Népújság, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-24 / 224. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1985. szeptember 24., kedd Képek, hangulatok Lőcsétől Velehrádig IX/8. Pöstyéni séta Mit akar ez az egy ember? 75 éve született Vas István A Kortárs legfrissebb számában, a szeptemberiben, Tornai József és Sumonyi Zoltán emlékezik meg Vas Istvánról, a hetvenöt esztendeje született költőről. Az ő jeladásukat — íme, egy ember ismét kellemetlenül nevezetes születésnapját ünnepli — bizonyára nagyon sok fogja követni, hiszen Vas Istvánról, a költőről, a műfordítóról, a finom irodalomértőről, a 'kiadói szerkesztőről van szó, a huszadik századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakjáról. Tornai József a racionalizmusát emeli ki: „Racionalizmusa olyan volt, mint egy sok fogású ebéd: változatos és minden puritanizmustól tökéletesen mentes. Azt hiszem, ezt szerettem benne a legjobban, ez vonzott hozzá leginkább. (...) Az a kemény igazságkeresés, amivel pályatársakat, hírességeket megítélt, megbecsült (a szó mindkét értelmében), imindig ennek az eredendő racionalizmusnak a fölényét, sőt előnyét biztosította számomra.” Sumonyi Zoltán, a költő- tanítvány, a rádió irodalmi rovatának állandó szerkesztője, aki Vas Istvánt újra meg újra megszólaltatja a Társalgóban, csak egy szigligeti téli nap történetét írja meg, hiszen megírta már az Arcok és vallomások sorozatában Vas István-mo- nográf iáját. S emlékezzünk Juhász Ferenc áhítatos vallomására! Az a vallomás Vas István legkeservesebb esztendeit, az ötvenes évek elejét idézi föl, amikor a költő csak műfordítóként élhetett. Noha Shakespeare, meg más nagyságok műfordítójaként, olyanként, mint amilyen Arany János, Vas István legkedvesebb költője is volt. Három vallomásra emlékeztettünk, de nagyon sokan vannak még, akik beszéltek róla, a hetvenöt évesről. Hetvenöt éves. 1910. szeptember 24-én született Budapesten. Következetesen, makacsul budapesti, igaz, csak úgy, ahogyan Móricz Zsig- mond írta: minden budapestiről kiderül, hogy az apja vagy a nagyapja még vidéki volt. Az ő nagyapja is bátaszéki — szóval így alakul ki sok-sok ember buda- pestisége. Vas István Budapestet programszerűen vállalja, s ezzel valóiban különbözik jó néhány költőtársától. József Attila jut eszembe: ki mondaná, hogy pesti, budapesti. Vas István például ebben is más. Persze szuverén költő. Nem szé- gyellte bevallani, hogy József Attilát nem tartotta akkora költőnek fiatal korában, mint később. Ez az őszinteség, ez a pőre véleménykimondás nagyon is jellemző Vas Istvánra. Pőre, azaz védtelen. Emlékirataiban sem takargatja, kiről mi a véleménye, noha tudja, hogy véleménye csak egyetlenegy emberé. Aki meg akarja őt ismerni, olvassa el a verseit, olvassa el emlékiratait, s talán még akkor sem jut el a végső arcig. A hatkötetes magyar irodalomtörténet a két világháború közötti szakasz tárgyalásakor a polgári humanista költők közé sorolja például Fodor József, Nadá- nyi Zoltán, Jékely Zoltán, Weöres Sándor társaságában. ,,A társadalmi problémáikra éberebb, intellektuális városi embert képviseli nemzedékében.” „Korai verseinek első patrónusa, Kassák Lajos ad teret. Ezután a hagyományos én-lírához pártol.” „Életkedvének ma is ösztönző forrása az alkotásba, az értékek megmaradásába vetett hite.” — A kijegyzett mondatök a kezdetre, s az ötvenéves költőre vonatkoznak — a végső arc még most is alakul. Vas Istvánt szerencsére újra meg újra olvashatjuk, ír. még most is alkot. Irodalmunk doyenje, de nem szent tehén, ezt a szerepet sohase vállalná. Természetes alkat, egyszerű ember, egyszerű költő a legnagyobbak- ból. Egyszerűsége Arany Jánosai. Mit akar ez az egy ember? — kérdezzük, amint ő kérdezte egyik legemlékezetesebb versében. Kossuth-díj- jal, a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendjével tüntették ki, de ezt akarta? „Mit akarsz, hát te Egy ember? Mit akarsz öreg Szeptember? Vaskor, szeptember, aranyláng: mit akarsz egyik mi hazánk?” — kérdezi Juhász Ferenc. Csak lenni „egyik mi ha- zánk”-nak — a felelet bizonyára ennyi volna csak. GY. L. Pöstyéni feredés — olvassuk a címet „a jó öreg Gvadányi” (Petőfi nevezte őt így) 1787-ben írott, ízlésesnek éppen nem mondható epikus műve élére, ami arra vall, hogy a világot járt poéta maga is szívesen elidőzött a már akkor . is nagy hírű iszapos forrásvizek méllett, amely források gyógyító erejének híre mesz- szeföldre eljutott. Ha kedve nyugdíjas korának időszakában, Szakolcáról hajtotta a nyugalmazott generális urat Pöstyénbe, úgy hangulatos tájakon, saját szekerével, mi több, saját ágyneműjével utazott a csú- zos, reumás betegségekre gyógyírt kínáló melegforrásokhoz. Bizonyára a Kis- Kárpátok északi lejtőjén át, Berezót, meg Nyitraverbót útba ejtve (ez utóbbi gróf Benyovszky Móric szülőfaluja volt) kocsizott be a városkába. A Pöstyént felkereső mai utas —. ha nem a főútvonalon, hanem mondjuk a Galgócot, Pöstyént, Vágújhelyt és Trencsént ösz- szekötő, Beckót is érintő, s közvetlenül a Vág mentén, az Inóc hegység lábánál húzódó kis forgalmú utat választja —, úgy még érzékelhet valamit a Gvadányi korabeli utazások hangulatából is. Az erdő alját hűségesen követő, s épp ezért szeszélyesen kanyargó út mentén még láthat régi kastélyokat, kúriákat, a falvakban egy-egy régi parasztházat, s gyönyörködhet e kellemes klímájú táj dús növényzetében is, amely a folyó völgyétől az erdők aljáig egyenletesen borítja a vidéket — nyáridőben krumpliföldekkel, rozs-, meg zabtáblákkal váltakozva. Nagyobb forgatagra inkább csak a városba érkezéskor számíthat, de a hangulat varázsát ez sem törheti össze, hisz a hatalmas gépkocsi- parkolótól pár száz méterre már a fürdőtelep nyugalmat árasztó utcáin vagy sétányain járhat, amely egészében, ha nem is Gvadányi korát idézi, de mindenképp a régi, hagyományokkal rendelkező fürdőhelyek világának atmoszféráját kínálja. Egyetlen napra korlátozódó kirándulás persze —, ha látni is akarunk valamit —, nemigen ad lehetőséget a termálvizek kipróbálására, de arra igen, hogy bejárjuk a várost, megcsodáljuk parkjait, s megtekintsük múzeumát. Ez utóbbi kicsi, de annál szebb és vonzóbb. Legalábbis annak, aki egyaránt kíváncsi a település környékének hajdani népviseletére, az egykori paraszti életformára és a gyógykezelés pös- tyéni múltjára. A legizgalmasabb élmény ezúttal számomra az egyetlen hatalmas parkból álló fürdőnegyed szelíd délutáni nyüzsgése. Hamisítatlan, a múlt századi fürdőhelyek nyugalmát idéző hangulat. Pedig nemcsak öregek és betegek járják a sétautakat, szép számmal vannak fiatalok is, szórakozni, kikapcsolódni vágyók, de ők is mértéktartóak. A kávéházak teraszán persze inkább idősebb hölgyek és urak kávéznak, söröznek, cserélnek véleményt napi élményeikről vagy újságot lapoznak. A pincérek fürgék, udvariasak, pillanatok alatt varázsolják az asztalra a kért kapucinert, fagylaltot, vagy éppen a szomjat oltó aranyszínű pilzenit. S hogy az élmény még teljesebb, s a hangulat hamisítatlanabb legyen, a közeli szabadtéri színpadon megszólal a zene is. No nem katona- vagy tűzoltózenekar (ámbár ez is stílszerű lenne itt), hanem, szimfonikusok szólaltatják meg a Strauss-keringők futamait, avagy Lvanovici itteni atmoszférát színező művét, a Donauwellent, mégis a térzene effektusát nyújtja a kellemes kis koncert. Felhangzik egy-egy szlávos ke- ringő-melódia is, olyanok, amelyekre valaha! Varsótól Szentpétervárig táncolt a hálózó ifjúság, majd meg a Cigánybáró nyitánya csendül fel, hogy aztán ismét andalító valcer szólaljon meg a. lassan leszálló alkonyban. Elmélázva nézem a kávézó hölgyeket, sörözgető urakat — némelyik közülük pipára gyújt vagy a dallamot dúdolja csendesen, hajdani emlékeit kutatva. Egyszerre a sétányra terelődik figyelmem. Mintha a véletlen is azt akarná, hogy e hangulat élménye még teljesebb legyen ! Szálfaegyenes tartással, de mégis könnyed eleganciával, sétabottal kezében fehér hajú, fehér ba- júszú öregúr tart a kávéház felé. Öltözetének legkarakterisztikusabb darabja a térdnadrág. De most már apró gesztusait is figyelem, mert ez az idős úr itt nélkülözhetetlen jelenség, hozzátartozik a képhez, az egész alkonyi atmoszférához. Ahogy elhalad mellettünk, én egyszerre városunk nemrég elhunyt kedves alakjára, néhai dr. Gibás Imrére gondolok, aki a kilencven- hez közel járó évei ellenére is az időtlenség szimbóluma volt Eger utcáin ... Szól a muzsika, az idős úr tovatűnik, a teraszon a vendégek mélázva hallgatják a zenét, újabb vendégek jönnek, s mindez olyan, mint egy Csehov-novella világa... Lőkös István A Vidám Színpad a Gárdonyi Géza Színházban Készülő tévé-dokumentumfilmek Lepsénynél meg meguolt (Örökség Salamon Bélától) Távoli országok kultúrájából. politikai és társadalmi életéből is ízelítőt adnak azok a dokumentumfilmek, amelyeket a napokban készítenek a televízió forgató- csoportjai. A, festői Görögországot Mikisz Theodorakisz világát mutatja be az a szubjektív hangú dokumentumfilm, amely a görög televízióval koprodukcióban készül. Az 50 perces összeállításban a neves muzsikus kalauzolja el a televíziónézőket azokra a helyekre, amelyek számára Görögországot jelentik, s amelyek életének meghatározó helyszínei, zenéjének inspirativ gyökerei. Egy másik görög alkotóról, az 1948 óta Magyarországon élő szobrászművészről, Papakrisztosz Andreaszról készül a televízió portréfilmje. Az alkotó az utóbbi időben nemcsak Szentendrén, hanem Görögországban is dolgozik, s így kapcsolódik újra a görög művészeti élethez is.' Életét, munkásságát, elkészült műveit mutatja be a műsor. Az MTV Natura szerkesztősége és a görög televízió közös produkciója lesz az Atlantis nyomában című film, amelynek forgatókönyve elsősorban magyar szakértők munkája alapján jött létre. Geológiai, vulkanikus maradványok, elsüllyedt városok és települések bemutatásával próbálnak a film készítői visszanyúlni az idő-, számítás előtti időkbe. Üjabb epizódja készült el a napokban Róbert László Tisztelendők című sorozatának. A műsor forgatócsoportja ezúttal Nicaraguában járt. Ebben, az élethalálharcot vívó országban a hívő nép számára nem szentség- törés. ha egyes templomok freskóin Jézus és Szűz Mária mellett ott vannak San- dino és a forradalom mártírjai is, ahogy megférnek egymás mellett a forradalom céljai az Evangélium igéivel. Róbert László, Mihók Barna és B. Révész László filmjét novemberben sugározza a televízió. (MTI) A Vidám Színpad a nagy mulattató, Salamon Béla emlékére és. megidézésére vállalkozott az idén; száz esztendeje született és húsz éve halott. Ezt az összeállítást az ő szellemi örökségéből válogatta ki a rendező, Zsudi József, ehhez a világhoz csinált színpadképet Szojka Gyula, a zenét Ull- mann Ottó válogatta, szerkesztette össze, míg a játékmester nem mindig hálás feladatát Radványi Sándor látta el. A két órán át folyó játszadozásban sem a színészek, Lorán Lenke, Ve- rebély Iván, Horváth Gyula, Szuhay Balázs, Gyurkovics Zsuzsa, Kósa András_ Forgács László, Bitter a Judit sem a pótszékes színházban megjelent nagyérdemű közönség nem fáradt el. Ki-ki tette a magáét; könnyedén, olykor nevetve, vagy felnevetve a kíváncsi nézők serege várt egy magasabb sebességi fokozatot, de a színészek rutinos és megbízható játékkal, irammal megnyugtatták a várakozókat, hogy itt a pályatársak érzelmileg és szakmailag nosztalgiákat élnek át. S talán egy kicsit a saját fiatalságukat is beleálmodják abba. amit megidéznek. Amikor a Gárdonyi Géza Színház plakátjain megjelent Salamon Béla neve, kérdeztem is magamtól : amit Béla bácsi megírt Pestnek, Pesten; lehet-e ma úgy a közönség elé tálalni, hogy friss hatást arassanak az általa is nagyon szeretett művészek. Azok, akik az életüket erre a műfajra tették fel? Ezek a kérdések némi hümmögések közepette botlottak meg a színházból-ha- za-utamban, bennem. Tényleg, mi is a kabaré? Humor vagy szatíra? Humor és szatíra? Mi a célja? Hogyan és minek fogadjam el Salamon Béla írásait ma, amikor már nem látható, élvezhető az ő szemfényvesztőén ro- konszenvet kérő és kapó egyénisége? Visszalapoztam hát a bölcs és eligazító Arany Jánoshoz: „A nevetséges nem mindig áll tisztán, hanem elvegyül majd a fönségessel, majd a kellemessel, vagyis csak álarc lesz, mely alatt fönség és kellem rejlik". így hát most nem aka- ródzik mást tennem, mint ezekkel a bölcs és megfontolt szavakkal szembesítenem magamat, élményemet és azt, amit láttam, hallottam. A színésznők és színészek játszották azt. amit Salamon Béla megírt és eljátszott. De már nem ott, nem azoknak. nem úgy, nem akkor, — a pesti kisethbereknek —, nem azzal a személyiséggel, mint ő volt! És már egy más korba, korunkba átlépve; felvéve a küzdelmet a felejtéssel és azzal a már érezhető idegenkedéssel, amely a megváltozott világból adódik. Helyén volt itt minden úgy, ahogyan a dolgokat a rendező elképzelte. A közönség is tudta, segítette az igyekezetei. (Vannak, akik készültek is Salamonból erre az estére!) De mi nem vagyunk pesti kispolgárok, nekünk a Tucat nem úgy figura. mint a pesti pincéreknek; nekünk a pesti motorkerékpáros kalandja történelmi élőkép, amit nem élhettünk át. Ma rock megy és nem a pesti slágerek ugyan, pattogós muzsikája. Jók itt a színészek! Majdnem egyformán jók. Rutinosak, sok sikér van mögöttük. De milyen jó lett volna, ha egyvalaki egy, mégis kiválik közülük, az élre áll és sodorja, viszi az egész csillogó, habkönnyű kabarét, nagyobb sebességre kapcsolva. Még mindig Aranyt idézném: ,,A szatíra javítani akar; a humor a fájdalomból ered... a humoros író mély fájdalmat érez a világ romlásán, de nem lévén reménye javítani, kétségbeesetten kacag önmaga és a világ felett". Salamonnak, figuráinak is volt ilyen fájdalma, s ezt mintha »nem hallottam volna igazán ebből a színpadra állított anyagból. Vagy nem elég hangosan szólt. vagy tompult a hallásunk! Farkas András IRINA BÁSZKAKOVA: Kinek kell cg\§ szekrény? Űj lakást kaptunk. Fele- . ségem már az első percekben megállapította, hogy a régi szekrényünk ' nem illik az új lakásba, és az új bútorgarnitúrához, amit vásároltunk. A szekrény engem nem zavart, de a feleségem örömét nem akartam elrontani. Ezért azt ajánlottam, hogy adjuk a szekrényt a mamának, aki tanyán, csodálatos környezetben él, öreg bútorai között. Az öreg szekrényünk elférne akár a kamrában is. — Kedveseim — mondta kissé sértődötten a mama —, a múlt évben kaptam a nővéredtől egy új szép szekrényt... Kettőre nincs szükségem. Elhívtam a bizományi áruház becsüsét. Három rubelra értékelte a szekrényt, a becslésért kapott 'öt rubelt, és elviharzott, hogy ilyen jelentéktelen ügyben hívtuk ki. Kiállítottam hát a szekrényt a lépcsőházba; tatalán valakinek megtetszik és elviszi. Nos, ilyen nem akadt. Akkor elhatároztam, hogy eltüzelem. Kituszkoltuk nagy nehezen az udvarra, és meggyújtottam, majd eliszkoltam a színhelyről. A lakók azonban észrevették az égő szekrényt, és sietve eloltották. Vissza kellett cipelnünk a lakásba. Kiállítottam az előszobába. Az anyósom többé nem fért el mellette, különösen ebéd után, így nem tudott kijönni a lakásból. A feleségem megsértődött, és kivette a szabadságát, szanatóriumba vonult. A kutyánk felmondta a szolgálatot, és elszökött, többé nem láttuk. A fiam is otthagyott, elment a menyasszonyához. Egyedül maradtam. Kedves embertársaim! Nem kell valakinek egy igazi régi szekrény... ? Teljesen ingyen, házhoz szállítva! Fordította: Antalfy István
