Népújság, 1985. október (36. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-19 / 246. szám
M egáll a Mariahilfer suasse legelejen. az árkádok alatt. Pásztázva, szaporán zuhog az eső. Szemben, a múzeum parkolójában, magyar buszok állnak. Tatabánya. Székesfehérvár. Gödöllő, IBUSZ olvassa. Bevásárlókocsik, gondolja, kis kiruccanás a Bőség Földjére, a kvarcórák, a magnósrádiók, a személyi számítógépek, a pattogós cukrok, a szexmagazinok, az olcsó és még olcsóbb árak világába, összehúzza magán az esőkabátot. Elindul, kopog az eső a műanyag csuklyán. Micsoda zarándokhely, gondolja, nemzedékek bevásárló- útja a Mariahilfén. a Westbanhofig és vissza, a Rendkívüli árleszállítások, és a csak egy napig érvényes Lehetőségek tömege között. — „Józsi, itt csak ötvenkilenc, ne legyél marha!" Arra gondol, hány évtized fejlődése az ötvendolláros. a hetvendolláros, a kétszázdolláros és a háromszázdolláros turista lehetőségei közti különbség, hány évtized, remény és félelem. Hiába no, gondolja. Magyarország a Monarchián belül is kiküz- dötte a maga „magyar útját" — más kérdés persze, az mit kapott aztán a többi utódállamtól Trianonban. Ácsorgókat kerül ki. és esernyőket, kirakatokat bámul, és autókat, fellobogózott áruházat és ékszerboltokat. Megtorpan a hat schillinges csokoládéhalomnál. Milka tejcsokoládé. Ez tényleg olcsóbb, gondolja, ez mindennél olcsóbb, ilyen olcsó csokoládé nincs is. csak itt. Kettőt vesz el, majd még egyet. Fizet, mosolyog — bitte schön —, válaszolja a pénztárosnőnek. Nem húzza éneklősré, bécsi dialektusra. — „Az egész irodának csokoládét akarsz venni? — Miért ne, én is kaptam, amikor ők voltak kint. Most rajtam a sor. — Legalább a hat schillingesből vennél nekik, fene a belüket, ne a nyolcasból!" Mosolyog, arrébb lép, helyet ad a szabolcsi dialektusban kiabáló férfinak. Vágjad, bátyám, gondolja, elvégre azért jöttünk ki, Bécs minden kincse, aranya és csokoládéja velünk jön haza. Ezt a csokit már nem a sarki maszektól vesszük meg ötven forintért, de nem ám, vegye meg tőle az. aki nem volt kint. A három schillinges pattogóscukrot húszért, a kvarcórát ötszázért. Hát persze, gondolja, any- nyit úgy sem tud hazavinni, hogy három évig kitartson, de legalább megtudja, menynyit kaszálnak le róla. jobb ha tudja az ember, a tudás ad némi vigaszt, no és keserűséget is. — „Bécsben és Budapesten ugyanannyiba kerül a paradicsom?! A banán olcsóbb, pedig itt sem terem egy deka sem!" Számon kellene kérni egyszer a tisztesseges haszon fogalmai, gondolja, meg kellene állapítani a tisztességes haszon mértékét, nem szabadna hagyni, hogy nevetséges értékviszonyok jöjjenek létre, a termelői, a kereskedői és fogyasztói árak hasonlítsanak egymásra, ne csak a kapzsiság mértékét fejezzék ki. Ácsorog a mozi előcsarnokában, rágyújt. Görögdinnye melleket és világbajnok fenekeket bámul meg. — Egy kislány éjszakája — olvassa — Három nap Hawaii szigetén — A különleges szerelem — Két barátnő. és a motorosok Mennyire antiszex. gondolja. bőrruhás, -csizmás srácok két meztelen lány körül, tágult pupillák, és marokra tekert szőke haj, kikeleti víg erőszak egy patakparton. Hondások és Yamahások harca, láncok és cséphadarók, betört fejek, kinyomott szemek, vérvörös paradicsomlé minden meny- nyiségben. Karatéfilm ugyanennyiért. Magyarok jönnek, magyarok mennek, csoportosan és párosán, egyedül ritkán. Kilép az esőre, kirakatokat bámul. — Beszélünk magyarul! — olvassa piros-fehér-zöld keretben, németül, angolul, franciául és olaszul. Nemzedékek bevásárlóútja, gondolja, megkoplalt farmerok, valószerűtlenül olcsón beszerzett aranygyűrűk és zsebrádiók világa, közben Bécs éli a maga életét, Magyar- ország, ez az elbitangolt és tékozló fiú. rajokban bocsátja ki a sóher turistáit és potenciális disszidensjelöltjeit. ezt a kíváncsi, örökkön gyalogló és éhes tömeget, utcai bámészkodókat, irigykedőket és sóvárgó- kat, a „magyar út". Ezek a boltok a West- banhof közönségére szakosodtak, a keleti turistákra, a jugókra. magyarokra, lengyelekre és esetiekre. Nemzedékek bevásárlóútja, gondolja, kinek a szülei nem gyalogoltak itt, ezen az úton. a hatvanas évek nagy bevásárló lázában. Háromnapos turisták a Mariahilfén. hány nemzedék, hány jó tanács. — „Villamosra ne szállj, az egy katasztrófa, inkább gyalogolj, az ingyen van, vigyél kenyeret, szalámit, konzervet és zacskós levest, az első napokban ne vásárolj semmit, jegyezd meg az árakat, ird fel őket, a harmadik napon vásárolj, és lehetőleg alkudj, mindenből alkudj!" Aztán haza. az összekapart zsákmánnyal, farmerral, órával és Bécs minden olcsó aranyával. Nézi a buli elöli ácsorgó lelhujtőkal. friss disszidensek. napi háromszázért csalogatják a magyar turistákat. — „Ez a bolt a legolcsóbb Bécsben, ne menjenek tovább!" Osztrák nem áll le reklámcédulát osztogatni a Mariahilfén, ez a friss dissziden- sek reszortja, a rikkancsak arabok, a szemetesek törökök és jugók. Micsoda munkamegosztás, gondolja, nyolc magyar bolt a Mariahilfén. mind a legolcsóbb, és a leg- magyarabb. Osztrák nem tér be vásárolni, mert tudja, bóvlit sóznak rá. hongkongi vackokat. hamisítványokat, amik negyedannyi idő alatt tönkremennek, mint az eredetiek Márkás hamisítványokat árulnak, és tíz évvel ezelőtt modern számológépeket. Olcsó aranyat és még olcsóbb aranyat, harmincszázalékos kedvezménnyel, direkt honfitársi alapon. Itt az alapszín a piros- fehér-zöld. — „Csak maguknak, mert magyarok. Ha nem magyarok lennének, nem adnám oda ennyiért. Kétszázért sem adnám. Na. vigye el százötvenért, nem bánom. Adok hozzá egy kisórát. így legyen kétszáz. N'c gvn= dolkozzon, mert és gondolom meg magam!" Végigsétált a pult előtt, kokárdús dekorációk és Budapest-poszterek a falon. Farmerok és kvarcjátékok tömege a pult mögött. — „Adom olcsóbban is. csak ne szóljon a többieknek. Nem. a pezsgőt nem számíthatom be. Nem vehetjük át. értse meg. Nem szabad. Vége a pezsgőüzletnek Nagyon ránk szállt a policáj. Forintot. Háromtízért. Mondják meg otthon, ne hozzanak több pezsgőt. Ha ingyen hagyja itt. akkor sem fogadhatom el. Tízezerre büntetnek. ha itt találják. Az régen volt. Most már nem megy a pezsgő. Pénzt hozzanak." Kifordul az üzletből. Zuhog az eső. Szemben. a villamosmegállóban két ellenőr markol két vonakodó turistát. Hentesképű. száz kiló körüli férfiak. Csak osztrákot vesznek fel ellenőrnek, színes bőrűt, aus- landert soha. Skandall, tágul a kör. Arra gondol, érthető, harminc-negyven forintnyi összeg egv villamosjegyért sok. Három villamosjegy az egy kvarcóra, avagy egy tányér leves az önkiszolgálóban. Az osztrák napi négyszáz schilling alatt nem megy el dolgozni, neki telhet villamosjegyre. Mekkora különbség, gondolja, mit érezhet az. aki havi negye/er tűnni aluli keres. Iga/, olyan ritkán jön ide. Ha igen. akkor meghúzza magát, és gyalogol, és megveszi a bóvlit, és hurcolja az eladhatatlan pezsgősüvegeket. — „Jöjjenek csgk be! — kiáltja a tulajdonos. Miben lehetek a segítségükre? !" Arra gondol, már arról is megismeri a magyart, hogy kirakatokat bámul, az osztrák nem áll le bámulni errefelé, ez az olcsó drága az osztráknak. Ez a hangvétel a magyaroknak szánt lenéző kedveskedés, a palimadárnak szóló kedélyes arrogancia. Erős a gyengével, tájékozott a tájékozatlannal beszél így. — „Nem mennének el egy múzeumba, egy parkba, egy moziba. Bécsből csak a Mariahilfét ismerik, kiszállnak a buszból, végiggyalogolnak, megvesznek minden vackot. aztán mennek vissza a buszhoz, dicsekedni. Én harmincért vettem meg a kvarcórát, te. Józsi, negyvenért, mekkora marha vagy, én vagyok az okos. Közben mindkettőjük kvarcórája féléven belül tönkremegy. Miért, meddig legyen jó harminc schillingért? Élete végéig? Egy jó óra itt is tíznapi fizetés. Az átlagmelósnak. De az kitart húsz évig. Hát ez a helyzet, aranyapám. Nem csak azt kéne nézni, mi az olcsó. A jót itt is meg kell fizetni. Otthon nem így van?" Arra gondol, mennyi vesződség és szomorúság. és hányféle igazság keveredik ebben, ha egy márkásabb darabbal tart hazafelé valaki, már tarthat tőle, hogy megvámolják, hogy belegebed, hiába mondja, hogy ötezer forint értékű valutáért vette. Megszorozzák, hozzáadják a Parlarrient magasságát, mondanak egy számot,-és kész. Azzal, hogy a Bizományi Vállalatnál ez eny- nyibe kerül. Ez az igazi arrogencia, gondolja. M egáll a MacDonalds előtt, enni vagy nem enni, gondolja, ez itt a kérdés. Coca-Cola és hamburger otthon is van. A szomszéd kirakat videóján Niki Lauda prófétái a pusztuló erdők érdekében, az ólommentes benzin és a katalizátor ügye mellett. Ez sem látott még Trabantot, gondolja. de hát nem tehet róla az istenadta. Nézi a versenyző markáns arcát. Hány élete van ennek az embernek? Elfordul, tovább lép. — „Két karikagyűrű ötszázért? Ott se kellett a pezsgő? Nem, hogy jöjjön rájuk! Akkor megisszuk Hegyeshalomig! Nézi az arcokat, kipirult, hazai tekintetű emberek, rengeteg reklámszatyorral megrakodva. hátuk mögött a Westbanhof komor épülete. Estére Pestre ér az eső. gondolja. Mózes Lajos êLendej eiá HARAT
