Népújság, 1985. október (36. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-11 / 239. szám

NÉPÚJSÁG, 1985. október 11., péntek BÉRMUNKA AZ ADIDASNAK A jelszó: segíts magadén! AGRIKON a sportegyesületért Pénz, pénz. pénz. Monte- cuccoli szerint e három do­log kellett a háborúhoz. Hogy. hogy kerül ez most ide? Manapság, ha sportról, még inkább, ha élsportról esik szó kikerülhetetlen a pénz léte vagy nem léte. Nem olcsó mulatság mene­dzselni egy egyesületet, fő­leg. ha azt akarjuk, hogy jegyezzék is a legjobbak kö­zött. Mondhatnánk könnyű helyzetben vannak azok a klubok, amelyek mögött egy mammutvállalat áll. Le­het. De mitévők legyenek a „kicsik”? Mert ugye a bá­zisintézmények támogatá­sa, az állami hozzájárulás és a saját bevételi források is végesek. Ahhoz, hogy szinten tudjanak maradni és fejleszteni is tudjanak, bi­zony sok pénz kell. Az Eger Sportegyesület az utóbbiak táborába tar­tozik, de nem elégedtek meg az addig nyújtózkodj, míg a takaró ér felfogással, hanem gondoltak egy me­részet. — Az OTSH-jogszabályok lehetővé teszik — mondja Szölgyémy Ferenc, ügyve­zető elnök —, hogy a sport- egyesületek is folytassanak gazdasági tevékenységet. Így jutottunk arra az elhatáro­zásra, hogy mi lenne, ha megpróbálkoznánk egy ön­álló konfekcióüzem létre­hozásával, — Mi a biztosítéka an­nak, hogy a jelenlegi kiéle­zett piaci konkurenciaharc­ban nem véreznek el egy­két év múlva, s nem kell csődöt jelenteniük? — Kétségtelen, hogy van kockázat. De bízunk a min­den körülményt figyelembe vevő előkészítésben, a szak­embergárdában, az ő hozzá­értésükben, elkötelezettsé­gükben. — Kolman Miklós közgaz­dász, a konfekcióüzem egyik leendő vezetője. Ho­gyan képzelték el az érde­mi munkát? — Akik hozzánk kerülnek, ebben a szakmában szinte valamennyien nagy praxis­sal rendelkeznek. Ez egy­fajta biztosíték arra, hogy nem lesz gond az alapanyag­ellátással, az áru elhelye­zésével. A gépeket nyugat­ról szerezzük be lízing, az­az kölcsönbérleti formában. Ezek hazai viszonylatban is korszerű, „sokat tudó" ja­pán gépek. — Nem könnyű napja­inkban magasan kvalifikált szabad munkaerőt találni. . . — Olyan anyagi és szo­ciális feltételeket igyek­szünk megteremteni, me­lyek vonzóvá teszik majd üzemünket. Hozzátéve, hogy nekünk nagyon fontos lesz a színvonalas munkaerő. mert szerződés köt bennün­ket az Adidas-céghez. ne­kik tréningruhákat készí­tünk bérmunkában. A tőkés- partner pedig köztudott, hogy csak a kiváló minősé­get veszi át. — Egy ilyen üzem beindí­tása több millió forintot emészt fel. Ki adja az in­duló összeget? — Az Országos Takarék- pénztár Budapesti Vállalko­zási Irodája folyósítja ezt a hitelt — folytatja az ügy­vezető elnök —, megfelelő kezesség és kamatterhek mellett három évi időtar­tamra. — A tervek szerint janu­árban már termel az üzem. Mit is konkrétan? — A már említett bér­munkán kívül belföldi érté­kesítésre szabadidő nadrá­gokat állítunk elő. Egyelő­re. — Egy-egy új termékcsa­lád elképzelhetetlen jól csengő, könnyen megjegyez­hető márkanév nélkül. Ne­tán már erre is gondoltak? — Az Agria és a konfek­ció rövidített összekapcsolá­sa révén jött ki a márka­név. Ezt mi megfelelő pro­pagandával szeretnénk majd ismertté tenni. — A nyereséggel teljesen szabadon gazdálkodnak majd? — Igen, bár az első évek­ben a bevétel nagy részét elviszi a hitel és a lízing­törlesztés. Ami ezen felül marad az azonban mind sportfeladatok megoldását, ellátását szolgálja. Félreér­tés ne essék, az AGRIKON nem oldja meg teljes egészé­ben az egyesület anyagi problémáit. Köszönjük bá­zisvállalataink eddigi támo­gatását, melyre ezentúl is számítunk. Hogy ezzel a merőben új­szerű vállalkozással kapcso­latban hogyan foglalt állást a megyeszékhely párt- és állami vezetése, erről Kal­már Imrét, a városi pártbi­zottság titkárát kérdeztük. — Ahogy már ez a leg­utóbbi egyesületi elnökségi ülésen is elhangzott, mi messzemenőkig támogatjuk ezt az elképzelést. Indo­kolt ez a gazdasági tevé­kenység, mert így legalább folyamatos bevételhez jut az ESE. Ügy hiszem a pre­cíz, megalapozott előkészí­tésen nagyon sok múlik, no, és persze, azon, hogy magát a terméket hogyan fogadja majd a piac. Segítünk mi­előbb megfelelő helyet biz­tosítani az üzemeknek, már csak a költségkímélés miatt is. Az egész vállalkozásban egy nagyon fontos sportpo­litikai gesztusnak, a biza­lom elmélyülésének tartom, hogy a hitel felvételéhez a két nagy bázisvállalat a Dohánygyár és a Finomsze- relvénygyár vállalt kezessé­get. Egyszóval üdvözöljük az elgondolást, és szurkolunk a sikerért. Budai Ferenc Labdarúgó-tabellák Úttörőpóló Az országos vidéki úttörő I. osztályú bajnoki tornák egri fordulóját október 12-én és 13-án. tehát szombaton és vasárnap tartják Heves me­gye székhelyén. A kétnapos eseményen öt utánpótláscsa­pat méri össze tudását. így a házigazda ESE, a Szeged. a Szolnok, a Szentes és a Tatabánya. A találkozók egymás után zájlanak 10.30 illetve 8.30 órától. Meghalt Forró László Forró László a Vasas, a Bp. Honvéd, majd a Gyön­gyösi Zalka SE válogatott ökölvívója 47 éves korában, hosszú szenvedés után el­hunyt. Temetése október 22-én. 14 órakor lesz a budakalász- felsői temetőben. A: NB I állású: 1. Bp. Honvéd 13 9 3 1 23- 9 21 2. Pécsi MSÇ 13 8 2 3 25-12 18 3. MTK VM 13 6 3 4 18-15 15 4. FTC 13 6 3 4 17-16 15 5. Tatabánya 13 4 6 3 13-12 14 6. Rába ET O 13 3 7 3 22-19 13 7. ZTE 13 3 7 3 22-20 13 8. Haladás 13 5 3 5 17-17 13 9. Debrecen 13 4 5 4 15-19 13 10. Békéscsaba 13 4 4 5 16-17 12 ll. Vasas 13 4 4 5 18-20 12 12. Videoton 13 3 6 4 12-15 12 13. Ü. Dózsa 13 4 3 6 17-21 11. 14. Bp. Volán 13 3 5 5 16-22 1L 15. Siófok 13 3 3 7 14-19 9 16. Csepel 13 3 — 10 10-22 6 A területi ifjúsági bajnokság ..Mátra "-csoportjának állása : 1. Ózd 7 7 — — 55- 2 14 2. GYSE 7 6 1 — 32^* 3 13 3. BVSC 7 5 1 1 13- 9 11 4. HKVSC 6 5 — 1 40- 4 10 5. Göd 7 4 2 1 29- 8 10 6. Sajóbábony 7 4 1 2 26-18 9 7. Borsodi B. 7 2 4 1 13-14 8 8. B.-nádasd 8 3 2 3 12-13 « 9. B.-gyarmat ti 3 — 3 14-17 6 10. St. Síküveg 8 3 — 5 22-41 6 ll. Edelény 7 2 1 4 14-17 5 12. Nagybatony 7 2 — . 5 6-20 4 13. B.-apátfalva 9 1 2 6 13-37 4 14. Sírok 6 1 l 4 5-27 3 15. Romhány 7 1 — 6 3-22 2 16. Recsk 8 — 1 7 6-51 1 A megyei ifjúsági bajnokság állása : 1. ESE ír. 8 6 2 — 26- 9 14 2. Apc 8 6 — 2 30-10 12 3. F.-a bony 8 5 1 2 28- 9 11 4. Heves 8 5 1 2 21-10 11 5. Tarnaörs 8 4 2 2 19- 9 10 6. Boldog 8 4 2 2 18-14 10 7. Selyp 8 4 1 3 17-14 9 8. Atkár 8 3 3 2 17-18 9 9. P.-bánya 8 3 2 3 18-11 8 10. Poroszló 8 3 1 4 15-26 7 11. Nagyréde 8 3 1 4 21-36 7 12. Gy.-halász 8 2 2 4 20-20 6 13. P.-vására 8 l 4 3 9-19 6 14. Kompolt 8 1 2 5 11-22 4 15. Domoszló 8 1 2 5 12-34 4 16. Tárnáméra 8 — — 8 4-25 — Fordulóról fordulóra A területi labdarúgó-baj­nokság 8. fordulójában lő labdarúgó közreműködésével 17 gól esett, 6-tal kevesebb, mint az előző héten. A gól­lövésben a bajnokaspiráns Ózdi Kohász gárdája jeles­kedett, az eddig 50 százalé­kos teljesítményt elért Sal­gótarjáni Síküveggyár elleni fél tucat találattal. Két óz­di játékos feliratkozott a gól­lövőlista élmezőnyébe. A: állás: 9 gólos: Csányi (Recsk), 8 gólos: Kleiber (Edelény), 7 gólos: Tóth (Recsk), fi gólos: Homonnai. Utassy (mindkettő Ózd), Ró­zsa (H. Köteles J. SE), 5 gó­los: Tamás (H. Köteles .1 SE). A forduló válogatottja a következőképpen alakult: Erdős (Bélapátfalva) Papp (Sírok), Kertész (Ózd). Váczi (H. Köteles J. SE). Orlóczki (Sajóbábony) — Jakab (Gyöngyös), Kiss (B. Bányász), Berindán (Nagy- bátony) — Utassy (Ózd), Erdélyi I. (Sírok), Kanyok (Ózd). Az öt hevesi csapat me­gyén kívüli együttesekkel mérkőzött. Az összesített mérleg — mint már oly sok­szor — kedvezőtlenül ala­kult: a megszerezhető 10 pontból 4 lett a miénk, s a három lőtt gól ellenében 4 a kapottak száma. A megyei bajnokságban gólrekord született: 26 lab­darúgó jóvoltából 38-szor zördültek meg a hálók! Ez elsősorban a listavezető Fü­zesabony és a harmadik he­lyet visszaszerző H. Gáspár SE gárdájának az érdeme, akik 8—8 góllal terhelték meg vendégeik kapuját. A gólszüretben a füzesabonyi Bartuska bizonyult a leg­eredményesebbnek, az At- kár elleni négy találatával, s feljött a góllövőlista má­sodik helyére. Az élmezőny állása: 10 gólos Agócs (Tar- naörs), 9 gólos: Bartuska (Füzesabony). 6 gólos Hu­szár Gy. (Petőfibánya), Ko­vács B. (Apc), Őszi Cs. (Bol­dog), 5 gólos: Fenyves (Po­roszló). Jánosi (Füzesabony), Papp, (Nagyréde), Tóth (H Gáspár SE). A hét tizenegyében a kö­vetkezők kaptak helyet: Szendrei (Selyp) — Polgár (Füzesabony), Marittyák (Pé- tervására), Kiss (Apc), Nász (Heves) — Molnár (Selyp). Berecz (H. Gáspár SE), Var­ga (Apc) — Dománszki (He­ves), Bartuska (Füzesabony), Kerepesi (H. Gáspár SE). Érdekesen alakult az ott­hon-idegenben pontvadászat: csak az említett két csapat tudott otthon nyerni, s az egy döntetlen mellett öt ven­déggyőzelem (!) született. Bartuska: szeretnék bizonyítani . .. A megyei bajnokságban a 8. forduló után a Füzesabo­nyi SC áll az élen imponáló, 27—4-es gólkülönbséggel, megelőzve az azonos pont­számú nagy vetélytárs Apc: Vasast. Az abonyi gólok egyharmadát az a Bartuska József lőtte, aki Jánosi tár­saságában a nyáron érke­zett Bélapátfalváról, cserébe az oda igazolt Barta és Tor- bavecz helyett. A göndör hajú csatár egyre jobban be­illeszkedik a Mátra-csoport- ból búcsúzni kényszerült, át­szervezett új csapatába. Leg­utóbb a mezőny legjobbjá­nak bizonyult, 4 gólt lőtt, s háromszor pedig a kapufát találta telibe. A mérkőzés után örömmel fogadta a gratulációkat a 25 esztendős labdarúgó, aki korábban a birkózók táborában is letet­te már névjegyét.. . — A négy gólod közül me­lyikre emlékszel a legszíve­sebben? — Az elsőre, amit kapás­ból lőttem a kapu jobb ol­dalába. — Hogy érzed magad Fü­zesabonyban? — Nagyon jól. A játéko­sok és a munkatársak ha­mar befogadtak. A Fémmű­vek füzesabonyi gyárában, a nyomdaüzemben dolgozom. — A labdarúgással kap' csolatos terved? — Szeretnék bizonyítani azoknak, akik máshol le­mondtak rólam. Az abonyi csapattal bajnokságot nyer­ni és ismét a területi me­zőnyben rúgni a gólokat. (szigetváry) Bielefeldi focista lányok Egerben Az Egri Lendület női lab^’ darúgó csapata — miután a válogatott Svájcban EB- selejtezőt vív — a hét vé- ; gén szabad. A bajnoki szü­netet kihasználva a kórházi gárda ma, 15 órakor a váro­si stadionban az NSZK-beli Borussi,, Friedenstal Biele­feld ellen barátságos nemzetközi mérkőzést vív. A nyugatnémet együttes a : közelmúltban Észak-Ameri- i kában is portyázott, a já­tékereje a sportág európai élvonalához közelít. Azaz, jó csemegének ígérkezik a höl- . gyek focija. OKISZ­kupa A legjobb hat együttes Gyön­gyösön vívta az OKISZ-ku- pa döntőjét. Az Energia sporttelepi eseményen Gy^nes Sándor, a KISZÖV megyei sportbi­zottságának elnöke üdvözöl­te a megjelenteket, a küz­delmeket dr. Holló Béla. a Heves Megyei KISZÖV el­nöke nyitotta meg. Az 1985. évi OKlSZ-kupa he­lyezettjei: 1. Szegedi Építő­ipari Szövetkezet (Csongrád megye), 2. Bp. Híradástech­nikai Szövetkezet (Buda­pest). 3. Polgárdi Profil Ve­gyesipari Szövetkezet (Fejér megye), 4. Zalaegerszegi UNIVERSAL ISZ (Zala megye), 5. Tiszaföldvári Építőipari Szövetkezet (Szol­nok megye), 6. Mátravidéki Építőipari Szövetkezet (He­ves megye). A döntő mérkőzéseit meg­tekintette Kovács János, az OKISZ sportosztály vezető­je. Október 26-án Egerben a tekézők részére bonyolítják le a megyei KISZÖV-kupa küzdelmeit. Négyfős női és hatfős férficsapatok ne­vezését várják október 21- ig. Különben a nők részére az OKISZ-kupát november 16-án az egri népkerti au~ tomata pályán rendezik meg. Megalakult az MHSC Kézilabda A Füzesabony nyílttá tette a hajrát Jelentős állomáshoz érke­zett a mozgáskorlátozottak sporttevékenysége megyénk­ben, A különböző speciális versenyeken elért kimagasló eredmények, valamint a tö­megsport iránti széles körű érdeklődés tette indokolttá egy önálló sportegyesület létrehozását. A Mozgássérültek Heves Megyei Sport Klubja (MHSC) hét közben tartotta alakuló közgyűlését Eger­ben. Az esemény résztvevői nemcsak sportolók, hanem a különböző társadalmi szer­vek képviselői is voltak, akik támogatásukról bizto­sították az egyesület meg­alakítását, fenntartását. Ko­vács János, a megyei ta­nács testnevelési és sport­osztályának vezetője mon­dott bevezetőt, majd dr. Chikán Zoltán ügyvéd is­mertette a klub alapsza­bályát. Ezt követően meg­választották — négy évi időtartamra — az MHSC tisztségviselőit. A sportkör elnöke dr. Ambrus Adrienne mérnöknő lett, elnökhelyet­tese Pócs János, az egri vá­rosi pártbizottság titkára és Galambos Sándor, a Ho Si Minh Tanárképző Főis­kola testnevelés tanszéké­nek adjunktusa. Az elnök­ség tagjai sorába választot­ták: dr. Chikán Zoltánt, Király Józsefet, a Mozgás- sérültek Heves Megyei Egye­sületének vezetőjét. Lengyel Lászlót, a Thorez külszín­fejtés dolgozóját és Rozgonyi Tibort, a hatvani városi pártbizottság munkatársát. A számvizsgáló bizottság élére Taray Tibor nyugal­mazott igazgató került, a gazdasági vezetői teendőket Császár Imre látja el. Üjabb mérkőzéseket ját­szottak a megyei kézilab­da-bajnokságban. A férfi­aknál Füzesabony rangadót nyert az egri főiskolások ellen, ezzel újból nyílttá vált a bajnoki cím sorsa, a rájátszás előtt. A nőknél ugyancsak az abonyiak szolgáltattak meglepetést, öt góllal győzték le a tavaszi listavezető Novajt. Ügy lát­szik az edzőváltozás egész­ségesen hatott az FSC-s lá­nyokra. Kár, hogy ez egy kicsit későn következett be. Eredmények, férfiak: Fü­zesabony—Egri TK 25—22 Ld.: Káló 9, Csanálosi 8, ill. Vizes 7. Petrás 5. Gy. Főiskola—EFSC 14—20. Ld.: Varga 8, Gyöngyösi SE— Gyöngyössolymos 27—17. Ld.: Sellei 12. Román 5, ill. Hetik 6, Nyilas 5. E. Forgácsoló—Hevesi SE 25— 27. Ld.: Hierman 10. Tom­pos 6, ill. Gulyás 10, Holló 12. A férfibajnokság élcso­portja : 1. Egri TK 19 17 - 581-363 34 2. Zalka SE 19 16 1 2 505-305 33 3. Füzesabony 19 15 1 3 483-368 31 4; Gyöngyösi SE 19 15 - 4 516-398 30 A két bajnokaspiráns hét végi összecsapása (ETK— Zalka SE) döntheti el, hogy melyik csapat indulhat lé­péselőnnyel a hajrában. A rangadót ma, I5.30~tól játsz- szák a Leányka úti pályán, Horváth és Nemesik játék­vezetők közreműködésével, Nők: Gy. Főiskola—GYSE 7—31. Ld.: Darók 8, Ali 5. Egri TK—Heves 18—9. Ld.: Pelyhe 6, illetve Frisch 6. Novaj—Füzesabony 18—23. Ld.: Drozdik 8, Demkó 6, ill. Baloghné 9. Ifjúságiak, fiúk: E. Forgácsoló—Heves 15—15. Ld.: Seres 6. Lányok: ESE—Heves 27—2. Ld.: Gál 8, Szilvást 6. Novaj—Füzes­abony 21—8. Ld.: Kádár 8. Jánosi 6, Berecz 5, Készülnek a pingpongozok Jövő hét csütörtökén a válogatott Szuper Liga­mérkőzést vív Egerben, az ellenfél Svédország. (Elő­vételi jegyárusítás a megyei és városi tanács sport- osztályain!) Ezt megelőzően a legjobb klubcsapatok ETTU-kupa mérkőzést vívnak. A BVSC-ben Takács, a Ceglédben Harczi játszhat főszerepet holland és ETTU-kupamérkőzést vívnak. A BVSC-ben Takács. BSE színeiben franciákkal veszi fel a harcot a zöld asztalnál. A név szerint kiemelt asztaliteniszezőkért rövidé sen a megyeszékhely körcsarnokában szoríthatunk. Alighanem a szezon eseménye lesz Egerben a talál­kozó. A már elkészült modellekből íme három (Fotó: Szántó György)

Next

/
Thumbnails
Contents