Népújság, 1985. október (36. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-04 / 233. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. október 4., péntek AZ ORSZÁGBAN ELŐSZÖR Florida, a paradicsom Amerikai film Az egyik napról a másikra élő Willihez beállít budapesti unokahúga, Éva. A fiú nem tud mit kezdeni vele, azt ajánlja neki, költözzék a nagynénjükhöz. Egy év múlva azonban elszökteti újdonsült otthonábóL a leányt. A filmet — melyet Jim Jarmusch rendezett — 1984- ben a Filmkritikusok Szövetsége az év legjobb alkotásának nyilvánította. Hazai premierje vasárnap, délután. 3 és fél 6-kor lesz az egri Ifjúsági Ház Prizma mozijában. Wcemé] GYÖNGYÖSÖN Közlekedésbiztonsági nap Régen volt olyan nagyszabású rendezvénye a Heves Megyei Közlekedésbiztonsági Tanácsnak, mint amilyenre október 5-én, szombaton sor kerül Gyöngyösön, a városi sporttelepen és környékén. Sokan jelezték részvételi szándékukat már előre az autós ügyességi versenyre, vagy a KRESZ-vetélkedöre, s bizonyára sikere lesz a BM és az MHSZ légi és technikai bemutatójának, a fiatalok sportgimnasztikai gyakorlatának. Sokan veszik majd igénybe a Magyar Autóklub szakembereinek fényszóróbeállító és CO,-mérö szolgálatát, szaktanácsait. Jó lesz már most arra számítani. hogy az Egri út és a Honvéd úti parkolók közötti részen versenyek lesznek: csak a kijelölt helyeken érdemes leállítani a járműveket. Huszár Mihály rendőr őrnagyot, a Heves Megyei Közlekedésbiztonsági Tanács titkárát arról kérdeztük, mi a célja a rendezvénynek? — A múlt évben 18,5 százalékkal emelkedett a közlekedési balesetek száma és nyugtalanítóan sokan vesztik életüket, maradnak örökre nyomorékok az utakon. Az adminisztratív intézkedések mellett az emberekkel szeretnénk megértetni, hogy a sok tragédia nem törvényszerű. Meg lehet és meg is kell előzni a baleseteket, csak jobban kell vigyáznunk egymásra: autósoknak a gyalogosokra és valamennyinek a szabályok betartására, a veszélyhelyzetek elkerülésére. — Miért éppen Gyöngyös a rendezvény helyszíne? — Földrajzilag olyan helyen fekszik, amely indokolja. hogy itt adjunk találkozót a közlekedésért felelősséget érzőknek. Itt megy a hármas, a nagy forgalmú mátrai 24-es út, s egyforma távolságban van sok helységünkhöz. Gyöngyös mellett szólt az a tény is. hogy amíg tavaly a baleseti statisztika kedvező képet mutatott, idén a második félévben már 10 százalékkal emelkedett a balesetek száma. Éppen jókor és jó helyen hívjuk fel a figyelmet a kölcsönös tiszteletre, a szabályok betartására. Egyéb adottságok között említem a nagyszerű és áldozatkész aktivistákat, akik nélkül egy ilyen nagy tömeget megmozgató rendezvény nem sikerülhet . . Fogadják el a meghívásunkat, hogy a látványosságok. a szórakozás közben erősödjön a balesetek megelőzésén fáradozók tábora . fésülten... A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete egri szervezete szombaton terrier klub —. vasárnap pedig Országos CAC-kutyakiállítást rendez Egerben, a kemping területén. Délelőtt fél 10-től délután 5 óráig várják a négylábúakat és gazdáikat. Mindkét napon a helyszínen is elfogadnak nevezéseket. Felvételünk a tavalyi, hasonló bemutatón az egyik kutyaszépségről készült. (Fotó: Szántó György) A könyvkötészet remekei A könyvkötészet múltját és jelenét mutatja be kis kiállítás keretében Váci György kétszeres, aranydíjas könyvkötő, a pétervásári művelődési házban. A világhírű mester gyűjteményeit eddig már kétszáz- szőr tárta a közönség elé. A tárlatnak az a célja, hogy felhívja a figyelmet erre a kétezer évnél is idősebb foglalkozásra. A vitrinekben korabeli szerszámok, a könyvkötészet különböző fázisait bemutató anyagok, valamint a restauráláshoz szükséges eszközök találhatók. Váci György öt évtizedes munkásságát öleli fel a közreadott darabok nagy része, melyek között szerepelnek minikönyvek és vaskos bibliák is. Érdekes tárgy az. a tároló is, amelyben a minikönyvgyűjtök 100—120 apró könyvet helyezhetnek el. Túrabakancsban Az Egri Városi Természet- barát Szövetség szombaton Diviaczky Gyula emlékére szervez túrát. Az érdeklődők — akiket Gyulai István reggel 7 órakor az egri várállomáson vár — Szalajka vasúti megállóhely érintésével jutnak el a Bácsó-völgy enyhén emelkedő széles rétjére, majd a Diviaczky-forrás és a Bácsó-kert után a Kelemenszéke nevű 703 méter magas hegyhát lesz a következő állomás. Innen szép kilátás nyílik a távolban kéklő Mátrára és a Bélkőre. Ezután enyhe lejtőn ereszkednek le a Katonasírok csomóponthoz, ezt követően pedig a Bélapátfalvi Cementgyár ipari vizét szolgáltató Gyári tóhoz. Az úticél Bélapátfalva, melynek egyik nevezetessége az 1232- ben alapított cisztercita templom. A 72~es sz. Zalka Máté Úttörőcsapat tagjai vasárnap a Bükk-fennsíkra vezetnek Benkó Zsolt irányításával minősítő és nyílt túrát: Bányahegy—Vörös Meteor síház—Jávorkút érintésével jutnak el a Svédfenyvesbe. A végállomás Lillafüred lesz. Gyülekező reggel 7 órakor az egri, kempingi autóbusz-megállóban. A KPVDSZ Bükki Vörös Meteor Természetjáró Szakosztályának tagjai ugyancsak vasárnap a Mátrába mennek fel. Mátraszentlászló— Mátraszentimre—Bagolyirtás—Fallóskút—Mátraszentimre—Mátraszentistván állomásokat érintve, 16 km-es gyaloglás után jutnak visz- sza Galyatetőre, az ország egyik leglátogatottabb turistaközpontjába. Az 1934-ben épített kilátóból csodálatos panoráma tárul az ideérkezők elé. Az itt élők nemrég még üvegfúvásból és faszénégetésből éltek. Bizonyítják ezt az erdőkben lévő szénégető boksák maradványai. Sajátos hangulatuk van ezeknek a kis hegyvidéki falvaknak. A résztvevők reggel 7.20-kor az egri autóbusz-pályaudvaron Mártus Ferencnél jelentkezzenek. Az Idea Iparművészeti Vállalat kollekciójából nyílt kiállítás a Pesti Vigadóban: Péter Vladimir plasztikája (Fotó: Hauer Lajos — KS) Kezdődik a műszaki-közgazdász vetélkedő A KISZ Heves Megyei Bizottsága a műszaki he tek rendezvénysorozata keretében műszaki-közgazdász vetélkedőt szervez. Ezen fiatal műszakiak, közgazdászok 4 fős. vegyes csapatai vehetnek részt. Jelentkezni a Népújság mostani, valamint az október 9-i és az október 16-i számában megtalálható feladatok megoldásával lehet. A KISZ Heves Megyei Bizottságára (Eger, Széchenyi u. 18.) október 21-ig postán, vagy személyesen eljuttatott megoldásokra kérjük ráírni a csapatkapitány nevét és pontos címét. A döntőre november 6-án kerül sor. a bejutott csapatok külön értesítést kapnak. A vetélkedőbe annak bármelyik fordulójánál be lehet kapcsolódni, azonban előnyösebb helyzetbekerül az a csapat, amely három, kevésbé tökéletes megoldást küld be. mint a csak egy kiváló megoldással jelentkezők. Az első forduló kérdései 1. A hideg éghajlatú északi országokban az ónból készült orgonasípok, érmék, .kupák és más tárgyak a kemény téli időben szürke porrá estek szét. Ezt a jelenséget ..ón-pestisnek” nevezték el. Mi volt ennek a jelenségnek az oka? l Nincs rá magyarázat. x Az ón felületén kialakult oxidréteg térfogat- változása miau. 2 Az ón allotrop átalakulása. 2. Mi a Tombak? 1 40 százaléknál nagyobb Zn tartalmú réz- ötvözet. x 10 százalék Zn tartalmú sötétcbb színű. ill. 20°o Zn tartalmú világosabb színű rézötvözetek. 2 10° o Sn tartalmú rézötvözet. 3. Az arany tisztaságát a kereskedelemben ka- ráttal mérik. Hogyan kell értelmezni ezt a mérőszámot? 1 A mérőszám az ötvözet aranytartalmát mutatja °o-ban. x A mérőszám azt mutatja- hogy az ötvözet hányad része arany. 2 A mérőszám azt mutatja, hogy az ötvözet hány huszonnegyed része arany. 4. Az alábbi műanyagok közül melyik a hőre keményedő anyag? 1 Polietilén x Poliamid 2 Bakelit. 5. Ki fedezte fel a dinamitot? 1. Nobel A. x Az ókori kínaiak 2 Irinyi János 6. Legalább milyen nagyságúnak kell lennie egy tükörnek, hogy magunkat teljes egészében lássuk benne? 1 Testmagasságunkkal megegyező nagyságúnak. x Testmagasságunk egyharmad részével megegyező nagyságúnak. 2 Fele akkorának. 7. A három hűtőközeg közül melyik a legintenzívebb hűtőhatású? 1 Olaj x Levegő 2 Viz 8. Mikor hozták létre az EGK-t és a KGST-t? 1 1947—1963 x 1957—1949 2 1957—1968 9. Mi a közös elszámolóegység az EGK-ban és a KGST-ben jelenleg? 1 ECU —=■ tranférábilis rubel, x DM — rubel. 2 Dollár — rubel. 10. A KGST-ben a teljes jogú tagországok közül kinek van vétójoga? 1 Mindenkinek, minden tagországnak egyetlen Szavazáti joga van. emellett vétójoga. x Senkinek. minden tagországnak egyetlen szavazati joga van. 2 Csakis az alapító országoknak. 11. Mikor volt a két. olajárrobbanás, amely jelentősen érintette a világgazdaságot? 1 1974—1976 x 1971 — 1978 2 1973—1979 12. A külkereskedelemben használatos fizetési módok közül az akkreditív fizetési mód melyik félnek előnyös? 1 Mindkét félnek. x Csakis az. eladónak. 2 Kizárólag a vevőnek. 13. Mi a leasing? L Termelési eszközök bérleti rendszere, amelyben a termelő vállalatok leasing-szerződést kötnek valamilyen gép. berendezés használatára szóló átengedésére (meghatározott időtartam, ill. bérleti di.i ellenében), x Az árutőzsdéken a szállítandó egységnyi árutétel elnevezése. 2 Olyan formális logikai-matematikai konstrukció. amely a gazdálkodó szervek gazdasági kapcsolatait írja le különböző egyenletrendszerrel. 13+1. Miért használják a berilliumot atomreaktorok szerkezeti anyagaként? 1 Nem használják, mert igen drága és mérgező anyag. x Mert radioaktív sugárzás hatására tulajdonságait lényegesen nem változtatja és a fémek között a legkisebb neutronbefogadó képességgel rendelkezik. 2 Mert igen jó korrózióálló tulajdonsággal rendelkezik. Programbörze Tini-kaszinót vezet Farkas Gábor ma, délután 4 órától este 8-ig, az egri Ifjúsági Házban. Várják mindazokat, akik szeretik a szerencsejátékokat. A belépőjegy ellenében kapott zsetonok felhasználhatók a videobárban. az óránkénti lottóhúzáson, a zsákbamacskán. a rulettben, valamint az elektronikus és hagyományos társasjátékoknál. — Azoknak a gyerekeknek is ajánl programot az Ifjúsági Ház, akik szívesen énekelnek. táncolnak, örömmel készítenek különféle eszközöket — őket szombat, délelőtt, 10-től 12-ig a Minifaktúra elnevezésű alkotóműhely várja. — Videofilmvetítéssel és számítógépes vetélkedővel egybekötött diszkó kezdődik a házban, szombat délután, 6 órától. — Ig- nácz Rózsa Csipkerózsika című bábjátékát vasárnap, délelőtt, 10 órától láthatják a kicsinyek a Harlekin társulat előadásában, az egri Hámán Kató Megyei Úttö- rőházban. — Ugyanitt szombat, délelőtt, 9 órakor ünnepélyes zászlófelvonással nyitják meg az új úttörőházi évet. Ezután fél tízkor tartják az alakuló szakköri foglalkozásokat, majd Játszóházba invitálják a jelenlévő pajtásokat. — Grafikai kiállítást láthatnak az érdeklődök a Megyei Könyvtár aulájában. — Díszmadarakat mutatnak be a Magyar Néphadsereg Helyőrségi Művelődési Otthonában, szombaton és vasárnap. — Diszkó kezdődik vasárnap, délután, 6 órától a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban. — Gyöngyös gyógyszerészeiének történetével ismerkedhetnek meg a művelődési központ látogatói. A tárlatot a múzeumi és műemléki hónap alkalmából rendezték. — Reinhardt István festőművész munkáinak a Gyöngyösi Galéria adott otthont. — XV—XX. századi remekműveket nézhetnek meg az érdeklődők a luganói Thyssen—Bornemisz- sza gyűjteményből a Magyar Nemzeti Galériában. — Dallas Marinka Olaszországban élő festőművésznő válogatott alkotásaiból kiállítás nyílik szombaton a Pest megyei Perbál Falusi Galériájában. A tárlaton a naív festő 30 olajképét tekinthetik meg a látogatók. Az alkotások sajátos látásmóddal jelenítik meg a falusi élet pillanatait. Az érdeklődők láthatják a többi között Dal- los Marinka önarcképét, és a férjét ábrázoló festményét. /---------A V________/ Ő sz Verbőczy Antal címben szereplő versében írja; „Megvívta csatáját a nyár s az enyészet. eljő learatni a győztes a készet’*. A versidézet folytatása a rejtvény hosszú soraiban olvasható. VÍZSZINTES : 1. Csehszlovák politikus, a köztársaság elnöke. 6. ...rosa: titokban, bizalmasan. 9. Sikoltoz. 13. A vers- idézet folytatásának első sora. 16. Hangtalanul bús! 17. Ragasztószer. 18. Kettő olaszul (DUE)f 19. ínyencek csemegéje. 21. Belső fázás! 23. Magatok. 24. Csupor. 25. Szikszó határai! 26. Hasüreg! betüremlés. 28. Szovjet űrhajós. 30. Vízzel sár lesz belőle. 31. Ukrajnai város. 33. Igevégződés. 34. Abesszin hercegek címe volt. 35. Aromás innivaló. 36. Szintén. 38. Tervhivatali rövidítés. 40. „Megenyhült a. . .. vidul a határ” (Tompa Mihály). 41. Dátumrag. 42. A versidéze‘ másodi sora (Zárt betű: G). 45. Arab uralkodói, hadvezéri cím volt, csak az vehette fel. aki sikeres háborút viselt a hitetlenek ellen. 47. Rászedte, becsapta (két szó). 49. Tengervíznek a parttól való visszahúzódása. 50. Ruhadarab divatos szabásának mintája. 51. Annyi mint rövidítve. 52. Támadó hangnemben beszélő. 53. Merész. 54. Es a többi rövidítve. 55. Az ágyú belseje! 56. . . .-zöldül; hol sápad, hol pirossá válik. 57. Kerget. 58. . . .int; figyelmeztet. 60. Jókedvűen. 61. A Beatles-együttes dobosa volt (Ringó). 63. Kína része, a Formoza néven ismert sziget. 65. Fiatal heréit bikaborjú. 67. Csomó. 68. Szemes takarmány. 69. ízlelő. FÜGGŐLEGES: 1. Selejtes. 2 A versidézet harmadik sora. 3. Esti részlet! 4. Üdvözlégy latinul. 5. Német idealista filozófus (Immanuel). 6. Maró folyadék. 7. . . .Bence, Nyíró József regényalakja. 8. Házi zsirtároló. 9. Orgánum. 10. Lám. 11. Veszteség. 12. Népi hímzésfajta. 14. Régi fegyver, ma sporteszköz. 15. Közreműködnek a szinielö- adáson. 20. Sétaút. 22. Elhagyatott. 24. A versidézet befejező sora. 27. Fél volt. 29. Bécsi tojás. 30. A legkisebb értékű kártya a tarokkjátékban. 32. Hatalmas szemfogú emlős. 34. Amit a vámon nyer, elveszti a ... (szólsmód). 35. Bő. 37. Vas megyei község. 39. A messzeségbe vész. 40. Gazember. 42. Egykori bálterem. 43. Egyforma római számok. 44. Skiccel. 46. Hárpiák párok betűi. 48. Egyes árucikkek kiviteli tilalma meghatározott országokba. 52. Női név. 53. Régi török méltóság. 54. Kos- suth-díjas költő, író, műfordító (Magda). 56. Földünk legnépesebb országa. 57. Vág. sújt. 59. . . .Szófia, a bizánci építőművészet remeke. 60. Hegedő seben képződik. 6l. A hajók nemzetközi segélykérő jele. 62. A poroltó belső része! 64. Világbajnokság rövidítése. 66. Buzdítószó. Beküldendő : az idézett verssorok megfejtése. A megfejtéseket október 10—ia küldjék el. ★ A múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: ..Zengett a nóta. puttonyba került levágva, lerántva. bezúzva a fürt." A helyes megfejtők közül a következők nyertek könyvutalványt, amit postán küldünk el: Varga Jánosné (Vámosgyörk), Juhás- tíéláné (Tarnabod). Kecskés Ferenc (Gyöngyös). Bóta István (Eger) és Zalányi Gyuláne (Eger). Gratulálunk!