Népújság, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-15 / 268. szám

nek, technikus ágon pedig ipari elekt­ronikai technikusok). A szakközépiskolába lányok jelentke­zését is várják, mindkét szakcsoportba! A vidéki tanulók kollégiumi elhelyezé­sét biztosítani tudják. A felvétel szempontjából legfontosabb általános iskolai tárgyak: matematika, fi­zika, technika, magyar nyelv és iroda­lom, orosz. A 2+3-as képzési formájú osz­tályokban az oroszon kívül második ide­gen nyelv is kötelező (angol vagy né­met) ! A felvételnél lényeges szempont az egészségügyi alkalmasság. Vak Bottyán János Ipari Szakközépiskola és Kollégium Gyöngyös, Than K. út 1. Telefon: 11-382. Igazgató: Pólyák György Pályaválasztási felelős tanár: Szabóné Nagy Zsuzsanna A szakközépiskolában technikusképzés és a technikusképzéssel közös alapozású szakmunkásképzés folyik. Beiskolázási körzete: Gyöngyös, Hatvan, Heves és az ezekhez tartozó községek. Felvehető létszám: — Mechanikai szakcsoportban 4 osztályba 144 fő, melyből 2+3-as képzési formá­ban: 2 osztály gépszerelő és karbantartó; 1 osztály gép- és készülékszerkesztő (akik ide nyernek felvételt, azok a négy év után érettségizett szakmun­kások, + 1 éves tanulással a szaknak megfelelő technikusok lehetnek). 1 osztály gépi forgácsoló (301—1. sz.) Ebben az osztályban megszerezhető ké­pesítés: szakmunkás-bizonyítvány és érettségi, az 5. évben technikusi képe­sítés megszerzésére is lesz lehetőség. — Villamos szakcsoportban 1 osztályba 36 fő, mely 2+3-as képzési formában működik (akik ide nyernek felvételt, azok a négy év után érettségizett elektronikai műszerész szakmunkások, +1 éves ta­nulással a szaknak megfelelő techni­kusok lehetnek). A fenti osztályokban kötelező a máso­dik idegen nyelv (angol vagy német). A gép- és készülékszerkésztő, valamint a gépi forgácsoló osztályokba a lányok jelentkezését is várják (15, illetve 4 fő). A felvételi vizsga anyaga : 60’ írásbeli matematikából és fizikából, 30’ szabadkézi rajz, mértani testről. A felvételnél lényeges szempont az egészségi alkalmasság. Kollégiumi elhelye­zést biztosítanak. Mezőgazdasági Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szak­munkásképző Intézet Eger, Lenin út 132—134. Telefon: 12-348, Igazgató: Fehérvári Andor Pályaválasztási felelős tanár: Gáspár László A szőlő- és gyümölcstermesztő szakkö­zépiskolai osztály beiskolázási körzete: Heves, Nógrád, Szolnok, Borsod-Abaúj- Zemplén megye. A szakközépiskolában az általános ker­tészeti alapozó ismeretekre épülő nagyüze­mi szőlő- és gyümölcstermesztés, speciá­lis ismereteit sajátíthatják el a fiatalok. A végző fiatalok szakmunkás-képesítést igénylő munkaterületeken túl, elhelyez­kedhetnek áruátadó, áruszakértő, terme­lési előadó stb. munkakörökben is. Felvehető létszám: 36 fő (fiúk és lányok). A felvétel szempontjából legfontosabb tárgyak: magyar, matematika, biológia. Felvételi beszélgetést a jelentkezők számá- függően tartanak. A vidéki tanulók részére kollégiumi el­helyezést tudnak biztosítani. (Folytatás a 7. oldalról) Nemecz József Mezőgazdasági Szakközép­iskola és Szakmunkásképző Iskola Gyöngyös, Zrínyi út 3. Telefon: 12-455. Igazgató: Vadász Ernő Pályaválasztási felelős tanár: Nagy Béláné Az állattenyésztő osztály beiskolázási kör­zete: Heves, Nógrád, Szolnok megye. Felvehető létszám: 36 fő (2 3 része fiú, 1 3 része lány). A szakközépiskolai képzés során a ta­nulók elsajátítják az állatok szaporítási, ápolási, takarmányozási stb. feladataival kapcsolatos elméleti ismereteket és gya­korlati készségeket. Szakmai tárgyak: ál­lattenyésztés és takarmányozás, háziálla­tok bonc- és élettana, állattenyésztés gé­pei, állategészségügy és higiénia, munka- védelem, munkaszervezés, szakmai gya­korlat, közlekedési ismeretek. A tanulók szakmai gyakorlati munka­helyei: szarvasmarha- és sertéstelepek. A jelentkezőknek kémiából és biológiá­ból felvételi beszélgetésen kell részt venni. A felvételt nyert tanulók indokolt kol­légiumi igényeit ki tudják elégíteni. Katonai pályák MAGYAR NÉPHADSEREG LENKEY JÁNOS HONVÉD KOLLÉGIUM 3301 Eger, Pf.: 109. Bem tábornok tér 3. Telefon: 11-831; 11-492; 13-771. Igazgató: Kárpáti Lajos Pályaválasztási felelős: Vona László Várjuk az általános iskolák 8. osztá­lyainak azon fiútanulóit, akik — szüleik­kel, nevelőikkel egyeztetve elgondolásai­kat, céljaikat — úgy érzik, hogy vonzód­nak a katonai életpálya és tiszti hivatás iránt. 1. A jelentkezés feltétele: — magyar állampolgárság, — hivatásos katonai szolgálátra való egészségügyi alkalmasság, — az előírt tantárgyakból (magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, fizika és orosz nyelv) legalább jó (4) tanulmányi eredmény, — szerződésben rögzített feltételek válla­lása, melyben a szülők, törvényes kép­viselőjük erkölcsi és anyagi kötelezett­séget vállalnak arra, hogy a fiatal fel­vétele esetén és a középiskola sikeres befejezése után, tanulmányait az MN valamelyik főiskoláján folytatja tovább. A pályázók a szükséges okmányokat is­kolájuk igazgatójától vagy a megyei had­kiegészítési és területvédelmi parancsnok­ságtól szerezhetik be. Pályázati határidő: január 31. A jelentkezés nem zárja ki más közép­fokú oktatási intézménybe történő, egy­idejű jelentkezés lehetőségét. 2. A pályázók február hónapban fel­vételi vizsgán vesznek részt. A felvételi vizsga egészségi és pszichológiai alkalmas- sági vizsgálatokból, fizikai képességvizs­gálatból, valamint bizottsági beszélgeté­sekből áll. A tanulók a felvételi, vizsgára hozzák magukkal iskolai ellenőrző köny­vüket. \ A felvétel elutasítása miatti fellebbezé­seket a kiértesítéstől számított 15 napon belül a kollégium igazgatójához, egészség- ügyi alkalmatlanság esetén a Magyar Nép­hadsereg Központi Sorozóbizottsága elnö­kéhez lehet benyújtani. 3. Sikeres felvétel esetén a tanulók a szerződés megkötése után, az MN Len- key János Honvéd Kollégium növendéki állományába kerülnek, ami egyúttal kö­zépiskolai felvételt is jelent (Dobó Gim­názium). A kollégiumi növendékek teljes és in­gyenes ellátásban részesülnek és évi 12 alkalommal, ingyenes a hazautazásuk. Tiszthelyettesképző szakközépiskolák mű­ködnek, 4 éves képzési idővel : — Szabadszálláson, ahol a növendékek páncélostechnika és gépjárműtechnikai szakközépiskolai képzésben és egyide­jűleg gép- és harcjárműtechnikai tiszt- helyettesi képzésben; — Tápiószecsőn, ahol a növendékek me­chanikai műszerész, elektroműszerész szakközépiskolai képzésben és egyide­jűleg fegyverzeti tiszthelyettesképzés­ben ; — Szolnokon, ahol a növendékek repü­lőgép-szerelői, valamint repülőgép-mű­szerész szakközépiskolai képzésben és egyidejűleg repülőgép-szerelő tiszthe­lyettesképzésben részesülnek. A felvételi követelményeknek megfelelő tanulók — szülői (gyámhatósági) egyet­értés és a szerződés megkötése után — az iskola növendékeiként, a 4. évben tiszt­helyettes-hallgatóként folytatják tanulmá­nyaikat. A 4. év végén a tiszthelyettesképző szakközépiskolákban érettségi-képesítő vizsgát (a tiszthelyettes- és szakmunkás- képző iskolában szakmunkásvizsgát) és tiszthelyettes-kibocsátó vizsgát tesznek a hallgatók, majd azt követően kezdik meg hivatásos szolgálatukat. A jeles eredménnyel végzők a katonai főiskolák második évfolyamán folytathat­ják tanulmányaikat. Tiszthelyettesképző szakmunkásiskola mű­ködik : — Budapesten, ahol a növendékek sza­kács szakmunkásképzésben és egyide­jűleg élelmezési-tiszthelyettes-képzés­ben részesülnek. Zenész tiszthelyettesképző szakközépiskola működik Budapesten, ötéves képzési idő­vel a Zalka Máté Katonai Műszaki Főis­kola szervezetében, a Bartók Béla Zene- művészeti Szakközépiskola kihelyezett ta­gozataként, amely fúvós és ütős hang­szerekre nyújt zenei szakképzést. Végzésük után tiszthelyettesi rendfoko­zattal, középiskolai végzettséggel (érettsé­givel) a Magyar Néphadsereg fúvószene­karaiba nyernek beosztást. És akik nem tanulnak tovább? Az általános iskola befejezése után, a vég­zett fiatalok többsége továbbtanul valamilyen középfokú oktatási intézményben. Vannak azonban olyan fiatalok is, akiknek jelenleg nincs szándékában a továbbtanulás, illetve egyik választott iskolába sem nyernek felvé­telt. Ok az általános iskola befejezése után munkát vállalhatnak. Néhány fontos tudnivaló­val szeretnénk ezt me gkönnyíteni. A munkavállalás feltétele a 14. életév bétől- tése és munkakönyvvel való rendelkezés. Hogyan lehet munkakönyvét váltani? A munkakönyvét a lakóhely — bejelentett ideiglenes lakóhely — szerint illetékes tanács munkaügyi osztálya állítja ki. A kiállításhoz szükséges és be kell mutatni: — személyi igazolványt. — legmagasabb iskolai végzettséget igazoló bi­zonyítványt, — 1 db 10 Ft-os okmánybélyeget. Azoknak a fiataloknak, akik az általános is­olai tanulmányaikat nem fejezték be, de még incsenek 16 évesek, az általános iskola igaz­gatójától a rendszeres iskolalátogatás alól fel­mentést kell kérniük és a munkakönyv kivál­tásánál ezt az iratot is be kell mutatni. A munkakönyv birtokában, hol lehet munkál vállalni? Bármely vállalatnál, szövetkezetnél, intéz­ménynél, illetve magánmunkáltatónál a fiata­lok munkát vállalhatnak. Azonban a 18 élet­év betöltése előtt az alkalmazás szempontjából fiatalkorúnak számítanak. Az elhelyezkedésben segítenek a munkaerő- szolgálati irodák Egerben, Gyöngyösön, Hat­vanban és Hevesen. A tájékoztató anyagot készítetté: a Heves Megyei Tanács Pedagógiai Intézete Igazgató: DR. HORVATH TAMAS Szerkesztette : MÉSZÁROS JÓZSEF 8 A Heves Megyei Tanács Pedagógiai Intézetének beiskolázási tájék oztatója az 1986-87-es évre Kedves Szülők, Kedves Tanulók! Nem könnyű feladat azt a helyet megtalálni, ahol leginkább öröm számunk­ra a mindennapi munka, ahol képességeinket a közösség érdekében legjobban ki tudjuk fejleszteni és használni. A pályaválasztás döntő lépés, hiszen sikere vagy sikertelensége érezteti hatását az elkövetkezendő években, meghatározza a tanuló életútját, életvitelét is. Abban, hogy minden tanuló megtalálja a számára legmegfelelőbb helyet, nem kis felelősség hárul a szülőkre és az iskolára is. Megyénkben több mint négyezer tanuló érkezik ismét a döntési szakaszba, amikor is a gyermek, a szülő, az osztályfőnök egyezteti az elképzeléseket, képes­ségeket a lehetőségekkel. A döntéshez nagyon sok ismeret, információ és nagy kö­rül tekintés szükséges, hiszen a pályakövetelményeken, iskolatípusokon, a tanuló képességein, személyiségén kívül tisztában kell lennünk a népgazdaság igényeivel, az elhelyezkedési lehetőségekkel is. Ebben a tájékozódásban szeretnénk segíteni kiadványunkkal, melyben dön­tően az általános iskolát befejező tanulók, szüleik és pedagógusaik találhatnak hasz­nos információkat a középfokú iskolatípusokról, felvételi keretszámokról. Reméljük, kiadványunk újszerű megjelentetésével is hozzájárulunk a meg­nyugtató döntéshez, s minden fiatal sikeres, örömet adó pályát talál a maga számára. Amerikából jöttem, mesterségem címere... Félreértés ne essék, én, e cikk írója, még nem jártam Amerikában, de gyer­mekkoromban sokszor játszottam ezt a játékot úttörő-foglalkozásokon, vetélkedő­kön. Nemcsak játéknak, kikapcsolódásnak is nagyszerű, érdekes, de gondolkodásra is késztet, s ami a legfőbb, tanulhatunk is belőle, amit a pályaválasztásnál akar- va-akaratlanul, felhasználunk. Gondoljuk végig, mennyi mindent kell ismernünk ahhoz, hogy jól válasszunk pá­lyát! Legelőször is: megfelelő szintű pá­lyaismeret szükséges. Életünk során sok foglalkozást, szakmát, hivatást megisme­rünk úgy, hogy szinte észrevétlenül ivó­dik belénk a tudás ezekről. Az orvos, a pedagógus, a buszvezető, az eladó, a pin­cér, a villanyszerelő és még sorolhatnám, szinte szemünk láttára végzik munkáju­kat. Észre sem vesszük, mégis megtanul­hatjuk, hogy mit csinálnak, milyen esz­közöket, szerszámokat használnak, milyen környezetben dolgoznak. Természetesen, a foglalkozások nagy része nem ilyen. Ezek megismerésében segít az iskola, amikor üzemlátogatásokat szervez, segíthet a szü­lő, ha saját szakmájával megismerteti gyermekét. Aki pedig a „Mi lehet? Mi legyen?", ill. a „Szellemi foglalkozások" című pályaválasztási kiadványokat is for­gatja, az a szakmák személyi és egész­ségügyi követelményeivel is megismerke­dik. A pályákról megszerzett tudás az el­ső lépés a helyes pályaválasztáshoz. Ah­hoz, hogy a legmegfelelőbb pályát válasz- szűk ki, önmagunkat is ismernünk kell. Az önismeret életünk minden lépésénél szerepet játszik. Pályaválasztás előtt ér­demes átgondolnunk, hogy az adott pá­lya, amit szeretnénk, milyen tulajdonsá­gokat, ügyességet kíván, és bennünk ezek a tulajdonságok megvannak-e. Gondolkozzunk azon, hogy a kiválasz­tott pályán hosszú távon tudunk-e majd dolgozni, hiszen a pillanatnyi fellelkesü­ld egy idő után elmúlik. Gondoljuk vé­gig, hogy milyen munkamód felel meg nekünk: képesek vagyunk-e sokáig kitar­tó türelmet igénylő munkát végezni vagy rövidebb munkafeladatokat igénylő pá­lyát érdemes választanunk; milyen mun­kakörnyezet az ideális számunkra: ahol egyedül dolgozhatunk vagy ahol közössé­gi munka folyik. Az önismeret megszer­zésében nem vagyunk saját magunkra ha­gyatva. Mindennapos környezetünk — az otthon, az iskola, szülők és barátok, a pedagógusok, mind-mind adnak nekünk jelzést arról, milyenek vagyunk. S ezért, ha valaki bizonytalan egy kicsit saját ma­gában, bátran forduljon szüleihez és pe­dagógusaihoz. Eddig arról volt szó, hogy hogyan mér­legeljük a pályákat jellemzőik, előnyeik, hátrányaik alapján, és hogyan mérlegel­jük saját magunkat is a pályára való meg­felelésben. Ez azonban nem elég: hiába tartunk egy lehetőséget minden szempont­ból nagyszerűnek, ha annak elérésére ke­vés az esélyünk. A pályaválasztási döntés esetében is ér­demes több szakmában, több foglalkozás­ban gondolkodnunk, hiszen nem minden­kinek sikerül elsőre a legjobban áhítotl pályára kerülnie. Második lehetőségként is keressünk olyan szakmát, pályát, amely érdeklődésünknek, képességeinknek meg­felelő, s amit (majdnem) ugyanolyan örömmel végeznénk. S aki mindezeket vé­giggondolta, s szüleivel, pedagógusaival megbeszélve, még mindig bizonytalan, ta­nácstalan vagy semmilyen elképzelése nincs, bizalommal fordulhat a pedagógiai intézet pályaválasztási csoportjához, ahol szakemberek próbálnak segíteni. A pszi­chológiai szaktanácsadás azonban nem azonos a szó köznapi értelmében vett ta­nácsadással, hanem egy olyan sajátos „munkakapcsolatot" jelent, ahol a pszi­chológus arra törekszik, hogy a fiatalt hoz­zásegítse az önálló, felelősségteljes dön­téshez. A pályaválasztási döntés a közös munka eredményeként alakul ki. És végezetül kanyarodjunk vissza cím­adó játékunkhoz. Mindenki kipróbálhatja, hogy el tudja-e játszani az általa kivá­lasztott pályát. Jó játékot és sikeres pá­lyaválasztást kívánok! Balázsné Csuha Mária pszichológus Számukra is van lehetőség Az egészségkárosodott fiatalok pályaválasztásáról Pályát választani nem könnyű dolog. És kétszeresen nehéz olyan gyermekek­nél, akiknél számos más tényezőn túl. még számolni kell a gyermek nem telje­sen kielégítő egészségi állapotával. Minden szakmának, foglalkozásnak meg­vannak az egészségügyi követelményei, s ezeket nem lehet figyelmen kívül hagy­ni. Ezek a követelmények nem keveseb­bet jelentenek, mint azt, hogy a gyermek a későbbiekben leendő foglalkozását úgy tudja végezni, hogy a munka ne okozzon túlságos kifáradást, időnap előtti kime­rülést, hogy ne váljék a foglalkozás bal­eseti veszély forrásává a gyermek, eset­leg munkatársai számára. Hogy csak né­hány példát említsünk. Epilepsziás gyer­meket nem szabad olyan foglalkozásra késztetni, ahol forgó gépek mellett, ma­gasban vagy mélyben kell a munkáját vé­gezni, esetleg tűzforrás közelében. De fi­gyelembe kell venni például erősen a munkakörülményeket a cukorbeteg gyer­meknél is, hogy foglalkozása ne borítsa fel a gyógyszerezés és az étkezés idejét. Igen nagy körültekintést igényel az aszt­más vagy a szerencsére viszonylag ritka hemofíliás (vérzékeny) gyermek pályavá­lasztása. És sorolhatnánk még jó néhány esetet, amikor a gyermek jövőjének meg­határozásakor nélkülözhetetlen az egész­ségi állapotot különösen figyelembe vevő mérlegelés. A betegség nem szégyellni való, nem szükséges titkolni, hanem éppen az a fon­tos, hogy őszintén keressük meg a meg­oldást. Az egészséget tovább károsító vá­lasztás, az eltitkolt betegség nagyobb tra­gédiák forrása lehet, míg a betegséget fi­(Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents