Népújság, 1985. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-15 / 191. szám
AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Főleg nyugati exportra termelnek — Szombat, vasárnap is dolgoznak a káli magtisztítóban Ahol a termést feldolgozzák... Javarészt befejeződött már az idei — nyáron levágandó — termés betakarítása. A gazdaságok figyelmüket egyre inkább az őszi munkák felé fordítják, de természetesen nélkülözhetetlen tennivalóik közé tartozik jelenleg a learatott termények feldolgozásáról, értékesítéséről való gondoskodás is. Ebben fontos partnere a borsodiaknak és a Heves megyeieknek a Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat Eszak- magyarországi Területi Központja, illetve annak káli üzeme. Hogy miként készültek fel az elkövetkező csúcsszezonra, melyek a főbb teendőik, erről adott tájékoztatást lapunknak Varró Imre, a területi központ igazgatóhelyettese és Huszti Viktor, üzemvezető. Teljes erővel... Üzemeinkben, vállalatainknál, szövetkezeteinknél szinte nap mint nap téma az esztendő első felének értékelése. Szóba kerülnek az eredmények, és az eredménytelenségek okait is mélyrehatóan elemzik. Ha. visszapillantunk az idei népgazdasági tervcélokra, érdemes néhány percre elidőznünk. A terv ugyanis azzal számolt, hogy a reálbéreket több évi csökkenés után szinten tartjuk, mégpedig úgy, hogy a fogyasztói árak emelkedési üteme is mérséklődjön. Ugyanakkor a gazdasági ésszerűség és előrelátás alapján előirányozták, hogy a beruházásokban véget vetünk a kényszerű visszafogásoknak. Mindez elősegítheti a gaz- ! daság élénkülésének, kibontakozásának megalapozását! A nemzeti jőve- j delem tervezett 2,3—2.8 százalékos növelése sem tekinthető túlzottnak. Nos, hol tartunk most augusztusban, túl 1985 felén? A gazdasági növekedést megalapozó termelés az első hat hónapban a számítottnál kevesebbnek bizonyult. Az ipar csak kevésbé tudta növelni termelését, a mezőgazdaság — noha a feladatok jelentős része még hátravan —, várhatóan teljesíti idei tervét. Kisebb az építőipar és elmarad á külkereskedelem eredménye is a tervezettől. Kétségtelen — és ezt mindenütt szóvá is teszik —. hogy a kemény tél sok kárt okozott a népgazdaságnak, ám a termelés első félévi megtorpanása egyértelműen nemcsak ezzel magyarázható. A januárban bevezetett új szabályozókat a gazdasági élénkülés folyamatának szolgálatába állította a kormány. Tudatosan tették ezt, hogy a termelő- egységek megismerkedhessenek a VII. ötéves tervidőszakban várhatóan érvényesülő főbb vonásokkal Ez a szabályozás már az idén is kifejezésre juttatja azt az akaratot, hogy hazánknak elsősorban gazdaságos, a nemzeti jövedelmet gyarapító termelésre, az export fokozására van szüksége! Ezek a szabályozók kétségtelen, nehéz feladatok elé állították a vállalatokat, amelyek érződtek a gazdasági folyamatok első félévi alakulásában. Éppen ezért a Miniszter- tanács a tapasztalatok alapján nemrég néhány ösztönzést segítő kiigazítást tett a szabályozókban. Ezek elsősorban az export növelésére, az energiagazdálkodás további segítésére, az állattenyésztés színvonalának megtartására, a háztartási tüzelőanyag-ellátás és az áruszállítás javítására irányulnak. Mindezek csak lehetőségek, amelyek akkor válhatnak valósággá, ha a vállalatok jobb együttmű- J ködéssej, nagyobb erőfeszítésekkel kihasználják a bennük rejlő lehetőségeket. Szükség van tehát minden mozgatható erőre, feltárható tartalékra, hogy az idei terv teljesüljön. Mentusz Károly A késztermék __ A z idei esztendő első fele a káli magtisztító üzemben a készáruk előállításával, valamint a szokásos karbantartási és felújítási munkákkal telt. Április 30-ig mintegy húszféle vetőmag került forgalomba, többek között lucerna-, vöröshere-, tavaszi bükköny-, csemegekukorica-, tök- és uborkamag. Arra is ügyeltek, hogy a kistermelők időben hozzájuthassanak a növénytermesztés említett alapanyagaihoz. Az étkezési és ipari alapanyagok közül 1800 tonna hántolt, fényezett felesborsót termeltek, s valamennyit külföldre — leginkább Svájcba, Olaszországba, Hollandiába, NSZK-ba — szállították. Egyedül az iraki megrendelő fizetési késlekedése okozott gondot, ez azonban augusztus végéig megoldódik. Sárga osztályozott borsóból 1000 tonnát küldtek az NSZK-ba és Kubába. A május és a június a felkészülés időszaka volt. Mindenekelőtt az érkező új termény fogadásának bővítésére kellett gondolni: növelték a fedett tárolót és a térbeton-felületet, további ötszáz konténerrel lett • nagyobb a kapacitás, az anyag- mozgatáshoz pedig két elektromos és egy dízel meghajtású targoncát vásároltak. A felújítás kiterjedt a gépparkra, a szállítójármüvekre és az épületekre egyaránt. Emellett hagyományosan elvégezték a raktárak és géptermek teljes fertőtlenítését is. összesen 770 ezer forintot költöttek ebben az évben második féléves feladataik teljesítésének előkészítésére. Igaz, a meglévő szabályozók hatásaként ez az összeg a tavalyihoz képest csökkent. Legfontosabb termékük alapanyagára, a borsóra igen kedvező volt az idei időjárás, ezt igazolja, hogy hektáronként 2,3—2,4 tonna is megtermett belőle. A két megyéből összesen 4 ezer tonnát dolgoznak fel. Nyilvánvaló, hogy a tárolásra nem elégséges a káli magtisztító területe. Ezért kötöttek évekkel korábban együttműködési megállapo. üásokat’ olyan gazdaságokkal, mint a hatvani, a mezőkövesdi tsz, a Hevesi Állami Gazdaság, valamint az ugyanoda való Rákóczi Termelőszövetkezet, mely utóbbi modern tisztítógéprendszerrel is rendelkezik. Az üzemben július közepén kezdődött meg a csúcsidény. Az előzetes szerződések alapján 8500 tonna mag megtisztítására vállalkoztak, s ugyancsak jelentős mennyiség — 3200 tonna — fut át a hántoló üzemrész gépsorain. A továbbiakban a mustármag és a fénymag feldolgozása kerül sorra, hiszen ezek betakarítása még csak most kezdődik. Az előzetes becslések szerint mindkét fajtából jó minőségű termést várnak. A vetőmagtermeltető igen fontos exportáló cég: az észak-magyarországi területi központ ebben az évben 246 millió forint értékű tőkés szállításra szerződött, s ebből idáig 168 milliót teljesített. Üjdonság, hogy a Kálban előállított termékek megvásárlására ebben az évben először India is jelentkezett, amelynek ugyancsak jelentős a felvevőpiaca. A második félévben a földrésznyi dél-ázsiai országba 600 tonna készárut szállítanak. A tervek megvalósítására az is garancia, hogy a káli üzem dolgozói hétvégeken, szombaton és vasárnap is végzik az érkező termények átvételét, betárolását, emellett a kétműszakos üzemrészek ' kollektívái további egyet is vállalnak a csúcsidőben. / ,*■ Érkezik a betakarított termék A borsó csírázó képességét vizsgálja Bodor Béláné és Magda Andrásné (Fotó: Perl Márton) fiventc 2000 tonna tököt dolgoznak fel a Miskolci Hiítő- toipari Vállalat részére a Heves Megyei Zöldért gyöngyösi híítőházában. A hámozás. felezés, belezés Hortolányi Ervin né. Domoszlai Gáborné és Nagy .Józscfnr feladata A szeletelőgépre Balogh Béláné és Armann Istvánné adagolja a vágnivalót Bäder Fercnrné egykilós csomagokba rakja a gyalult árut Szikora Paine a mérés mellett melyfagyasztott kaprot is helyez a fözeléknekvaló mellé (Fotó: Kőhidi Imre) Hűtőház Gyöngyösön