Népújság, 1985. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-03 / 181. szám

1985. augusztus 3., szombat TEGNAPRÓL —MÁRA KONTÁROK ÉS IPAROSOK Szaztizenöt évvel ezelőtt. 1871). augusztus 3-án született Csehor­szágban Horusitzky Henrik ge- cfiógus. az első magyar talajtér­kép elkészítője. Tanulmányait a magyaróvár! gazdasági akadémián végezte. Egy rövidebb ideig gazdatiszt volt. majd pedig a Földtani In­tézet agrogeológusa. 1926-tól ugyanitt főgeológus, főbányata- nacsos. Elsősorban a Kisalföld agrogeológiai feltérképezésével foglalkozott. Az említett első magyar talajtérképével a pári­zsi világkiállításon aranyérmet nyert. Őslénytani kutatásai, szá­mos magyarországi lelőhely fau- nalistája hozzájárult az ország harmad- és negyedkori üledé­keinek a rétegtani tisztázásához. Tudományos munkássága mégis elsősorban az agrogeológia és a hidrogeológia területén alapve­tő. Barlangkutatással. hazai barlangjaink feltárásával is foglalkozott. Elsőnek hívta fel a figyelmet a barlangi foszfát­trágyák gazdasági jelentőségé­re, s megszervezte a magyaror­szági barlangok kataszterének összeállítását is. Számos hidro­biológiái cikke jelent meg a Hidrológiai Közlöny évfolyamai­ban. 1914-ben megjelentette a magyarországi barlangok és az ezekre vonatkozó adatok jegyzé­két. A Nap kél: 5.24; nyugszik: 20.16 órakor. A Hold kél: 21.53; nyugszik: 7.51 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon HERMINA nevű kedves olvasóinkat! Hőse az ógermán „Hermene- gild” férfinév női megfelelője, az Irmin vagy ..Ermin”, mély szavak jelentése: ..a mindensé- get legyőző" lenne. ^Időjárás Várható időjárás ma estig: nyu­gat felől felszakadozik a felhő­zet és túlnyomóan napos Időre lehet számítani. Az északi, északnyugati szél időnként meg­élénkül. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet 23—28 fok kö­zött alakul. Törzsvendégek Laptársunkban olvashattuk: az egyik tatarozásra szoruló tatai italboltot a törzsvendégekből verbuvá­lódott kőművesbrigád újította fel. A zárórákat köve­tően most már jogosan énekelhetik: — Nem, nem, nem, nem megyünk mi innen el... — NYÁRI VÁSÁR, a He­ves Megyei Iparcikk Kiske­reskedelmi Vállalat hétfőtől kezdődően az idén is meg­rendezi a nyári vásárt. A 30—40 százalékos kedvez­mény biztosítása mellett 18 millió forint értékű árukész­letből lehet válogatni. — FOGYÓKÚRÁS TÁBOR. A KISZ Vas Megyei Bizott­sága és a Vöröskereszt Ve- Jemben fogyókúrás tábort szervez. Az érdeklődők le­vélben kérhetnek felvilágo­sítást a KISZ Vas Megyei Bizottsága címén (Szombat­hely, Kisfaludy út l.),vagy a 06-94-14-292-es telefonon. — TÁNC A VIT JEGYE- BEN. Apcon a Könnyűfém- öntöde KISZ-bizottsága szer­vezésében ma este, a VIT zárónapján éjfélig tartó táncmulatságot szerveznek. Az apci fiatalok igy bú­csúznak a moszkvai világ- ifjúsági találkozótól. — GYÖNGYÖS KÜLTERÜ­LETÉN Gál István 32 éves géplakatos Hernádkak köz­ségi lakos, tehergépkocsival elütötte Gál Gyula 42 éves decski gépkezelőt, aki a kórházba szállítás közben meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint a tehergépko­csi vezetője nem a látási viszonyoknak megfelelő se­bességgel közlekedett. EGERBEN : szombat reggel 8 órától, hétfő reggel 8 óráig egri felnőttbetegek és a környező községek felnőtt- és gyermek­betegei részére. Az ügyelethez tartozó közsé­gek: Kerecsend, Egerszalók, Makiár, Felsőtórkány. Andor- naktálya, Bátor, Ostoros, No­vai, Nősz vaj. Az ügyelet helye: Eger, Baj- csy-Zs. utca 6. szám alatt. Te­lefon: 11-000. Egriek részére a gyermekor­vosi ügyelet szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig, a kórház gyermekosztályán. Tele­fon: 10-841. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reg­Í el 8 órától este 20 óráig, a echnika Házában. Gyöngyösön : központi körze­ti orvosi ügyelet: szombaton 7 órától, hétfő reggel 7 óráig. He­lye: Széchenyi u. 1. Telefon: 11-727. Fogorvosi ellátás : szombat, délelőtt 7—13 óráig, a Kossuth L., u. 37. sz. alatt. Fogorvosi ügyelet szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 9—12 órá­ig. a Széchenyi u. 1. sz. alatt. Gyermekorvosi ügyelet: szom­baton. 8-12 és 14—18 óráig, va­sárnap és ünnepnap 8—12 óráig. Ügyelet helye : Puskin utcai gyermekrendelő. A gyermek fek­vőbetegeket a felnőtt körzeti Ügyelet látja el. Kihívás: 11-727 telefonon. HATVANBAN: szombaton 7 órától hétfő reggel — Hatvan város lakossága részére 8 órá­ig — a községek lakossága ré­szére 7 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „fa­ház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-010. Fogorvosi Ügyelet: szombaton­ként 8.30 órától 14 óráig, vasár­nap és munkaszüneti napokon 8.30 órától 11 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „fa­ház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Gyermekorvosi ügyelet szom­batonként 8 órától 13 óráig, va­sárnap és munkaszüneti napo­kon 8 órától 10 óráig. Ügyelet helye: Hatvan, Hor­váth M. u. 21. Telefon : 12-265. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133 HEVESEN: Munkaszüneti na­pokon, reggel 7-től, a következő munkanap reggel 7-ig az Egész" ségházban (Vörös Hadsereg u. 32. Tel.: 125), Heves és környé­ke lakosságának. Fogorvosi ügyelet: szombat, vasárnap délelőtt 8—12 óráig. Az ügyelet helye: a Hevesi Rende­lőintézetben. FÜZESABONYBAN: szombat reggeltől hétfő reggelig, a Rá­kóczi út 52. (Központi orvosi rendelő.) Építkezés - nyáridöben Állatorvosi ügyelet: szomba­ton 8 órától vasárnap 20 óráig EGRI ÜG YBLET: Eger. Szö­vetkezet u. 4. Telefon: 12-388 RECSKI ÜGYELET: RecSk. Kossuth L. u. 2t8. Telefon: Recsk 15 FÜZESABONYI ÜGYELET: Dormánd, Tanácsháza. Dózsa Gy. u. 37. Telefon: Füzesabony 32*1 GYÖNGYÖSI ÜGYELET: Gyöngyös. Deák F. u. 17 Tele­fon: 18-991. HEVESI ÜGYELET: Heves, Fő út 17. Telefon: Heves 124 “ TARNAMÉRAI ÜGYELET: Tárnáméra, Lenin Mgtsz, köz­ponti iroda. Tárnáméra, Boco- nádi u 50. Telefon: Tárnáméra 6 HATVANI ÜGYELET: Hatvan. Városi Tanács. Telefon: 12-720 \z ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a terüle­tileg illetékes állatorvos ad tá­jékoztatást Allatkórházi ügyelet: minden munkanap 19 órától másnap 7.30 óráig, pénteken 19 órától hétfő 7.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger. Szö­vetkezet u. 4. Telefon: 12.388 A nyár természetesen nemcsak az üdülések, a gondtalan, önfeledt szóra­kozások évszaka, hanem az otthonteremtéseké, ponto­sabban az építkezéseké is. S persze, nem mindegy, hogy az ilyen nagy vállalkozások­hoz megvannak-e a szükséges feltételek, elsősorban a jól képzett, precíz szakemberek. Jórészt ugyanis rajtuk mü­lik. hogy majdan milyen szájízzel költözhet be valaki az új házba. Amint azt Szálkái János, a KIOSZ megyei titkára el­mondta. a hozzájuk tartozó tagságnak, mintegy negyven százaléka az építőipar terü­letén dolgozik, azaz: egy igen jelentős számú gárdá­ról van szó. Tevékenységük fontosságára utal az a tény is. hogy a kisebb települé­seken — községekben, fal­vakban —, szinte egyedüli kielégítői a felmerülő igé­nyeknek. Elsősorban azo­kon a részeken döntő a szerepük, ahová a különféle államj vállalatok, illetve szö­vetkezetek nem jutnak el. Bár az utóbbi időben — az építkezéseket figyelembe véve — némileg csökkent a kereslet az iparosok munká­ja iránt, mégsem tudnak ele­get tenni az összes megren­delésnek. Ez az egyik leg­alapvetőbb oka annak, hogy rengeteg helyütt a jogtalan iparűzők árasztják el a terepet. Ezek kiszűrése és a megfelelő szankciók alkal­mazása a helyi tanácsok feladata. Ezt kívánja mind­annyiunk érdeke, mert a kontárok gyakorta lényege­sen drágábban dolgoznak, a minőséggel pedig hadilábon állnak. A szövetséghez tartozó iparosok nagyobb részt fel­készült. komoly emberek, akik felelősséggel teljesítik a kapott megbízatásokat. De vannak olyan szerencselova­gok is. akikre korántsem ezek a megállapítások ér­vényesek. A KIOSZ — az érdekvédelmi tennivalók szellemében — igyekszik megvizsgálni minden egyes lakossági észrevételt és be­jelentést: a szakmai bizott­ságok utánajárnak a pana­szoknak. s amennyiben ez lehetséges — orvosolják is azokat. Kánikulában is zavartalan az ellátás — Dol­goznak a diákok — Új töltőüzem építését tervezik Üdítőitalok Gyöngyösről (Tudósítónktól:) Ezekben a napokban iga­zán jól esik valamennyi­ünknek egy üveg hűtött üdítőital. Az orvosmeteo­rológusok figyelmeztetései szerint a fülledt, meleg idő átvészelése érdekében érde­mesebb is ilyenkor a fris­sítő nedűk alkoholmentes (!) változatát fogyasztani... Az üzletek. vendéglátó- ipar^ egységek, üdülő- és fürdőhelyek zavartalan üdí­tőital-ellátása érdekében éjjel-nappal folyik a mun­ka a Fővárosi Ásványvíz' és Jégipari Vállalat gyöngyö­si gyáregységében. Mint azt Dudás Ferenc műszaki ve­zetőtől megtudtuk: azért, hogy legyen elegendő orange, citrom, vitis. kristálykeserü az asztalunkon. A terme­lésből a vakációzó diákok is kiveszik a részüket, há­rom turnusban csaknem száz fiatal serénykedik. Közülük többen vállalják a Budapestre történő utazga­tást. a FÁJIV margitszigeti és Soroksári úti üzemében, amely nagyon népszerű kö­rükben. Bár az igényeket ki tud­ják elégíteni, némi üvegprob­lémák adódnak. Ezért is segítséget jelentene, ha a háztartásokban ..elfekvő’’ göngyöleget gyorsabban visz- szaváltanák. Tervezik a hazai alapanya­gú üdítőitalok forgalma­zásának növelése érdekében úi töltőüzem építését. Mi­vel ..kinőtték” a jelenlegi üzemet. Gyöngyösön, a Karú- csondi úton egy korszerű, minden igényt kielégítő új ..üdítőgyár*’ beruházási elő­készítésén dolgoznak. Korcsog Béla iljabb Bujtor-filmet forgatnak A Balaton Csopak—Balatonfüred—Tihany közötti part­szakaszán megkezdték Bujlor István Az elvarázsolt kastély című filmjének forgatását. A Pogány madonna és a Csak semmi pánik című filmekhez hasonló kalandos, fordula­tokban gazdag játékfilmet Bujtor István írta, rendezi és ő a főszereplő is. A többi fontosabb szerepet Kern András, Avar István és Kozák László alakítja. Az operatőr Illés György. Megújul egy régi ház Földesen A panelházak egyhangúságához szokott ember egyre na­gyobb nosztalgiával fordul az olyan szép, a régi építkezés hagyományait őrző parasztházak felé, mint amilyenben Horváth Imre és felesége lakik Földesen, a Vöröshadsereg utcában. A 80 éves, vályogfalú épületet jó karban tartják tulajdonosai, az időjárás okozta károkat 3—4 évenként ki­javítják, igy még évekig ál) majd a parasztépítészet egyre ritkuló emlékeinek egyike Földesen (MTI-fotó: Oláh Tibor — KS) A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lot­tó Igazgatóság közlése szerint a Balatonaligán pénteken megtartott 31. heti ' lottósorsoláson a következő nyerőszámo­kat húzták ki: 20. 32. 69, 75. 78 Már a télre készülnek Karbantartás a hőközpontban Az elmúlt tél igencsak próbára tette a fűtőművi be­rendezéseket. Az Egri Ingat­lankezelő Vállalat hőköz­pontjában kora tavasz óta folyamatosan végzik a kar­bantartásokat, a felújításo­kat — már a téli fűtéssze­zonra készülve. Mint azt Tóth Simontól, a fűtőmű ve­zetőjétől megtudtuk, a mun­kálatokkal most érték el azokat a berendezéseket, amelyek karbantartása meg­követeli a teljes üzemszüne­tet. Ezért hétfőtől, augusz­tus 11-ig szünete) a meleg­víz-szolgáltatás. A KÖZÖNSÉG ÉRDEKLŐDÉSE Az Agria Játékok számokban Első ízben irányította az egri Gárdonyi Géza Színház az Agria Játékokat. Mint is­meretes. ebben az esztendő­ben a líceumi nagy színpad­ra Gárdonyi Géza Annuska című színműve került. A da­rabot Kalmár András, a Ma­gyar Televízió szórakoztató főosztályának vezetője vitte színre. Végül 6595 néző te­kintette meg a produkciót, esténként átlag 659-en ültek a széksorokban. Ez annyit tesz, hogy 87 százalékos volt a „nézettség”. Az időjárás nem okozott gondokat, egy­szer sem kellett elhalasztani az előadást. A másik bemutatott játék Topelius Hamupipőke című mesejátéka volt. Itt rendha­gyó helyszín szolgáltatta a keretet: a népkerti tónál sze­repelt a társulat. A finn ven­dégrendező. Kari Suvalo, aki Pori színházának művészeti vezetője, jól felhasználta az itteni adottságokat. Talán ezért is bűvölte el annyira a közönséget a darab. A jó­val kisebb nézőtéren össze­sen 4457-en fordultak meg, előadásonként átlag 405-en voltak. Ez 135 százalékos „né­zettséget” jelent. A „nézettség" fogalma azt jelenti, hogy a telt házhoz vi­szonyítva, milyen arányban tölti meg a nézőteret a kö­zönség. összehasonlításul: a kőszínházaknál 75 százalék már sikerként könyvelhető el. Az Agria Játékszínnél 1983 nyarán 56.3 százalékot mu­tatott ez az adat. Még egy dolog szemet szúrhat az olvasónak: miért voltak többen a Hamupipő­ke előadásain, mint ahányan, befértek volna a nézőtérre. A magyarázat egyszerű: állóhe­lyekre is adtak ki jegyeket, hogy ne zárják ki az érdek­lődőket. A környezet erre is lehetőséget kínált . . Piacokról — hét végére Nyári kínálat Az egri szabadpiacon 14—28 fo­rint a paprika, 12 a paradicsom, 14 a vöröshagyma és 12 az ubor­ka. Az őszibarack 20—24, az al­ma 15—20 közötti áron kapható. A padlizsán még mindig elég drága, 60 forint. Körtét 22-ért, karfiolt 14-ért, görögdinnyét 1» forintért vásárolhatunk. A Zöld. értnél 6,20 a burgonya. 8 a pa­radicsom, 9 a vöröshagyma és 20 a kelkáposzta kilója. A pap­rika ára 22 forint, a gyökéré 1«. az uborkáé 12 forint. Kapható alma 12—16 forintért, karfiol ló­ért és őszibarack 16 forintért. A hatvani piacon 2,30 a fűző­tök kilója, a paradicsom 8, » burgonya 6, az uborka 15, a zöld­bab pedig 14 forintba kerül. Kör­tét, szilvát és sárgabarackot 12- ért. őszibarackot 10—20 forintért vehetünk. A sárgadinnye 18, a görögdinnye 16, az alma 10 fo­rint. Gyöngyösön a fejes káposzta 13, a kelkáposzta 20, a paradi­csom 7 forint. Ugyanitt a tör.ö- tök 5, az uborka 16, a zöldborsó 22 forint. Bőven van gyümölcs is: a sárgabarack 13, a szilva 18, a málna 35, a görögdinnye 19 forintért kapható. A hevesi piacon 2,50 a főzőtök, 8 a paradicsom és 15 a fejes ká­poszta. A zöldborsó 20. a zöldbab és a vöröshagyma 10—10 forint. A sárgadinnyét 15-ért. az őszi­barackot 16-ért, a körtét és a meggyet 25—25 forintért adják. A hél vége asztalara csirke­combot ajánlunk, kertész módra. Hat dkg vajon szép pirosra sü­tünk 4 csirkecombot, hozzáadunk két szál. apróra vágott úilir.gy- mát, 4 megtisztított, kockára vá­gott sárgarépát, majd néhány percen át pirítjuk. Belerakunk 2—3 fej meghámozott ceruzavas- tagságüra vágott karalábét, meg­sózzuk és fedő alatt először saját levében, majd kevés vizzej. (fél­puhára) pároljuk. Ekkor tesz- szük bele rózsáira szedve az egy fej (kb. 30 dkg) karfiolt, egy fél kg borsót és néhány zsenge borsóhéjat. Az elfövő levet víz­zel pótolva, aztán teljesen pu­hára pároljuk. Tálalás előtt meghintjük egy csokor összevágott zöldpetrezse­lyemmel, rámorzsolunk 5 dkg vajat, a tűzről levéve, addig hagyjuk állni, míg a vaj el nem olvad. Ettől az olvadt vajtól kü­lönlegesen zamatos lesz a nyári csirkecomb. Jó étvágyat kívánunk l — ISMERKEDÉS AZ AN GÓLLAL. Az egri Ifjúság Ház angol nyelvű tanfolya mot indít az általános isko Iák harmadik, negyedik ősz tályos tanulói számára szép tember 9-től, jövő év má jus 31-ig. A foglalkozásoka minden hétfőn és csütörtö kön délután kettőtől háron óráig tartják. Részvételi dí havonta 250 forint, jelent kezni szeptember 6-ig lehe az intézmény 110-es szobá jában. NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1.3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, egy évre 516,— Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál ésa kézbesítőknél. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.

Next

/
Thumbnails
Contents