Népújság, 1985. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-28 / 201. szám

4. Ii Tra nrnT rÍ NÉPÚJSÁG, 1985, augusztus 28,, szerda (Fotó: Perl Márton) Ezt a furcsa, mégis álta­lános szemléletet cáfolja az. hogy a közelmúltban tar­tott Semmelweis-ünnepsé- gén dr. Molnár Miklós föor. vos, a Heves Megyei Vér­transzfúziós Állomás vezetője Kiváló Orvos címet kapott. Igazi orvosnak tartják te­hát, pedig ritkán találkozik beteggel. — A közvélemény a labo­ratóriumokban. a röntgenek mellett vagy a mi területün­kön tevékenykedőket való­ban nem értékeli annyira, mint a sebészeket vagy a szülészeket — igazolja dr. Molnár Miklós vélekedésün­ket. — Ennek oka: hogy nincs közvetlen kapcsola­tunk a beteggel, s az is. hogy a miénk új szakma. Szerencsére ez a szemlélet nap mint nap nagy változá­son megy át. Ahogy a tudo­mány bővül, a gyógyítás is egyre inkább csapatmunkává válik. Ebben már jócskán részt veszünk mi is . . . Egyébként ahhoz, hogy vala­ki a szakmának ezen a te­rületén jól érezze magát, ahhoz tisztában kell lennie azzal : ez kiszolgáló tevé­kenység, mely alá van ren­delve a gyógyításnak. Szol­gálni azonban nem szégyen, hanem méltóság, ha valaki megfelelő felkészültséggel rendelkezik, s magas színvo­nalon űzi mesterségét. Dr. Molnár Miklós 1960- ban fejezte be az egyetemet, s ötévig szakvizsgázott gyermekgyógyászként dol­gozott. majd kinevezték a vértranszfúziós állomás ve­zetőjének. — Vonzott az új feladat, s az is, hogy 29 évesen én Egy orvos a hivatásról Hogy nyugodtan operálhasson a sebész A kovácsról bennünk élő kép: az üllő fölé ha­jol hatalmas kalapácsával. Az esztergályos elkép­zelhetetlen esztergapad, a pilóta repülőgép nélkül. Orvosnak azt tartják, aki a betegek között mozog, aki vizitel, akinek nyakában van az elmaradha­tatlan sztetoszkóp, amellyel vizsgál. Tehát a köz­napi ember szerint az igazi orvos a klinikákon és a körzeti rendelőintézetekben dolgozik. r így festette Munkácsy a Honfoglalás-t lehettem az ország egyik legfiatalabb főorvosa. A gyermekgyógyászattal sem szakítottam véglegesen, hi­szen szabadidőmben prakti­zálok. Sőt valamelyest az alapszakmámnak köszön­hetem azt is, hogy 1967-ben, amikor elterjedt a „nem szoptatás" divatja, itt szer­veztük meg az anyatej be­gyűjtőt, amely a mai napig betölti funkcióját Abban pedig országosan is egye­dülálló, hogy a vértranszfú­ziós állomáshoz tartozik. Az eltelt húsz évben na­gyot lépett előre az általa ,vezetett állomás. Ugyanis, amíg 1952-ben a létesítés évében csupán 15 liter kon­zerv vért állítottak itt elő. s amíg a hatvanas évek kö­zepén is viszonylag kezdet­leges módszerekkel dolgoz, tak, ma már több mint 4500 liter vért „készítenek". Nemcsak a számok növeked­tek. Ma már a vérnek kü­lönböző biológiailag aktiv alkotó részeit is koncentrál­tan képesek kinyerni. Így például égési sérülésre csak plazma kell. Tehát gazdasá­gosabban tudnak minden cseppet hasznosítani. — Nekem 13 ezer barátom van — mosolyintja el ma­gát. — Ugyanis évről évre ennyien tartják karjukat a tű alá. A sok jó szándékú embernek köszönhető, hogy nyugodtan operálhat a se­bész és szülés után a kis­mamáknak is tudunk elegen, dő vért adni, ha kell. Meg­indító, amikor egy ritka vércsoporthoz tartozó sú­lyosan sérült szorul hirtelen segítségre. Telefonon, vagy táviratban értesítjük a do­norokat, s lehet karácsony, húsvét, vagy bármilyen ün­nep jönnek. Sokan érdeklőd­tek már, hogy mi lehet az oka annak, hogy ennyi.ön­kéntes akad. A válasz egy­szerű. Ennek a mozgalom­nak nincsenek ellenségei. Épeszű ember ezt nem el­lenzi. Igaz, hogy hajdanán, amikor elkezdődött a térí­tésmentes akció és véradó­kat szerveztünk, előfordult, hogy a vállalatok . igazgatói nem álltak velünk szóba. Jelenleg viszont már min­denütt megtalálható a vö­röskeresztes alapszervezet. Sőt, mindig akad újabb és újabb jelentkező. A minap megkerestek az egri City taxi képviselői, s bejelentet­ték, hogy 25 tagú csoport­juk bármikor kész bejönni hozzánk, ha igényt tartunk rá. Már kapott Kiváló Mun­káért miniszteri kitüntetést, a megye egészségügyéért el. ismerő plakettet is. Egyszó­val elismerik a munkáját. Sőt megkapta a Kiváló Újí­tó jelvény bronz -fokozatát. Ugyanis eddig tíz ésszerűsítő javaslatát fogadták el és hasznosítják munkahelyén. — Nem számítottam ki­tüntetésre a mostani Sem- melweis-ünnepségen — mondja szerényen. — Kü­lönösen arra nem, hogy ilyen magas elismerésben lesz ré­szem, mert a szakmában nagyra értékelik a Kiváló Orvos címet. Ezután nehéz lesz a dolgom. Kiválóan kell dolgoznom ... Homa János Most, hogy a magyar nép négy évtizeddel ezelőtti, új honfoglalására emlékezünk, nyilván gyakran szóba ke­rül az a másik, bő egy év­ezreddel ezelőtti birtokba vétel is, amelynek során Ár­pád apánk vezérletével te­lepedtek meg a Kárpát-me­dencében őseink. Emezt a negyven éve történt korszak- váltást is sok-sok képzőmű­vészeti alkotás — emlékmű, freskó, táblakép stb. — idé­zi, de egy olyan kompozíció megszületése még mindig vá­rat magára, mint amilyen Munkácsy Mihálynak a Par­lamentben függő, óriási vász­na, a Honfoglalás. Ki ne ismerné ezt a több mint két méter magas és hat méternél is szélesebb jele­netet, amelyen Árpád fehér lován ülve, széttekint népé­nek tisztelgő seregén! Azt azonban feltehetőleg jóval kevesebben tudják, hogy e mű megszületésében milyen fontos szerepet játszott a ko. rabeli Szeged, meg még né­hány , más, Csongrád megyei helység. Az 1879-es nagy árvíz után példás gyorsasággal és a településrendezés európai színvonalán újjáépülő város elöljárósága egyrészt arról döntött, hogy az akkor már messze földön híres piktort e nagy munkájában minden módon segíteni fogják, más­részt arról, hogy a gondo­san ápolt, barátság gyümöl­cseként, a kép nagy színváz­latát megszerzik tőle. Munkácsyt Szegedhez édesgetni nem volt nehéz. Egy jó üzleti érzékű műke­reskedő, 1882 márciusában már bemutatta itt Búsuló juhász című képét, illetőleg a Krisztus Pilátus előtt cí­mű tablójának fényképválto­zatát. Nem kevesebb, mint 1600 néző váltott jegyet a két látványossághoz a Hun­gária Szállóba. Amikor pedig a Honfog­lalás megfestése ötletből va­lósággá kezdett lenni, Mun­kácsy személyesen is meg­jelent Szegeden. Erre az el­ső látogatásra 1891 októbe­rében került sor, egészen pontosan azért, hogy — a Szegedi Napló szerint — „ .. . a Tisza mellékéről tisz­ta magyar típusú modelle­ket ...” akart Párizsba vin­ni a mester. (Neullyben ek­kor már állt az a hatalmas műterem, amelyet külön a szóban forgó kép elkészíté­séhez építettek.) Munkácsy rövid pesti tar­tózkodás után, előbb Szen­tesre vonatozott, ahol az ak­kori főispán, Zsilinszky Mi­hály — lévén rokonok — nagy szeretettel fogadta. Az ő társaságában rándul át az­tán Csongrádra, majd Szeg­várra is. Ez utóbbi helyen bukkant rá arra a paraszt­férfira, akiről Árpád arcát mintázta. Szegedre 1891. október 25- én érkezett meg a művész' Itt Tisza Lajos, az árvíz utáni helyreállítás kormány- biztosa kísérte, a helybéli lap tudósító riportere pedig Mikszáth Kálmán volt. Munkácsyt érthető kedves­séggel és nagy-nagy tiszte­lettel fogadták a város elöl­járói. Mivel éppen akkor — október 26-án — avatták fel a mai Balástyán a felsőta­nyai központot, különvonatot indítottak oda, hogy Mun- kácsynak ne kelljen kocsin fáradnia. A mester, termé­szetesen ezt az avatási ün­nepséget is arra használta fel, hogy vázlatokat készít­sen. Tehette, mert — Mik­száth szavaival — „... ki volt adva a rendelet a pusz­tai kapitányoknak. hogy ami jóképű férfinép vagyon köröskörül, két mérföldnyi- re a bárány-címerű város tanyájától, az mind ott le­gyék. de az öregje is... A felsötanyai látogatás után a szegedi kaszinó ava­tása volt soron. Ott Munká­csy figyelmét hosszan lekö­tötte egy mongolos arcú lány, bizonyos Szeles Olga. Nos, ő lett annak az asz- szonynak a modellje, aki a vezéri sátor előtt magasba tartja gyermekét. A mester sok-sok teleraj­zolt lappal és rengeteg él­mény birtokában, október 27-én utazott el Szegedről. Amint visszatért Párizsba, csak a Honfoglalással fog­lalkozott. Előbb a kép szén- rajzát készítette el. majd megfestette azt a nagy szín­vázlatot is. amely — amint azt a Tisza partján remél­ték — a városi múzeum fa­lára került. Végezetül pedig a Parlament számára meg­rendelt változatot is befejez­te; 1883 decemberében lát­ta el hitelesítő kézjegyével. A. L. BORISZ GUREJEV: Biztos tipp Neked egy aláírás kell? Rendben. Jegyezd: ötödik emelet, jobbra, az első szo­ba. Az ajtó rendszerint nyit­va, de te ne ess be rögtön rajta, ö ezt nem szereti. Ko­pogtatsz. De legjobb, ha éppen, hogy benyitsz. Csönd­ben, észrevétlenül, érted? Nos, amikor már harmadjá­ra hallod, hogy: „Jöjjön be!” — az ajtórésen óvatosan be­dugod a fejed. Csak a fejed! A többi tartozék ilyenkor másodlagos! Az arckifejezé­sed — nos, az módfelett fon­tos ... Például: érdeklődő, tágra nyílt szem, állkapocs mellre szegve . .. Igen, hát a bajszodat vágasd le, a sza­kálladat hagyd meg, de csak módjával, kérlek, csak mód­jával ... És a hajadat is szedd rendbe — nyírasd kur­tábbra, mondjuk majdnem kurtára . . . Tudod, szereti a nevetséges dolgokat. Azon­kívül: az öltözéked, a láb­belid a legszolidabb legyen, de azért szemet gyönyörköd­tető ... A szobában hárman vannak: a hölgy, a kopasz és a szemüveges. A te em­bered — a szemüveges. Nézz rá csodálkozón, kényszere­detten ... Ha rögtön megkérdezi, hogy: „Hozzám jött?” — kérdezd vissza: „Önhöz?” No, hát azért még gyako­rold. Ha viszont nem kér­dez rögtön, várj, amíg szól. Az ajtót óvatosan tedd be magad után. Sőt, kis ideig az ajtóban is maradhatsz, de úgy. hogy. a fejed azért látszódjék. A nyakad húzd be, mintha becsípte volna az ajtó, azaz vegyék észre, mennyire alázatos vagy. Igen, igen — alázatos! Hát hogy képzelted? Aláírásra van szükséged, vagy nem? Na, látod! Akkor tedd azt, amit mondok. Csak alázato­san, minél alázatosabban . . . S ekkor ő azt mondja: „Jöj­jön be, ne féljen, nem eszem meg" — így hát, semmi vész, lépj be. Oldalvást persze, csak oldalvást; a kilincset szinte a zakód zsebével pöccintsd a helyére, majd belebotlasz a szekrénybe, el- lavírozol a hölgy székéig, újra megbotlasz, és egyene­sen a kopasz asztalára zu­hansz, de úgy, hogy az előt­te tornyosuló dosszié- és pa­pírhalmaz a földre hulljon. Nem, nem a kopasz a te embered, hanem a szemüve­ges! Képzeld, előttem egy öregasszony ugyanezt tette. A kosarában levő kakas, a demizsonnal, a diétás vajjal együtt kiborult. A demizson dugója kilazult, a vaj szét- kenődött az asztalon, a ka­kas repdesni kezdett, rászállt a kopaszra és mennykő nagy hangon elkukorékolta ma­gát ... S képzeld, a kopasz felsegítette a mamit, és egy szempillantás alatt aláírta az egész cugehőrt., Na, mit szólsz ? De menjünk tovább. Ö majd azt ajánlja, ülj le — de isten ments! Persze, ne állj, mint egy facövek. Ezt nem szereti. Inkább húzódj kissé távolabb tőle, érted? Ha fél óráig így kibírod, s ő újra hellyel kínál — ülj le, de csak fél fenékkel! S amikor előhozakodói a prob­lémáddal, dadogj, kérlek — persze, módjával! Az érthe­tetlen hebegést utálja. Kö­rülírtam de csak szőrmen­tén — annyira, hogy meg­értse — add elő, hogy ebben az ügyben te kismiska vagy, ezért hát minden bi­zodalmád benne, s reméled, számíthatsz a segítségére. Mindezek mellett add érté­sére: jó összeköttetéseid van­nak. Keresd elő a személyazonos- ságidat, s ezzel együtt szedj elő mindent: érvényes utal­ványt, színházjegyet.. . ap­ropó! a Szovramennyik a kedvence, néhány takarék- betétkönyvet ... Hogy nincs betétkönyved? Nyiss kér­lek, egy rubel az alap, nem mégy tönkre tőle! A lényeg, hogy csak futólag lássa! Jo­gosítványt kérj kölcsön, mű­szaki papírokat, legjobb, ha Volgára persze ... Minél több igazolványt! Azonkívül a filmbemutatóra szóló meg­hívókat — de azt feltétlenül! Mindezeket tartsd a kezed­ben, az asztalra ne rakd ki. Oda csak a meghívóra szó­ló jegyeket, s a Marlborót, de isten ments, hogy finn legyen, érted? Várj, az iro­dában lehet ugyan dohá­nyozni, ő maga is örökké füstöl, sőt téged is biztatni fog, hogy gyújts rá, de meg ne próbáld! Ezt nem szere­ti. A jegyeket és a cigaret­tát hagyd az asztalon. A megvesztegetéstől hideglelést kap, ellenben, ha az aszta­lán felejted azt, amit neki szántál — nem vágja utá­nad. A többi megy. mint a ka­rikacsapás! Mert, ne felejtsd el, még egyszer fel kell ke­resned, s aztán . .. Igen, igen, nyugodj meg, célhoz érsz, ez bejön . . . Szükséged van az aláírásra vagy nem? Nahát akkor! Ne ess kétségbe... Egyszerű kérelemről van szó, egyszerű aláírás az egész, egyetlen tollvonás — nem tehetsz mást, ez a mi- nimúm. És mindent úgy csi­nálj, ahogyan tanácsoltam. Várj csak, a többi papírjaid rendben vannak? Igen, igen. nagyszerű! Remek. Hé, várj csak . . . Milyen betűvel kez­dődik a neved? ... V-vel? . . . Jé! én meg azt hittem, F- fel ... Hát akkor, mit be­széled tele a fejemet?! Ne­ked nem a szemüvegeshez, hanem a kopaszhoz kell menned. Nos, akkor jegyezd meg! Puccba vágod magad, a kezedben diplomatatáska, fogad közt szivar, az ajtót lábbal berúgod, és azt mon­dod: „Szép jó napot min­denkinek, akit még nem lát­tam!” Beleütközöl a hölgy asztalába és rázuhansz a szemüvegesre úgy, hogy az előtte tornyosuló dosszié- és iratcsomó szanaszét repül­jön a földön ... Nem, kedvesem, ne ijedj meg — célhoz érsz, ez be­jön ... Sikerül... Meg kel! tenned... A hasraesést mindenképpen. Ezt mindannyian szeretik! (Fordította: Baraté Rozália) A népművészet ifjú mesterei Immár hagyományosán, minden évben az alkotmány ünne­pére adták át az arra érdemeseknek a Népművészet Ifjú Mestere kitüntető címet. Cseh Magdi Mezőtúron tanult. 5 éve dolgozik, több kiállításon szerepelt már sikerrel. Min­tái. motívumai szorgos gyűjtés eredménye, elsősorban Mező­túrról és Vásárhelyről, valamint Erdélyből valók. (MTI fotó: Kiss G Péter — KS)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents