Népújság, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-16 / 269. szám

6. NÉPÚJSÁG, 1985. november 16., szombat MINDENNAPI NYELVÜNK Egyre gyakrabban szociózunk...!? Közleményünk címe első­sorban arra utal, hogy nap­jaink nyelvhasználatában, s elsősorban az újságok és a folyóiratok nyelvében két furcsa szóalak egyre gyak­rabban jut önálló megneve­ző szerepekhez. Hogy melyik két szóformáról van szó, kitűnik az alábbi szövegrész- letekből: „Az öregekről leg­alább annyi tartalmas szo- ció íródik világszerte, mint a narkósokröl” (Élet és Iro­dalom, 1984. jan. 13.). — „A szoció szó szociológiát, szo­ciográfiát is jelent" (Üj Tü­kör, 1985. márc. 3.). — „Cik- kezőknek és szociózóknak néha alkalmas volna Rippl- Rónai Album, kilesni belő­le, hogy mit takar ez a meg­nyilatkozás: „Mikor az em­ber visszaemlékezéseiből él” (Élet és Irodalom, 1984. jan. 13.) Hogy milyen beszédhelyze­tekben és szövegösszefüggé­sekben jelentkezik a szoció és a szociózik nyelvi for­ma, arról ezek a példák ta­núskodnak: „Folytatja a ma­gyar szociofotós hagyomá­nyokat" (Magyar Nemzet, 1984. febr. 24.). — Schwajda György szociodrámáiról írt cikknek a címe: Szocioab­szurd. (Élet és Irodalom 1985. aug. 16.). — >,A thril- len-szoció jelentős terjede­lemben döbbentett meg" (Élet és Irodalom, 1984. jan 27.) Mivel a thrill idegen szó egyre gyakrabban jelent­kezik a sajtó hasábjain, ér­demesnek tartjuk jelentés­tartamának és használati ér­tékének értelmezésére ezt a szövegrészletet is megidéz­nünk: „Az a megborzongás, az a thrill, amely a nagy színészek játékának élvezé­se közben átfut rajtunk, em­bervoltunk legértékesebb megrezdülései közé tartozik" (Szerb Antal: Újságírás és irodalom). Utal közleményünk címe arra is, hogy nagyon sok olyan szó és nyelvi forma jelentkezik mindennapja­ink nyelvhasználatában, amelynek egyik alkotó ele­me a megrövidítés eredmé­nyeként önállósult szocio- hangsor. íme, a példatár: szocio-gráfia, szocio-lógia, szocio'lógus, szocio-fotó, szo- cio-kulturális, szocio-met- ria, szocio-lingvisztika, stb. Valóban a felemás szoció és a belőle képzett szociózik igealak olyan mesterségesen „gyártott" szakszónak mi­nősíthető, amely már hírlap­jaink cikkeiben és hétköz­napjaink nyelvhasználatá­ban is gyakran jelentkezik. Gondoljunk csak a szociofotó és a szociofotós nyelvi for­mák egyre gyakoribb szerep- vállalására. Szocializmust építő tár­sadalmunkban természetes­nek kell tekintetünk azt a folyamatot, hogy a szoció és a szociózik nyelvi formák szervesen illeszkednek bele ebbe a nyelvhasználati kör­be, illetőleg sorba: szociális, szocializál, szocialista, szocia­lizáció, szocializmus, szociá- bilis stb. Ennek a nemzetközi szó­családnak egyre több tag­jával ismerkedhetünk meg, s válnak egyéni szókincsünk értékes tagjaivá. Magának a rövidítésnek is vannak hagyományai a ma­gyar politikai szóhasználat­ban. Gondoljunk csak a szociáldemokrata megneve­zés rövidült formájára a szocdem hangsorra. De arra a rosszalló, gunyoroskodó megrövidített szóformára is utalhatunk, mellyel a szo­ciáldemokratákat szociknak nevezgették, illetve leszociz- ták. Dr. Bakos József Egy hír és ami mögötte van Kiskörei iskolaépítők Egy új intézmény átadásá­ról jószerivel egy vastag be­tűvel szedett hír jelenik meg, valahogy ilyenformán: ekkor és ekkor,, ezek és ezek részvételével ünnepélyes ke­retek között átadták ren­deltetésének ... Milyen nyugalom, derű sugárzik ezekből a sorokból, pedig manapság többnyire nem egyszerű a beruházások sorsa. Legtöbb esetben sok lemondás, munka húzódik meg a tudósítás mögött, de az ünnepi pillanatokban el­felejtik a nehéz napokat, hónapokat, esetleg éveket. Mindenki arra gondol, hogy mi lesz a jövőben, milyen könnyebbség lesz a régi vi­szonyokhoz képest az új fa­lak között. A közelmúltban, novem­ber elején iskolát avattak Kiskörén. Mint megírtuk: ki­lenc tantermet újítottak fel a régi szárnyban, és bővítés­re is sor került: négy új tanterem és egy tornacsar­nok készült el. Mindez hu­szonhat milliójába került az építtetőknek. Nem volt zök­kenőmentes az eltelt időszak, régen hozzákezdtek a mun­kálatokhoz, de közben át kellett terveztetni az új szárnyat, akkoriban a gyer­mekek mostoha körülmé­nyek között tanultak. Egyéb­ként is: szép lassan elfogy­tak a művelődés bázisai Kis­körén: 1976-ban lebontották az életveszélyessé vált mű­velődési házad, a könyvtár helyén oktatás folyt, s újab­ban a filmvetítése­ket is abba kellett hagyni, mert a Panoráma Vendég­látóipari Vállalat éttermé­nek nagytermét többé nem lehet ilyen célra igénybe venni. Ott ugyanis szállodát alakítanak ki. Nem csoda, ha egyre ége­tőbben jelentkezett a hiány: szinte mindennap felvető­dött a község lakói köré­ben, hogy ez az állapot ho­vatovább tarthatatlan. Nem­csak morgolódás hangzott el, hanem a tenniakarásnak is érezhető jelei vannak: több mint egymillió forint értékű társadalmi munká­val járultak hozzá az isko­la építéséhez a helybeliek, sőt, a településfejlesztési hozzájárulást is egy kultu­rális nagyterem céljaira ajánlották fel. A községi tanács elnöke, Járdán József, így beszél az ünnepélyes átadás előtt arról, hogy mit is jelent Kis­körének az újjávarázsolt is­kola: — Nagyon vártuk ezt az építést. Jómagam 1968 óta vagyok itt, s az iskolában dolgoztam, mint nevelő Több telet végigszenvedtem ott, s mondhatom középko­ri állapotok uralkodtak. Aki nem látta, talán el sem hi­szi. Olajos padló, korszerűt­len világítás, huzatos, fűtet- len helyiségek: mindez igen­igen megnehezítette a taná­rok munkáját. A felújítás régen kezdő­dött, de a Dél-hevesi Épí­tőipari Szövetkezet kezéből ki kellett venni a kivitele­zést, s rábízni a Heves Me­gyei Tanácsi Építőipari Vál­lalatra. Az átterveztetésre félmillió forintunk ment el. Igazából tavaly ősszel kezd­tek feladataik ellátásához, s igen jó ütemben halad­tak. Különösen a tornacsar­nokunkra lehetünk büszkék, mivel ez a 32X18 méteres, 578 négyzetméter alapterüle­tű létesítmény párját ritkít­ja. Külön kiemelném, Ko­vács Márton testnevelő ta­nár szerepét, aki nagyon agilisán támogatta az épít­kezést. Jelentős része van abban, hogy a mostoha kö­rülmények között is jó ered­ményeket tudtak felmutatni a sport terén iskoláink ta­nulói, így már az elképzelé­sek megvalósulása előtt bi­zonyították, hogy igenis szükség van erre a bázisra. — Tudomásom szerint, so­kan járultak hozzá az intéz­mény megvalósításához, való­ságos közüggyé vált a mun­ka. Kiket emelne ki a segí­tők közül? — A huszonhat millió fo­rint döntő része központi támogatásból származik. De nem elhanyagolható az a hozzájárulás, amellyel kü­lönböző cégek, brigádok 'és magánszemélyek tették le a magukét az ügy mellett. Ki­emelném például a Tiszai Erőmű Vállalat háromszáz- ötvenezer forintos átutalá­sát, a termelőszövetkezetek brigádjai közül a Zalka Má­té, a Veres Péter, Vörös Hajnal és a Május 1. ne­vűeket, illetve a Kötivizig Tiszakanyar szocialista bri­gádját, amely kitüntetést is kapott. Szívet melengető látvány volt, ahogy a község lakói „beszálltak” a tennivalók el­végzésébe. Jöttek az első hí­vó szóra, még olyan cigány Járdán József: Nagyon vártuk ezt az építkezést. . . Szász János: A jövő felé tettUnk egy lépést szülők is, akikről semmi jót nem gondolt az ember Érez­hető volt az összefogás ere­je, megmozdult mindenki A felújítást végző Kötivizig hamarabb is fejezte be fel­adatát., határidő előtt három hónappal adta át rendelte­tésének a régi szárnyat — Kiket szolgál majd ez az iskola, hány tanulója van jelenleg, s milyen sajátossá­gai vannak itt az oktató- nevelő munkának? — Ezt megelőzően három helyen tanultak a gyerekek. Most mind a négyszázhetven tanuló együtt lehet. Tizen­hat tanulócsoportunk dolgo­zik, de van tíz napközis cso­portunk és egy tanulószo­bánk is. Sajátosságként emelném- ki, hogy ritkaság­nak számít errefelé ennyi napközis: ez abból adódik, hogy mintegy 5—600 dolgozó eljár a településről. Nyilván­valóan szeretné fiait' lánya­Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok A szamárbőr mindenkire illik Sötét a íszín, ’csak ,a szürke lepel látszik: sza­márbőr az, stilizált. Ebbe búvik a bohóc, ki meg­nyitván la játékot, s elmondja versét, attól kezd­ve az előadás Feste-je, a iBohóc. Idézőjelet tesz a mű elé, ám [mikor kivilágosodik a színpad, el­száll ia macskaköröm és marad a „valóság”. Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok című vígjátékát a Nyíregyházi Mó­ricz Zsigmond Színház elő­adásában láthattuk az egri színpadon. A költőnek és drámaírónak a művét, akit ha értelmezni, méltatni kell, nem szabad félni a túlzó jel­zőktől, a lelkes ítéletektől. Míg e civilizáció fönnmarad, halhatatlan ő is, míg a vi­lág ép és égész, a szerepe meghatározó a művészetben. Épp azért nehéz róla szólni, mert közhellyé silányulhat a magasztaló szó is, — épp azért nehéz ma színre vinni, mert oly sok rendezői elem­zés és prezentálás után, óha­tatlanul fennáll a veszély: többet vagy mást akarnak elmondani, megmutatni he­lyette. Nos, ezt sikerült elkerül­nie a nyíregyházi játék ren­dezőjének, Salamon Suba Lászlónak. Ki nem akart mást, „csak” színészeivel el­játszatni Shakespeare víg­játékát. Ügy, hogy ma is kiélvezzük a szó minden csengését, a vígság minden fenségét, a gondolatok okos­ságát, minden bolondságával együtt. Elsősorban ezért láthattunk olyan két és fél órát, amely üde, vidám, nem kevésbé fergeteges volt. Az előadás fölvállalt minden nehézséget. amelyet Shakespeare a ren­dezőre és a színészekre ró. És mindazt a könnyedséget, amelyet a nyolcvanas évek közepén egy előadás megkö­vetel. így a szigorúan sza­bott kereteken belül a ren­dező zsonglőrként játszadoz­hatott a figurákkal, felszín­re hozhatta a friss energiá­kat, a látványt és a benne szunnyadó sziporkázó elmés- séget. Hisz a darab eleve egy színes kavalkád, ha úgy tet­szik egy mókás zűrzavar : nehogy megtudják a benne élők, egészen a végéig, ki ki­csoda. Erre épül az egész: az álruhás szereplőket min­denki másnak hiszi, mint ami — rangra és nemre va­ló tekintet nélkül. Salamon Suba László ezt vélte a leg­fontosabbnak, s poentírozta is kitűnő érzékkel: mozgat­ván egy olyan stábot, amely őszinte meglepetést szerzett még azoknak is, akik már ismerték a nyíregyházi tár­sulatot. Csuda jó színészek játszanak itt. Akinek mód­ja nyílik az összehasonlítás­ra, mindenképpen meg kell, hogy állapítsa ezt. (Márpe­dig az egri közönség ebben az évadban elkényeztetett helyzetben van: Tiszán in- nenről, s Dunán túlról lát­Teniszre tanítja a gyerekeket Kovács Márton testnevelőtanár A felújított tanteremben Oláh Ferencné tart órát az I'A-nak (Fotó: Szántó György it megfelelő körülmények között tudni. Ez a természe­tes igény nem kis feladatot ró a tantestületre. Szász János, a községi pártbizottság titkára szerint ez egy jelentős lépés a hiá­nyosságok felszámolásában: — Az iskola átadásával újra megfelelő körülmények között dolgozik a könyvtár, s vailahogy el tudjuk majd helyezni vetítőgépünket is. Felszabadult egy 60—70 fé­rőhelyes nagyterem, s ez át­meneti megoldásnak megfe­lelő. Az út mégiscsak arra vezet, hogy általános műve­lődési központot alakítsunk ki: a településfejlesztési hoz­zájárulást is erre használjuk fel. Ha a lakosság által megszavazott nagytermet az iskola mellett építjük fel. megsokszorozódnak a lehető­ségeink. Ma még sok gond­dal küzdünk, szakköreink, kiscsoportjaink, szétszórtan tevékenykednek. Olyan szak­emberünk sincs, aki össze­fogná a helybeli közműve­lődést. Most úgy érez'zük, hogy a .jövő felé léptünk egyet, ha nehezen is, sike­rült elképzeléseinket keresz­tülvinni. Nem ment könnyen tehát semmi Kiskörén, annál na­gyobb az öröme a község lakóinak, hiszen két kezük munkáját is a falakban tud­hatják. Igaz, most jól jött volna az elpazarolt félmillió forint a tornacsarnok be­rendezésére, a radiátorok biztonságosabbá tételére és még sok minden másra. Igaz, ma még szokatlan az épületek színe is, ahol az­előtt minden sárgára volt festve, ott most kéken öt- lik az iskola az arra járó szemébe. De mégiscsak ott áll a helyén,.a maga való­ságában hirdetve, hogy az erőfeszítések meghozhatják gyümölcsüket. Az iskolaigaz­gató, Járdán József bizako­dó. Az ünnepségen elcsukló hangon mond köszönetét mindenért, ö is úgy véli. hogy valami elkezdődött a falak között, a tantestület tovább folytathatja ígéretes kezdeményezéseit. A hír minderről nem be­szél, mert szűkös kereteibe nem fér bele mindaz az erő­feszítés. amely az esemény, az ünnepélyes átadás mö­gött húzódik. Mégis nem árt. ha elgondolkozunk azon. mennyi fáradozásról beszél­nék a sorok. Gábor László hatja a „helyébe hozott" leg­újabb előadásokat. ..) Ha a nyíregyháziak Víz­keresztjéről szólunk, csakis egészében értékelhetjük a rendezést, a játékot, a dísz­letet és. a jelmezeket. Oly tökéletes harmóniát terem­tettek a színen, mely lelket melengető. Menczel Róbert díszlete oly egyszerű, mint Kolombus tojása — áthidal időt, s teret —, megad min­den lehetőséget a színészek­nek a mozgásra, a darab­ban élésre. Kónya András jelmezei önmagukban karak- terizálnak, s elmondanak sokat viselőjükről. Mindenik teátrista úgy él ez előadásiban, hogy kerek­ké váljon az egész. S min­denik önmaga alakításában is jót nyújt. A rendező a Bohócot avatta főszereplővé. Farkas Ignác állta is a ki­hívást: mint ahogyan a „vér és a mosoly” sem a valóság­ban, sem a Shakespeare-i műben nem áll idegenül egy­mással szemben, így Feste is a kacagtató gomolygás- ban nehéz pillanatokkal, mély gondolatokkal állítja meg a nézőt. Az élre kíván­kozik Gaál Erzsébet alakítá­sa, Mária szerepében. Ször­nyűséges, csutka hajával, megbicsakló bokájával, mint egy marionett bábu, akibe annyi élet és tűz szorult, amely „nem fér el egy fi­liszter sparheltjében". És Tennesse Williams-t idézve, itt kezdődik a színésznő, s nem ott, hogy föl megy a színpadra . . . Bárány Frigyes mint Malvolio csupa finom eszközzel hívta életre a csokros térdszalagos, ripacs- kodásra csábító alakot Schlanger András és Szigeti András szerepüket bravúros megoldással játszották, to­vább bővítették a darab ikertestvéreinek számát. Vio­la és Sebastian, a „valódi ikrek” jól éltek a szerepük nyújtotta lehetőséggel: Vaj­da János mellett különösen tetszett Varjú Olga friss,'ele­mentáris tehetsége. Velük egyébként még tovább is ját­szott a rendező, egy remek fordulattal. Mikor már csak­nem kibogozódik, ki a férfi és ki a nő, a tetőponton egy­szerűen „megfordította” sze­repüket — hiszen Shakes­peare korában a női szere­pekét is fiúk játszották! — s így már valóban teljes sze­relmi zűrzavar keletkezett a színen. Hartmann Teréz Olíviaként több olyan pilla­natot adott a nézőnek, amely megintcsak az egész játék élvezetéhez segített. Vitai András, mint Orsino arról győzte meg a szemlélőt, hogy bármily mesterségbeli tu­dásnak a birtokosa is vala­ki, élni, élni kell a mesét.. Mikes Márta

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents