Népújság, 1985. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-18 / 194. szám
IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG, 1985. augusztus 18., vasárnap Egri gyökerek Hála (II. 22.) Hogy még élek. neked köszönhetem. aki társam lettél tizenhat éve. bár nem valami nagy öröm a rozzant testben duzzadó szellemi erővel sínylődni, elviselni cselből avagy félreértésből származó bókot, képmutatók szemforgatását. némán hallgatni végig a szofizmák és mellébeszélések kórusát, jóhiszemű eszközzé válni néha, méltatlanok javára váló. lisztátlan célok érdekében Az a kis ember ott belül Az a kis ember ott belüt ugrál, torz fintort vág. nevet : fejedben lakik, agyvelőd az ágya. ablaka szemed. Ha torkod sírás fojtogatja, s keserűséged könnybe gyűl. szemtelen hangján felkacag az a kis ember ott belül. Az a kis ember ott belül tarka zászlókkal integet. Nem látja más, csak te tudod. mi van a homlokod megett: cirkuszporond és arzenál, hol minden együvé vegyül, mert rendet sohasem csinál az a kis ember ott belül. Kólnoky László emlékezete Pályám emlékezete Nem sejtettem, .hogy minden utamat előre megrajzolták és kimérték, s megszabta egy idegen akarat arcvonásaim minden rezzenését, hogy ostorpattintásra kell ugranom. ha látom a lángoló karikákat, s hogy körbenforgok egyre a . , , ' * porondon, én, idomíthatatlan állat. Együgyű könyörgés Csak egy hajszálat adjatok, abban is megkapaszkodom, s le nem zuhanhatok! Tanítsatok egy percen át, s megfejtem én a nap arany tallérjának köriratát! Ô, adjatok ez egyszeri arc helyett kígyóbőrt nekem, amit le tudok vedleni! Adjatok olyan szavakat, mik fületeknek kedvesek, hogy megmenthessem magamat. ti, üres egek szökevény hatalmai, s tűrjétek el, hogy megtartsam, mi nem enyém! A vár Híján a védők kénnek, puskapornak, a víz se futja pár napnál tovább. Tán levegő se hatol be maholnap az egyre fojtóbb ostromzáron át. . Csoda, hogy eddig tartották a várat. mely egy haldokló tartomány szíve; kúszó hullámlökésekben beárad a poshadt árokié pincéibe. A védőszent a zászlón, fiatal s agg vitéze a szitává lőtt falaknak az éjszakai nagy rohamra vár. s küzd, míg a végső bástya is le nem dől. és vér szárnyal fel az ütőerekből, lángvilágú éjben sötét madár. Szűkmarkú kegyelem Az a kis ember ott belül szájas demagóg, lázadó. Te vagy a buta nép neki, téged uszít és téged óv. Kigúnyol hagyományt. tekintélyt. és ha a hallgató bedűl, kaján szamárfület mutat az -, kis ember ott belül. Az a kis ember ott belül élősdid, kis belső tetű, húsodtól s véred italától torkiglakott tekintetű. Megvárja, míg a szív megáll, a szemgolyón át elrepül, és egy új testbe költözik az a kis ember ott belül. Nem dalolhattam mint a csalogány, és nem röpülhettem versenyt a Sassal. Sáfárkodhatnék jobban is talán a talentum helyett kapott garassal! Nem, mert a szent lázat nem ismerem, higgadt fővel hozom létre a rendet, s ez a korlátolt, langyvizű elem szomjat nem olt, nem hűsít, nem melenget Nem lubickolok benne boldogan. Nem kárpótol ezer hiányomért, és nem elégít ki a magtalan. suta gyönyör, a nem kedvem-szerinti szellemi önfertőzés, mely a kéjt mindig saját ágyékából meríti. Főrvetések Egv látszólag jelentéktelen fiatal férfi vagy nő követ utaimon. Megáll, följegyez valamit, nem is titokban. Ugyan miért '! Hiszen szemében ül, hogy mindent tud felőlem. 0 a patak vize, de eltűnik, ha szomjasan fölébe hajlok, ö a szőnyeg, s ha rálépek, láthatatlan kezek rántják ki lábam alól. hogy hanyatt esve nyakamat szegjem a márványpadlón. 0 a szilárdnak mutatkozó lépcsőfok, de a lépésre emelt láb soha meg nem találja. O a héjában tálalt lágy tojás, ahonnan károgó madár repül ki, ha feltöröm. Ô az. aki ezernyi alakot ölthet, lehet feketepárduc titkos ketrecajtó mögött, bársonyfüggöny, de föllebbenteni kezem sohase merte még. Színleg ő a megtestesült jelentéktelenség, az ártalmatlan üdítő italnak álcázott méregpohár. A szomjazónak túl kívánatos. Nagy hőség idején, előbb-utóbb ajkamhoz emelem. Akinek nem inge... Ha kifelednek (kit innen, kit onnan) irodalomtudúsalnk, keményen ne ítélkezzünk fölöttük. Remélem, mások se fognak pálcát törni nyomban. Esendő lény az ember. Vénkoromban vontam le e tanulságot szerényen. Pályatársaimat esengve kérem, járjanak megértőén a nyomomban. Ne rázzák, bárhogy is mellőzik őket, haraggal öklüket. dühtől pirosión, avagy halottfehéren, mint a vászon. De tanácsolják kis- és nagymenőknek: „Éljen bár Pesten vagy Csákány doroszlón. irodalomtörténész cédulázzon!" mmmmm mammmmÊÊm „...mindig Soha te nem irta ezt igy. de bizonyos, hogy Kálnoky László, költő életre szóló élménye ,az a család, amibe beleszületett. A század eleji kisváros utcái, terei, parkjai, lakászugai. félhomályai. suttogatásai, netán apró sikolyai — amik az időből néha csodamódra és érthetetlenül kihangza- nak — nála mind a rokonokat idézik. Azokat az órákat, perceket, olykor csak villanatokat, amik a gyermek emlékezetébe vésődnek, már abban az időszakában életének, tudatának, amikor a betűk még nem, de a hangok mindent formába tudnak rögzíteni. Ezt az élményanyagot kell legelsősorban említenünk, ha közel akarunk férkőzni ahhoz a zárt, konokul fegyelmezett világhoz, amelyben a személyek és a tárgyak önálló életet élnek, s valahogy mégis, sorsszerűén összetartoznak. A Kálnokyak családja a századfordulói középosztály, Heves megyéből, Egerből. Gazdatisztek, ügyvédek, közigazgatási emberek, akikben hol derűsebben, hol ; csendesebben fészke- lődik a becsvágy, karriert csinálni, vagyont szerezni, híressé válni. A költő szülei a század első évtizedében fiatalok, amikor az ország, a monarchia, az ezeréves múlt és a felszínezett jelen, a szecessziós díszletek között hullámzó élet, a Bécset, Párizst utánozni kívánó hölgyek, urak kedélyes, néha pénzszaga társasága. A hangos dzsentri-stílus szabja meg az élet ritmusát, fogalmazza meg a temii- valókat. Ebben a családban is. mint mindenütt szerte az országban akkor uralkodott az uram-bátyám- összetartás, a pipa. a kártyaszenvedély. a túl-gyor- san kipörgetett becsületszó, nyomában a tiltott, de vé- gigborzongott, ■ végigpletykált párbajjal. Ebben a világban néha nem lehetett másképp megoldani a konfliktusokat. az adott „helyzeteket”, mint egy meglepetésszerü. de gorombán elhatározott öngyilkossággal: talán azért is. hogy az emberek majd beszéljenek róla, vagy legalább fájjon a becsületet mentő védő tett annak, aki miatt azt elkövették. Lehetett itt szabadkőműves páholyokba is belépni, hiszen az olyan izgalmas, hogy a hatalom valamit tilt és a kaszinóban, kártyakörben lázadók, pusmogok összefognak, „egy magasabb eszme érdekében." Ebben a légkörben a lányok tudták, hogy kikhez és főleg miért is mennek férjhez: a rend kiszámítható volt. Ha csak a felgyülemlett félszegség, a bolondos nevelés, vagy a csúnyaság nem kárhoztatott egyeseket a félve-tisztelt és remegve elkerült nagynénik sorsára, akik mindaddig eréllyel és gőgös fenséggel őrizték lány ságukat. amíg ki nem vitték őket a Hatvani vagy a Gröber temetőbe, vagy a székes- egyház kriptájába be nem sorolták. Mert azért ebben a családban is tisztelték a nagybirtokot, a káptalant, azt a feudális rendet, amelyet akkor még jó sokáig nem lehetett kikerülni, mert állni és megállni látszott a világ!
