Népújság, 1985. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-03 / 181. szám

NÉPÚJSÁG, 1985. augusztus 3., szombat «3. Sportban is jó mérce a forint Az az érzésem, hogy az utóbbi időben túl sokat beszé­lünk a sporttal kapcsolatos pénzügyi dolgokról, fejpénzek­ről, túradíjakról, kereseti lehetőségekről, menedzselésről. Az már rég nem titok, hogy a sportolást sem lehet a ha­gyományos értelemben vett amatőrség elavult (?) szabályai alapján mérni és űzni. Ahhoz, hogy valakiből akárcsak or­szágos, vagy még inkább Európa-szintű versenyzőt farag­janak, mindig is sok pénz szükségeltetett, ma pedig szinte ki sem lehet számítani, mibe kerül a sportlétesítmények építésére, fenntartására, versenyeztetésre, az edzők, szak­értők díjazására fordított összeg. Nem vitás, hogy ezeket a pénzeket valahonnan elő kell teremteni, és ez sajnos nem mindig oldható meg a belépődíjakból. Németv sportág persze, a felsőbb szinteken önellátó tudna lenni, de például a labdarúgás alapjait képező megyei, városi bajnokságok, a kiscsapatok fenntartásá­nak. az utánpótlás nevelé­sének a költségei — éppen a tömegesség miatt — olv sokba kerülnek, amennyit csak egykét mammutklub. Üjpest. Ferencváros társa­dalmi bázisa bír el._ Szeren­csés esetben fel-fel tűnik egy prosperáló nagyüzem, vál­lalat. mint Győrben a Rába, Székesfehérvárott a Video­ton, amely a sportegyesüle­tet patronálja, pontosabban eltartja. Ismerünk vidéki, kiemelt sportklubokat, ame­lyek számára a helyi tár­sadalmi szervek adnak nél­külözhetetlen anyagi támo­gatást. álláshoz. mellékjö­vedelemhez. lakáshoz se­gítik a helyi élsportolókat. Ez önmagában rendjén is volna és meg is hozza a maga eredményeit. Csakhát elég egy hullámvölgy, és a kiesésre álló aranylábú. aranykezű fiúk támogatása egyszeriben problemati­kussá válik. Az sem ritka, hogy a pat­ronáló bázisüzem időközben lerobban, átmenetileg, vagy végérvényesen válságba ke­iül. és nem tudja többé fo­lyósítani a korábbi többlet­pénzt. kedvezményeket. Mit lehet ilyen esetben tenni? A legegyszerűbb, illetve legbe­csületesebb megoldás: ad­dig kell takarózni, ameddig a takaró ér. Mozgósítani kell és lehet a helyi, üzemi, egyesületi tartalékokat, visszavonulni, erőt gyűjte­ni ahhoz, hogy újra vissza­kerüljenek a felsőbb osz­tályba. visszaszerezzék a közönség támogatását, a csa­pat. az egyesület tekinté­lyét. Igen ám. de ilyénkor azon­nal felforrósodik a légkör a csapat körül. Megindul például a játékos csábítás. Nagy pénzeket ígérnek és adnak is a kiszemelt játéko­soknak. A pályákon jófor­mán még a kiesés ellen küz­denek. de máris mérkőzése­ket adnak, vesznek (vet­tek?) meg és az a fura helyzet ál] elő. hogv a meg­menthető jelent is eladják a vélt jövő építése érdeké­ben. Sajnos, ma már a sport­ban szinte mindent csak aszerint vizsgálnak, értékel­nek. mennyi pénzt hoz a konyhára. Így vándorolnak csapatról-csapatra sajátne- velésű ifik, az értük kapott pénzért pedig kiöregedett nagy neveket vásárolnak, abban bízva, hogy a régi dicsfény, a jó. de már rég megkopott hír önmagában pótolja a szorgalmas edzés­munkát. a lazuló izmokat, a kondíciót. Kialakulf'egv kaszt, tag­jai a nívóból és a kért összegből is engedve, lefö­lözik a helyi, megyei szin­tű csapatok rendelkezésére álló pénzeiket, abból élnek, hogy valamikor bizonyos szinten menői voltak a sport­ágnak. Külön, kiváltságos társa­ság a külföldi profiszerző­désre várók rétege. Ök bár­hová, bármily elfogadható. — sőt, elfogadhatatlan — feltételek mellett hajlandó­ak elmenni bármely ország­ba — mert: ha Puskásnak, Czibornak. Kocsisnak. Ló- rántnak sikerült . . . Hát kérem, nekik sem úgv sikerült, ahog/an elkép­zelték. másrészt a legendák csapatát és annak játéko­sait. az akkori adott körül­ményeket nem lehet össze­hasonlítani a maiakkal. A profivilágtól tanulnia kell. hangzott az első profiszer- ződések aláírásakor. Az­tán majd ha visszajönnek a fiúk és átadják tapasztala­taikat. akkor ugye majd so­kat tanulhat tőlük az egész magyar labdarúgás. Hát tanulságos esetekről — igaz. hogy negatív tanulsá­gokról — valóban sokat le­hetne mesélni. Még a sike­resebbje is főként bölcs hallgatásával jelzi. hogy valószínűleg sok pénzt ho­zott össze a profi évek alatt, de aztán már csak olyan jól ismert általánosságokat hallani, olvasni róluk, hogy bizony a profiéknál meg kell küzdeni a pénzért, ott semmit sem adnak ingyen, meg ugye azok a ravasz menedzserek, játékosok pén­zére utazó jogtanácsosok, biztosítóintézetek ... A labdarúgásnál kezdő­dött. aztán jött a vízilabda, az asztalitenisz, mind töb­ben kerülnek a rajtpénzek, költségmegtérítések. egy­szóval a dollár vonzásába, és mindinkább áttekinthe­tetlenné válik a helyzet. — Ha a művészek, tudós­csemeték megtehetik. a sportolók miért maradjanak ki ebből a dollár körüli csábtáncból? — Gyakran el­hangzik ez az érv. és tulaj­donképpen nehéz is vitat­kozni vele. Semmiképpen sem- szabad szemet hunyni viszont az így bekerülő ösz- szegek adóellenőrzése. a hazai sport vérkeringésébe való bevezetése felett. Jus­son belőle természetesen azoknak, akik megkeresik, de kapjon megfelelő részt a nevelő, a játékost kibocsátó sportág, egyesület is. és azt valóban az utánpótlás nevelésre használja fel. Utazok, hogy valutát sze­rezve még többet utazhas­sak — elv és gyakorlat még a sportpropaganda szempontjából sem elfogad­ható álláspont. Fontos persze, hogy a nemzeti színekben verseny­ző sportolóink eredménye­ket érjenek el. és ezekkel is öregbítsék jóhírünkét a világban, de ennek a hír­nek puszta szintentartása. megőrzése nem elég. A pro­fi bevételeknek is a magyar sport egészét kell szolgálni­uk. A külföldön eltöltött idő alatt szerzett tapasztala­tokat is valóban a sportág, a fiatalok rendelkezésére kell bocsátania minden pro­fiengedélyt kapott, külföldre utazó versenyzőnek, spor­tolónak. szakembernek. Az élsport természetesen nálunk is az amatőr tömeg­sportra épül. Jó lenne. ha inkább az alapokkal kapcso­latos problémák, és nem a profiszerződések körüli hu­zavonák. vélt vagy valós összegek taglalása kötnék le a sportközvélemény fi­gyelmét. Ha elfogadjuk a rádió, a tévé és az írott saj­tó hatékonyságára vonat­kozó adatokat, akkor egy­értelmű a feladat: a tömeg­kommunikáció fordítson több időt, energiát, figyel­met a tömegek sportolásá­ra. a versenysport alsóbb szintjeire az utánpótlás ne­velésére. Érdekel. vagy nem érdekel — kénytelen vagyok tudomásul venni, hogy mennyit ér Nyilasi lá­ba schillingben, Törőcsiké frankban, de azért a magyar labdarúgók, a sakkozók, te­niszezők. vízilabdázók, kézi- labdások zöme mégis csak itf él, itt versenyez, — mérjük csak forintban tu­dásukat és eredményeiket. Vasvári Ferenc PORÁN RALLYE Forlánezék is indulnak A hét végén immár ötö­dik alkalommal rendezi meg a Borsod Megyei Autó- és Motorsport Szövetség, valamint a Magyar Autó­klub megyei szervezete a Porán Rgllye autóversenyt. A hazai bajnokság soron kö­vetkező futamán az első és a másod osztályú versenyzők is rajthoz állnak. A rallye útvonala eltér az elmúlt évitől, ugyanis a különpró- báik elkerülik a Bükki Nem­zeti Park területét. Előzetesen 165 autó neve­zett. ebből 88 a rallye 1-es kategóriában. Köztük van az egri LAKISZ versenyző­párosa. a Skoda 130 RS gép­kocsival induló I vánszky— Bakó kettős is. A gépátvé­telre ma reggel 6 órától ke­rül sor Miskolc-tapolcán, in­nen rajtol a mezőny 14, il­letve este 19 órától. Ivánsz- kyék 28-as rajtszámmal es­te 7 óra 33 perckor vágnak neki a 21 gyorsasági sza­kasszal fűszerezett, 483 ki­lométer hosszú távnak. s várhatóan másnap hajnali 5 órákor érkeznek célba. A rendezők Miskolc környékén jelölték ki azt a kört. me­lyet négyszer kell leküzde­niük a versenyzőknek. Az idei rallye slágere, hogy a Ferjáncz—dr. Tanda­A Kenaultban Ferjáncz Attila navigátora ismét a betegsé­géből felgyógyult dr. Tandari János lesz rí duó is rajthoz áll Renault 5 Turbó gépkocsijával, és itt lesz a nemzetközi Buda­pest Rallye a Ranga—Kurcz páros is. Újdonságként lehet meg­említeni, hogy az adatfeldol­gozást, a pillanatnyi verseny- > (Fotó: Szántó György) értékelést számítógép végzi, s a részeredményekről, a mindenkori állásró] az ér­deklődők is tájékoztatást kapnak a DVTK klubházá­ban — a versenyközpont­ban — elhelyezett színes té­véken keresztül. ............................. ......... "" ~ ;• M aradona világbajnoki címről álmodik Orbán visszaütött Teke Dobó-kupa Szünet utáni erőpróba Jóllehet, a csapatok még az alapozás fáradalmait nem pihenték ki, a megyei szak- szövetség már versenyzési le­hetőséget biztosított a teká- zőknek. A Dobó-kupa — amelyet Egerben rendeztek — a felkészülési időszak és a kánikulai hőség ellenére, jó eredményeket hozott. A nyári szünet utáni, első erő­próba az Agria Bútorgyár NB Il-es csapatának sikerült a legjobban. Az emlékversenyt egyéni és csapatszámokban, két ka­tegóriában bonyolították le. A szervezők nagyobb me­zőnyre számítottak, de a meghívott, szomszédos me­gyékben együttesek, egyetlen kivétellel. távolmaradtak. Eredmények. Csapatverseny, A-kategória: 1. Agria Bú­torgyár 2400 2. Egri Sparta­cus 2346, 3. Egri ZÖLDÉRT 2338. 4. Egri VM 2290. 5. Egri Forgácsoló 2274, 6. PAKÜSE, 7. Mátranovák 2234 fa. B-kategória: 1. Fi- nomszerelvénygyár 2190, 2. Agria II. 2151, 3. Pétervásá- ra 2114, 4. Gyöngyös 2107, 5. PAKÜSE II. 1912. Egyéniben. A-kategória: 1. Lukács Zoltán (Agria) 426, 2. Pummer (E. Spart.) 418, 3. Simon (E. ZÖLDÉRT) 411, 4. Mohácsi (E. Forg.) 410, 5. Nagy T. (E. ZÖLDÉRT) 409, 6. Jezoviczki B. (E. Forg.) 407 fa. B-kategória: 1. Do­, Tíz hónap múlva kezdődik- Mexikóban a labdarúgó-vi­lágbajnokság döntője. A Reu­ter Buenos Aires-i híradá­sa szerint. Diego Maradoná- nak már most nincsenek nyugodt éjszakái. A világ je­lenlegi első számú játékosa ugyanis Argentína világbaj­noki diadaláról álmodik. Sokan megkérdőjelezik Ar­gentína aranyesélyeit. de több szakértő utal arra, hogy miként 1970-ben — ugyan­csak Mexikóban — Pelé a csúcsra tudta vezetni Brazí­liát, ugyanerre képes lehet kimagasló klasszisa révén az argentinok csillaga is. — Már van világbajnoki tapasztalatom 1982-ből. Me­xikóban sok minden másként lesz — mondotta a 24 éves Maradona. — Argentína ka­pitánya leszek, s szeretnék minél nagyobb siker része­se lenni. Álmom, hogy Ar­gentína világbajnokságot nyerjen. Szó esett az angol labda­rúgásról és az angol szur­kolókról is. Maradona véle­ménye : — Nagyon remélem hogy Anglia játszik az újabb Mun- dialon. Részvétele emeli a világbajnokság rangját. Ugyancsak remélem, hogy ott lesznek az angol szurkolók is. Szeretem az ő buzdításu­kat hallani; egész különleges hangulatot adnak a stadion­nak. Természetes: ki nem ál­lom a rendbontókat. Maradona érdekes összeha­sonlítást tett Spanyolország és Olaszország között. Mint ismeretes, 1982-ben, a VB után. a Barcelonához szerző­dött. majd Olaszországban folytatta pályafutását. — Amikor a Barcelona já­tékosa lettem, nagyon örül­tem. Később már korántsem voitam ilyen boldog — mon­dotta Maradona. — A spa­nyol szurkolók azt hitték, hogy érkezésemmel szinte minden csapat előre megad­ja magát, vagyis a Barcelona elsétál a legnagyobb csúcso­kig. Amikor azonban ezek az álmok nem valósultak meg, elsősorban ellenem fordultak. A Napolinál minden egészen más. A szurkolók már érke­zésem eleit a szívükbe zár­tak. és azóta is kitűnően ér­zem magamat az olaszok kö­rében. Maradona jövőjéről a kö­vetkezőket mondotta: — Nem akarok edző len­ni. A kispadon aligha bír­nám ki az idegi megterhe­lést. Vágyam, hogy egészen fiatal gyerekekkel foglalkoz­zak, tanítsam őket a labda­rúgásra, e gyönyörű sportág szeretetére. Amikor lejár a szerződésem a Napolinál, uissza akarok térni Argentí­nába és játszani'a Boca Ju- niorsban két fiatalabb test­véremmel: Hugóval és Lalá­val. Hugó óriási tehetség, ö az egyetlen labdarúgó a vi­lágon, akinek a legnagyobb örömmel átadnám a nagyon szeretett 10-es számú trikó­mat. * ★ Csak röviden... Vasárnap, 16 órai kezdés­sel, előkészületi labdarúgó- mérkőzésre kerül sor Do- moszlón. A megyei bajnok­ságban szereplő hazai együt­tes a Mátra-csopcrtban játszó Recski Ércbányászt fogadja. A mérkőzés három domosz- lói labdarúgó búcsúfellépése lesz, ezen a találkozón fejezi be aktív pályafutását Fehér Ferenc, Kernács László és Szarvas László. ★ Az országos ifjúsági vízi­labda MÉH-kupa keretében a hét végén három selejtező- mérkőzést játszanak le Eger­ben, a sportuszodában. Szom­baton, 11 órakor, az ESE— Kecskemét, délután 4 órakor, a Tungsram—Kecskemét ta­lálkozót bonyolítják le. Va­sárnap 9 órakor, az Eger és a Tungsram pólósai szállnak vízbe. A röplabda országos ifjú­sági kupa (ÓIK) 1985. évi megyei selejtezőire szeptem­ber 6-ig várják a csapatok nevezéseit. A megyei szak- szövetség sportegyesületi csa­patok mellett középiskolás gárdákra is számít. A mér­kőzéssorozatra szeptember 15.. október 6 között kerül sor. ★ Tegnap két csapattalálko­zóval már megkezdődtek Egerben a teke Agria-kupa küzdelmei. Ma, szombaton, a népkerti automata pálya mű­sora a következőképpen ala­kul: PAKÜSE—DM VSC 10. Agria ifi—Egri Forgácsoló 12. Agria E—Kanizsa B 14. Du- navidéki VSK I. DVSK II.. 18 órától. Vasárnap 9 órá­tól folytatódik a tekeverseny Néhány hete súlyos sport­szerűtlenséget követett el Orbán József, a szabadfogá­sú válogatott 62 kg-os spor­tolója. A diósgyőri Rákóczi- kupa küzdelmei soráh leütöt­te amerikai ellenfelét. A Ma­gyar Birkózó Szövetség fe­gyelmi bizottsága ugyan csak később tárgyalja a csepe­li válogatott ügyét, de Hege­dűs Csaba szövetségi kapi­tány előzetes újdonsággal szolgált: — Kivizsgáltuk Orbán Jó­zsef tettét, eszerint nem ő, hanem tengerentúli riválisa kezdeményezte a verekedést. Orbán visszaütött. ami szin­tén megengedhetetlen. Súlyos büntetés vár rá, a válogatott keretből azonban nem zárjuk ki. Eszerint a VB-bronzérmes ott lesz a Budapest Sport- csarnokban, az október 10— 13. közötti szabadfogású VB-n. moszlai József (Gyöngyös) 399, 2. Szalai (Pétervására) 388, 3. Tóth L. (Agria) 387. 4. Gál (Agria) 386, 5. Gácsi (Gyöngyös) 383, 6. Vass (Fi- nomszérelvénygyár) 379. A Dobó-kupa győzteseinek és helyezettjeinek a tisztelet­díjakat és az emlékplakette­ket a megyei szakszövetség elnöke, Juhász István és el­nökhelyettese,/ Juhász Pál ad­ta át. A verseny alkalmával értékelték az 1984—85-ös megyei csapatbajnokságot is. Az első három helyezett csa­pat (1. Egri Spartacus II.. 2. Agria SC II., 3. Gyöngyös) tagjainak az érmeket a szak- szövetség képviseletében Ko­vács András főtitkár és Tóth Barna elnökségi tag nyújtot­ta át. A Kavicsbánya Vállalat Hatvani Üzeme felvételre keres üzemmérnököt vagy technikust gépipari végzettséggel, hajózási felelőst műszaki végzettséggel és úszómunkagép­kezelői tanfolyammal, lakatosokat és hegesztőket, T—100-as tológépkezelőt, dízelmozdony-vezetőt, V—22-es dízel- mozdonyra, vasúti tolatásvezetőt, villanyszerelő csoportvezetőt középfokú villamosipari végzettséggel és telepkezelői tanfolyammal, 8 általános iskolai végzettséggel fizikai dolgozókat, akiket betanítunk szállítószalag-kezelőnek. Jelentkezés: a helyszínen az üzem­vezetőnél.

Next

/
Thumbnails
Contents