetve a 7. helyen jutottak a fináléba. Az „egri leánykák" a várakozásnak megfelelően, az ezüstérmet szerezték meg a színvonalas döntő során. Az egyéni teljesítmények közül kiemelkedett Thummerer Ildikó négy távon (50 m mell, 50 m pillangó, 100 m pillangó, 200 m gyors) és Koncz Krisztina 100 m-es mellúszásban elért győzelme. A csapat tagjai közül Erdélyi Krisztina, Köblő Emese és Domboroczki Katalin is, versenyszámukban érmes helyezéssel járultak hozzá a sikerhez. Huszár Márta a második helyen végzett 4x100 m-es gyorsváltó tagjaként segítette a gárdát. Az Eger SE fiúcsapata a várakozásnál jobban, az ötödik helyen végezve fejezte be a döntőt. Egyéni eredményeik közül Kalmár Ferenc három 3. helyezése (100, 200 és 400 m gyors) értékes a szintén színvonalas küzdelmek során. Birkózás November 28-án, csütörtökön, a Gép- és Műszeripari Szakközépiskolában levő birkózó-csarnokban rendezik meg Eger város általános iskolásainak szabadfogású sportági úttörő-olimpiáját. A városi döntőben tizenegy súlycsoportban lehet indulni, a verseny 15 órakor kezdődik. Hétvégi sportműsor SZOMBAT