Népújság, 1985. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-16 / 192. szám

6. NÉPÚJSÁG, 1985. augusztus 16., péntek Taktikai „fegyverként”: letámadás, csúszóles Megtartó erő - mint alap Az Eger SE futballcsapata vissza akar kerülni az NB l-be Alig néhány nappal az élvonalból történi épp­hogy kiesés után az Eger SE labdarúgói azzal a felelősségtudattal térhettek nyári pihenőre, hogy ősszel elvárják tőlük, hogy versenyben legyenek a visszakerülésért. A klub és a szakosztályvezetés felmérve a helyzetet, újra célként fogalmazta meg az NB l et. Csomány Imre (26 éves). Fe­rencvárosi nevelés. 1979-ig ott szerepel, a magyar ifjú. sági válogatottban 24 alka­lommal kapott helyet. (Csepregit onnan ismeri.) 1979-80-ban az MTK színei, ben 11 élvonalbeli bajnokit játszik, ezalatt két gólt szerez. Ezt követően a Kos. sutb KFSE-t erősíti, leszerel lése után a Gyöngyösi SE. nek ír alá. ahol eredmé­nyességével cselezőkészsé­gével és rúgótechnikájával tűnt ki. A pálya bal oldalán a középpályás, és a csatár­sor közötti területről szeret kapura húzni, önmagától Egerben azt várja, hogy ne okozzon csalódást. Külön­ben kétgyermekes család­apa, s a Mátra aljáról át. költöztek. A játékosállományban any- nyi változás történt, hogy a menni akaró Szebegyinszkyt, valamint a kiegészítő embe­rek közül Szilágyit és Bere- czet elengedték. (Kiss T. és Kovács 1. jövőjét eleve nem a szakosztálynál tervezték.) Több mint egy kezdőcsapat­ra való játékossal kötöttek — a lejárt passzusok miatt — új szerződést. A klub meg- tartóere je lehetett az egyik biztosítéka a nyíltan meghir­detett tervnek. A keret két átigazolással (Tasi. Csomány) a támadósorban frissült fel a többi csapatrészben a ki­próbált — az NB I-ben helyt­állt — focisták maradtak, s jelentik ma is a biztató kö­zeljövőt. Csank János vezető edző az önálló feladatra vá­gyó és távozott Kiss János helyett a megszűnt junior­gárda mindenképpen marad­ni akaró edzője. Vigh Tibor személyében kapott új segí­tőt. A feladat adva volt. en­nek szellemében kezdődhe­tett meg aztán, hetekkel ko­rábban. az őszi NB Il-es rajtra való felkészülés. Hogy ennek milyen állomásai vol­tak. az többé-kevésbé ismert. A Csank Jánossal folytatott beszélgetésünk a remények Füzesabony—Tiszafüred 8—0 (4 —0). Barátságos labdarúgó-mér­kőzés. Füzesabony. 100 néző. V.: Bozsik. Az abonyiak bajnoki rajt előtti főpróbájukon időnként ki­tűnő teljesítményt nyújtottak. Cóllövők: Bari 3, Bartuska 3 (egyet 11-esből). Jánosi, Barta. ★ A Hatvani KVSC területi baj­nokságban szereplő labdarúgó- csapata leigazolta a Ganz-MÁ- VAG 29 éves jobbszélsőjét, Vei- iandot, valamint a középcsatár Erdőst, Rakamazról. A hatvani­ak a bajnoki rajton alighanem nélkülözni kénytelenek a gólerős Juhászt, aki sérüléssel bajlódik. ★ Eger SE—Debreceni Kinizsi 4— t (3—0). Országos ifjúsági lab­1 alóla váltásának esélyeibe enged bepillantást, érintve a szakmai elképzelések vázla­tos körülírását is. — ön miként ítéli meg a mostani csapat játékerejét'! — kérdeztük . a szakvezetőt, mintegy közepébe vágva a dolgoknak. — Egy biztos, ebben a gárdában már mindenki tud futni. — hangsúlyozta Csank, majd még megjegyezte: — Lehet, hogy kevésbé lesz öt­letes. olyan, mint a tavalyi volt. de így érzem. mégis több van a jelenlegi együt­tesben. — Vezető edzőként három­éves szerződést kapott Eger­ben. s ebből kettő már le­telt. Az 1985—86-os évad a jövője szempontjából is iz­gatja? — Nem. Az első évben, ugye. bajnokságot nyertünk a DMVSC és a Békéscsaba előtt, legutóbb pedig 25 pon­tot gyűjtött az általam irá­nyított ESE az NB I-ben. vagyis tudását csaknem száz százalékig kijátszotta. Éppen ezért érzem, hogy nekem nincs vesztenivalóm. A já­tékosok előtt hát gyakran emlegetem: nem kérek és nem adok kegyelmet! Ugyan­akkor messzemenően tiszte­lem azokat a labdarúgókat, akik saját jó szereplésükért, a csapatért mindent meg­tesznek. — Hány ponttal lehet visz- szajutni? — A bekerülés 53—54- gyél képzelhető el. — A riválisok? — Esélyesként indul a DVTK és a Szeged, vala­mint bizonyára lesznek en­nek a bajnokságnak is nem várt meglepetéscsapatai. Ta­lán a Komló, esetleg a Du­naújváros? ... — Az őszi sorsolást mi­lyennek tartja? — Számunkra kedvezőtlen a nehéz kezdés, a több ide­genbeli szereplés miatt. Ha az említett 53—54 pont fe­lénél valamivel többet tud­nánk megszerezni az ősszel, akkor komoly reményekkel várhatnánk a tavaszi foly­tatást. — Milyen rendszerben ter­vezi pályára küldeni az Eger SE-t? — Marad a 4—3—3 és a 4—4—2-es hadrend aszerint, hol játszunk. — Semmi új vonás? — Dehogynem. Taktikai­lag fejlődtünk, s alkalmaz­ni akarjuk megfelelő játék­helyzetben. az agresszív le­támadást, az ellenfél térfelén történő labdavesztésnél en. nek árnyaltabb módját. a visszatámadást. Sajnos. a hátvédsor. éppen az összeszo- kás utolsó fázisában, nem gyakorolhatta a csúszólest, amellyel a meredeken in­darúgó bajnoki mérkőzés. Eger. V.: Molnár. ESE: Varga — Fü- lep (Juhász), Szűcs A., Mucza, Szűcs S„ I.ehnert. Vojtekovsz- ki. Sűrű (Berecz), Fodor, Vígh, Kovács (Kéri). Edző: Benkő Já­nos. A szezonnyitón, helyzetei alapján, megérdemelten nyert a hazai együttes. G. : Fodor 4. Jók : Szűcs A., Lehnert, Vojtekovszki, Vígh, Fodor. A serdülőknél: Eger SE—D. Kinizsi 1—0 (0—0). G. : Homonnai. * Recski Ércbányász—Salgótar­jáni Kohász 3—0. Előkészületi labdarúgó-mérkőzés, Salgótarján. Cóllövők: Bencsik 2, Tóth. Tasi Lajos (25 éves). A Szolnoki Olajbányászból 17 évesen került az SZMTE- hez. Katonaideje alatt a Bem SE-ben szerepelt, majd Karcagra hívták. (Ha előbb viszik az átigazolási lapot, már akkor Egerbe jött volna.) 1982-től a Hód. mezővásárhely csatára. a legutóbbi bajnokságban 13 gólt szerzett. Centert ját­szik a legszívesebben, de jobbszélre is gyakran állí­tották. Az ESE színeiben, szeretne magasabb osztály­ba jutni. Egyébként nős, van egy kislánya, családjá­val már a megyeszékhelyen lakik. (Fotó: Szántó György) dúló csatárveszélyt biztos módon el lehet hárítani. De fog ez még menni, a terület­védekezés jobb megvalósítá­sával együtt, amiből meg könnyebb támadást kezde­ményezni. — A csapatrészek összeállí­tásánál akadnak gondjai? — A korábbi és a friss sé­rültek miatt. igen. A kapu­ban Bodolai és Póta jó for­mában áll rendelkezésre. A védősorban viszont jóformán ketten egészségesek. Zsidai és Varga. Megyesi. Szert, Lengyel a felkészülés jelen­tős részét kihagyta. Méhesi és Jávorszki porcleválásgya- nús. sorsuk rövidesen eldől. A középpályán Csepregi mel­lé nagyon feljött Simon I., hozzájuk csatlakozhat állan­dósult formával Horváth! Ide sorolom a felépült Si­mon II.-t és Smuczert is. A csatársorban Kiss G y. mos­tanra beérett, ott van Tasi és Sass, akiket szükség ese­tén hátrább is lehet vonni. Csomány állóképességével még nem vagyok elégedett, de képességei alapján ide­való. Jó benyomást tett rám a közvetlen utánpótlásból fel­került Fodor és Vojtekovsz­ki. —- Gondolja, hogy a szur­kolóktól is megkapja együt­tese a nélkülözhetetlen tá­mogatást? — Merem remélni. Egy igazi szurkoló minden hazai 90 percre kijár s nem néz osztályokat. Szeretném, ha fenn. a lelátón ülők nem kritikusok lennének, hanem partnerek egy nemesebb, kö­zös cél érdekében. Még sok egyéb mellett, a tervezgetett végső . sikerhez majd ez is kell. Budavári Sándor Nagy István: irány Japán Kobéban, . az augusztus 24-én kezdődő Universiadén tizenegy magyar atléta áll rajthoz. A japán városban az egyetemista sportolók seregszemléjén Bakos György, Pálóczi Gyula, Nagy István, Simon-Balla István, ■ Menczer Gusztáv, Hartai Katalin, Kripli Már­ta, Szopori Erika, Vasvári Sándor, Takács István, és Szabó Zsolt indul. A magyar atléták az Uni­versiade előtt még zsúfolt programot bonyolítanak le. Labdarúgó-híradó A levegőben az idősebb „repülőtcstvérrk". Az otthont adó MÉM llcpülögépes Szolgálat Kamov helikopterei mutatják a jövő lehetőségeit (Köhidi Imre képriportja) Az első fecskék Maki áron AZ MHSZ Borsod Megyei Repülő és Ejtőernyős Klub­jának egri kihelyezett szak­osztályai első ízben vesznek részt Makiáron — az egy­kor egriek építette ma a MÉM Repülőgépes Szolgá­lat kezelésében lévő légibá­zison — önálló táborozáson. Most a vitorlázó repülők töltik meg az eget Balogh Imre szakágvezető irányí­tásával, később pedig Sze­keres János hadnagy veze­tésével az ejtőernyősök tá­boroznak itt. A kiképzési feladatok teljesítése mellett a Magyar Népköztársasági Kupa versenyfeladatainak megoldására is mód nyílik. Bodnár József táborparancs- nok szerint: — A fiúk nagy igyekezet­tel sajátítják el a motoros előképzés tudnivalóit. Tár­sadalmi munkájuk is pél­damutató. Ezzel nemcsak a katonai pályára irányí­tást könnyítik meg szá­munkra. de társaiknak is példaképei lehetnek a haza­fias nevelés eredményeképp. Ez annál is inkább fontos, mert Egerben igény és le­hetőség van a nagy hagyo­mányokkal bíró repülőélet újrateremtésére. Iskolavá­ros lévén ugyanis jó bázisa lehet az utánpótlásnak. Szavaihoz a tábornaplo- ban tett bejegyzések szerint csatlakozott Schmidt Rezső, a megyei pártbizottság tit­kára. Farkas László, es Tóth Imre, a MÉM Repülő­gépes Szolgálat vezetői es Czeglédi Lajos alezredes, a MN 3855 alakulat parancs­noka. Támogatókban tehat nincs hiány, a bizonyítás már az ifjú pilóták dolga . Szűrös Tamás, vitorlázó repülésre készül, a hátán ejtőernyő Harangi László és Varga Gyula végezték a legeredményesebben a motoros előképzést Mátro-csoport Változások, keretek, célok A hét végén megkezdődik a pontvadászat a területi bajnokságban is. A nyitány előtt két, a Mátra-csoport- ban szereplő Heves megyei csapatról adunk tájékozta­tást olvasóinknak, a szur­kolóknak. GYSE: vérátömlesztés a vezetésben A Gyöngyösi SE az elmúlt bajnoki évben a kitűzött célt teljesítette. A harma­dik helynél előkelőbbet azért nem tudtak elérni, mert szü­letett néhány olyan megle­petésszerű eredmény, amely erősen befolyásolta a végső helyezés kiharcolását. Mint arról korábban beszámol­tunk, Treiber Rudolf edző munkaköri elfoglaltsága mi­att nem vállalta a csapat irányítását, tőle Szőke Bar­na vette át' a stafétabotot. A GYSE egykori kapuvédő­je korábban technikai veze­tőként tevékenykedett az együttes mellett. Tudósí­tónk, Szkocsovszky Tibor a labdarúgó-szakosztályon be­lüli személyi változásokról is érdeklődött. Az új elnök — a lemondott Rohánszky Ferenc helyett — Fodor Sán­dor, a Heves Megyei Gabo­naforgalmi és Malomipari Vállalat igazgatója lett. Ve­zetőségi taggá választották továbbá Rózsa Kálmánt, Plósz Jánost, Szekeres Ist­vánt és Tóth Lászlót. A pályaedzői teendőket ezentúl heti két alkalommal Pócs Tamás, az utánpótlás­csapat edzője végzi. A tech­nikai vezető a játékvezetés­től visszavonult Patócs Já­nos lett. Ami a játékosállományt il­leti: Barta és Nagy kapus, a Petőfibányához, illetve a DVTK-hoz, Csomány az Eger SE-hez igazolt át. A középhátvéd Nagy Lajost a DMVSC szerezte meg. A kö­vetkező szezonban a Gyön­gyöst erősíti: Szakmár (ESE), Szélesi kapus (Tiszakécske). Szechei (Nagyréde), Jónás (Füzesabony), Szakolcai (Pe- tőfibánya). A keret tehát a követke­ző. kapusok: Szakmár, Szé­lesi, Szén. Védők: Jerem, Bekecs, Vágó, Huszár, Ja­kab, Bársony. Középpályá­sok: Vajda, Tóth, Szabó, Soltész, Szakolcai, Szechei. Csatárok: Ferencz, Jónás, Patócs, Nagy G., Erdélyi, Konics. A kerethez tarto­zik még a nemrégiben újabb porcműtéten átesett Midi Tibor középhátvéd is. A zavartalan felkészülés és az eredményes bajnoki szereplés feltételeit az egye­sület maximálisan biztosítot­ta. Célkitűzésük az első öt hely valamelyikének meg­szerzése. Bélapátfalva kiegyensúlyozottabb tel[esítményt remélve Hosszú évek óta nem volt olyan helyzetben az Építők gárdája, mint az elmúlt bajnokság során. Még az utolsó mérkőzésen is azért kellett szorítaniuk, hogy megszerezzék a bentmara- dáshoz szükséges egy pontot. Ez sikerült ugyan, de ennek ellenére nem tudtak eleget tenni annak az elvárásnak, hogy a középmezőnyben vé­gezzenek. Horváth Mihály tudósítónknak Sas László szakosztályvezető elmondta, hogy a gyenge teljesítmény­ben több ok is közrejátszott, így nem volt egységes a csapat, időnként az erőnléti hiányosságok is jelezték, hogy nincs minden rendben az együttes házatáján. A ha­zai találkozókon sorozatban értek el döntetlent, nem volt meg az a plusz, ami ilyen esetbeh a győzelem meg­szerzéséhez elegendő lett volna. Az új bajnoki idényben Kiss Tibor, az ESE volt já­tékosa látja el az edzői teen­dőket. Tőle várja a szakosz­tályvezetés és a szurkolók, hogy kialakítson egy olyan ütőképes csapatot, amely az eddigieknél több örömet tud szerezni. A játékosok közül visszavonult Fodor és Zay, átigazolt Dománszki, Bartus­ka és Jánosi. Füzesabonyból Bartát és Torbaveczet, a2 ESE-től Berecz 1-t és Berecz Zs-t szerezte meg a Bél­apátfalva. Mindezek után a keret így alakult, kapusok: Erdős, Horváth. Védők: Be­recz 1., Zsólyom, Zágonyi, Patkós, Sasvári, Józsa, Tor- bavecz. Középpályások: Bar­ta, Bóta, Horváth T., Berecz Zs., Berecz P., Kovács P. Csatárok: Cseh, Kapui, Je- gesi. Fenyves, Berecz E. Vár­ható, hogy Berecz P. kato­nai szolgálatra vonul be. A szakmai munkában any- nyi változás történt még, hogy Kiss Tibor munkáját Zay Oszkár segíti, az ifjú­ságiakat Nagy Miklós, míg a serdülőket Kelemen Béla vezeti. Az építőktől azt várják, hogy kiegyensúlyozott kö­zépcsapattá váljék, és a baj­nokság végén a 6—10. he­lyek valamelyikén végezzen.

Next

/
Thumbnails
Contents