Népújság, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-25 / 225. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. szeptember 25., szerda 5* Két Katika : Kedvencünk a kémia Mérnökök, félidőben ígéretek Halmai Katalin: Azonnal gyurmát adtak a kezünkbe (Fotó: Koncz János) A címünkben szereplő két Katika — miként ezt az itt látható fotó is tanúsítja — sok-sok diáktársukhoz hasonlóan igazi, vidám, olykor komoly, máskor cserfes tini, akiket viszont mindinkább komolyan kell venni. Malmai Kati és Szabó Kati lényegében évek óta készül erre a bizonyos komolyan- vételre. méghozzá lelkiismeretes munkával, s hogy kicsit elbeszélgessünk erről, benéztek a szerkesztőségbe. — Azért azt, hogy „komoly munkával, nem kell olyan komolyan venni — cáfol mosolyogva a szőke Halmai Kati. — Egyszerűen az a 'helyzet, hogy mind a ketten a 4-es általánosba jártunk, és az egriek tudják, hogy ez . szomszédos az Űttörőházzal. Kicsik voltunk. de kíváncsiak, és szerettük volna tudni, hogy mi mindennel foglalkoznak ott... — így akadtunk rá a kerámia szakkörre — veszi át a szót Szabó Kati. Valósággal belecsöppentünk az egyik foglalkozás kellős közepébe, aztán nézegetni kezdtük, mit csinálnak, hogy csinálják. A szakkör- vezetőnek, Oskóné Bódy Klárának feltűnt, hogy mennyire érdeklődünk a munkájuk iránt. — Újak vagytok? — kérdezte a két kislánytól. — Tetszik nektek? A Katik buzgón bizonyFELHÍVAS! A műszaki- közgazdász vetélkedő előtt A KISZ Heves Megyei Bizottsága a műszaki hetek rendezvény- sorozata keretében műszaki-közgazdász vetélkedőt szervez. Ezen fiatal műszakiak, közgazdászok 4 fős vegyes csapatai vehetnek részt. Jelentkezni a Népújság október 2., október 9. és az október I6-i számában megtalálható feladatok megoldásával lehet. A KISZ Heves Megyei Bizottságára (Eger, Széchenyi u. 18.) október 21-ig postán vagy személyesen eljuttatott megoldásokra kérjük ráírni a csapat- kapitány nevét és pontos címét. A döntőre november 6-án kerül sor, az odajutott csapatok külön értesítést kapnak. A vetélkedőbe, annak bármelyik fordulójánál be lehet kapcsolódni, azonban előnyösebb helyzetbe kerül az a csapat, amely 3 kevésbé tökéletes megoldást küld be, mint a csak egy kiváló megoldással jelentkezők. gatták: — Tetszik, nagyon tetszik... — Akartok velünk dolgozni? — Igen, igen ... — Tudtok rendszeresen járni? Erre mi persze, megint igennel feleltünk — veszi át újra a szót Halmai Kati —, és ezzel el is kezdődött a kerámia-karrierünk. (Ezen mindketten kacarásznak. mintegy jelezve, nem muszáj minden szót, minden jelzőt felnőttes komolysággal venni... ) Lényeg az egészben, hogy már ott. akkor gyurmát adtak a kezükbe, és megkapták az első feladatot: — Akkor hát kezdjük, lányok, csináljatok ebből valamit, például egy kis tálkát, legyen mondjuk ilyen — és a szakkörvezető mutatott egyet a régebbi szakkörösök munkájából. — Hogy sikerült az első feladatot megoldani? — Én egy kis hamutartót csináltam. de vagy két óra alatt — mondja Halmai Kati. — Én meg egy vázát — szól szerényen Szabó Kati —. de igy utólag belegondolva, nem volt az igazi. Fontos azonban, hogy Klári néninek tetszett, és azt mondta búcsúzóul a két kislánynak: — Majd belejöttök. Ha van kedvetek és kitartásotok, maradjatok. Először heti két, majd egy alkalommal — péntekenként — jártak szakkörre, mindig együtt, és a tanév kezdetétől az évzáróig szorgalmasan dolgoztak. Feladat bőven akadt — s nem is nagyon könnyűek. A mezőgazdasági diákszemlére például több alakos, mezőgazdasági életképet ábrázoló munkát, plaketteket készítettek. Aztán az Úttörőhöz állandó kiállítására is kértek tőlünk munkákat, többnyire emberfigurásoA közelmúltban háromta-. gú Heves megyei KISZ-de- legáció utazott a bulgáriai Targovistébe. Sós Tamás, a megyei KlSZ-bizottság titkára, Varga Mihály, a füzesabonyi városi jogú nagyközség KISZ-bizottságának titkára, s a nyelvi nehézségeket áthidaló tolmács azzal a céllal látogattak el testvérmegyénkbe. hogy összegezzék az idei kölcsönös együttműködés eredményeit. és megvitassák a következő év legfontosabb feladatait. A testvérkapcsolat több mint egy évtizedes múltra tekint vissza. Az elmúlt évek során az ifjúsági szervezetek vezetői számos lépést tettek a barátság elmélyítése érdekében. Ennek köszönhető, hogy a legeredményesebben dolgozó harminc, megyei KISZ-es nyaranta jutalom- úton ismerkedhet meg a közeli ország fiataljaival. Hagyományosnak mondható kát és a szakkörök (fotó, báb) életével kapcsolatos kerámiákat formázgattak, egyre több sikerrel. Mindezt — igazi tini „csajok” stílusában, azaz egymás szavába vágva mesélik. s ha eszükbe jut egy-egy régebbi melléfogásuk, azt sem hallgatják el, nevetve idézik. — Mikor mi hatodikba kerültünk — folytatják sztorijukat a lányok —, a hetedik-nyolcadikosok kezdtek kiöregedni, mi pedig már minden évben indultunk a „Hazánk mezőgazdasága — diákszemmel” című pályázaton. Hetedikben már tizedmagunkkal csoportos díjat nyertünk, és kettőnk munkáját Juhász birkákkal, kutyával — kiállították. Évek munkája tehát végül is beérett. A két Kati kezéből olyan kerámiák kerültek ki, mint például a „Kaszáló férfi marokszedő nővel”, vagy a „Kenyérsütők”. Ezek is és több más elnyerte a szakemberek tetszését, olyannyira, hogy a Mezőgazdasági Múzeum kiállításán most is láthatók. Legnagyobb sikernek mindketten ezt tartják, és emellett természetesen külön örülnek annak, hogy a kerámia szakkörben végzett munkájuk jutalmául tagjai lehettek annak a 35 tagú kis Heves megyei csapatnak, amely augusztus 9. és 19. között csehszlovákiai táborozáson vehetett részt. — Kerámikusok csak mi ketten voltunk — büszkélkednek most a kis Katalinok —. a többiek modellezők, kémikusok, fúvósok és más „szakosak”. A helyszín pedig, ahol letanyáztak: a poprádi úttörőház Mlynéeky tábora volt, gyönyörű hely, nemkülönben Rozsnyó — itt ismerősökkel is találkoztak —, aztán Késmárk, a Lom- nici csúcs, a Csorba-tó tetése, s a középiskolások építőtáborban való részvétele is. — Milyen élményeket kínált a szeptemberi út? — kérdezem Sós Tamást. — Számos hasznos tapasztalattal lettünk gazdagabbak. A megbeszéléseken tovább bővítettük az együttműködés lehetőségeit, s a megállapodást szerződésben rögzítettük. A kinti szervezet által összeállított program keretében megtekintettünk számos emlékművet, de bepillanthattunk a komszomolis- ták életébe is. A Targovis- téhez közeli Jasztrebinóban — mint már megyénkben is ismeretes — a harcok során tizennyolc ember vesztette életét, köztük hat gyerek. Ma emlékmű hívja fel a figyelmet az áldozatokra. Ebben a községben egy úttörőtábor is van, ahol számos alkotás örökíti meg a hat gyermek emlékét, és képzőművészeti kiállítások egész sora foglalSzabó Katalin: Poprádon, Rozsnyón, Késmárkon is jártunk Krasznahorka vára ... — nem győzik sorolni az élményeket, de arra azért jól vigyázva, olyat ne mondjanak. ami nem felnőtt fülének való. A kis kerámikusok élménybeszámolójának végéhez érve így inkább visz- szakanyarodunk a „szakmához”, vagyis hát. hogy — hogyan tovább? — Most már mindketten kinőttünk az általános iskolából — adja meg a választ Halmai Katika. — ö, mármint Szabó Kati a Szilágyiba jár én pedig a Gárdonyi gimnáziumba, most kezdtük az elsőt. Az útjaink tehát eltértek, de a kerámiát szeretnénk tovább is együtt csinálni — most már ifivezetőkként. Mindez nagyon szép, de az is igaz, hogy híres műveik közül egyet sem hoztak el magukkal a lányok, pedig szerettük volna az újságban bemutatni a sikeresebbeket. — Sajnos, nekünk azokból nincs ... — Hogy-hogy? — Úgy, hogy a kiállításon szereplőket nem lehet elhozni, a többit pedig szép lassan „megcsapkodták”. nehéz lenne most akár csak egyet is találni. Nos, ez nem éppen kellemes, de egyet bizonyít: társaiknak — is — tetszenek a két Kati által készített kis kerámiák ... kozik a partizánmozgalommal. Ez az élmény nagy hatással volt ránk, de szinte mindenütt tapasztalható a történelmi múltra való emlékezés. Ennek óriási jelentősége van a hazafiságra nevelésben. A másik megragadó élmény a Sumenban található Kossuth Lajos-em- lékház megtekintése volt. Meglepő, milyen tisztelettel ápolják a híres magyar államférfi itteni tartózkodásának emlékeit. Kétnyelvű feliratok, prospektusok találhatók a múzeumban. — Milyen benyomásokat szereztek a bolgár fiatalokról, a kinti ifjúsági szervezet munkájáról? — A legérdekesebb talán a munkára való nevelés a komszomoltagok körében. Egyéni és kollektív munkaversenyekkel ösztönzik őket a jobb eredmények elérésére. Egy építőtáborba is ellátogattunk. Ügy tapasztaltuk, sokkal fegyelmezettebb körülmények között dolgoznak a fiatalok, mint itthon. Érdekes volt ezen kívül a lakótelepen műkpdő ifjúsági klubok életébe is bepillantani. Ezekbe a klubokba előadóművészeket hívnak meg, s az amatőrmozgalom képviselőinek lehetőséget adnák a bemutatkozásra is. Szinte minden klubban megtalálhatók a számítógépek, amelyek a tudományos-technikai haladást segítik elő. — Az út tehát eredményes, tanulságos volt. Mikor viszonozzák a targovisteiek a látogatást? — Jövőre mi adunk ízelítőt megyénk KISZ-eseinek életéből a bolgár kollégáknak. B. K. _ — Mindig önálló ember voltam. Saját törvényszerűségekkel. Amelyek kiszámíthatók, amelyek összetartanak. Múljon rajtad minden, hogy ne máson múljon. Még gyerekkoromból való ez: tizenöt éves koromtól bejáró voltam. Napi két óra vonatozás. Amíg osztálytársaim magnóztak, én melósokkal utaztam. Kibicelve megtanultam ultizni; az életből meg a vastagja ért. A kitűnő érettségi egy valóban érett emberhez került. — Aztán az egyetem, öt év Moszkvában. Ott, ahol a világ minden műszaki tudásához hozzá lehetett jutni, ahol tucatnyi országba lehetett ismeretségeket kötni, lakva ismerve meg szinte népeket. Egy NDK-s gyéreket, aki „Lencsíd”-nek mondta a Lánchíd konyakot, esküdve arra, hogy angol. Egy bolgárt, aki tudta már elsőben, hol szerez neki helyet az apja ötödikben. Egy magyart, aki megrakodva ment haza a félévek végén Szegedre, a rokonság jugó szövetté, farmerrá tette a szovjet tekerős szorzógépet, színes tévét. Tíz félév alatt egy szegedi lakás jött ki belőle. Felkészültünk az Életre. — Kitűnőre végeztem, begyűjtöttem az összes európai nyelv nyelvtanát, szótárát, egy kétajtós szekrényt töltenek meg otthon. Még réto- román nyelvből is tudnék fordítani. Oroszul, németül, franciául, angolul jól beszélek, olaszul, románul, szerbül, lengyelül nem adnak el. Valamit kellett csinálni szabad időmben. Volt. — Most már van megint. Tíz év alatt jutottam idáig. Beosztott mérnökként kezdtem a szegedi Tisza-hídnál. Búvárokkal, cölöpverőgépkezelőkkel kellett szót értenem. Ment. Aztán helyettes építésvezetőként csináltam végig a kunszentmártonitól kezdve négy Körös-hidat. Építünk két hídfőt, két híd- lábat; a hídlábtól indulva, egy-egy szeletjével ragasztjuk össze a két félhidat betonból öntött, több ton- tás elemekből, amelyben lyukat hagyunk. Amikor ösz- szeér a két fél, a partról még acélkábeleket húzunk a lyukakba, megfeszítjük, jöhet a forgalom. A Tisza-híd méretű betonkolosszus mostanában már egy év alatt készül el; rutinná vált. A miniszter tüntetett ki már a második ilyen hidunknál, a tárca kiváló dolgozója vagyok. Ezt a szerkezetű hidat Magyarországon úgy tervezik, hogy lejönnek először hozzám. Nem vicc. — Mégse bízták rám a Marx téri felüljárót, ami ugyanez az utófeszített hídszerkezet. Valamelyik központbeli tagnak ez presztízs- kérdés volt, ők döntöttek, elviseltem. Aztán nem talált össze a két félhíd. Akkor már hívattak, legyek szakértője annak, hogyan lehetne mégis híddá változtatni. Megnéztem. Gondolkodtam, számítgattam. Nem vállaltam el, az sohasem lehet az a híd, amelyet lerajzolt a tervezője. De majd megszakadt a szívem. Az ország közepén egy ilyen lehetőséget elpuskázni nem szabad. — Közben előléptem építésvezetővé, egy híd csak rám van bízva. Így télen három nap pontossággal megtervezem, hogy fogjuk csinálni. Szinte már unalmas, hogy mindig bejön. Legyen árvíz, legyen hosszú tél: a terv megvalósul és úgy, ahogy az én fejemben megszületett. És attól, ami az én fejemben születik, jó százhúsz ember sorsa, zsebe függ. Részletesebben? Jó. — Például télen. Eddig laza tökölés ment, éhbérért. Aztán kitaláltuk, hogy sátrat húzunk a kavics fölé, hogy ne fagyjon össze, kazánt telepítettünk, hogy fűt- sön, és gőzölje a betont, és egy télen kiöntjük az egész híd összes elemét. Kétszer annyi a kereset, sokszor jobban haladunk. De százhúsz ember olyan sok, hogy már útban van egymásnak. Kitaláltam, hogy kedd reggeltől hétfő estig 12 órát húzzon le az egyik fele, utána menjen el egy hétre haza, addig a másik fele húz. Hogy megkérdeztem-e őket? Előtte nem. Hát, ha biztosan tudom, hogy jó ez nekik? A főnökeimmel egyeztettem, persze. A kétlaki melósok egy teljes hetet lehetnek a családdal, kerttel, állatokkal, én csak fele any- nyi ember felelős vezetőjével tárgyalok az egy heti teljesítményről, ami mérhető is — így jó, és pont. Most a többi építésvezető is ezt akarja. —• Gond, baj mindig van. Már az első önálló hidam is tökéletes, gyors lett, egy peták jutalmat nem kaptam érte. Túl drágán építettem. Persze, hogy pipa voltam. Aztán beláttam, hetek múlva, hogy az ötödik hidat jól megcsinálni egy mérnöknek tényleg nem kunszt. De olcsón és jól egyszerre: az igen! Életemben nem volt dolgom pénzzel, apám nagy gazdaságából, édesanyám hihetetlen szorgalmából mindig bőviben voltunk az anyagiaknak. Lakást úgy vettem, hogy ez tetszett meg, hétfőn kifizettük. És most hidd el, hogy zsugori lettem. A terveimben részleteztem, meddig kell az autódaru, aminek órai bérlete 600 forint, ha egy nappal tovább áll, mint kellene, 7200 a veszteség — csak a munka idejére kérem már. Megcsináltam olyat, hogy egy kiváló dó- zerossal munkahelyet cseréltettem, és most attól a cégtől kérem ki, ahol a jobb gép van. Teljesen kupecbe megyek át néha. A múltkor el kellet robbantani a régi hidat, árajánlatokat kértem be a mikepércsi tsz-ből, meg a vállalatunk robbantóbrigádjától. Előbbi a felét kérte és utólag. A főnökeim szekáltak, hogy a drága saját ember a vállalat eredményét mégsem javítja, de nem engedtem. A mikepér- csiek valami háromszázezer forint árú robbanóanyagot szereltek a hídra, amit szeletre is kellett robbantani, nem csak a folyóba. Nem dőlt össze! Azt hittem, megpukkadok, a száz kilómmal rontottam a brigádvezetőre: pénz nincs, amíg híd van!! Egy napig darukötélről lógva szerelték újra a patronokat, ma már az se tudja, hol volt a régi híd, aki átjárt rajta, úgy eltüntették. — Sokszor, kocsiban ülve tűnődtem már azon, hogy azért mekkora dolog a politikai hatalom. Tényleg csak néhány, esetleg néhány tucat ember döntött úgy tizenöt éve, hogy új mechanizmus lesz; és attól én most egy teljesen megváltozott ember lettem. Olyan, aki tudja, hogy egy ember élete alatt durván kétmillió értéket hoz létre, tehát az a mérnök, az a funkcionárius, aki ennyit téved egy döntésben, egy ember életét feleslegessé tette. Tényleg figyelni kell tehát, hogy mi, menynyi? És azért, gondolj bele: én, a tiszajenői suttyó gyerek ma tudom, hogy Európában milyen hidak, milyen technológiával, mennyi idő alatt és mennyiért épülnek. És tudom, hogy a világ bármely olyan vállalatánál, amely ma ilyen hídtípus építésére vállalkozik, eséllyel jelentkezhetnék. Egy tíz éve munkásszálláson vagy otthonában egyedül élő pasinak megadatott, hogy csak a legjobbakhoz kelljen mérnie magát akkor, amikor azoknak anyanyelvűk elég a világ minden táján, és nem a magyar munkafegyelemmel megáldott csapat dolgozik a keze alá. És jólesik hallani, hogy a százhúsz emberből már legalább huszonöt szólt eddig: főnök, ha te is mennél, ha maga is menne, én mennék magával még Líbiába is! — Pedig ott szesztilalom van. Kőhidi Imre B. Kun Tibor Pillanatképek Targovistéből Üjabb egy évre szól az együttműködési szerződés
