Népújság, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-23 / 275. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. november 23., szombat 10. 1 Jg 1^1 KOLUMBIA Szegény embert... Egyedül maradt béketervével Betancur elnök November fekete hónapként vonul be Kolumbia történelmébe, s a dél-amerikai országra irányította a nagyvilág figyelmét. Bogotában csaknem száz halottat követelt az M—19 nevű gerillamozgalom túszejtő akciója és a katonák ostroma, majd éppen két hét múlva sokan pusztultak el az 1595 óta szunnyadó Névadó del Ruiz nevű vulkán kitörését követően. Mintha csak ösz- szeesküdtek volna a politikai és természeti elemek, hogy tovább bonyolítsák a belpolitikai helyzetet. Pedig Belisario Betancur elnöknek amúgy sincs könnyű feladata, amikor — a kontinensen eléggé szokatlan módon — békés úton próbálta kivezetni országát az erőszak- dzsungelból. Az erőszak gyökerei Kolumbia — Latin-Ameri- ka negyedik legnagyobb állama, lakossága csaknem háromszorosa, területe pedig 15-szöröse hazánkénak. Venezuelához hasonlóan tipikusan mesztic—mulatt ország. Kávétermesztésre alapozott monokultúrája miatt gazdasága kiszolgáltatott a nemzetközi piac ingadozásainak, s erre is vezethető vissza a súlyosbodó gazdasági helyzet. az elsősorban a szegény rétegeket sújtó infláció és munkanélküliség. A vezetés számára hatalmas gondot jelent a kokainbárók által irányított kábítószer-kereskedő és -feldolgozó maffiák tevékenysége is. Am az ország történelmének utolsó száz évére az erőszak nyomja rá legmarkánsabban a bélyegét. A „violencia'' gyökerei a két vezető párt, a konzervatívok és a liberálisok örök vetélkedésében keresendők: a szemet-szemért, fogat-fogért politika virágzása több ízben is drámai és véres következményekkel járt. Ilyen volt például 1899—1902 között az „ezernapos polgár- háború" vagy az 1948-ban kicsúcsosodó „bogotazó”-nak nevezett testvéröldöklés. Az utóbbi értelmetlen vérontásnak becslések szerint 300 ezren estek áldozatul. Erre az időszakra tehető a gerilla- mozgalom megalakulása is. elsősorban a vidéki agrárlakosság körében, a legnagyobb csoport nem a magáról legtöbbet hallató, elsősorban „bombasztikus" eszközökkel dolgozó M—19 mozgalom, hanem a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők, a FARC, amely az elhúzódó háború elvét vallja. Rajtuk kívül még két-három jelentősebb szervezet működik. A magát marxistának valló FARC legfőbb célkitűzése, hogy a földbirtokos oligarchiát engedményekre kényszerítse a szegény vagy nincstelen parasztokkal szemben, míg az 1970-ben alakult M—19 radikális városi mozgalomként tevékenykedik. A szervezet bírálatának össztüzében jelenleg a kormány gazdaságpolitikája áll. pontosabban, hogy beleegyeTérképvázlat a vulkán-katasztrófa színhelyéről Meggyötört kisfiú a túlélők közül A hadsereg ostroma után lángokban az igazságügyi palota (Fotó MTI Külföldi iKépszerkesztöség — KS) M—19 parancsnokát. Ivan Maria Ospinat. Utóda nyilatkozta nemrégen, hogy ez az akció is bizonyítja: „Kolumbiában nem lehet más eszközökkel ellenzékinek lenni, mint a fegyverekkel". Az egyezménytől azóta a FARC kivételével már visz- szaléptek a szervezetek. Döntésük indokolásában arra hivatkoznak: az elnök követ- kezetlen volt a béke megvalósításában, megállt félúton, majd elkezdett visszafelé haladni. Az elnök magányos és tehetetlen Saját bevallásuk szerint a bogotai igazságügyi palota elfoglalói akciójukkal erre akarták felhívni a közvélemény figyelmét. Ám szándékuk vérfürdőbe torkollott, s félő, hogy ez nyitányát jelenti majd az újabb véres eseményeknek. Az ostrom elrendelésével Betancur mintegy elismerte, hogy telhetetlen a megbékélési folyamatot ellenző erőkkel szemben. Két és fél év magány — jellemezhetnénk Gabriel Garcia Marquez világhírű kolumbiai író Száz év magány című ismert regényére utalva Belisario Betancur eddigi munkásságát. Az ország történelmébe béketeremtőként bevonulni kívánó elnök reputációját mindenesetre nem javítja a bogotai dráma. Az értesülés és az azt követő beismerés pedig, hogy az illetékesek már egy éve tudtak a vulkán készülődéséről — de a kitelepítéssel kapcsolatban ténylegesen nem léptek —. már egyenesen fekete foltot ejt a Betancur-korszak kezdetben hófehér, majd egyre szürkülő mundérján. . Darórzi I,ászló zett a Nemzetközi Valutaalap nadrágszíj meghúzó követeléseibe. Társadalmi megbékélés? Az erőszak volt jellemző évtizedünk első éveire is, amikor a konzervatív Betancur elnök — 1982-ben váltotta liberális elődjét — felismerve, hogy a gerillamozgalom okai a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségekben keresendők, elődeitől eltérően a társadalmi megbékélés göröngyös útjára lépett. Hosszas titkos és külön tárgyalásokat folytatott a szervezetek vezetőivel, majd tavaly májusban nagy nemzetközi visszhangot kiváltó békekötést hozott tető alá, amelyet egy kivételével alá is írtak az érintett csoportok. Az elnök ígéretet tett az ország intézményeinek korszerűsítésére, különböző reformok, köztük az agrárreform bevezetésére. A gerillák amnesztiában részesülnének, beilleszkedhetnének a polgári életbe, az illegalitásból kilépve párttá szerveződhetnének. Legalábbis az elnök elképzelése szerint. . . A valóság szekere azonban ezen a göröngyös úton mindinkább kátyúba kerül, ugyanis az egyezmény betartásához kezdettől fogva hiányoztak a garanciák. A konzervatív erők kifogásolták Betancur „engedékenységét", s a siker érdekében meg kellett volna szerezni a nagybirtokosok támogatását, le kellett volna szerelni a reakciós tisztikar bizalmatlanságát is. Ez azonban nem történt meg, így katonai hasonlattal élve az elnök megfelelő hátország nélkül akarta megnyerni a háborút. Pillanatnyi kivárás után a hadsereg folytatta gerillaellenes taktikáját: tavasszal több összecsapást provokált, a gerillákat hibáztatva ismét, szabadkezet követelt az elnöktől. Miután a tábornokok „katonai engedetlenséggel’’' fenyegettek, Betancur kénytelen volt engedni. A béke helyett gyakorlatilag csak tűzszüneti státuszú megállapodás kudarcához a legnagyobb lökést az adta, hogy augusztusban a hadsereg Cal'i városában titkos szálláshelyén megölte az Mentési munkálatok — elszállítanak egy sebesültet Rudolf Kirchschläger (Fotók: MTI Jövő májusban köztársasági elnököt választanak Ausztriában. Az ellenzéki Osztrák Néppárt (ÖVP) berkeiben osztatlan az öröm: Kurt Waldheim egykori ENSZ-főtittkár és osztrák külügyminiszter személyében olyan jelöltet indíthatnak, aki jó eséllyel veszi fel a küzdelmet a szocialista párti Kurt Steyrer jelenlegi egészségügyi és környezetvédelmi miniszterrel szemben. Bécsben már most sok szó esik a jövő évi erőpróbáról Noha még több mint fél év hátravan az elnökválasztásig, mind az SPÖ—FPÖ koalíció, mind pedig az ÖVP serényen készül a kampányra. Ez érthető is, hisz a jövő májusi voksolást a pártok már b>zony°s értelemben az 1987-es általános választások próbakövének tekintik. Az ellenzék háza táján zajosabb hadjárat körvonalai bontakoznak ki. A legutóbbi, 1983 áprilisában rendezett általános választásokon az ÖVP-nek nem sikerült az áhított frontáttörést végrehajtania. Pozíciói ugyan némileg megerősödtek, ám a szocialistákat ennek ellenére nem volt képes elütni a kormányalakítás lehetőségétől. Az SPÖ visszautasította a nagykoalíció tervét, s inkább a választásokon ugyancsak kissé megerősödött FPÖ-t emelte partneréül Jelenleg az osztrák parlamentben 90 szocialista párti honatya mellett 81 ÖVP, és 12 FPÖ képviselő foglal helyet Rudolf Kirchschläger, az Osztrák Köztársaság jelenlegi elnöke annak idején 1974-ben, majd 1980. évi újjáválasztásakor a szocialisták jelöltjeként került — mint pártonkívüli — a legmagasabb közjogi méltóságba. Kurt Steyrer egészségügyi és környezetvédelmi miniszter. a szocialisták elnökjelöltje tagja az SPÖ-nek. Népszerűségben — egyelőre — kétségkívül elmarad a volt ENSZ-fótitkár, Waldheim mögött, s esélyeit az ellenzék is igyekszik megtépázni. Többször valóságos kampányt folytattak ellene az ÖVP sajtójában. Előbb a hamburgi vízi erőmű építése körüli vitában támadták, majd a borpancsolási botrányban próbálták lejáratni Az ellenzék ugyanis úgy vélte: az egészségügyi miniszter bizonyára idejében tudomást szerzett a hűtőfolyadékkal „dúsított" borokról, ennek veszedelmére azonban kellő időben nem figyelmeztette a fogyasztókat. Mára nagyjából már elcsitultak a vádaskodások. S bármennyire kétségtelen Kurt Waldheim Külföldi Képszolgálat — KS) Kurt Waldheim személyi varázsa — a politikus egyébként nem tagja az ÖVP-nek., s mint jelölése alkalmából hangsúlyozta, nem támogat kormánykoalíciót —, a szocialisták szavazótábora ismeretében legalább is nyíltnak tekinthető a jövő évi elnökválasztás kimenetele Arról nem is szólva, hogy Fred Sinowatz kancellár rendkívül jó érzékkel fogja ki a szelet az ellenzék vitorláiból. Nem mintha az ÖVP könnyű ellenfélnek bizonyulna. Érvei, módszerei furfangosak ugyan, de — mint Leopold Gratz külügyminiszter, a szocialisták bécsi frakciójának vezetője egy nyilatkozatában rámutatott — a Néppártnak kormányzati felelősséget kellene kimutatnia. Ezzel azonban rendre adós marad. Más kérdés, hogy időről időre heves bírálatokkal illeti a különböző minisztereket Friedhelm Frischenschläger nemzetvédelmi minisztert például a Svédországtól megrendelt 24 darab Saab J 35 Draken mintájú elfogó vadászgép vásárlása miatt támadták. Ám a hadjárat csakhamar kifulladt: az osztrák politikusok jói emlékeztek rá. hogy éppen az ÖVP sürgette a légierő modernizálását — még 1978- ban. Nem sikerült a borpancsolással sem aláásni a kormány tekintélyét, sőt a kampány visszájára fordult. Nyílt titok ugyanis, hogy nyugati szomszédaink legjelentősebb bortermelő szövetkezeteiben az ellenzéki ÖVP a hangadó. . . Bécsben azt is készséggel elismerik a tárgyilagos megfigyelők, hogy az ellenzék politikai-gazdasági stratégia ja hevenyészett, hiányzik belőle az átütő erő, amely lényegesen befolyásolná a tömegek hangulatát. Azl ugyanis a politikával legkevésbé foglalkozó osztrák polgár is érzékeli, hogy az idén valószínűleg öt százalék alá szorított infláció megélhetési biztonságot kölcsönöz számára. Nem kerülheti el az sem a figyelmét, hegy más tőkés országokkal ellentétben Ausztriában a munka- nélküliség viszonylag kevesek gondja: a felnőit lakosságnak mindössze 3—4 százaléka keres állást, de igaz. a frissen végzett fiatalok elhelyezkedése a korábbi évekhez képest most némileg megnehezedett. Ami viszont az osztrák gazdaságpolitikusokat is foglalkoztatja: az ipari struktúra — természetesen a legfejlettebb tőkés országokéhoz képest — bizony elavult. Mostanában ennek az állapotnak a gyökeres megváltoztatására koncentrál Ausztria, mindenekelőtt az állami nagyvállalatok körében. Gyapay Dénes AUSZTRIA Arccal az urnák felé
