Népújság, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-02 / 205. szám

DlBfiujjaq 1985. szeptember 2., hétfő Százhetven évvel ezelőtt szü­letett Mosonyi Mihály zenesze- ző és zeneíró. a XIX. századi magyar zene kiemelkedő képvi­selője. A pozsonyi tanítóképző elvégzése után módszeres zenei nevelésben nem részesült. 1835- től éveken át egy főúri család­nál volt házi zongoramester: ezek_ ben az években kezdett kompo­nálással is foglalkozni. 1842-ben Pestre költözött, s a következő esztendőben nyilvános koncer­ten mutatták be egyik zenekari nyitányát. Mint nemzetőr, részt vett a szabadságharc küzdelmei­ben. 1856-ban kötött ismeretsé­get Liszt Ferenccel, aki maga is nagyra értékelte ezt a ba­rátságot: erről tanúskodik le­velezésük valamint Liszt Szép Ilonka parafrázisa és Mosonyi halálára írt gyászzenéje. 1863- ban Pesten ismerte meg szemé­lyesen Richard Wagnert. aki­nek lelkes híve lett s akit 1865- ben Münchenben meg is látoga­tott. 1868—69-ben a pesti Zene­kedvelők Egyletének karnagya­ként is működött. Múlt századi magyar zenénk kiemelkedő képviselője volt; Erkel mellett a legjelentősebb hely illeti meg nemzeti operánk történetében. Mint zenei író és kritikus rend­kívül sokat tett a hazai zene­kultúra felvirágoztatásáért. A Nap kél: 6.04 órakor, nyugszik; 19.23 órakor. A Hold kél: 20.44 órakor, nyugszik: 9.02 órakor. „ Szeretettel köszöntjük névnapjukon ISTVÁN. REBEKA nevű kedves olvasóinkat! Az István eredeti alakja a gö­rög ..Sztephanosz" volt. mely a görög nyelvben ..virágkoszorú, aranykorona** jelentésű. I èzS [időjárás] Várható időjárás ma estig: foly. tatódik a meleg, nyári idő. Szá­mottevő felhősödés legfeljebb a nyugati, északnyugati ország­részben fordul elő, és csupán ott alakulhat ki zápor, esetleg zivatar. A délnyugati szél nap­közben megélénkül. A legmaga_ sabb nappali hőmérséklet ma 25. 30 fok között alakul. Csipogó kulcsok Szórakozott vagy feledékeny nyugatnémet polgá­roknak már nem kell időt pocsékolniuk arra, hogy ide vagy oda letett kulcsaikat keressék. Egy koblenzi cég olyan kulcstartókat gyárt. amelynek 10 méteres körzetben egyszerű füttyszóra csipogó hanggal jelent­keznek. Szinte hallani vélem, hogy szitkozódik az abszolút feledékeny: ejnye, hát nem elfelejtettem fütyülni...’. (-bor) TOTÖ. A 35. heti szelvé­nyek helyesen kitöltött tipp- oszlopa a következő: 1, x, 2, I, x, 2, 2, 1, x, x, 1, x, 1 és a pótmérkőzés x. _ ÚTÉPÍTÉS ZAGYVA­SZÁNTON. Részben társa­dalmi összefogással, részben tanácsi pénzeszközökből meg­kezdték Zagyvaszántón az Arany János utca burkola­tának építését, s az idei esz­tendő végéig be is kívánják Ujezni A vállalkozást fuvar­ral segíti a Zagyvavölgyi Termelőszövetkezet is. — NYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 35. játékhéten 5 találatos szel­vény nem volt. Négy talála­tot 244 fogadó ért el, nyere­ményük egyenként 42 ezer 351 Ft, három találata 17 ezer 611 fogadónak volt, nyereményük egyenként 293 Ft. A kéttalálatos szelvé­nyek száma 396 ezer 463, ezekre egyenként 16 forintot fizetnek. — HEVESI ZENEISKOLA. Felvételt hirdet a hevesi ze­neiskola az 1985—86-os tan­évre előképző zongora, hege­dű. gordonka és rézfúvós szakra. Az időpont 1985. szep­tember 4-én, szerdán dél­előtt 8 és 9 óra között, il­letve délután 2 és 6 óra kö­zött. Ugyanebben az időszak­ban kerül sor régi növendé­kek pótbeíratására is. Egyéb­ként az intézmény tanévnyi­tója szeptember 5-én, csü­törtökön délután fél 6 óra­kor a művelődési házban lesz. — TEVÉKENY SZÜLÖK. Lőrinciben, a nagyközség 2­es számú iskolájában hasz­nos társadalmi munkát fe­jeztek be a hét végén a szü­lői munkaközösség tagjai. Az intézet termeinek parkettá- zatát felcsiszolták és lelak­kozták. Munkájuk értéke meghaladja a húszezer fo­ri tot. — A HUNYADI LÁSZLÓ Hatvanban. Hétfőn este fél 9 órakor a szabadtéri szín­padon — a Második Hatva­ni Zenés Színházi Nyár ese­ményeinek keretében — Er­kel Ferenc közismert operá­jával, a Hunyadi Lászlóval vendégszerepei a Debreceni Csokonai Színház. Az elő­adást rossz idő esetén a sportcsarnokban rendezi meg a Galéria Játékszín. — VEGYSZERES GYOMIR­TÁS. A MÁV kisújszállási pályafenntartási főnöksége szeptember 3-a és 6-a kö­zött a Püspökladány—Bihar- keresztes, a Püspökladány— Szajol, a Karcag—Tiszafüred és a Kál-Kápolna—Kisúj­szállás vasútvonalak mentén és az állomási vágányok kö­zött vegyszeres gyomirtást végez. Az innen származó takarmány, állatok etetésére nem alkalmas, a területen 14 napig nem szabad legel­tetni. A vegyszer baromfiak­ra és méhekre is veszélyes. — MŰSOR AZ ÉTTEREM­BEN. A lajosvárosi étterem­ben szeptember 7-én 8 órá­tól műsort rendeznek, ame­lyen fellép Horváth István, Máté Ottilia, Szegedi Mol­nár Géza és Pálfi Péter. A hangulatos esttel Eger e vá­rosrészében is szolgálják a szórakozni vágyókat. Egerben: felnőttbetegek részé­re 18 órától másnap reggel 8 óráig a Bajcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Napközi rendelés: hétköznapo­kon hétfőtől péntekig: 11-től 16.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger, Baj­csy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon : 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nap­pali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon : 10-841. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. l. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon : 11-727. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. KOjAI,-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon : 10-133. GAZDAG PROGRAM A Szovjet Kultúra és Tudomány Háza — szeptemberben Gazdag programmal vár­ja az érdeklődőket a Szov jet Kultúra és Tudomány Háza, amely Budapesten a Semmelweis utca 1—3. alatt működik. Szeptemberi kíná­latukban klubfoglalkozások­tól kezdve filmvetítéseken át hangversenyekig sokfajta érdekesség kínálja magát a látogatók számára. Szinte nap mint nap különlegessé­gek fogadják a betérőket, vagy azokat akik rendsze­resen vendégei az intéz­ménynek. Csak néhány ki­ragadott cím a gazdag kíná­latból: szeptember 30-án, kedden eszmecserére kerül sor a Szovjetunió tizenegye­dik 5 éves tervidőszakának utolsó éveiről, szemlét ren­deznek a szovjet politikai irodalomról, és bemutatják Az osztag című filmet. Másnap, szerdán ünnepi est lesz a harckocsizok napja alkalmából. Csütörtökön szocialista brigádokat lát­nak vendégül: élenjáró köz­lekedési dolgozókat. Szom­baton, az MSZBT-tagcsopor- tok napján a II. világhábo­rúról hangzanak el előadá­sok, s dokumentumfilme­ket vetítenek le. Szeptember 10-én, a Szovjetunió Tudo­mányos Akadémiája kiállí­tást nyit meg Új anyagok címmel, amelyben a legfris­sebb tudományos eredmé­nyekről tájékozódhatunk. Hasonlóképpen a hónap többi napjain is „nagyüzem” van a házban -> Bevezetés. • > A végzős szakmunkástanulókról a vizsga után is gondos­kodnak a gyöngyösi Autószerviz szolgáltató kisvállalatnál. Domoszlai Péter Baklarz Péter mester mellett gyakorolja a megfelelő fogásokat ahhoz, hogy a napi teljesítmény-kö­vetelményének meg tudjon felelni (Fotó: Kőhídi Imre) KI MINEK MESTERE? '85 Versengések a Gagarin Hőerőműben (Tudósitónktól): A viscntai Gagarin Hő­erőmű Vállalatnál régi hagyo­mány, hegy minden eszten­dőben Ki minek mestere? címmel szakmai, politikai vetélkedőket szerveznek a fiatalok számára. A versen­gések a szocialista munka­verseny keretében zajlanak, céljuk az. hogy mozgósítsák a résztvevőket a szakmai­politikai műveltség tovább­fejlesztésére. a munkavédel­mi ismeretek bővítésére, egyben alkalmat biztosít­sanak a Szakma Ifjú Mes­tere cím elnyeréséhez. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság szeptember 3- án, kedden rendezi a lottó augusztusi tárgynyeremény sorsolását. A húzáson a 32. játékhét szelvényei között összesen 1320 nyeremény ta­lál gazdára. Főnyeremé­nyek: egy-egy Lada 1300-as. Skoda 120 GLS, Polski Fi­at 126 és Trabant személy- gépkocsi. Az igazgatóság sorsolási Szeptemberben az elektri- kusok, műszerészek és a la­katosok mérik össze elméle­ti és gyakorlati felkészültsé­güket. Az ifjú szakemberek közül a legjobbak ezt kö­vetően országos rendezvé­nyeken is bizonyíthatják tu­dásukat. Az elmúlt esztendő­ben kezdődött az a sorozat, amelyben évente mindig más és más szakmában és magasabb díjazás mellett rendezik meg a megmére­tést. Ez ösztönzően hat a pályakezdőkre, akik jobban elmélyülnek a tudnivalók­ban. Az előzetes jelek alap­ján számottevő a vonzerő: félszázan jelentkeztek eddig. Korcsog Béla naptára szerint szeptember­ben még hat-lottóhúzás lesz. Szeptember 6-án Szigetvá­ron, 13-án Tatabányán, 20- án Horvátzsidányban, 27- én pedig Mezőhegyesen húz­zák a lottó esedékes heti nyerőszámait. Szeptember 17-én — helyszíni közvetí­téssel — a Tvlottó nyerő­számait, szeptember 24-én pedig a tárgynyereményeit sorsolják. Nagy remények a jövő évre Diákcentrum Gyöngyösön A Mátraaljai város KISZ- esei már harmadik éve mű­ködtetik nyári ifjúsági szer­vező és információs „iro­dájukat", a Diákcentrumot. Szolgáltatásaik megegyez­nek az egriekével. Állás- és szálláslehetőségeket, tú­ra- és programajánlatokat nyújtanak az érdeklődők­nek. Sátraikat a Fő-téren verték fel és hetente egy al­kalommal tartottak ügyele­tet. Sikerük nem volt egyér­telmű, kevesen fordultak hozzájuk. Ennek legfőbb oka. hogy kevés csemegéről adhattak számot, ugyanis szabadtéri színpad és ifjú­sági park híján volt idén is a város. Az Orczy-kastély mögött végre befejeződtek a munkálatok, így minden re­mény megvan rá, hogy ott, a vidám nyári programok színhelyén a jövő esztendő­ben végre beindul a „nagy­üzem" és a diákcentrumo- sok — akik lehet, hogy ak­kor már a Mátra Művelő­dési Központ előtt vagy a strandon tanyáznak — gaz- gazdagabb ajánlólistájuk­kal igazán népszerűvé vál­nak. Üttörőházi ősz Egerben, a Hámán Kató Megyei Üttöröház sokszínű programmal várja az isko­lásokat az 1985 86-os tanév­ben. Bár úttörőévi tevé­kenységüket október elején kezdik meg. nem árt már most felhívni a figyelmet arra. hogy gazdag kínálatból választhatnak a kisdobosok, az úttörők. Számos városi és megyei szakkört hirdetnek az egyé­ni érdeklődésre, a játékos ismeretszerzésre, az öntevé­kenység fejlesztésére ala­pozva. Többek között tár­sadalom-, természetkutató, technikai és művészetbarát kabinet várja az érdeklődő­ket. Ezen belül angol nyel­vi, régész, csillagász. mo­dellező. közlekedési, rádió­forgalmazási, képzőművész és bábos szakköröket, va­lamint könyvbarát, színját­szó és társastánc - klubot is szerveznek. Valamennyi szakkör jelentkezési határ - ideje szeptember 20. A Merkúrtól jelentjük Trabant L. Hyc. Bp. 895 Trabant Hyc. Combi Bp. 171 Trabant Limousin Bp. 334 Trabant Limousin Db. 328 Trabant Combi Bp. 11562 Wartburg Standard Bp. 14 725 EDDIG NINCS PANASZ Bevált a központi orvosi ügyelet A NE8 vizsgálta Hevesen Lottó-jutalomsorsolás Néhány esztendővel ez­előtt az egészségügyi dolgo­zók és a betegek egyaránt idegenkedve fogadták az új hét végi ügyeleti rendszer bevezetését. Nagyobb aggo­dalomra főként az aprófal­vak lakóinak volt okuk. El­érik-e időben — ha kell — az esetleg 50 kilométernyire tartózkodó orvost. Az 1982 óta összegyűlt ta­pasztaltakat nemrégiben ele­mezte a Népi Ellenőrzési Bi­zottság Hevesen : elsősorban azt kutatva, hogy a lakos­ság szempontjait tekintve be­vált-e az újfajta ellátás a fiatal város környékén. Az adatok többsége bizonyítja a három esztendővel ezelőt­ti intézkedés helyességét. A hevesi Egészségházban szom­baton, reggel 7 órától hét­fő reggel 7-ig működő ügye­let személyi és tárgyi felté­telei jók. Ebben az időszak­ban egy orvos állandóan a járóbetegeket látja el a ren­delőben, egy másik pedig a területen dolgozik. Nehézségei az utóbbi szak­embernek adódhatnak a sá­ros. síkos utak miatt. Saj­nos, a korábban a minisz­térium, illetve a megyei ta­nács által is ígért terepjáró gépkocsi még mindig nem áll a sürgős, életveszélyes eseteket ellátók rendelkezé­sére. Munkájukat egyébként különösebb anyagi befekte­tés nélkül is jelentősen könnyíteni lehetne. Például azzal: ha a lakosság tudo­másul venné, hogy hétvége­ken valóban csak a legsú­lyosabb panaszokkal kelle­ne megjelenni a rendelésen, hogy az igazán rászorulók semmiképp se szenvedjenek hátrányt. A községi taná­csok is többet segíthetnének azzal, hogy például az ut­canévtáblákat és a házszá­mokat jól láthatóan helyez­nék el: azaz, ha el lehetne kerülni a gyakran sok időt igénylő keresgéléseket. Ak­kor valószínűleg senki nem érezné úgy a közeli Erdő­telken, vagy Boconádon, hogy messzi a segítség, jobb lenne helyben az ügyelet. A kisköreiek és tiszaná- naiak hasonló kérése már indokoltnak tűnik, hiszen 25 kilométer a távolság e községek és a város között. A kiskörzetben egyébként mintegy 40 ezer ember el­látásáról lenne szó, az egy­re több itt üdülőt nem is számítva. Ideiglenesen eny­hítene a helyzeten még egy orvos beállítása, különösen járványos időszakban. A ja­vaslatok között szerepel még az is, hogy nem ártana hét­köznapokra is kiterjeszteni a központi ügyeletet. Wartburg Speciál Bp. 22 699 Wartburg Speciál tolótetős Bp. 5 074 Wartburg Tourist Bp. 9 399 Skoda 105 S Bp. 9 394 Skoda 105 S Db. 6 897 Skoda 120 L Bp. 18 418 Skoda 120 L Db. 10 729 Skoda 120 GLS Bp. 1 183 Lada 1200 Bp. 37 467 Lada 1200 Db. 23 439 Lada 1300 S Bp. 14 395 Lada 1300 S Db. 10 993 Lada 1500 Bp. 13 720 Lada 1500 Db. 9 731 Lada Combi Bp. 5 900 Lada Combi Db. 3 474 Moszkvics Bp. 13 733 Polski Fiat 126 P Bp. 23 181 FSO (Polski Fiat) 1500 5 002 Dacia Bp. 29 013 Dacia Db. 18 694 Zasztava Bp. 9 104 NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓSJÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, egy évre 516,— Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.

Next

/
Thumbnails
Contents