Népújság, 1985. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-18 / 194. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1985. augusztus 18., vasárnap Nagy László: az Országház kapujában, 1946 Péter és Julcsa a lépcsők legtetején, háttal a kapunak harangszavú délben, seregek a lényben, i/ázezer fő meg szekér, aknaszilánkos gebékkel fohászkodva állunk: mi vagyunk a Himnusz, s Péter ama tiszta ingben megborzong a kőig. látva az ünnepi bárányt, látva a kenyeret, bort s az áldozat sugallatától megütve kifakad a lebitangolt Haza nevében s mutat ujjal a kőtornyok tumultusára: AMÍG E7, a HÁZ nem A MIÉNK — nem a miénk, visszhangzik bennem, aki könyökölök ott egy lovacskán s tudom: az idő a miénk. tudom: a köveknek ist távlata por, mert áthullhat minden a rostán. Oe soha az ő képük, soha a mi fiatal arcunk. A zt hiszem, a harmincas évek közepén egyedül én olvasztottam magamba halálos elszánt komolysággal a népi írók és hajdani Jean-Jacques Rousseau tanítását; vissza a földhöz, vissza a természethez. Pedig annyi föld sem volt, ahová a könnyem lecseppenthettem volna. Aratás! Mikor ezt a szót hallom, nekem egy egész esztendő képzik meg, s benne Kurucsai Veconka olajosbarna szeme. Egy szántóvető, aggódó esztendőnek minden reménye és öröme, ahogy a szántó-vetőnek a gabona betakarítása jelentette mindig az év fordulóját. Nekem, mivel egy évben arattam bérletben a magamén, sem azelőtt, sem azóta, bizony emlékezetemben maradt minden napja és hónapja, de különösen az aratásnak minden órája és perce is. Először azért, mert húszéves voltam, s minden szomorú és vidám élményre fogékony, másodszor, mivel más szegény és sóvár emberek előtt jutottam ahhoz az öt hold bérlethez, melyért alku és egészség szerint két és fél mázsa búzát kellett fizetnem holdanként, éppen úgy, mint az elődömnek, aki Kisasszony napján, tehát szeptember elején hunyt el váratlanul, s még a tarlóhántást sem végezte el, még azt is rám hagyta. Tizenkét és fél mázsa búzát kellett fizetnem a bérletért, két hold őszi búzát vetettem hát. a termésből' Premierre készül az egri bábszínház A mára hangszerelt Csipkerózsika Az egri Hámán Kató Megyei Ottörőház színháztermében sötétség honol. A színpadon lassan gyulladnak ki a lámpák. Szinetizátorzene szól. XX. századi muzsika Mégis döbbenetesen roman, tikus. Tolcsvay László komponálta a Gárdonyi Géza Színház bábtagozata számára a Csipkerózsika című da. rabhoz. Kezdődik az előadás. A paravánok mögött: királyi palotát jelző díszlet. A paraván előtt: két „élő színész" A jó és a rossz tündér megtestesítői. A háttérben hatalmas időkerék pörög-forog. Kemény férfihang mondja: Jár az idő kereke, meg nem tündért ruházta fel. Így pergőbbé vált a mű. Szükség volt erre. hiszen manapság már nem lehet lassan hömpölygő munkákkal közönség elé állni. Mindezt a televízióban vetített Kengyelfutó gyalogkakukk című rajzfilm kényszerítette ránk. ahol megszokta a néző. hogy minden másodpercben történik valami, s ebből a bábszínház sem engedhet. Bírni kell a tempót és az ötletgazdagságot. De mindezt csak látványosan és trükkökkel telítve lehet megvalósítani. Erre már a Csillagok háborúja című film készteti az alkotókat. áll egy percre sem. .. Próbára jöttünk, s egy kész előadást láthattunk. Egy hónappal a premier előtt állíthatjuk: nem akármilyen produkció lesz ez. Pedighát a Csipkerózsikát ki ne ismerné? Sokaknak bizonyára már a könyökén jön ki a sztori. Ez a mostani azonban többletet tartogat magában. Nagyszerűek a rendezői és a dramaturgi elképzelések. A két tündér között harc folyik. Időnként bábalakot öltenek, s ők is beleavatkoznak. belefolynak a cselekménybe. A bábok „csak” a sztorit mutatják be. Elmesélik. Az igazi küzdelem azonban a paravánok előtt zajlik. — Az a célom, hogy klasz- szikus meséket mutassanak be bábszínházaink, modern módszerekkel — mondja Hollós R. László, a Magyar Televízió rendezője, aki vendégként viszi színre a Csip- herózsikát. — Csak a felnőttek hiszik azt. hogy a porszívóról. vagy a sétáló hűtőszekrényről írott dolgokat kedvelik a gyerekek. Egyébként a most készülő produk. ciót Ignácz Rózsa 25 évvel ezelőtt írta. s Tömöry Márta dolgozta át. Összevonta a szereplők jó és rossz tulajdonságait. s ezekkel a két Hogy a Csipkerózsika szín- revitele nagyszerű választás volt, ezt Vekerdy Tamás, ismert pszichológus egyik tanulmánya is bizonyítja: .......Miből ered az ellentmondás. hogy míg egyes szakemberek mesedömping- ről beszélnek — én azt állítom. hogy se a gyerekszínházakban. sem a gyerekszínjátszásban nem. vagy alig kapnak mesét a gyerekek? És ugyanis mesén a hamisítatlan. igazi, nagy meséket értem, a tündérmeséket. A csodás elemekkel zsúfolt népmesét, amelyikben a legkisebb királyfi legyőzi a sárkányt, és megszabadítja a tündérkirály-kisasszonyt.. . Vagy a Hófehérkét vagy a Csipkerózsikát, vagy a Hamupipőkét. .. vagy az égig érő nagy fáról szóló magyar népmeséket — és még sorolhatnám. És persze még idetartozik Andersen is. ő is még igazi mese — vagyis minden, amit mond. és mindaz. ahogy mondja, pszichikus realitást hordoz és fejez ki. Nagyon örülnék, ha mese- dömping volna a gyerekszínházi előadásokban..." t /ovasy László a Csipkerózsika előadás ter- Lovasy Lászlónc bábkészílo művész az Idő vezö.jr apó ruháját készíti A műhelyben. ,. (Fotó: Szabó Sándor) Mindenképpen jó szórakozást ígér a nézőknek a bábtagozat előadása. A premiert szeptember 22-én tartják a megyei úttörőházban. — Augusztusban rövid szabadságra mennek színészeink. s szeptember elején kezdődik a főpróba időszaka — mondja Demeter Zsuzsa a báb tagozat vezetője. — Addig elkészül a díszlet valamennyi darabja. amelyet Lovasy László tervezett. s mindamellett, hogy látványos. elősegíti, hogy gyorsan peregjen a cselekmény. Hollós R. László elképzeléseit valamennyien magunkénak erezzük, s bízunk abban, hogy tetszik majd a közönségnek ez a darab, s reméljük azt is. hogy ezt követően is hasonló jellegű meséket mutathatunk be. Homa János magra és táplálásunkra is. Mert nősülést forgattam a fejemben. Huszadik évemet tapostam, s a házasodás illett is a jó gazdához. S alkalmat adott az ilyenféle gondolatokra Kurucsai Veconka is, ősszel, hogy önkéntesen segített a tengericsutka betakarításában. Tavasszal pedig, amikor kijelentette, hogy ő a markot szedi utánam, ha én is úgy akarom. De még ott nem tartottunk! A tarlóhántásra igát kellett fogadnom. És még akkor a magágy sehol, mert az elődöm tengerije talpon! Végre november elején nekieshettem lelkesen és soványan, hogy megtisztítsam a kukoricaföldet. Ebben segített Veconka, A vetőszántást és a vetést is hitelben végezhettem el. Jött a tél, és megállított igyekezetemben. De nem torpanhattam meg. nem ülhettem a kemence mellé, mint a többi földmívelő, választanom kellett; vagy béresnek állok vagy a malomba munkásnak. Adósságomat készpénzben kellett megfizetnem. Én a malmot választottam. Zsákos lettem: cédulára mértem vissza a lisztet az őrletőnek. Heti tizenkét pengőt kaptam, s hogy jól meghúztam a nadrágszijat, szépen tör- leszthettem. Hétköznap hát a malom, s vasárnap Veconka. Ez a Veconka tizenhét esztendős voie a vállamig ért, és mostani értelmemnek úgy tetszik, amint megismerkedtünk, nyomban feleségül akart jönni hozzám. És ezt a szándékát azon nyomban közölte is velem, s rejtélyes módon abban semmi nevetséges és semmi megalázkodó nem volt. Elhitette velem, hogy pírba játszó barna arcára és tömör formás lábaira múlhatatlanul szükségem lesz felvirágzó gazdaságomban, sőt gazdaságom felvirágoztatásában. S én bele is egyeztem, vagy törődtem valahogy. Nem tiltakoztam, s jól is esett ez a bizonyosság. Veconka hajlamos volt hirtelen kacagásokra, sőt mindenféle huncutkodásra is. S amikor a nyarat emlegettük, amikor ő majd az én marokszedőm lesz. és a défi pihenőben együtt hűsölünk majd — minden szava megszárnya- sodott. Az én későn vetett búzám még csak zsendült, amikor már másutt kaszára érett a kalász. Elszegődtem, s Veconka járta ki nekem, hogy amelyik gazdánál az ő apja meg a bátyja arat, ott jusson nekem is három hold búza. Azaz nekünk, mert Veconka lett persze a marokszedőm. Nem emlékszem én arra. milyen rendet vágtam, s arra sem, mennyi időbe tellett, míg a három holddal végeztem. Egy hétből kitelt az ideje. De Veconka mindig a nyomomban járt, arra emlékszem. s az iszonyú fáradtságra. mert még soha nem arattam addig — s azóta sem. Tizedéből arattunk, s én három mázsa búzához jutottam. Veconka dúdolt eleinte, aztán nagyokat hallgatott, s nézte karom lassuló lengését, s a kasza után elhanyatló rendet. Kettőből csinált Veconka egy kévét s néha három rendből. Jobban esett volna, ha beszél. még akkor is, ha korhol vagy siettet. Még inkább beszélnem, magyarázkodnom kellett volna nekem, hogy eltereljem figyelmét, gondolatát. Én azonban csak azt éreztem, hogy csontom velejéig fáradt vagyok. S ezért aztán hallgattunk láttam, ő pontosan tudja, mit érzek én. És sajnált is egy kicsit, de nem tehetett semmit. S ezért aztán hallgattunk másnap is. harmadnap is. Ebéd alatt is, és nem han- cúroztunk ebéd végeztével sem. mint egész télen, tavaszon elterveztük. A következő héten álltunk bele az én búzámba. Most- már csak ketten, persze. S furcsa volt, hogy nem állapodtunk meg, mennyi lesz az ő marokszedő része, mert hogy én már a sajátomban dolgoztam. Sok pipacs piroslott az én nyurga búzavetésemben és szarkaláb, meg búzavirág is kéklett benne elég. Hétfő reggel alkalom lehetett volna tréfálkozásra, kacagásra. Olaj barna szemét ezen a szép és haszontalan látványon feledve — csak eny- nyit mondott Veconka: — Nem adja. meg a hét mázsát se holdja! S belefogtunk a munkába. Tenyerem sajgott, talán még jobban, mint a múlt héten, szívem vert a második félórában, s tüdőm kérte sóhajtva a levegőt. — Három . rendet kötök minden kévébe — szólt, nagy sokára mögöttem a lány —, némelykor négyet is. Nem volt semmi kegyetlen a hangjában. Amint megálltam, visszafordultam, akkor ötlött szemembe, nem köti be kendővel az arcát a bámulás ellen, mint némely kényeskedők. Nem fél a naptól! Milyen szép olajbarna! Gyönyörködtem benne Bizony isten! — A bérletbe meg vetőmagra talán elég lenne. De hol van még a cséplőrész! S mit eszünk a télen! — szólt valamivel később Veconka. S ez volt az utolsó alkalom. hogy megkérjem a kezét. s őt magát testestül- lelkestül, s valami ígéretet is tegyek, hogy hosszú és boldog. nyugodt életünk lesz. Ha csak egyről is bizonytalan voltam, hallgatnom kellett. Bár Veconka dolgos kezében. életbíró izmos lábában bíznom kellett volna És szeme is úgy csillogott, amint a szalmakötelet sodorta. terítette, mintha valami huncutságon járna az esze. vagy el akarna cseppenni a könnye éppen. De ő nem sírt és nem nevetett. hanem komolyan hallgatott. Délben az mondta, hazamegy. mivel nem hozott ételt. Én is megebédeltem szokás szerint köröm közül. Veconkát azonban hiába vártam. Nem jött vissza sem délután, sem másnap. Magam arattam le a búzát, magam nyűttem, magam sodortam a 'kötelet, magam kötöztem a kévét. Talán jobb is igy — * gondoltam —. mint aki nem tehet egyebet. Mért csináljunk két szegényből hármat. Mert akkor én már tudtam, inkább a malomba megyek dolgozni esztendőszám. csak a bérletből, a föld terhétől szabadulhassak. Cseres Tibor: Aratórész
