Népújság, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-23 / 275. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1985. november 23., szombat MINDENNAPI NYELVÜNK Hz elszürkiilés ellen Aki a napi sajtó hasábjain megjelent közlemények szövegeit figyelmesen olvassa, észreveheti, hogy egyrészt mintha szegényedne, szürkülne a szókincs, másrészt éppen a szókészlet bővítése és a stílus élénkítése céljából egyre több tájnyelvi, szakmai és zsargon szókészleti elem kerül be újságíróink és folyóirataink nyelvhasználatába. Újabban különösen gyakran találkozhat az olvasó a számára ismeretlen tájszókkal, s úgy véli, hogy több ízes nyelvi leleménynek és érdekességnek válik birtokosává. Egy- egy újabban felbukkanó tájszó jó íze, meghökkentő humora és simogató derűje mellett a környezetfestésre is alkalmas nyelvhasználati formák változatossága is jelentkezik bennük és általuk. Olykor a szöveg érthetősége ugyan csorbát szenved, de a sajtó nyelvének elszíntelenedését megállíthatja. Ezért a címbeli kérdésre egyértelműen az a válaszunk, hogy az újra jelentkező tájnyelvi formák nem csupán nyelvi érdekességek a közlemények nyelvi szövetében. De lássuk a megfelelő példákat! Az olvasót valóban megállítja és talán meg is hökkenti ez a szövegrészlet: „Az ötvenes évek ama poétikai újítói jutnak eszembe, akik így böllenkedtek: Nem kell a jambus!” (Élet és Irodalom, 1985. szept. 27.). A böllenkedik valódi tájszó szerepvállalása állítja meg elsősorban, mert nem tudja, milyen jelentésbeli és használati értékű, rokon értelmű sorba helyezze bele. De ha a szótár segítségével rátalál erre a szócsaládi ösz- szefüggésre, hogy böllérke- dik, azaz ellenkezik, berzenkedik, kötekedik, perlekedik, akkor már helyénvalónak ítéli a tájszó felhasználását. De van olyan eset is, amikor a tájszótár sem nyújt egyértelmű eligazítást az olvasóknak. Lapunk hasábjain jelent meg ez a szöveg- részlet: „Sokasodnak körülöttünk azok, akik nyitástól zárásig italmérő helyeken dagonyáznak.” (Népújság, 1985. júl. 17.). A szótárban csak ez olvasható: dagonya: sűrű, tapadós sár, pocsolyás hely, amelyben a sertés hempereg. A dagonyázik igét nem találjuk ugyan a szótárban, de mi tájnyelvi gyűjtésünk folyamán már bejegyezhettük jegyzetfüzetünkbe ezt a szövegrészletet: a dagonyára járó vaddisznók dagonyáznak a dagonyásban. Az italboltban dagonyázók- ról festett nyelvi kép így teljesebbé és hitelesebbé válik. A Nők Lapjában megjelent közleményben (1985. aug. 10.) olvashattuk azt a szövegrészletet, amelyben egy parasztanya így szól hazatért fiához: „Ragmálódj csak, gyerek, ragmálódj!” Ez a sajátosan dunántúli tájnyelvi forma a környezetről és az édesanya anya- nyelvjárásáról éppen úgy tájékoztatja az olvasókat, mint arról a nyelvhasználati jelenségről is, hogy egy- egy nyelvjárási szó valóban alkalmas a köznyelv elszíntelenedésének megakadályozására. Meggyőzhet bennünket minderről az is, ha a ragmálódik igealakot ebbe a köznyelvi igesorba helyezzük bele: szid, megszid, fedd,. dorgál, kohol stb. Az igényesen megírt irodalmi kritikának szövegében is jól érzi magát egy-egy tájszó: „Nekem zahorálhat reggeltől-estvélig." (Élet és irodalom, 1985. márc. 22.). A köznyelvi perel, pöröl, pörlekedik sorába is jól illeszkedik bele a tájnyelvi igealak. Brecht: Kurázsi mama című darabjában, Győrött (MTI-fotó — KS) Október közepén a televízió Stúdió ’85 műsorában, amely színpadi szerepéről szólt, egy mondatába csak ágy befűzte, hogy ötvenéves. Még színésztől is ritkán hallani ilyesmit, hát még színésznőtől, de Törőcsik Mari ezt a legtermészetesebbnek tartja, nem kérkedik vele, de nem is titkolja. Mint aki azt mondja: fogadjuk el őt olyannak, amilyen, s ettől elválaszthatatlan az életkora is. Utánanéztem a lexikonban: csakugyan 1935. november 23-án született korunk egyik legnagyobb színésznője. S hogy mily nagyon korunké ő, hogy pályafutása mennyire a huszadik század második felére jellemző, annak bizonyítéka a Körhinta. Vagyis az, hogy először — és milyen fiatalon, még főiskolai hallgató korában! — filmen aratótt messzemenő, megalapozott, de nyugodtan mondhatjuk: nemzetközi sikert. A Körhinta elkészültének évében, a cannes-i nemzetközi fesztiválon képviselte a magyar filmművészetet, s ott mind Fábri Zoltán rendezése, mind Pélyen született Törőcsik Mari a főszereplő, Törőcsik Mari alakítása őszinte elismerést keltett. A különös az, hogy Törőcsik ezután — a főiskola elvégzése után is, még jó néhány évig — elsősorban filmszínésznő maradt. Olyannyira, hogy színházi szerepléseit eleinte vagy kínos csend, vagy jóindulatú vállon veregetés fogadta, s egyfajta érthetetlenség is; a közönség és a kritika egyaránt nem értette, hogy aki a mozivásznon már ennyire eredeti egyéniség és oly vonzó jelenség, miként képes csak szerény eredményekre a színpadi emberábrázolásban? A Peer Gynt Solveigjében mutatkozott be a Nemzeti Színházban, s halovány alakítását elmarasztalta a kritika. Évek teltek el, míg végre a színpadon is kinyílt, mi több, kivirágzott elementáris tehetsége. Talán a Tánya című Arbuzov-darab volt az, egy szovjet rendező irányításával, amelyben egyértelmű és igazi színpadi sikert aratott, de meg kell hagyni, hogy valamennyi, ezt követő színpadi szerepében aztán ugyanolyan fortisszimóban lelkesedett érte a kritika (s a közönség), mint a sűrűn sorjázó filmalakításaiban. Nem lexikonnak készülő címszó ez a cikk, sok helyet venne igénybe felsorolni Törőcsik valamennyi szerepét a színpadon, filmen, televízióban, rádióban, ha csak a kiemelkedőbbeket, az érdekesebbeket lajstromoznánk, az is hasábokat töltene meg. Szóljunk mégis arról, amit az utóbbi hónapokban produkált. A múlt évad végén játszotta s ebben a szezonban folytatja az eszelős, púpos, gonosz elmegyógyintézeti igazgatónő félelmetes alakjának megmintázását a Fizikusok című Dürrenmatt- játékban, a Nemzeti Színház színpadán, valamint tündé- rien kedves operettprimadon- naságát is tovább viszi a József Attila Színház Régi nyár előadásában. S a két szezon között, a nyáron, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Csár- dáskirálynőt is játszotta, igen, ezt a szerepet is volt bátorsága eljátszani Honthy Hanna után. Nyert a merészségével, annyira eredetien, oly megvesztegető bájjal csinálta, hogy meghatározóvá, színpadtörténeti értékűvé vált még ez a Törő- csik-alakítás is. És két új őszi premierje: Jepancsina, egy nyugalmazott tábornok felesége Dosztojevszkij A félkegyelműjében, a József Attila Színházban; és Egérke a Macskajáték című Örkény István-tra- gikomédiában, a Játékszínben. Egyik sem főszerep. De bármennyire is epizódalakja csupán a Félkegyelműnek Jepancsina, Törőcsik kiragyog az előadásból, akaratlanul is főszereplője annak azáltal, hogy kimagaslóan a produkció legjobb alakítását nyújtja. A Macskajátékban ő Egérke, szürke kis pária, ijedt, elhagyott asszonyka a robusztus, mindenkin uralkodó Orbánné árnyékában. De valami hallatlan finomsággal és érzékenységgel, ezernyi színnel, árnyalattal éli Egérkét, felemelő, megtisztító, valóságos katarzist okozó mindaz, amit a színpadon csinál. Óriási értéke színjátszásunknak Törőcsik Mari. Szeretnénk remélni, hogy írók és rendezők, színházban, filmen, televízióban a jövőben is hozzá méltó szerepekkel keresik és találják meg őt. B. T. Törőcsik Mari a Körhintában Forgalmi dugó Egyik reggel a villamos elütött egy férfit. Figyelmetlenül lépett a sínek közé vagy sietett, megkockáztatva az átkelést a csilingelve közeledő jármű előtt, utólag már nem lehetett kideríteni. A járókelők nyomban tárgyalni kezdték az eseményeket, s észre sem vették, hogy a sínen veszteglő villamos mögé újabbak érkeztek, melyek eltakarták a rálátást a baleset színhelyére, így aztán, akik valamivel odébb álltak, csak a szerelvények mögül gomolygó füstre figyeltek. Kigyulladt az utca, terjedt a hír, pedig a villamos mögött csak az úttestet aszfaltozták. Üjabb villamosok érkeztek időközben, és a baleset után pár perccel már öt-hat szerelvény ácsorgott egymás mögött. A később érkező szerelvények is lassítani, végül megállni kényszerültek, így, mire a helyszínre ért a mentő, a szerelvények a város két végén levő remizek között már összeértek, s a sínen egyetlen, több kilométer hosszúságú villamos állt. A sérültet a helyszínen elsősegélyben részesítették, s mivel a forgalom a helyszínelés miatt nem indulhatott, az egyik forgalomirányító egy újítási javaslatot nyújtott be a vállalat újítási bizottsága elé, amely azt nyomban el is fogadtá. Az újítás érdeméül kiemelték, hogy annak megvalósítása jelentős energiamegtakarítással jár, általa roppant mértékben sikerül fokozni a járatsűrűséget, azonkívül a jövőben a villamosvezetőkre, forgalomszervezőkre, diszpécserekre semmi szükség, más munkakörbe átirányíthatók. Mindössze a nyugdíjas utasoktól érkezett a szokottnál valamivel több panasz a közlekedési vállalathoz. A levelekben az idős emberek azt emlegették, hogy nekik bizony nehéz dolog az egymásba érő szerelvény egyik kocsijából a másikba a lépcsőA házibuli folytatódik A tizenévesek körében tetszést aratott francia film, a Házibuli folytatása most került a nézők elé. Már a címe sem vall nagy fantáziára, mert — ugye, milyen meglepetés? — nem más, mint A házibuli folytatódik. Nos, jobbára most is a tinédzserek töltik meg a széksorokat, hiszen elsősorban nekik, róluk szól az alkotás. Az már azonban vitatható, miért pont ezzel ,,kábítják” őket. Mert mit is lát a gyerek? Mindenekelőtt a luxus, mely megragadhatja őket, méghozzá olyan, amit ők talán sohasem érhetnek el, hiszen itt a papa meg a mama oly természetességgel röpködnek Franciaország és Afrika között egy kis pihentető „teve- gelésre”, mintha csak a miskolci gyorsra szállnának fel. Andalító az is, ahogyan a filmbéli tinik öltözködnek, viselkednek, szórakoznak. Nem, a főhős — a tizenöt éves Vic — az égvilágon semmi „olyat” nem csinál, ami rossz, ámbár lehet, hogy magyar kortársnői már sokkal felvilágosultabbak, mint ő. Imponáló az is, hogy partnere kivételesen szép fiú, természetesen, minden. jó tulajdonsággal felruházva. Maga a mese oly vékonyka szálú, hogy csodálni lehet: tótellett belőle másfél óra. Maga a dramaturgia pedig olykor egyenesen dilettánsnak hat: mintha csak a magyar tévé Családi kör című adását néznénk, ámbár ez utóbbinak legalább van némi tanulsága. Ettől ugyan még ném születik filmművészeti alkotás, mint ahogyan a Házibuli folytatása sem üti meg a mértékét. Daniele Thompson és Claude Pinoteau forgatókönyvírók, úgy tűnik, nem tettek mást, minthogy az előző sikerfilm elemeit lemásolták. Az utóbbi meg is rendezte az alkotást: profi módon ugyan, de a köny- nyebbik megoldást választva. A mindennapos szerelmi történet — amely éppúgy lehet felemelő, mint lehangoló — ezúttal banalitásba fulladt. S még eredeti ötletekkel sem találkozhattunk: sokszor visszaköszöntek a francia alkotásokból ismert elemek. Néhol pedig egyenesen bántó volt Lelouch mű- vészi eszközeinek, dramaturgiai fordulatainak lemásolása. Mégis, mi lehet az, ami megfogja a tiniket? Esztétikai nevelésükhöz, művészi látókörük szélesítéséhez e film egyáltalán nem járult hozzá. Nos, talán a humor. A fiatalok bája mellett nagy erénye ez alkotásnak a váratlan helyzetekből fakadó derű, — a jókedv, a fiatalság. Ámbár semmi egyebet nem nyújtott a nézőnek mindaz, amit látott. Legalább a csíráját fedezhettük volna föl a művészi értéknek, a művészi szépnek ... ! A két főszereplő, Sophie Marceau és Pierre Cosso minden bizonnyal megnyerte a honi és a külföldi tinik tetszését, hisz olyan szépek, Róluk szólva, talán ennyiben is maradhatunk .. . Mikes Márta kön keresztül átkapaszkodni. Javaslatukra a kocsik ajta- jait egybenyitották, így az utasok bármely irányba zavartalanul haladhattak a kocsik belsejében. Az újítás legfőbb erénye csak a későbbiek során tűnt ki. Mármint, hogy a villamosok többé nem üthetnek el senkit. Igaz, a szerelvényben reggel és délután, a csúcsforgalom a korábbiakhoz hasonlóan (amikor még a villamosok mozogtak) jelentkezett, de a közlekedésiek úrrá lettek ezen a nehézségen is. Üj bérleteket nyomtattak, s azok érvényessége a járdákra szólt. Aki felmutatta, az leszállhatotta szerelvényről, s a járdán pillanatok alatt elérhette úticélját, míg a zsúfolt villamosban csak tülekedve haladhatott előre. És mivel 1985-ben az embereknek még nem jutott idejük arra, hogy igazán éljenek, hanem csak siettek mindenhová, ám az élet olyan fontos dolgaira, hogy például milyén illatú a sárga tulipán, sajnálták a perceket, hát mindenki' lement a járdára sietni, s a zsúfolt villamost elfeledték. Azt pedig a poros utcán addig sütötte a nap, addig verte az eső, míg évek alatt borostyán lepte el. Zöld alagútja alatt gyermekek hancúroztak, s ha unokáikkal a nagyapák egyszer-egy- szer arra jártak, felemlegették a villamost, a gyerekek pedig kerekre nyílt szemmel, kicsit hitetlenkedve hallgatták a mesét a balesetről, meg a forgalmi dugóról. Csendes Csaba Dr. Bakos József 11 ft Qi itt 9 fi1!} 21 uOhlïfl w ni Idlllldildll R dim U ■
