Népújság, 1985. október (36. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-19 / 246. szám

M egáll a Mariahilfer suasse legelejen. az árkádok alatt. Pásztázva, szapo­rán zuhog az eső. Szemben, a múzeum par­kolójában, magyar buszok állnak. Tatabá­nya. Székesfehérvár. Gödöllő, IBUSZ ol­vassa. Bevásárlókocsik, gondolja, kis ki­ruccanás a Bőség Földjére, a kvarcórák, a magnósrádiók, a személyi számítógépek, a pattogós cukrok, a szexmagazinok, az ol­csó és még olcsóbb árak világába, összehúz­za magán az esőkabátot. Elindul, kopog az eső a műanyag csuklyán. Micsoda zarán­dokhely, gondolja, nemzedékek bevásárló- útja a Mariahilfén. a Westbanhofig és vissza, a Rendkívüli árleszállítások, és a csak egy napig érvényes Lehetőségek tö­mege között. — „Józsi, itt csak ötvenkilenc, ne legyél marha!" Arra gondol, hány évtized fejlődése az ötvendolláros. a hetvendolláros, a kétszáz­dolláros és a háromszázdolláros turista le­hetőségei közti különbség, hány évtized, re­mény és félelem. Hiába no, gondolja. Ma­gyarország a Monarchián belül is kiküz- dötte a maga „magyar útját" — más kér­dés persze, az mit kapott aztán a többi utódállamtól Trianonban. Ácsorgókat kerül ki. és esernyőket, ki­rakatokat bámul, és autókat, fellobogózott áruházat és ékszerboltokat. Megtorpan a hat schillinges csokoládéhalomnál. Milka tejcsokoládé. Ez tényleg olcsóbb, gondolja, ez mindennél olcsóbb, ilyen olcsó csokolá­dé nincs is. csak itt. Kettőt vesz el, majd még egyet. Fizet, mosolyog — bitte schön —, válaszolja a pénztárosnőnek. Nem húz­za éneklősré, bécsi dialektusra. — „Az egész irodának csokoládét akarsz venni? — Miért ne, én is kaptam, amikor ők voltak kint. Most rajtam a sor. — Leg­alább a hat schillingesből vennél nekik, fe­ne a belüket, ne a nyolcasból!" Mosolyog, arrébb lép, helyet ad a sza­bolcsi dialektusban kiabáló férfinak. Vág­jad, bátyám, gondolja, elvégre azért jöt­tünk ki, Bécs minden kincse, aranya és csokoládéja velünk jön haza. Ezt a csokit már nem a sarki maszektól vesszük meg ötven forintért, de nem ám, vegye meg tő­le az. aki nem volt kint. A három schil­linges pattogóscukrot húszért, a kvarc­órát ötszázért. Hát persze, gondolja, any- nyit úgy sem tud hazavinni, hogy három évig kitartson, de legalább megtudja, meny­nyit kaszálnak le róla. jobb ha tudja az ember, a tudás ad némi vigaszt, no és ke­serűséget is. — „Bécsben és Budapesten ugyanannyiba kerül a paradicsom?! A ba­nán olcsóbb, pedig itt sem terem egy de­ka sem!" Számon kellene kérni egyszer a tisztes­seges haszon fogalmai, gondolja, meg kel­lene állapítani a tisztességes haszon mér­tékét, nem szabadna hagyni, hogy nevet­séges értékviszonyok jöjjenek létre, a ter­melői, a kereskedői és fogyasztói árak ha­sonlítsanak egymásra, ne csak a kapzsiság mértékét fejezzék ki. Ácsorog a mozi előcsarnokában, rágyújt. Görögdinnye melleket és világbajnok fene­keket bámul meg. — Egy kislány éjszaká­ja — olvassa — Három nap Hawaii szige­tén — A különleges szerelem — Két ba­rátnő. és a motorosok Mennyire antiszex. gondolja. bőrruhás, -csizmás srácok két meztelen lány körül, tágult pupillák, és marokra tekert szőke haj, kikeleti víg erőszak egy patakparton. Hondások és Yamahások harca, láncok és cséphadarók, betört fejek, kinyomott sze­mek, vérvörös paradicsomlé minden meny- nyiségben. Karatéfilm ugyanennyiért. Magyarok jönnek, magyarok mennek, cso­portosan és párosán, egyedül ritkán. Kilép az esőre, kirakatokat bámul. — Beszélünk magyarul! — olvassa piros-fehér-zöld ke­retben, németül, angolul, franciául és ola­szul. Nemzedékek bevásárlóútja, gondolja, megkoplalt farmerok, valószerűtlenül olcsón beszerzett aranygyűrűk és zsebrádiók vilá­ga, közben Bécs éli a maga életét, Magyar- ország, ez az elbitangolt és tékozló fiú. ra­jokban bocsátja ki a sóher turistáit és po­tenciális disszidensjelöltjeit. ezt a kíváncsi, örökkön gyalogló és éhes tömeget, utcai bámészkodókat, irigykedőket és sóvárgó- kat, a „magyar út". Ezek a boltok a West- banhof közönségére szakosodtak, a keleti turistákra, a jugókra. magyarokra, lengye­lekre és esetiekre. Nemzedékek bevásárlóútja, gondolja, ki­nek a szülei nem gyalogoltak itt, ezen az úton. a hatvanas évek nagy bevásárló lá­zában. Háromnapos turisták a Mariahilfén. hány nemzedék, hány jó tanács. — „Villa­mosra ne szállj, az egy katasztrófa, inkább gyalogolj, az ingyen van, vigyél kenyeret, szalámit, konzervet és zacskós levest, az első napokban ne vásárolj semmit, jegyezd meg az árakat, ird fel őket, a harmadik napon vásárolj, és lehetőleg alkudj, min­denből alkudj!" Aztán haza. az összekapart zsákmánnyal, farmerral, órával és Bécs minden olcsó aranyával. Nézi a buli elöli ácsorgó lelhujtőkal. friss disszidensek. napi háromszázért csa­logatják a magyar turistákat. — „Ez a bolt a legolcsóbb Bécsben, ne menjenek tovább!" Osztrák nem áll le reklámcédulát osz­togatni a Mariahilfén, ez a friss dissziden- sek reszortja, a rikkancsak arabok, a sze­metesek törökök és jugók. Micsoda mun­kamegosztás, gondolja, nyolc magyar bolt a Mariahilfén. mind a legolcsóbb, és a leg- magyarabb. Osztrák nem tér be vásárolni, mert tudja, bóvlit sóznak rá. hongkongi vackokat. hamisítványokat, amik negyed­annyi idő alatt tönkremennek, mint az ere­detiek Márkás hamisítványokat árulnak, és tíz évvel ezelőtt modern számológépe­ket. Olcsó aranyat és még olcsóbb aranyat, harmincszázalékos kedvezménnyel, direkt honfitársi alapon. Itt az alapszín a piros- fehér-zöld. — „Csak maguknak, mert magyarok. Ha nem magyarok lennének, nem adnám oda ennyiért. Kétszázért sem adnám. Na. vi­gye el százötvenért, nem bánom. Adok hoz­zá egy kisórát. így legyen kétszáz. N'c gvn= dolkozzon, mert és gondolom meg magam!" Végigsétált a pult előtt, kokárdús deko­rációk és Budapest-poszterek a falon. Far­merok és kvarcjátékok tömege a pult mö­gött. — „Adom olcsóbban is. csak ne szól­jon a többieknek. Nem. a pezsgőt nem számíthatom be. Nem vehetjük át. értse meg. Nem szabad. Vége a pezsgőüzletnek Nagyon ránk szállt a policáj. Forintot. Há­romtízért. Mondják meg otthon, ne hoz­zanak több pezsgőt. Ha ingyen hagyja itt. akkor sem fogadhatom el. Tízezerre bün­tetnek. ha itt találják. Az régen volt. Most már nem megy a pezsgő. Pénzt hozzanak." Kifordul az üzletből. Zuhog az eső. Szem­ben. a villamosmegállóban két ellenőr mar­kol két vonakodó turistát. Hentesképű. száz kiló körüli férfiak. Csak osztrákot vesznek fel ellenőrnek, színes bőrűt, aus- landert soha. Skandall, tágul a kör. Arra gondol, érthető, harminc-negyven forintnyi összeg egv villamosjegyért sok. Három vil­lamosjegy az egy kvarcóra, avagy egy tá­nyér leves az önkiszolgálóban. Az osztrák napi négyszáz schilling alatt nem megy el dolgozni, neki telhet villamosjegyre. Mek­kora különbség, gondolja, mit érezhet az. aki havi negye/er tűnni aluli keres. Iga/, olyan ritkán jön ide. Ha igen. akkor meg­húzza magát, és gyalogol, és megveszi a bóvlit, és hurcolja az eladhatatlan pezs­gősüvegeket. — „Jöjjenek csgk be! — ki­áltja a tulajdonos. Miben lehetek a segít­ségükre? !" Arra gondol, már arról is megismeri a magyart, hogy kirakatokat bámul, az oszt­rák nem áll le bámulni errefelé, ez az ol­csó drága az osztráknak. Ez a hangvétel a magyaroknak szánt lenéző kedveskedés, a palimadárnak szóló kedélyes arrogancia. Erős a gyengével, tájékozott a tájékozatlan­nal beszél így. — „Nem mennének el egy múzeumba, egy parkba, egy moziba. Bécsből csak a Mariahilfét ismerik, kiszállnak a buszból, végiggyalogolnak, megvesznek minden vac­kot. aztán mennek vissza a buszhoz, di­csekedni. Én harmincért vettem meg a kvarcórát, te. Józsi, negyvenért, mekkora marha vagy, én vagyok az okos. Közben mindkettőjük kvarcórája féléven belül tönkremegy. Miért, meddig legyen jó har­minc schillingért? Élete végéig? Egy jó óra itt is tíznapi fizetés. Az átlagmelósnak. De az kitart húsz évig. Hát ez a helyzet, aranyapám. Nem csak azt kéne nézni, mi az olcsó. A jót itt is meg kell fizetni. Ott­hon nem így van?" Arra gondol, mennyi vesződség és szo­morúság. és hányféle igazság keveredik eb­ben, ha egy márkásabb darabbal tart ha­zafelé valaki, már tarthat tőle, hogy meg­vámolják, hogy belegebed, hiába mondja, hogy ötezer forint értékű valutáért vette. Megszorozzák, hozzáadják a Parlarrient ma­gasságát, mondanak egy számot,-és kész. Az­zal, hogy a Bizományi Vállalatnál ez eny- nyibe kerül. Ez az igazi arrogencia, gon­dolja. M egáll a MacDonalds előtt, enni vagy nem enni, gondolja, ez itt a kérdés. Coca-Cola és hamburger otthon is van. A szomszéd kirakat videóján Niki Lauda prófétái a pusztuló erdők érdekében, az ólommentes benzin és a katalizátor ügye mellett. Ez sem látott még Trabantot, gon­dolja. de hát nem tehet róla az istenadta. Nézi a versenyző markáns arcát. Hány éle­te van ennek az embernek? Elfordul, to­vább lép. — „Két karikagyűrű ötszázért? Ott se kellett a pezsgő? Nem, hogy jöjjön rájuk! Akkor megisszuk Hegyeshalomig! Nézi az arcokat, kipirult, hazai tekintetű emberek, rengeteg reklámszatyorral megra­kodva. hátuk mögött a Westbanhof komor épülete. Estére Pestre ér az eső. gondolja. Mózes Lajos êLendej eiá HARAT

Next

/
Thumbnails
Contents