Népújság, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-07 / 210. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. szeptember 7., siombat MŰVÉSZET ÉS IRODALOM Lelkesedésünk szalma- Uiz. Én legjobban szeretném hasonlítani'azon lánghoz. melyet a földbe rejtett kincs fölvet. Robespierre: túlzásba megy. aki nem tudja, hová megy. Valaha úgy hittek magyarjaink a nyelvről, mint ma sokan a jogról: nem kell terjeszteni, és íme majdnem magok maradtak. Furcsa volt az nálunk, mikor valamelyik költő, pl Berzsenyi teljesen Horác szerint írt. azt mondták: Berzsenyi studirozta Horá- cot. Köszönöm ón az efféle stúdiumot! A Védegylet kis lelkek nagy munkája. Vannak magyar költők, kiket olvasván sor szerint szoktam felkiáltani: Bizony csak remek író volt az a Horác. az a Byron, az a Walter Scott, az a Vidor Hugo! Művészek, írók! Tanuljátok a népit, mert azt sohasem lehet kitalálni, hanem csak felfedezni. Sok ifjú író oly édes ízű. mint a zöldborsó, csak az a baj, hogy mindkettőbe sok só kell. Elmélkedés arról: ha hazánk most kitöröltetnék a népek sorábul, mi maradna utánunk? Indítás, buzdítás végett! Törvénykönyvünk? annak senki használ nem veheti. Irodalmi emlékeink, müveink? Azok nincsenek. Középületeink: a kaszárnyák és majdan építendő nagy börtönök? Oh. van igenis, amj megmaradna — helyünk! Nincs a miénkhez hasonló sorsú nemzet. Jog és hála köteleznék egyfelől hűségre. másfelől a jövő ellenkezőre. Ha mozdulunk, egész világ ellenünk van. s efölött a német még mindig bíróul áll köztünk és külföld között. Német ember Magyarországról nem ítélhet. Remélem, hogy a népdalok után egy kis változás fog feljőni a magyar költészetben. Megismervén a nép ízlését, szája izét, jobban fognak tudni reá vigyázni. mint a szakács uráéra. A nép hite .poesis. a nemzeté politika. Hagyjuk egymást okoskodni. s okosabbak leszünk. Minek a mértéke nagv. megrendít, minek kicsiny, kedvezésre von. Amaz föl- séges, emez naiv. Minden polgár, aki hazáját ismeri : eleget tud : aki nem ismeri, semmit. Ki a külföldet is bejárta, eleget tudhat, de ha ismerős a régiekkel. tudós .. . A társasági rossz éppen olyan, mint testen a pattanás. Csak akkor vesszük észre, mikor már megnőtt. Ébredésünk azon korra esik. midőn löbbé nem csereberén. hanem jó pénzen fordul meg a vásár; nekünk pedig az nincs. Hagyjuk-e hervadni a népet. mely nélkül maga virágzó nyelvünk legfölebb néhány szolgabirói teremtettében maradt volna fel. A szenvedélynek vissza kell térnie az erő korlátaiba. s úgy tenni derekast. nemzethez illőt. Gyermekhez illik a szenvedély, de alatta ált egy nemzet tekintélyének. Ausztriának abban volt ereje, hogy egyik népét a másik ellen használta. Arisztokrácia és vagyon. Hogy vagyonos az arisztokrácia. sebaj! Nem a viz rossz néha. hanem az edény, melyben van. A históriából sok ember szeret tanítani, de tanulni kevés. Rubenshez valaki elment (egy alchÿmista). hogy ő megtanítja, miképp kelljen aranyat csinálni. „Máj- én tudom" feleié a művész, „ímé az egész mesterség." És elömutatá föstékeit és egy ecsetet. Vörösmarty; Mint a tejút az egész égen átvonul, úgy ö a költészet minden nemében. Markó Pál Fecskék jóhírrel Barangolok az estebe szikrázó mezőkön, gondolataimmal küszködöm, akár önmagával a megrakott szekér Negyven évem mögött igék zsugorodnak, s eljutottam a sosem-volt lakodalmassátrakig. A tél havas utcáin szenvedély zokog, gitárhangra őrjöng a város. Állok az ahlak előtt, s érzem a hóalatti anyaföld melegét. Cseh Károly Közben Az utcákon, tereken fénysátor remeg, az clzsibbadt fák új ágat ejtenek. Hullámzó vetések kígyózó patakocskák susogását. csobogását hallom emlékeimben. Fejem fölött az égi freskón már látszik a Hold halován.v rajza. Tájak sejtelmes légvonalán rakéták, fénysasok suhanása. Vércsék röpte viharzik az égen. De feszülő drótokon már fecskék gyülekeznek jóhírrel. Csikókori vágták patanyomai a fűben az iskolapad nyerszöld lapjába vésett betűk majd az évek pányvái a törzsig legelt almok s a hámba fogott ösztön Anga Mária; Ablakok bőrén áthatolnak a fellegek. egy kő az alkonyaiban szendereg. Görnyedt háztető alkuszik, csúsznak a ledér cserepek. Kibicsaklik az ajtó. a fal is inálik. azért szenved. toporzékoló tánca végül az ostor a gyeplő nógatására húzott sors a kátyúkon s közben a tajték orgona- fürtje a zablovason a vers Rossz helyen áll a Hold. Sikolt az alkony. Itt van a patkány hajnala. Köszön egy zöld kalap, félrébillent fejjel rámnevet. Elment a legszebb lány, vasúton vitte az álom. A síneket távfutásra várom. lőrinczy István Petőfi Zoltán Debrecenben I. álomszínü hajnali ivóban sápadt arcom a gyertyaláng apám szobrát látom a színház falánál szemében a széttört szabadság II. asztalomon csak rőt borok égnek kézirataimon virágzik a por egy asszony telt mellét szívom ájulásig s az én tüdőm vérzik az égen valahol III. anyám vár rám a távoli réteken sötét hajában már nem nyílnak rózsák hogy megvetem ezért az egész világot sírom fölött a cigányok a nótámat húzzák. Nyárutó Rongyokon fekszem szivárványingben, míg tébolyult táncába belehal a nyár. Harangszó zuhan rám. Magasra tartom két kezem, hogy megbocsájtható legyen minden kárhozat. Levelek sárga fodrai térdig érnek, tébolyult táncába belehalt a nyár. Parázs István Chanson „Legyen munkátokon áldás!” Beszélgetés idős Váci Mihálynéval Váci Mihály tavaly lelt volna hatvanéves, de mar közel tizenöt esztendeje elment. Bronzba öntött alakja ölelésre tárt karjaival azóla ott áll Nyíregyházán. Szobra elölt mindig van pár szál friss virág. A költő özvegy édesanyja, nyolcvanöt évet immár maga mögött tudva, ma is a nyírségi városban lakik;. Legfeljebb telente — költözik — egynéhány hétre a fővárosban élő képzőművész fiához, Andráshoz. Beszélgetésünk idején kórházban fogadon. Igaz. fejcsóválva kezdte: — Maga is jó helyen keres engem! Otthon bármikor megtalálhatott volna, de pont akkor jön, amikor kórházba kerültem! A krónikás — mintegy mentségül — megviseli könyvet szeri elő táskájából. Idős Váci Mihályne évekkel . korábban a Tények és tanúk sorozatban megjelent önéletírását. a hegyen munkátokon áldás! című kötet. Annak idején pillanatok alatt elkapkodták. A szerző — Zsuzsa néni — szeme megcsillan. Arcán talán valami halvány mosoly is megjelenik az ismerős borító láttán. — Ha már így alakult ez a találkozás. hát ne menjen el — áll rá a beszélgetésre —, aztán hozzáteszi: — Kötelességemnek tartom hogy ápoljam Mihály fiam emlékét. Bármilyen nagy fájdalom egy anya számára gyermeke elvesztése. úgy érzem, nem zárkózhatok el azok elől, akik felkeresnek, hogy beszéljek fiamról. Ha olvasta a könyvet. abból sok mindent megtudhat a családról, életünkről. — Visszaemlékezéséből valóban sok mindent megtudhat a költőről, de Zsuzsa néni előtörői is a7 olvasó. Hogyan született ez a könyv. amelyet lapozva joggal gondolhatjuk; Váci Mihály tehetségének jó részét édesanyjától örökölte.’ — Mihály fiam halála után kezdtem papírra vetni emlékeimet. Mikor a nyíregyházi megyei könyvtár akkori igazgatója. Horváth Gabriella tudomást szerzetl róla. elhatározta, kiadja ;l munkárp. Aztán hogy, hogy nem, fiam egykori barátjának. Fábián Zoltánnak, az Írószövetség azóta elhunyt titkárának kezébe került a kézirat, aki azonnal eltette a paksamétát. Hónapokon belül, szokatlan gyorsasággal jelent meg, kicsit nekem is meglepetés volt. Férjem .is nagyon várta mikor veheti kezébe, de sajnos ő már nem érhette meg. Nem sokkal korábban ő is meghalt. — Az ünneplés, a hatvanadik születésnap idején többet emlegették az utóbbi hónapokban Váci Mihály nevét, mint az utóbbi években megszokhattuk. Halála után mintha kicsit eltűnt volna az irodalmi köztudatból Váci Mihály. Édesanyja szerint mi lehet ennek az oka? — Mihály egyenes, szókimondó ember volt, aki fonákságok mellett nem tudott és nem is akart elmenni szó nélkül. Közben talán természetes, hogy nemcsak barátokat szerzett. — Élete bizonyára nem mindig csak munkából állt. Gondolom Váci Mihály biztosan szakított időt szülei meglátogatására is. — Amikor csak dolga engedte, hazajött. Legújabb munkáit sokszor nekem olvasta föl legelőször, várta, mit szólok hozzá, mi a véleményem róla! Tudta, hogy tőlem csak őszinte szól kaphat. Sokszor nem egyedül érkezett. Költőtársait is magúval hozta: Simon Istvánt. Illyés Gyulát. Ilyenkor én főztem nekik. meri az! mondta mindenkinek, hogy igazán jóizűt csak otthon tud enni. Erről jut eszembe: egyszer éppen ebédeltünk — bablevest meg túrós tésztát csináltam, meri azt nagyon szerette — mikor csöngetnek. Kimegyek, hát Kádár János áll a kapuban. Kérdi tőlem, itthon van-e Mihály? Mondom, hogy igen éppen ebédelünk. Kerüljön beljebb! Addigra már Mihály fiam is kinn volt. Később derült ki. hogy küldöttség járt Nyíregyházán Kádár János vezetésével. Mikor ebédre került a sor. Váci Mihály elköszönt, habár az asztalnál Kádár János mellé ültették. Szabadkozott, hogy ő bizony édesanyjához megy haza ebédelni, mert az ő főztjével senki nem versenyezhet Kádár János kevéssel utána azt mondta: megnézi Mihályt, mert szerinte biztosan valami csinos hölgyei látogat meg. Mihályt otthon találta, aztán elfogadta a meghívást, s nálunk ebédelt. Biztosan még számtalan egyéb olyan emléke van gyermekéről, amelyet szívesen olvasna mindenki, akit csak Váci Mihály személye, élete, munkássága érdekel. — „hegyen munkátokon áldás!” — megjelenése után biztatott Fábián Zoltán, adjak újabb kéziratot. Szerkesztőségek is kértek írást, hozzá is kezdtem egy újabb könyvhöz, de lassan haladok vele. Fiamról szóló emlékeim mellett seregnyi dolgot szeretnék leírni az életemről. Csendes Csaba
