Népújság, 1985. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-09 / 159. szám
Hatvan esztendő emlékei Születésnapi beszélgetés Keres Emillel E születésnapi beszélgetésre a Radnóti Miklós Színpad igazgatói irodájában került sor. Abban a helyiségben, amelynek íróasztala mellett tizenkét évig ült igazgatóként, s ahonnan most — hatvanesztendősen — nyugdíjba ment. Hat évtizedet kalandoztunk be hatvan perc alatt. Szó esett a pályakezdésről, a tanítómesterekről és a barátokról, versekről és tervekről. De kezdjük a legelején. Mi vezette ehhez a gyönyörűségesen nehéz hivatáshoz, amelyet ügy neveznek : szí nészet ? — A véletlen. — Tizennégy éves voltam, amikor szülővárosomban, Szombathelyen rendeztek egy Ki mit tud?-hoz hasonló vetélkedőt. A mai Savaria — az akkori Kovács Kávéházb.an került soi- a döntőre, ahol elhangzott az a mondat, hogy a nézőtéren ülők is jelentkezhetnek, s felmehetnek a pódiumra szerepelni. A szomszédunkban lakott Prisznyák Gyuri — átok rossz kölyök volt —, aki tréfából felírta a nevemet egv papírra, s egyszer csak engem is szereplésre szólítottak. A helyzet „tragikumát" érzékeltetendő hadd mondjam el: gyerekkoromban valósággal rettegtem a nyilvános szerepléstől. Érthető tehát, hogy úgy indultam el a pódium felé, mint egy alvajáró, vagy mint, aki kivégzésre megy. S ahogy odafentről körülnéztem, csoda történt, biztonságban éreztem magam. a közönség tapsa szárnyaikat adott, s a vetélkedő végén a zsűri nekem ítélte az első díjat. Ennek a sikernek köszönhettem, hogy apám megosztott velem egy titkot: elárulta, hogy színészdinasztiából származik, de erről mindeddig hallgatott. mert kíváncsi volt rá — mondta —, mocorog-e valamelyik gyerekében szí- nésztálentum. „Légy színész. ha én már nem lehettem’’ — biztatott. Hát valahogyan így kezdődött... S a folytatás? — Játszottam amatőr színjátszócsoportban. majd a felszabadulás után, 1945. ben felvettek az Akadémiá. ra. s a ma már legendás hírű Horváth Árpád Kollégium lakója lettem. Abo- nyi Géza, majd Ladányi Ferenc volt az osztályfőnököm, évfolyamtársam volt többek között Békés Itala, Gera Zoltán, Kohut Magda. Szirtes Adám. Lénárd Ju. dit, Ferenc László. Nagyszerű kollektívába kerültem, s azt hiszem mi voltunk az elsők a színiakadémía történetében. akik a negyedik év vége után is egÿütt akartunk maradni. Évfolyamtársaim engem bíztak meg, próbáljam elintézni. Jártam a minisztériumban és másutt, de úgy látszott, eredménytelenül. Ám az egyik nap hívatott az akadémia igazgatója, s megkérdezte. komolyan gondoltuk-e ezt az együttmaradást, mért volna rá lehetőség. Megszűnik a Bányász Színház és megalakul a Honvéd Színház, ahová le tudnák szerződtetni az egész osztályt. így is történt. Egy évig együtt lehettünk, bejártuk az országot, de ezt követően szétszórtak bennünket, én a Nemzeti Színházba kerültem, s három évet töltöttem ott. Majd huszonkilenc éves koromban megbíztak a szolnoki Szigligeti Színház igazgatásával. Három esztendeig dolgoztam Szolnokon, ezután 1956-tól 1961-4g a Vígszínház színésze lettem. 1961- től tizenhárom évig a Thá- lia Színház igazgatójaként tevékenykedtem. Onnan kerültem az Irodalmi — a mai Radnóti — Színpad igazgatói székébe. Íme, egv színészpálya néhány sorba tömörítve. S amiről nem esett szó: a kél Jászai-, s a Kossuth-díj. uz Érdemes- és Kiváló Művész kitüntetés, a SZOT-díj. a közéleti, a politikai munka: 1966 és 1975 között az MSZMP Központi Bizottságának tagja ■ volt. S nem esett szó a színjátszás mellett a másik nagy szerelem, ről. a versmondásról sem. Szavalóként bejárta az országot a legkisebb településtől a nagy városokig. Hány költemény szerepel repertoárjában? — Sosem számoltam ösz- sze. Tizenöt előadóest anyagát őrzöm emlékezetemben, de ez csak egy része a megtanult verseknek, prózáknak. Egyszer egy barátom azt mondta, hazahoznak, kocsival a Balaton mellől. ha vállalom, hogy Budapestig szerelmes verseket szavalok. Mikor megérkeztünk még tudtam volna folytatni . . . — Kiknek köszönhet legtöbbet a pályán? — Kényes kérdés, az ember óhatatlanul kifelejt olyanokat, akiknek hálával, köszönettel tartozik. Mégis hadd mondjam el, hogy elsősorban Major Tamásnak és Gellért Endrének köszönhetem a legtöbbet, akik kezdő színészéveimben, aztán még kezdőbb Színházigazgatóságom idején számos tanáccsal segítettek gondjaim megoldásában. Ugyanez vonatkozik Lend, vay F er encre és Bozóky Istvánra is. akik arra biztattak. hogy világmegváltó tervek helyett járjak két lábbal a földön. S még nem szóltam Zách Jánosról, akit barátomnak mondhattam. Várkonyi Zoltánról. Apáthy Imréről. Egri Istvánról. Kazimir Károlyról, akivel tizenhárom évig igazgattuk közösen a Thália Színházat — Beszéljünk befejezésül a terveiről is . . . — Hivatalosan augusztus elsejével adom át a színházat az új igazgatónak, Bálint Andrásnak. Nyugdíjaztatásom papír szerint 1986. január elsejével kezdődik. de azután sem mondok búcsút a Radnóti Színpadnak: színészként dolgozom tovább. Mert a színész akkor vesz végleg búcsút a színpadtól. ha ráteszik a koporsófödelet. Az idei nyár a pihenés mellett munkával is telik: júniusban és júliusban néhány társammal; Kohut Magdával. Thirring Violával. Somhegyi György, gyel. Verdes Tamással az ifjúsági táborokat járjuk: a Szovjet Irodalom című folyóirat élő mellékleteként szórakoztató műsort adunk a fiataloknak. Lesz egy tévéfelvételem is: a szegedi stúdió nyaranként a Gyulai Várjátékok idején lírai fesztivált rendez, amelyen a határainkon túli magyar költészet reprezentánsait mutatja be. Én Dedinszky Erika, Hollandiában élő költő verseit, adom elő. Utána pihenés, külföldi nyaralás következik, sok-sok év után felhőtlen nyugalommal, mert nem kell készülnöm az úi évad előkészítésére. Ez már az utódom dolga... K. Gy LÖKOS ISTVÁN: Száznegyven év a felnémeti „tanítói állomáson** VII/7. Az eseményről a testület jegyzőkönyve ekképpen ad számot: „Közsági elöljáró" ság azon esetből folyólag. hogy az Eger—Putnoki h. é. vasút építése a közeljövő' ben folyamatba tétetik és a vasút menetirányának azon megállapítása, mely szerint a vasút a község beltelkein keresztül, templom- és isko- latéren vonul át — valósággá válik : felelőssége érzetében előterjesztést tesz az iránt, hogy a vasút menetirányának az első tervezet szerinti, az egri érs, uradalmi réten keresztül vezetésével, a jelenlegi menetiránynak megváltoztatása iránt a képviselőtestület a vasúti engedélyezéshez megkeresést intézzen egyrészről, másrészről kérvényezzen a nagyméltóságú kir. kereskedelmi miniszter úr előtt, hogy a tervezett menetirány megváltoztatására az engedélyesek köteleztetnek. A javaslat indoklásául elő- adatik. hogy a vasútnak a megállapított irányban való vezetésével míg egyrészt a népnek templomba, a tanköteles gyermekeknek iskolába való járása nehezítetik meg: addig másrészt a tervezett ■ vasútirány létesítésével a templom- és iskola- épületek épsége veszélyeztetik, mert az egész templomtér (domb) pincékkel van aláaknázva és alaposan feltételezhető, hogy az útvonal elhelyezésére szánt bevágás és egyéb pincerombolás következtében a templom alászáll és falai megrepedeznek. Mert a vasút felett tervezett átjá- ró-(hid)-hoz való feljutás különösen téli síkos időben az öregeknek majdnem lehetetlenség. . . Mert a jelzett vasútiránnyal igénybe vett útszakasz a község legforgalmasabb helye, közlekedés a határba mezei munkára, beérkező állomása a nagyszámban erdei fát fuvarozó lakosságnak és marhahajtó út. A tervezett vasútirány létesítésével a legnagyobb vigyázat mellett is nem lesz lehetséges elkerülni a vasúti szerencsétlenségeket, az el- gázolásokat. A korábban tervezett útirány míg egyrészt Felsötár- kány község érdekeit is szolgálja. addig a kültelkeken haladva nem szolgál a köz- biztonság akadályául és nem is olyan költséges, mint a megállapított épületek és pincék kisajátításával terhelt útirány.” A felnémetiek• óhaja teljesült: a vasút az érseki réteken, a falu mögötti területen épült meg — szerencsés módon, hisz később, az idősebbek által még ma is „hordógyár” néven emlegetett faipari üzem így közvetlenül a vasút szomszédságába települhetett. Különös véletlen: a vasútépítés a Boross-család sorsával is összefonódott. Az Eger—putnoki vasútvonal megépítése idején idegenből jött szakmunkások jelentek meg a faluban. Közöttük volt az alsóköröskényi (Nyitra megye) születésű Mühldorf Béla „vasútépítési munkavezető" is. aki — özvegyember lévén — feleségül vette Boross József Margit nevű lányát. Az ő sorsuk már jórészt a bevezetőben említett emeletes házhoz kötődött, ahol a népes család a század első évtizedeiben még jobbára együtt lakott. Az idős tanító úr hamarosan nyugdíjba ment. öreg napjait unokái körében töltötte, s kedvenc időtöltése volt az anekdotázás. mesemondás Még jó néhányan — az idő1 sebb felnémetiek közül — ma is emlékezhetnek rá. amint hosszú szárú pipájával a lugasban üldögélt és fogadta a járókelők — egykori tanítványai köszöntését. Hetvenhat éves korában. 1922. január 2-án halt meg. s har- madikán már el is temették jó emlékű édesapja, Boross Alajos sírjába. A tanítóság örököse most már végérvényesen Boross Endre lett a családban, aki méltó módon folytatta azt a munkát, amit elődeitől szellemi, közéleti örökségként kapott, ö is szívügyének tekintette a tehetséges gyerekek felkarolását, de a falu közéletének is haláláig aktív résztvevője maradt. Az önkéntes tűzoltóság megszervezéséért pl. különösen sokat tett. amelynek tárgyi emlékei sajnos ma már nemigen, vagy legfeljebb csak töredékben vannak meg. Még népdal is született róla, amelyet hajdan a tűzoltóbálon a muzsika szünetében énekeltek a tűzoltószertár előtti téren a felnémeti lányok: Felnémeti szertárajtó nyitva van A kántor úr bőrkabátja benne van Benne van a három aranygyűrűje Én vagyok a kántor úr szeretője. Boross Endre, az utolso „Boross kántor" 1936-ban, hatvanegy éves korában vonult nyugalomba. Méltán búcsúzott tőle a falu népe és a kollegák eme gondolatok jegyében: „Boross Endre, felnémeti kántortanító negyven évi itt töltött szolgálata után ez évi szeptember hó 1-vel nyugalomba vonult és á tantestület kötelékéből... kivált. E jól kiérdemelt nyugalomba munkatársainak tisztelete. sok-sok ezen tanítványának és szülőknek hálája. Felnémet község egész lakosságának nagyrabecsülése kísérte — hiszen csaknem valamennyit tanította — akik valamennyien szívből kívánták a távozónak, hogy ha nem is gondtalan, de nyugodt pihenése legyen. — Egyénisége, szorgalmas és munkás tanító' képzettsége. . , élni fog a szívekben — időtlen időkig!" A megérdemelt pihenés örömeit és békéjét Boross Endre sajnos már nem sokáig élvezhette: 1937. február 22-én, életének hatvankettedik évében elhalálozott. Szülei ás nagyszülei mellé temették őt is és — sajnos — a jeles felnémeti tanítódinasztia emlékét ma már csak az ő sírja őrzi a felnémeti temetőben, no meg az egyre fogyó emlékezet. Aligha vagyunk egyedül azzal á.z óhajtással, hogy e tanítócsalád emlékét legalább egy utcanév őrizze meg, tartsa éb-' ren az immáron városrésszé szűkült, egykor oly virágzó faluban. Felnémeten. .. (Vége) Premier előtt az Annuska Mulattató helyzetek, ízes nyelv Kitűnő epizódszerepek, mulattató helyzetek. iz.es nyelv . . . Mindezeket a korabeli kritika állapította meg Gárdonyi Géza Annuska cimű színművéről a Nemzeti Színház 1903-as bemutatója után. A ritkán játszott darabot 30 évvel ezelőtt már láthatták az. egri nézők is, igaz, akkor kőszínházban. Az ez évi Agria Játékok keretében most ugyanaz a Kalmár András rendezi szabadtéren is. aki három évtizeddel ezelőtt színpadra vitte. Szántó György felvétele a próbán készült. A premier július ll-én, este fél 9-kor lesz. a Líceum udvarán. A képen Varga Mari. Polgár Géza, Pásztor Erzsi. Kulcsár Imre és Horváth Sándor. HENRICUS: Micsoda?! Hogy ön nem ismeri Hermannt?! Micsoda szerencséje van, Uram! Azaz. akkora azért mégsincs, mert Hermann egész biztosan ismeri önt. Hermann mindenkit ismer, mindenről tud. minden kiskaput megtalál. Ahol valamit osztogatnak. Hermann-nak már tele is a marka, ahol valamit mutatnak. Hermann már régen látta. Nincs az a kulcslyuk, amin át ne látna, nincs az a parányi ha- sadék az ajtón, amire— füle rá ne tapadna, nincs az a húsosfazék, amibe bele ne szimatolna. Hermann mindennel és mindenkivel pertu — csak épp szívlelni nem szívleli senki. Ám ez Hermannt cseppet sem bántja, bárki kimutathatja vele szemben, megmondhatja neki. akár írásban is adhatja — Hermann-nak tökmindegy, a füle botját se mozgatja. Hermann nemcsak az ön keresztnevét tudja. Uram, azt is tudja, mennyit keres ma. és mennyit keresett tiz évvel ezelőtt, tudja, hány négyzetméteren lakik, mennyi a lakbére, s pontosan fizeti-e. és persze tudja, hogy hívták az albérlőjük nagymamáját lánykorában, tudja, kivel szűrte össze a levet a zöldségesük felesége, s ki az. aki vele szeretné összeszűrni. De Hermann nemcsak tud minderről, beszél is róla: önnek és másnak, fűnek-fá- nak, annak, aki pletykára éhesen hallgatja, meg annak, aki egyáltalán nem kíváncsi mondókájára. Hermann amúgy hivatalnok. A munkaidő kezdete előtt már negyedórával lesben áll az utcán, a szemközti oldalon, figyeli, ki ér be túl korán, ki később, s ki kivel áll szóba. Munka után újból ugyanott toporog, lesi: ki kivel, s kivel nem, ki tart ma másfelé, mint szokott, ki indul később aznap. Hermann pontosan regisztrálja, melyik szobában ég a villany, és melyikben oltották le, ahol még nem kellett volna. Hermann-nak. éles a szeme. és kitűnő a memóriája. Nem kell tehát semmit jegyzetfüzetéhe firkálnia, mindent pontosan fejben tart. Hermann kívülről fújja bárki telefonszámát és születésnapját. Ezért kollégái nagy becsben tartják. Ha Hermann észreveszi valamelyik felettesét, odarohan hozzá, lelógatott kezét megragadja, melegen megszorítja, s jelentőségteljes pillantások közepette fennhangon mondja: — Szervusz, Bécikém (Sandrókám. Gyulusom) vagy ahogy éppen hívják, mizújs. édes öregem? Hát b. nejed hogy van? Persze Hermann nem „b. riejed”-et mond, hanem Zsuzsikát (Sacit, Marcsókát) — és lehetőség szerint minél hangosabban, s ha csak egy mód van rá, a folyosón, hadd hallják a kollégák, milyen közeli barátság fűzi feletteseihez. Ô igen. Hermami nagy becsben áll feletteseinél. Ám, ha lacsonyabb beosztású vagy kisebb fizetésű kollégával találkozik szemközt, sohasem látja meg a kinyújtott kezet, csupán nyájas leereszkedéssel biccent : — Üdvözlöm. Kovács (Nagy, Tóth) vagy ahogy éppen hívják. Hermann természetesen párton kívüli. Viszont roppant szoros szálak fűzik mérvadó körökhöz — vagyis amelyeket Hermann mérvadónak tart —. ami persze megint csak nem akadályozza abban, hogy a nem mérvadó körök híveinek apró figyelmességekkel, meleg kézfogással adja tudtul: lelke mélyén^minden szimpátiája az övék, csak a körülmények ugyebár. Es így tovább. . . Talál valahol egy gombot, máris megnyomja, talál egy harangot, máris félreveri, talál egy fogast, kalapját ráakasztja. Egyszer azért ö is túl közel ült a tűzhöz, kissé meg is pörkölte, de azért sikerült az egészet megúsznia, nem tudták ráhúzni a vizes lepedőt. De erről sohasem beszél Hermann, még azt sem hajtogatja. mekkora igazságtalanság történt vele — ha kell, Hermann hallgatni is tud, mint a sír. Most mindenesetre megint fent van. jólesően nyújtózkodik hivatali székében, méltóságosan. És még be akarja mesélni nekem. Uram, hogy nem ismeri Hermannt? Hát hogyne. ismerné! Na ugye! (Fordította: Makai Tóth Mária)