Népújság, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-14 / 267. szám

6. NÉPÚJSÁG, 1985. november 14., csütörtök November 20-án: jöhet a Salgótarján Mátraháza az Európa-kupa hetedik állomása Kosárlabda NB I. Tizenhat között az MNK-ban Csománynál a labda. Nagy kapus és Oláh dermedten figye­li a fejleményeket (Fotó: Szántó György) Eger SE—DVTK 1—0 (0—0) Labdarúgó MNK-mérkő- zés a 16 közé jutásért. Eger, 1000 néző. V: Fekete M. ESE: Póta — Varga, Zsi- dai, Megyesi, Sass — Hor­váth, Smuczer, Simon I (Csepregi a 87. percben) — Kiss, Fodor (Vojtekovszki a 89. percben). Csomány. DVTK: Nagy — Szlovák, Szűcs, Oláh, Teódoru — Kiss, Fükő, Balogh — Szlifka. Dzurják, Lippai (Szemere a 74. percben). A hazai együttesben a kez­dő csapatba jelölt Lengyel fejfájás miatt mégsem vál­lalta a játékot. A mérkőzé­sen Oláh bai alsó sarkos lö­vése volt az első esemény, majd Fodor húzott el ügye­sen a jobb szélen, a beadás­ból Csomány kapura tartó labdája az egyik diósgyőri védőről vágódott a mezőny­be. A 16. percben Simon I. kapott sárgalapos figyelmez­tetést a Szlifka elleni sza­bálytalanságért. A nemrég még gyöngyösi kapuvédő. Nagy a 25. percben Kiss Gy. 18 méteres lapos lövését tor­názta ki a jobb alsó sarok­éból. Később Csomány sze­rezhetett volna vezetést, ami­kor Oláh talpa alatt tovább csúszott a labda, de a csa­tár mellé lőtt. A második félidőben Sass, majd Simon I. hazaadása je­lentette a legnagyobb gólve- szélyt az egri kapura. Utób­binál a labdára lecsapó Dzurják mintegy 10 méter­ről Pótát találta telibe. A továbbjutást eldöntő gól a 68. percben esett: Csomány remek keresztlabdájára Hor­váth érkezett, s szép mozdu­lattal élesen védhetetlenül fejelt a jobb felső sarokba, 1—0. Az MNK-ban, november 20-án az Eger SE a legjobb nyolc közé jutásért a Salgó­tarjáni Bányászt fogadhatja. (A nógrádiak ugyanis kiver­ték a Csepelt, ezen az ágon.) Körzeti labdarúgás — A paródiák idegen­ben biztosítottak Előnnyel pihen a Besenyőtelek Kupát nyert a Dohánygyár Felújítják a nagysáncot A szocialista országok kö­zül Csehszlovákián kívül az idei szezonban Magyarország is rendez síugró Európa-ku­pa futamot. A hagyományos Dózsa Tibor-emlékverseny lesz az említett seregszemle, melyre február 14—16. kö­zött kerül sor. Mint Holéczy Tibortól, a Magyar Sí Szö­vetség főtitkárától megtud­tuk, a hazai élvonal mellett mintegy 12—15 nemzet nyolc­van síugróját várják ide. Az EK Norvégiában kezdődik, Mátraháza a hetedik állo­más lesz, az utolsó futamra pedig áprilisban, az olaszor­A kezdet kezdetén maguk a rendezők sem gondolták, hogy ilyen nagy érdeklődés kíséri majd a Magyar Ifjú- ság-'kupa kispályás labda­rúgó tornát. Mint ismert, az .országos sportakció' nyerte­seit nem kisebb fődíj várja, mint a mexikói repülőjegy, ahol szemtanúi lehetnek a labdarúgó-világbajnokság eseményeinek. A sikert mi sem jellemzi jobban, minthogy szűkebb hazánkban hetvenhárom férfi és kilenc női csapat adta be nevezését. Az elő­szági Passo Rolleban kerül sor. Elmondta továbbá, hogy bővítik a pálya körüli lelá­tót, s magát a sáncot is fel­újítják. Az előzetes becslé­sek alapján nyolc-tizezer nézőre számítanak, a ver­senyből egyébként részlete­ket felvételről közvetít majd a televízió is. A honi síug­ró idényt természetesen az Európa-kupához igazodva állították össze, az első ver­senyt a tervek szerint janu­árban rendezik, míg a fő­próba közvetlenül az EK előtt a magyar bajnokság lesz. zetes sorsolás szerint most, szombaton és vasárnap, va­lamint 23—24-én bonyolít­ják le a megyei selejtezői. A tizennyolc körzet kijelölt helyszínein 9 órától négyes csoportokban, körmérkőzé­ses rendszerben találkoznak egymással a csapatok. A csoportonkénti két első jut tovább a megyei elődöntő­be, melyet 1986-ban rendez­nek meg. A nők csak jövőre kap­csolódnak be a küzdelembe. Bravúr Sopronban Egri TANÉP—Sopron 77—75 (31—42) NB I-es férfi kosárlabda- mérkőzés. Sopron. V.: Major Gy., Nagy I. TANÉP: KALO 15, Mol­nár J. 6, NÁDAI 19, Fran- kovics 10, Sipeki 7. Cs.: KO- REPTA 12, MOLNÁR I. 8 Edző: Komenczy Lajos. A tegnap estébe nyúló mérkőzésen az egriek a be­fejezés előtt négy másod­perccel Korepta révén do­bott kosárral nyerték. A meccs során a TANÉP-nek tizenegy hárompontos dobá­sa volt. Legközelebb szom­baton a körcsarnokban, 16.30 órától a Ganz-MÁVAG-ot fogadják. Karpov-Kaszparov visszavágó A DPA hírügynökség ér­tesülése szerint a Nemzetkö­zi Sakk Szövetség (FIDE) azt javasolja, hogy a Karpov— Kaszparov sakkvilágbajnoki döntő visszavágóját 1986. feb. ruár 10. és április 21. között bonyolitsák le. A FIDE azt is közölte, hogy a rendezésre december 16-ig lehet az ér­deklődést mutató városoknak jelentkezni. Teke NB I. Biztos gvttzelmek CSAPATOK, FIGYELEM! Indul a Magyar Ifjúság kupa Lassan befejeződnek az alsóbb osztályú bajnoki küzdelmek. Ez­úttal a füzesabonyi körzetben volt szezonzáró. de az egri I. osztály is csak egy elmaradt összecsapás miatt maradt nyi­tott. Eredmények: Egri körzet, I. osztály (záró­jelben az ifjúságiak) : Mátrade- recske—Egerszalók 2—1, félbesza­kadt (4—2) — november 7-én ját­szották, Verpelét—Makiár 1—2 (1 —4), Egerszólát—Istenmezeje 2— 0 (1—1), Felsőtárkány—Hevesara­nyos 2—0 (3—1), Mátraderecske —PAKÜSE 1—2 (3—4), Andor­naktálya—Egerbakta 5—1 (1—4), Tarnalelesz—Demjén 5—1 (2—0). A felnöttbajnokság állása: 1. PAKÜSE 2. Makiár 3. Tarnalelesz 4. Felsőtárkány 5. H.-aranyos 6. Egerszólát 7. Andornakt. 8. Egerbakta 9. Demjén 10. Verpelét 11. M.-derecske 12. Istenmezeje 13. Egerszalók 12 11 — 1 34-11 22 12 10 1 1 41-20 21 12 9 2 1 34-15 20 12 6 3 3 23-12 15 12 5 3 4 34-35 13 12 5 2 5 23-20 12 11 3 4 4 21-25 10 12 4 26 18-29 10 12 2 3 7 23-31 7 12 2 3 7 23-32 7 12 3 — 9 16-30 6 12 3 — 9 19-36 6 11 2 1 8 22-35 5 Megjegyzés : az Egerszalók— Andornaktálya mérkőzés no­vember 17-én, 13 órától kerül sorra, előtte az ifjúságiak ját­szanak. A füzesabonyi körzeti bajnok­ság idényzáró fordulójának fel­nőtteredményei: Detk—Abasár 1— l, Szihalom—Vécs 2—2, Kisnána —Besenyőtelek 2—3. SARUD—KÁPOLNA 4—4 (3—2) Kápolna. 100 néző. V.: Hanyi M. Sarud: Németh B. — Kiss A., Kiss G., Tóth, Török, Lakatos, Pallagi, Molnár, Németh E., Bá­nét, Sveda. Edző: Kiss István. Kápolna: Hajdú — Báder Zs., Báder S., Bánhegyi (Dománsz- ki), Gál, Kerek, Sumi (Szuro- mi), Sáfrány, Szuromi K., Bá­der P., Hajdú Z. Edző: Szalóki József. Jó iramú mérkőzésen a vendé­gek már 3—0-ra is vezettek, vé­gül igazságos pontosztozkodás történt. G.; Németh E. 2, Mol­nár, Pallagi, illetve Gál 3 (ket­tőt 11-esből), Báder S. Jók: La­katos, Molnár, Tóth, illetve Haj­dú, Gál, Szuromi K. A felnőttbajnokság őszi végeredménye : 1. Besenyőtelek 2. Mezőtárkány 3. Abasár 4. Kisnána 5. Vécs 6. Feldebrö 7. Kápolna 8. Sarud 9. Szihalom 10. Detk 9 8 — 1 43-13 16 9 7 — 2 20-10 14 9 4 2 3 18-13 10 9 4 14 15-15 9 9 3 2 4 21-26 8 9 2 3 4 13-19 7 9 3 1 5 18-25 7 9 2 3 4 20-29 1 9 3 1 5 15-24 7 9 2 1 6 17-26 5 Az ifjúsági bajnokság végta­belláját a következő héten kö­zöljük. Értékel Adács, Nagy- füged és Ecséd sportvezetése A 14 együttest számláló gyön­gyösi körzeti bajnokságban az őszi dobogósok sorrendje: 1. Adács 19, 2. Nagyfüged 18 (39— 18), 3. Ecséd 18 (26—15) ponttal. SOPLINSZKI IMRE (Adács) : — A mérlegkészítésnél fontos­nak tartom megemlíteni, hogy sikerült szezon előtt megoldani az edzőkérdést — mondta a szakosztályvezető. — Az együt­tes listavezető helyével termé­szetesen elégedettek vagyunk, és ismerve a vetélytársak képessé­geit, célul a bajnokság megnye­rését tűzzük ki. Erre megfelelő biztosíték, hogy Varga Jánosnak a felnőtteknél húsz, közel egy­forma képességű labdarúgó áll rendelkezésére. Dicséret illeti a Rapi János vezetésével hasonló­an eredményes ifjúsági gárda őszi teljesítményét. Varga János edző — aki, mint régi játékos, kissé szorongva ült le a kispadra — valamennyi csa­patrésszel elégedett volt. Külön kiemelte Tómács, Kerek, Varga III., Bencsik, Baracskai és Já­nos szorgalmát. Viktor és Simon teljesítménye pedig azt igazol­ja, hogy sikeresen fiatalítottak. A házi góllövőlista élmezőnye: Tómács 10, Bencsik 9, Török 6. Jó húzásnak tartják a község­ből elindult, a HKVSC-t és Pe- tőfibányát megjárt Tómács visz- szaigazolását. Az adácsiak majd alapos fel­készüléssel szeretnének nekivág­ni a jövő évi, márciusi folyta­tásnak is. KELEMEN VINCE (Nagyfüged) : — Az elért helyezéssel elége­dettek vagyunk — utalt a szo­ros pozícióra a sportkör elnöke —, de őszintén megvallva, több pont megszerzését terveztük. Legutóbb éppen a Nagyfüged nyerte a bajnokságot, ezért a mérce magasra került. Az 1985— 86-os bajnokságban szintén meg­pályázzák az első helyet, össze­hasonlítva a tavalyi küzdelem­sorozattal, a fügediek szerint a színvonal most elmarad attól. Jáger József edző a legjobb csapatrésznek a közvetlen vé­delmet tartja, a kapussal együtt. Név szerint is sorolta Nagy Gá­bor, Berta György és Racsek Károly nevét. A házi góllövőlis­ta élmezőnye: Horváth L. 9, Berta 6, Csikós 4. PRISZTÓKA MIKLÓS (Ecséd): — A sportkör vezetése pozi­tívan értékelte a csapat szerep­lését, csakúgy, mint a bázisszer­vek; a tsz és a községi tanács vezetése — újságolta a sportkör elnökhelyettese. Novak Károly, a labdarúgó­szakosztály vezetője hangsúlyoz­ta, hogy együttesük fő erénye a kontratámadások sikeres alkal­mazása. Idegenben hat meccsből négyet nyertek! Odahaza még van csiszolnivaló a játékon. Maksa László edző a közép­pályás sort dicsérte, egyénileg senkit nem emelt ki. A házi gól­lövőlista élmezőnye: Maksa V. 6, Karácsony, Tóth L. 5—5. Az ecsédiek szerint a bajnokság színvonala ebben az évben ki­egyensúlyozottabb lett, nincse­nek olyan kimagaslóan jó gár­dák, mint az elmúlt években. Számukra változatlan a célkitű­zés, tavasszal is a dobogós he­lyek egyikét remélik. A megyeszékhelyen a ' no­vember 7-i ünnepi sport- program egyik érdekes szín­foltja mindig a kispályás labdarúgótorna. Ezúttal há­rom csoportban nyolc együt­tes mérkőzött a végső he­lyezésekért. A csoportmér­kőzések után alakult ki a döntő mezőnye. Itt a kö­vetkező eredmények szület­tek: Dohánygyár—Forgácsoló 1—1 (7-es rúgásokkal az elöl álló csapat győzött), Bor­kombinát—BM KISZ 5—4. A 3. helyért: Forgácsoló— BM KISZ 3—1. Az első he­lyért: Dohánygyár—Borkom­binát 6—3. Az egri Novem­ber 7. Kupa kispályás torna végeredménye: 1. Dohány­gyár (Daragó, Szombathy, Kelemen, Várkonyi, Győrfy, Huszár, Szász, Hutás, Lip­tai, Vojna, Fischer — csa­patvezető Farkas Ferenc), 2. Borkombinát, 3. Forgácsoló, 4. BM KISZ. A torna történetében — 1973 óta — a Dohánygyár először diadalmaskodott. Si­kerük értékét növeli, hogy az egri városi kispályás baj­nokság I. osztályában veret­lenül bajnak Borkombinátot imponáló fölénnyel verték a döntőben. Beckenbauer a Franz Beckenbauer, a nyu­gatnémet labdarúgó-váloga­tott szakvezetője a Quick magazinnak adott nyilatko­zatában Franciaországot, Olaszországot, Brazíliát és Argentínát sorolta a jövő évi mexikói világbajnokság esélyesei közé. Beckenbauer úgy véli, ez a négy csapat jelenleg jobb a nyugatnémet együttesnél, elsősorban technikai tudás­ban múlják felül az NSZK gárdáját. Kijelentése azért meglepő, mert habár az em­Vasárnap reggeli súlyos autóbalesete óta kómában fekszik Stratfordban Pelle Lindbergh, a kanadai Phi­ladelphia Flyers jégkorong- együttesének kapusa. A 26 esztendős, svéd származású játékos egy bajnoki mérkő­zés után csapattársával ita­lozva ünnepelte a Flyers győzelmét. Ezután Lindbergh kocsijába ültek, és nem- sokkal később egy betonfal­nak rohanva mindhárman súlyos sérüléseket szenved­tek. VB-esélyekről lített csapatok közül a VB- cím védője Olaszország, va­lamint a két dél-amerikai együttes az NSZK-val együtt már megváltotta repülője­gyét Mexikóba, Franciaor­szág csak szombaton játssza sorsdöntő selejtező mérkő­zését Jugoszláviával. — Ha a négy válogatott mögött végzünk ötödikként, elmondhatjuk, hogy helye­zésünk reális, és sikerrel teljesítettük feladatunkat — hangsúlyozta az NSZK nem­zeti tizenegyének vezetője. A kórházba szállítás után kiderült: Lindberghen nem tud már segíteni az orvos- tudomány, beállt az agyha­lál. Az észak-amerikai pro­fivilágban a legjobb kapu­sok között számon tartott Lindbergh szülei szerdán megérkezték Stockholmból Stratfordiba. Miután beszél­tek a fiukat kezelő orvosok­kal, kijelentették: hozzájá­rulnak ahhoz, hogy a Lind- berghet mesterségesen élet­ben tartó készüléket lekap­csolják gyerekükről. Agria Bútorgyár—Hódgép 6—2 (2449:2381) Férfi csapatmérkőzés, Eger. A hazaiak eredményei: Kádár 439, Gembiczky 405, Vakarcs 380, Lukács 391, Bárdos 418, Jéger 416 fa. A bútorgyári csapat jó játékkal nyert a tavaly még NB I-es hódmezővásárhe­lyiek ellen. E. Spartacus—OKGT 7—1 (2474:2266) Férfi csapatmérkőzés, Eger. A hazaiak eredményei: Tóth B. 397, Kátai 425, Utassy 385, Révász 402, Tóth T. 418, Tóth J. 447 fa. A Spartacus könnyű győ­zelmet aratott az újonccal szemben. A Népújság tippjei a 46. hétre; 1. Aston V.—Sheffield W. I x % 2. Ipswich—Everton 1 x 3. Newcastle—Chelsea 1x2 4. Southampton—Birmingh. 1 5. Wrst Ham—Watford x 6. Luton—Coventry I x 7. Brescia—Sambenedettese x l 8. Cagliari—Monza 1 x 9. Campobasso—Lanerossl 1 x 10. Catania—Empoli x i 11. Cesena—Lazio x 12. Genoa—Cremonese x 1 13. Perugia—Pescara l x Pótmérkőzések : 14. Triestina—Bologna x i 15. Ascoli—Arezzo x 16. Catanzaro—Palermo 1 2 Lindbergh tragédiája /V7 Pályázat vezető könyvelői állás betöltésére. Wj* ~v-j Az IBUSZ Utazási Iroda felvételre keres Q çp çp V çp çp çp ÇP pp çp çp çp QP V çp szakmai gyakorlattal rendelkező könyvelőt, vezető könyvelői állás betöltésére. Feltételek: Pénzügyi és Számviteli Főiskola vagy mérlegképes könyvelői végzettség és idegenforgalmi gyakorlat. Pályázathoz kérjük mellékelni: — önéletrajz, jelenlegi beosztása, munkabére, a végzettséget igazoló irat A pályázatot az IBUSZ Utazást Irodába kérjük beküldeni. 3300 Eger, Bajcsy-Zs. tömbbelső. Jelentkezési határidő: november 33. ír3 3 c <ö&E>UE>E>E>E>E>&E>E-E>E>E>E>E>E>»<&<í5 s $ $ $ Él $ $ $ Ô û & R\ C==) c A Paródi Áfész pályázatot hirdet pénzügyi osztályvezetői munkakör betöltésére. Alkalmazási feltétel: szakirányú főiskolai p végzettség és több éves szakmai gyakorlat A jelentkezéseket írásban (részletes önéletrajz csatolásával) az alábbi címre kérjük beadni: Általános Fogyasztási és Értékesítő Körzeti Szövetkezet, 3240 Párád, Kossuth u. 71. sz Határidő: 1985. dec. 1. Lakáslehetöséa nincs. =□ [—Z3 crzi c : j

Next

/
Thumbnails
Contents