Népújság, 1985. október (36. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-10 / 238. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. október 10., csütörtök Rajt a szabadfogású birkózó VB-n Szerdán pontban éjfélkor zárult a nevezési határidő, s ma délelőtt 10 órától megkezdődik a 23. szabadfogású birkózó-világbajnokság a Budapest Sportcsarnokban A magyar főváros soron kívül jutott a megtisztelő rendezési joghoz, hiszen Spanyolország anyagi nehézségekre hivatkozva visszamondta vendéglátó szerepkörét. A 23. VB-n fellépő hazai válogatottak „névkártyája": 48 kg: Bíró László (FTC. 25 éves). Pályafutása negyedik VB- je elé néz. Érmes még sohasem volt, de mellette szól. hogy 1982-ben Európa-baj- nokká avatták. A magyar válogatott legképzettebb tagja. 52 kg: Szabó Lajos (DVTK. 27). Ö is negyedszer próbálkozik. A legjobban az 1979-es rajt sikerült, akkor ötödik lett. 57 kg: Nagy Béla (FTC, 23) VB-újonc, az idei kontinensversenyen helyezetlenül zárt. 62 kg. Orbán József (Csepel, 27). A negyedik nekirugaszkodása. 1982-ben bronzérmesként zárt. 68 kg: Szalontai Zoltán (DVTK, 29). Hatodszor kap lehetőséget világbajnokságon. 197.8-ban és 1982-ben ötödik lett. 74 kg: Podolszky Tibor (Bp. Honvéd. 20). Ritka eset: másfél hónap leforgása alatt kötött- és szabadfogású VB-n is magyar válogatott! Előbbi fogásnemben augusztusban helyezetlenül debütált. 82 kg: Dvorák László (Haladás VSE. 20). VB-újonc, az idei EB-n helyezetten maradt. 90 kg: Tóth Gábor (Csepel, 20). Két EB után most világ- bajnokságon is kipróbálják. 100 kg: Robotka István (Csepel, 27). Ötödik VB-rajtja. két éve negyedik volt. Ez a legjobb helyezése eddig. 130 kg: Bállá József (FTC. 29). Minden idők legeredményesebb szabadfogású pontszerzője. hatodszor lép fel. Az 1983-as EB-aranyérmes VB-medáihoz még sohasem jutott. A csütörtöktől vasárnapig sorra kerülő eseményen mi a magyar terv? — kapta a kérdést Maróti István, a szabadfogású válogatott mestere. — A hagyományoktól eltérően nem is annyira pontszámban. inkább éremben gondolkodunk, tervezünk. Mammutmezőny, 36 ország 239 sportolója lép fel a Budapest Sportcsarnokban. Olyan kiválóságok szerepelnek, akik rajtja igazán nagy látványosságot ígér. Reálisan szemlélve egy dobogós hely kiharcolásában hiszek. — A legutóbbi kijevi VB-n, 1983 októberében szovjet—amerikai párharc folyt, előbbiek kiemelkedő sikerével. Most mit tippel a magyar szakvezető? — Ugyanezt, de egyes súlycsoportokban lesz koreai. NDK-beli és bolgár esélyes is. Talán megmosolyognak, de Irántól is emlékezetes szereplést várok. Maróti István nem nevezte meg, kik azok. akik a hazai legénységből az általa várt egy dobogós pozícióra esélyesek. A múlt alapján azonban Bíró, Orbán, Szalontai és Bállá gondolhat éremszerzésre. Hegtört a Tatabánya Eger SE—Tatabányai Bányász 8—6 (1—1, 4—2, 1—2. 2—1). OB I-es vízilabda-mérkőzés Eger, 300 néző. V.: Pék. Domby. ESE: LIPOVICS — Ancsán 1, DR. SIKE 3. Nagy 1. Kelemen 1, Vincze, BÚZA 2. Cs.: Gyulavári, Vecseri. Edző: Pozsgay Zsolt. Azok jártak jól. akik a tegnap délutáni találkozóra nagykabátban mentek ki a nyitott uszodába, mert legalább így nem fáztak. Ha a legutóbbi mérkőzés előtt A beszédes számok Parázs jelenet a tatabányai kapu előtt. Gyulavári próbálja átjátszani a labdát Vinczének (fehér sapkában) (Fotó: Szántó György) ESE TBSC Kapura lövés 20 24 Kapura védett 7 12 Mellé, fölé ment 2 2 Védelem blokkolt 2 3 Kapufa 1 i. Eladott labda 9 9 Labdaszerzés 9 9 Labdaszerzés ráúszásnál 3 1 Akciógól 4 4 Gól emberelőnyből 6 4 3 1 Gól emberhátrányból 0 0 Gól négyméteresből 0 1 1 Kelement köszöntötték a társak a 225. bajnokija alkalmából, ez most dr. Síkének dukált, na nem egy jubileum miatt, hanem mert a meccs előtt néhány órával született meg Lili nevű kislánya. Gratulálunk! Kellemetlen, helyenként agresszív, rendkívül rámenős ellenfelet sikerült legyőzniük az egrieknek. A vendégek szinte levegőt sem hagytak a házigazdáknak, az első percekben kiderült, hogy nem adják könnyen a bőrüket. Hogy a két pontot mégis sikerült otthonában tartani az ESE-nek. az köszönhető az emberelőnyös helyzetek jó kihasználásának, a szép akciógóloknak, a megbízható védekezésnek. és nem utolsó sorban Lipovics kapusnak. aki ahogy mondani szokás a „szemüket is kivédte" az ellenfél játékosainak. Budapesten három napig flz európai olimpiai bizottságok főtitkárai 4 Jelentős három napos nemzetközi sporttanácskozás kezdődik pénteken Budapesten. Az Európai Olimpiai Bizottságok Szervezetének (ENOC) főtitkárai — szám szerint 34-en — jönnek el a magyar fővárosba, hogy megvitassák többek között a nemzeti olimpiai bizottságok és a nemzetközi sportszövetségek együttműködésének kérdéseit. Az eseményen részt vesz 10-12 világszövetség vezetője, képviselője is, igy Roland Boitelle, a Nemzetközi Vívó Szövetség és Milan Ercegan, a Nemzetközi Birkózó Szövetség elnöke, dr. Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség magyar főtitkára. A tanácskozás egyik házigazdája Schmitt Pál, az OTSH elnökhelyettese, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, a NOB tagja. Teke NB II Gyengélkedés Mindkét csapatunk idegenben egyforma arányban szenvedett vereséget. A Spartacus átlaga volt a jobb Somoskőújfalu—Egri Spartacus 6—2 (2719:2472) Spartacus: Tóth J. 400, Tóth T. 446, Kátai 443, Révász 367, Utasi 395, Molnár D. 421 fa. Szolnoki MÁV -MTE— Agria Bútorgyár 6—2 (2495:2386). Agria: Lukács 416, Kádár 401, Vakarcs 374, Bárdos 390, Gembiczky 388 Jéger 417 fa. Újra nyeregben, start a megyeszékhelyről A Népújság tippjei a 41. hétre 1. Freiburg—Darmstadt 1 2. FC Homburg—Kassel 1 2 3. Oberhausen—B. Weiss x 1 4. Hertha BSC—Wattens. 1 5. Bielefeld—Fortuna Köln 1 x 6. Avellino—Róma x 2 7. Bari—Internazionale 2 l 8. Fiorentina—Napoli i x 2 9. Torino—Juventus x l 2 10. Verona—Sampdoria l 11. Cagliari—Sambenedettese 1 x 12. Cremonese—Pescara x 13. Lazio—Triestina 1 Pótmérkőzések : 14. Monza—Bologna l 15. Empoli—Arezzo x 16. Perugia—Campobasso l A labdarúgó NB I tegnapi, hétközi fordulójának eredményei: Haladás—Békéscsaba 0—1 ; Pécs—Csepel 2—1 ; Volán— Videoton 0—0; Siófok—Rába ETO 0—0; MTK-VM—Tatabánya 1—0; ZTE—Debrecen 2—3; Ü. Dózsa—Bp. Honvéd 2—3; FTC—Vasas 1—0. Próba két keréken Szombaton folytatódik az olimpiai ötpróba sportakció rendezvénysorozata, amely ezúttal a kerékpár nyergébe hívja a sportélményre vágyókat. A megyei nagypróbák keretében két keréken haladva teljesíthetők az előírt távok, ami a férfiak számára 100, a nőknek pedig 60 km-t jelent. Természetesen tehetőség nyílik az egy pontot érő távolságok választására is, ezzel alkalmat biztosítva a kevésbé felkészültek számára. Megyénkben új helyszínen kerül lebonyolításra az érdeklődéssel várt sportesemény, amit az előző próbák tapasztalatai miatt változtattak meg. Az egri Csepel Autógyár parkolójától a következő útvonalon haladnak majd a résztvevők: Andor-. naktálya—Makiár—Füzesabony (TÜZÊP-nél a 35 km fordító helye)—Dormánd— Tenk (60 km fordító helye) —Heves—Jászapáti felé vezető út 100-as km szelvényéig és vissza. A jó minőségű aszfaltburkolatú útvonal keresztezi az M3-as főutat, ahol az áthaladást rendőrségi felügyelettel biztosítják a szervezők. A résztvevők saját kerékpárjaikon vállalkozhatnak a 100 km- es táv 5, a 60 km 4, a 35 km 2 óra alatti megtételére. A 3 hónapos sportorvosi igazolás itt is az indulás feltétele, de a helyszínen lévő orvos is adhat majd indulási engedélyt. A rendezőség a hosz- szú időtartamú próbára való tekintettel több alkalommal is biztosít frissítőt a rendezvény során. A Csepel Autógyárnál lévő versenyközpontban 8 órától várják a régi és új pró- bázókat, ahol az öltözési tehetőség mellett büfé is üzemel majd, s a megszokott zenés tájékoztató most is igyekszik az érdeklődők. kL. sérők számára vonzóvá terf- ni az akciósorozatot. A szervezők közel háromszáz próbázóra számítanak az eddigi rendezvények alapján, de természetesen most is lesz tehetőség bekapcsolódásra. amihez a szükséges igazolványokat a helyszínen megválthatják a jelentkezők. Körzeti labdarúgás — Élre került az Adács — Komolytalan szilvásiak Abonyi csonka forduló Párádon „megbotlott’* a — Tiszanána zárkózik — Makiár Csak röviden... Balassagyarmat—Egri Spartacus 5—2 (1—1). Labdarúgó öregfiúk mérkőzés, Eger. V : Puhl. A vendégek gólratö- rőbb játékkal megérdemelten vágtak vissza a korábbi vereségért. G: Eiszner (2), Gál, Ferencsik, Jambrik. ill. Jászberényi, Daragó. ★ Az országos sportlövőbajnokságon Rá ez Györgyi (MHSZ Kitérőgyári Vasutas LK) megnyerte a juniorok 60 lövéses fekvő testhelyzetű puskás számát 593 körrel. A 3X20 lövéses összetettben 563 körrel Rácznak egy ezüstérem is jutott. A gyöngyösi klub versenyzői közül Nagy Tibor 583 körös teljesítménnyel első tett a légpuskás számban az egri Soós János-emlékversenyen. ★ Gyöngyösi SE—Tószeg 3—0 (2, 5, 13). NB II-es férfi röplabdamérkőzés. Gyöngyös, 50 néző. V : Fodor. GYSE: DOBOS, Urbányi, Korcsogh, Simon, Gál, TÓTH F. Cs: BAKÓCZKI, Földházi. Edző: Száraz Tamás. A mérsékelt játékerőt képviselő újonc elten könnyedén nyertek a hazaiak. Egy másik eredmény: Kandó Műszaki Főiskola—GYSE 3—0 (9, 12, 13). A bemelegítés során Száraz sérülést szenvedett, a csapat több tartalékkal állt ki. * A Nemzetközi Autósport Szövetség (FISA) francia elnökét Jean-Marie Balestfe-t választották meg a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökének. A gyöngyösi körzeti labdarúgó-bajnokság eredményei (zárójelben az ifjúságiak) : Eeséd— Nagyfüged 4—3 (3—2), Márkáz —Visonta 0—0 (3—7), Visznek— Gyöngyösoroszi 3—1 (1—0), Ka- rácsond—Gyöngyöstarján 1—2 (5—2) Heréd—Csány 0—0 Rózsa- szentmárton—Adács 2—6, Gyöngyöspata—Szűcsi 0—2 (3—2). A felnőtt bajnokság állása : 1. Adács 2. Nagyfüged 3. Ecséd 4. Gy. tarján 5. Heréd 6. Szűcsi 7. Visznek 8. Vlsointa 9. Karácsond 10. Gy. orosz! 11. Gy. pata 12. Márkáz 13. Csány 14. Rózsaszentm. 9 6 2 1 2-2- 9 14 9612 27-12 13 96-3 18-13 12 9 5 1 3 23-14 11 9432 17-11 11 9432 15-13 11 9 4 2 3 16-21 10 9333 15-12 9 9243 17-15 8 9324 16-14 8 9 1 5 3 9-13 7 9 - 5 4 9-24 5 9 2 1 6 7-23 5 91-8 11-30 2 Egri körzeti bajnokság. I. osztály (zárójelben az ifjúságiak) : Tarnalelerz—Egtrszólá: 3—2 (3—0) Demjén—Verpelét 4—4 (3—3), Egerbakta—Egerszalók 3—1 (8—0) Hevesaranyos—Istenmezeje 3—0 (1—2), Andornaktálya ifi—Felső- tárkány ifi 3—0. PAKÜSE ifi— Makiár ifi 0—3. illő kemény összecsapáson — melynek következtében mindkét csapatból egy-egy játékos a kiállítás sorsára jutott — nem alakult ki jó játék. A hazai együttes az utolsó percben szerzett góllal állította be a végeredményt. A PAKÜSE labdarúgócsapata az utóbbi években mindig a tabella élmezőnyéhez tartozott. Terveik között többször felvetődött a feljutás kérdése is. amely az utolsó fordulókban mindig meghiúsult. Idén is úgy indult a szakosztály, — írja Gembiczki Béta. a sportkör megbízott elnöke — hogy mindent elkövetnek a becsületes helytállás érdekében. Az őszi fordulót már Párádon, a felújított füves pályán kezdte el a gárda, heti két edzéssel készülve a találkozókra. Az eddigi eredményeik kecsegtetőek, hiszen a PAKÜSE a dobogón van. A játékosállomány megfelelő. Jól ötvöződik a fiatalok és az idősek aránya. A létesítmények, felszerelések biztosítottak. A szakosztály célkitűzése, hogy minél jobb játékkal szolgálják ki a község lakosságát és ezért cserébe kérik a szurkolók sportszerű támogatását. PAKÜSE—Makiár 2—1 (1—0) Párád, 400 néző. V : Barta. PAKÜSE: Pócs — Szakái. Szé- csi, Hajdú. Tóth I., Asztalos. Puporka, Udvari, Jónás, Fejes, Bánik (Tóth Z.). Edző: Besenyei Elemér. Nagy érdeklődés kísérte az eddig százszázalékos Makiár vendégjátékát. A rangadónak beAndornaktálya— Felsőtárkány 1—1 (0—0) Andornaktálya. 100 néző. V : Répás. Andornaktálya : Pauldelt — Ipacs, Molnár, Sike, Cenki, Bak. Nagy, Tamasi (Ónodi), Lénárt. Restás, Sas (Kádas). Edző: Var- ga József. Felsőtárkány : Bakondi L. — Kakuk, Balajti, Bajzáth S., Nagy. Hegyi (Bajzáth F.). Bajzáth R.. Bóta F., Kocsis. Bóta J. (Bara- nyi), Bakondi P. Edző: Hegyi Sándor. A 2. percben 11-est hibáztak a hazaiak, majd szünet után egy újabb büntetőből szereztek vezetést. A tervszerűbben Játszó tárkányiak csak védelmi hibából tudtak egyenlíteni. Küzdelmes mérkőzésen nem bírtak egymással a csapatok. G: Restás (11-esből).. ill. Bóta J. Jók: Pauldelt. Molnár, illetve Balaj. ti. Kocsis. A felnőtt bajnokság állása: 9. Szilvásvárad 8 116 15-53 3 10. Mátraballa 8 - - 8 16-56 0 A hevesi körzeti bajnoksan eredményei (zárójelben az ifjúságiak) : Tarpaszentmiklós—Tenk 0—0 (8—1), Atány—Pély ló—i (4—2), Kisköre—Boconád 3—0 (2—0). Kömlő—Tiszanána 0—2 (1—0). A fegyelmi bizottság a korábban elmaradt Erdőtelek — Pély, valamint a Tiszanána— Pély találkozók eredményeit a pélyiek távolmaradása miatt 3—0- al a vétlen együttesek javára igazolta. A felnőtt bajnokság állása : 1. Makiár 2. Tamaielesz 3. PAKÜSE 4. Felsőtárkány 5. Hevesaranyos 6. Egerszólát 7. Andornaktálya 8. Egerbakta 9. Verpelét 10. Istenmezeje 11. Demjén 12. Egerszalók 13. Mátraderecske 87-1 28-10 14 8611 24-12 13 7 6 - 1 20- 8 1c 7421 17- 5 10 7412 23-20 9 7 3 13 19-15 7 7223 11-17 6 7214 12-21 5 7124 13-21 4 82-6 12-21 4 7115 16-20 3 6 1 1 4 9-23 3 61-5 8-19 2 Egri körzet. II. osztály: Eger- bocs—Noszvaj 11—0, Mátraballa —Mikóialva 2—7, Szajla—Noszvaj 2—3, Egercsehi—Bodony 6—0. A Balaton—Szilvásvárad mérkőzést a játékvezető a második félidő 29. percében 19-l-es ( !) állásnál komolytalan játék mi1. Erdőtelek 2. Kisköre 3. Tiszanána 4. Atány 5. Boconád 6. Kömlő 7. Pély 8. Tenk 9. Tarnaszentm. 6 5 1 - 29- 8 11 6 5 1 - 18- 8 U 6 5 - 1 23- 5 ló 74-3 22-14 8 74-3 í1-17 8 63-3 16-22 6 61-5 9-24 2 6-15 8-21 l 6-15 4-31 1 A füzesabonyi körzeti bajnokságban csonka fordulóra került sor: Feldebrő—Detk 4—2, Besenyőtelek—Sarud 10—2 (6—1). Korábban már lejátszották a Vécs —Abasár mérkőzést, a mostani fordulóból október 28-ra halasztották a Kápolna—Szihalom ösz- szecsapást, legutóbb pedig Me- zőtárkány és Kisnána szabadnapos volt. A bajnokság állása : att lefújta. l. Besenyőtelek 6 5 1 33- 9 10 A felnőtt bajnokság állása 2. Abasár 5 3 1 1 10- 7 7 l. Egercsehi 8 8- 40- 3 16 3. Mezőtárkány 5 3 2 11- 8 6 2. Noszvaj 8 6 2- 24- 7 14 4. vécs 5 I 1 2 11-14 3 3. Balaton 8 6 2 48-13 12 5. Detk 4 2 2 10- 7 4 4. Egerbocs 8 3 2 3 28-26 8 6. Kápolna 4 2 2 7- 9 4 5. Novai 8 3 1 4 20-30 7 7. Feldebrő 5 1 2 2 7-12 4 6. Szajla 8 3 l 4 22-26 7 8. Kisnána 5 1 1 3 6-11 3 7. Mikóialva 7 3 4 24-20 6 9. Sarud 4 1 1 2 7-14 3 8. Bodony 7 2 l 4 28-31 3 10. Szihalom 5 l 4 8-19 2