Népújság, 1985. október (36. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-04 / 233. szám

y|le/wj/aq 1985. október 4., péntek Hatvanöt évvel ezelőtt született és 24 éves korában 1944. decem­ber 24-én Sopronkőhidán hali mártírhalált Pesti Barnabás ve­gyészmérnök. a magyar kom­munista mozgalom kiváló har­cosa, a magyar és francia el­lenállási mozgalom aktív részt­vevője. Szüleit korán elvesztet­te. Kivételes matematikai tehet­séggel rendelkezett, s a miskol­ci Hunfalvy gimnáziumban 1938- ban tett érettségije után Fran­ciaországba utazott, hogy ott tanuljon tovább. Közben sok ismerőst szerzett a kint dolgo­zó magyar munkások körében. Az ő segítségükkel 1940-ben kap­csolatot talált a francia mun­kásmozgalommal, s 1941 őszén tagja lett a Francia Kommunis­ta Pártnak. Részt vett az ellen­állási mozgalomban, majd mi­után 1943 augusztusában haza­tért, azonnal felvette a kapcso­latot az illegális kommunista párttal. Az addig eredeti nevén. Getzler Józsefként szereplő fia­talember ekkor vette fel a Pes­ti Barnabás nevet, s hamarosan a párt ifjúsági munkájának egyik szervezője lett. Mozgalmi munkája közben fogták el 1944. november 20-án. A kínzások el­lenére sem tett vallomást, nem buktatta le társait. Sopronkőhi­dára hurcolták, ahol 1944 kará­csonyán — két másik ifjúkom­munistával, Pataky Istvánnal és Kreutz Róberttel együtt — kivé­gezték. A Nap kél 5.47 órakor» nyugszik 17.18 órakor. A Hold kél 19.37 órakor, nyugszik 11.25 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon FERENC nevű kedves olvasóinkat! A Ferenc név eredete a népván­dorlás korába nyúlik vissza. Ere­deti szava a frankok nyi Ivén ,,szabad*'-ot jelent. I [időjárás] Várható Időjárás ma estig: to­vábbra Is kevés lesz a felhő, eső nem várható. A délies szél napközben kissé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérsék­let ma 22 és 27 fok között vár­ható. Kérdés és válasz Városi, lakótelepi általános iskolában környezetis­meretből írnak dolgozatot az alsó tagozatos nebulók. A közvetlen környezetet érintő kérdések melleti egy „falusias" típusú: — Mi fedi a tyúk testét? S rá a nagy élettapasztalatra valló válasz: — Nylonzacskó. (kapóst) — MŰSORVÁLTOZÁS a té­vében. Megváltozik a ma es­ti televízióműsor 20.40-töl ; először a Hangverseny a kas­télyban című műsort sugá­rozzák, majd 21.15-től a Mi­hail Gorbacsovval, az SZKP KB főtitkárával készült té­véinterjút tekinthetik meg a nézők. Az adás 23.30-kor Tv- híradóval zárul. — MEGYEI DÖNTÖ GYÖN­GYÖSÖN. Lövészet, úszás és futás szerepel az ifjú gár­disták hárorfttusa-bajnoksá- gának programjában. A ve­télkedősorozat megyei dön­tőjét szombaton, Gyöngyö­sön rendezik meg. Akik itt a legjobbnak bizonyulnak, október 12-én és 13_án az országos döntőben képvise­lik megyénk színeit. — GYEREKEK A MÚZE­UMBAN. Az egri vármú­zeumban október 6~án dél­előtt 10 órakor a klubhelyi­ségben gyermekdélelőttöt rendeznek. Az óvodások és a kisiskolások videózhatnak, rajzolhatnak, agyagozhatnak. s különböző népi játékok készítésére tanítják meg őket. — ÚTJAVÍTÁS, SEBESSÉG- KORLÁTOZÁS. A közúti igazgatóság tájékoztatása sze­rint október 7—13-ig a 24. számú, gyöngyös—párád— egri úton hídépítést végez­nek, ezért 40 kilométeres se­bességkorlátozás lesz érvény­ben. Á 33. számú, füzes- abony—debreceni úton a Ti- sza-hidat és a Szomorka-pa- tak hídját javítják, valamint burkolatot építenek, ez idő alatt tehát az út fél szélességé­ben 40 kilométeres sebesség­gel lehet közlekedni. — TALÁLKOZÓ BÁNFFY GYÖRGGYEL. A felújított Megyei Művelődési Központ­ban október 5-én, este 7 óra­kor a teázóban Bánffy György, Jászai-díjas érde­mes művésszel találkozhat­nak az érdeklődők. Az eg­ri származású művész szű- kebb hazája közönségének vall pályájáról, kedves ver­seit, színdarabrészleteit ad­ja elő. Másnap este 7 óra­kor Bethlen—Nemeskürty: Noé galambja című mono­drámáját játssza a közönség előtt. — MUNKAVÉDELMI VIZS­GA. Egerben, a Finomszerel- vénygyárban október 6-án és 7-én a miniszteri rendelet és a munkavédelmi szabály­zat vezérigazgatói utasítása alapján a beosztott dolgozók részére munkavédelmi vizs­gát tartanak. A bizottság előtt csaknem száz munkás­nak kell megfelelnie ahhoz, hogy tovább folytathassák munkájukat. — EMLÉKEZÉS AZ ARA­DI VÉRTANÚKRA. Ezzel a címmel rendez találkozót a Magyar Néphadsereg Hely­őrségi Művelődési Otthona Egerben október 4-én. pén­teken délután 5 órakor a Baktat úti gyermek- és ifjú­sági klubban. Egerben : felnőttbetegek részé­re 18 órától másnap reggel 8 óráig a Bajcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Napközi rendelés: hétköznapo­kon hétfőtől péntekig: ll-től 18.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger, Baj- csy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nap­pali ügyelet: 13.30 órától 15.30 óráig. ügyelet helye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon: 10-841. Gyöngyösön; 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: a helyi és a kör­nyékbeli falvak lakossága részé­re körzeti orvosi ügyeletet tar­tanak délután 5 órától holnap reggel 8 óráig. Az ügyelet he­lye: a városi kórház „faházi” rendelőközpontla. Hatvan. Kos­suth tér 18. Telefon: 11-040. Hevesen; éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az Egészségházban. Az ügyelet helye: Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 125. KOJAL-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon : 10-133. Immáron harmadik alka­lommal rendezi meg a Ré­vai Nyomda Egri Gyáregy­sége a Révai Ifjúsági Napo­kat a megyeszékhely Ifjúsá­gi Házában. A szervezők egyik fontos célja, hogy meg­ismertessék a fiatalokat a nyomdaiparral, s ezzel is segítsenek nekik a pályavá­lasztásban. Az ünnepélyes megnyitó október 8-án, kedden dél­után 15 órakor lesz, ettől az időponttól látogatható majd az MTI fotóriportereinek ké­peiből összeállított kiállítás, látható lesz a nyomdaipari szakmákat bemutató tár­lat is. E napon 16 órától te­kinthető meg Dévai Nagy Kamilla és Pelsőczy László műsora. Szerdán a fénysze­désről hangzik el előadás délután fél 4-kor, ezt Jónás Zoltán előadóestje követi. Ebben közreműködik Diny nyés József is, aki ezután önálló műsorát mutatja be. Csütörtökön 16 órától a He­vesi Szemle közművelődési folyóirat szerkesztői várják az érdeklődő kérdéseket, es­te 7 órakor pedig kamara­koncertet rendeznek, mely­ben Charla Masters és Pa­mela Stahel lép fel. Pénte­ken 16 órakor játékos ve­télkedőt tartanak, s a hely­színen is elfogadják az öt­fős csapatok jelentkezését. Ezután Prischilla Barrak Ér­mei brazil gitáros ad ízelí­tőt hazája népzenéjéből. Szombaton 10 órától a Ke~ r:1:g Ferenc Sportcsarnok ad otthont annak a kispályás labdarúgótornának, mely­nek egyik résztvevője a pop­válogatott lesz. Többek kö­zött Frenreisz Károly, Flip­per öcsi és Komár László rúgja majd a bőrt. Délután fél 3-kor Hitchcock Szédülés című filmjét vetítik az If­júsági Házban, amely orszá­gos premier előtti bemutató. Vasárnap 10 és • 12 óra kö­zött a gyermekek vehetik birtokukba a művelődési in­tézményt, egyebek között bábkészítés és non-stop vi­deofilm-vetítés szerepel a kí­nálatban. A hétfői záróna­pon 16 órától fórumot ren­deznek, melyben a sajtó, a rádió és a nyomda helyi ve­zetői, illetve képviselői vá­laszolnak az érdeklődőknek. Mindennap pályaválasztási filmeket vetítenek, számító­gép-bemutatókat tartanak. Csütörtöktől vasárnapig pe­dig a Fülbevaló zenei so­rozat keretében Mike Old­field muzsikáját élvezhetik a látogatók. Szerkesztőségi ankét Az SZMT központi könyvtár egri hírlapolvasója októberi ajánlatát a múzeu­mi és műemlékvédelmi hó­nap alkalmából válogatta. Az érdeklődök többek kö­zött a Helikon, a História, a Magyar Építőművészet, a Műemlékvédelem, a Múzsák. Múzeumi Magazin, a Száza­dok és az Universum című folyóiratok között tallózhat­nak. Október 8-án, délután 5 órakor szerkesztőségi an- kétot tartanak a hírlapolva­sóban: vitaindítót dr. Glatz Ferenc, a História című fo­lyóirat felelős szerkesztője tart A felszabadulás utáni történetírásunk időszerű kér­dései címmel. GYÖNGYÖSÖN Pedagógus pártbizottság alakult Minden feltétel megérett arra. hogy Gyöngyösön is létre­jöjjön a pedagógusokat tömörítő pártbizottság. Ezt a hely­zetet vázolta fel a gyűlésen Patócs László, a városi pártbi­zottság titkára. Az alakuló ülés Koncz László elnökletével folyt a Mátraalji Szénbányák tanácskozótermében. A városban nyolc 'alapszervezet működik, amelyekben összesen több mint kétszáztíz párttag tevékenykedik az ok­tatási intézmények dolgozói közül. Természetes, hogy ezen a fórumon is foglalkoztak az oktató-nevelő munka kérdé­seivel, kiemelték a feladatokat és azokat a gondokat is, amelyek befolyásolják az elhatározásaik végrehajtását. Meg­vitatták és elfogadták a hosszabb távú és az idei munka­tervjavaslatot. Megválasztották a pártbizottságot, illetve a héttagú vég­rehajtó bizottságot. A pártbizottság függetlenített titkári tisztét Koch Erzsébet tölti be. Megalakult az agitációs és propaganda-, a pártépítési és a fegyelmi bizottság is hét-hét taggal. ÜTTÖRŐHÁZI ÉVNYITÓ • • Ünnepi vigasságok piros nyakkendősöknek A hogyományokhoz híven, zászlófelvonással veszi kez­detét az új mozgalmi év a Hámán Kató Megyei Úttö­rőházban október 5~én, szom­baton 9 órakor. Egész napra hasznos, vi­dám szórakozást biztosíta­nak a szervezők a pajtások­nak. Megnyitják a Mesél a múlt elnevezésű jelvénytör­téneti kiállítást, amely a negyvenesztendős úttörő- mozgalom rövid történetét is átfogja. Nemcsak a relik­viák bemutatása itt a cél, hanem a legújabb kor ku­tatására is ösztönözni pró­bál e tárlat, hisz ez kiemelt feladata a diákoknak a moz­galom e kerek évforduló­ján. Huszonháromféle szakkör tagjai, 31 csoportban ismer­kednek meg e napon éves programjukkal a sorra ke­rülő alakuló összejövetele­ken. A kiscsoportok jól be­vált működési formáit kí­vánják továbbfejleszteni az 1985—86-os évben, de a kí­nálati listán új lehetőségek­kel is találkozhatunk. A nagy érdeklődésre való te­kintettel kezdők részére is szerveznek rendszeres angol nyelvi foglalkozásokat, a Kis matematikusok baráti köre pedig fizikai feladato­kat megoldó csoporttal bő­vül. A részletek megbeszé­lésére, s az ünnepi kötele­zettségek teljesítése után 11 órakor kötetlen program kez­dődik. Az évnyitó játszóhá­zon ki-ki kedve szerint agya- gozhat. modellezhet, ismer­kedhet a számítógépekkel vagy éppen gyakorolhatja a papírhajtogatás és linómet­szés művészetének mesterfo­gásait. Amikor a pajtások ezt is megúnják, kezdetét veszi a táncház, amelyen bizonyára az ügyetlenebbek is meg­mozgatják végtagjaikat, hisz esetleges sutaságukat hely­ben, s azonnal orvosolja az „ügyeletes" tánctanár. Negyven éve a Mátraalján... Négy évtizede a nép szolgálatában címmel nyílt kiállítás Gyöngyösön, a rendőrkapitányság ta­nácstermében, ahol dr. Jó­nás Pál városi rendőrka­pitány mondott megnyitót. A Hámán Kató KISZ- alapszervezet tagjai Lu­kács Lászlóné r. hadnagy vezetésével a Mátraalja rendőri szerveinek törté­nelmét dolgozták fel idő­rendi sorrendbe szedve. (Fotó: Szabó Sándor) Szombati számunkban olvashatják Káposzta, kisdinnye igen, uborka — nemigen Avagy helyzetképek a pétervásári savanyito- üzemből. B. Kun Tibor és Perl Márton a 3. oldalon található, képekkel il­lusztrált információjából, megtudhatjuk, hogy lesz-e elegendő savanyúság té­lire. Sikeres próba után üzlet Kiemelkedően szere­pelt az idei 70. Mezőgaz­dasági, Élelmiszeripari Kiállításon és Vásáron a Heves megyében is évek óta eredményesen műkö­dő Szolnoki Gabona- és Ipari Növények Termelé­si Rendszere. Bozsik Zol­tán igazgató elismeréssel összegezte a tapasztalato­kat, mindenekelőtt azo­kat az üzleti tárgyaláso­kat. amelyeket az OMËK- on való tartózkodásuk so­rán folytattak. Mentusz Károly írása szintén a 3 oldalon található. Kiről olvasna szívesen ? Ezzel a címmel uj so­rozatot indít lapunk, melynek első részében az egykori Heves megyei, de Szentendrén tanácselnök­ként dolgozott Marosvöl­gyi Lajos portréját fes­tette meg Homa János a 4. oldalon. Átriumi esték oz Ifjúsági Házban Az Egri Ifjúsági Ház idén ősszel is folytatja az eddig nagy sikert aratott gazdasá­gi, társadalmi, politikai té­májú előadás-sorozatát: az Átriumi-estéket. Az első ta­lálkozót októben 10-én 6 órakor tartják. Bartha Já­nos, a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem ta­nára, a történelemtudomá­nyok kandidátusa tart elő­adást a kelet-európai .gazda­sági és politikai fejlődés tör­téneti sajátosságairól. Októ­ber 21-én délután 5 órakor Róna Péter filmrendező és Zinner Tibor történész lesz az Átriumi-esték vendége. Az érdeklődők A magyar nép nevében című filmet te­kinthetik meg ekkor. Októ­ber 25-én délután 5 órakor Mai szemmel címmel Maro­sán György visszaemlékezé­sét hallhatják a résztvevők. Novemberben is több al­kalommal találkoznak az Átriumi-esték témái iránt érdeklődők. Többek között Serényi Dénes, a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetének igazgatója, Bognár József. a Világgazdasági Kutatóinté­zet igazgatója és Márton Já­nos, az Agrárgazdasági Ku­tatóintézet igazgatója tart előadást különböző tudomá­nyos témákról. NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelófizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.—-1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNE dr. — HU ISSN 0133—0705.

Next

/
Thumbnails
Contents