Népújság, 1985. július (36. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-11 / 161. szám

4. en NÉPÚJSÁG, 1985. július 11., csütörtök MA ESTE PREMIER Gárdonyi Géza: Annuska AZ ORSZÁGOSNÁL IS ROSSZABB A HELYZET Nyolc osztály nélkül A címszereplő Varga Mari darabbeli szüleivel, akiket Horváth Sándor és Pásztor Erzsi alakit (Fotó: Szántó György) Alig ha lehetett volna Egeihez illőbb darabot választani, mint Gárdonyi Gézáét, amellyel 30 esztendővel ezelőtt az első önálló színtársulat elindult a városban. Ma este ugyanannak a Kalmár Andrásnak rendezésében láthatjuk a müvet, aki annak idején színre vitte az alkotást. Reméljük, jó szórakozást kínál a játék. Népi hagyományok folytatója A Fejér megyei Csákvár községben, a dunántúli fazekasság egykori köz­pontjában él Gruberné Győri Ilona keramikus- művész. Műhelyét a falu fazekas emlékházában rendezte be, ahol hagyo­mányos eszközökkel ké­szíti a használati — és dísztárgyakat (MTl-fotó — Tóth István Csaba felv. — K S) Nemrégiben olyan fiata­lokkal beszélgettünk a Mát- ravidéki Cukorgyárak Hat­vani Gyárában, akik nem végezték el a nyolc általá­nost. Nagyoncsak döcögött a diskurzus, mivel nem szíve­sen nyilatkoztak partnereink. Szégyellték a dolgot. Négyük közül — valamennyien kö­zel a 30. évhez — az egyik férfi először azt lódította, hogy neki már megvan mind a nyolc osztálya. Később val­lotta be. hogy így akart ki­térni az újságcikk elől. Mindannyian szüleiket, hozzátartozóikat hibáztatták amiatt, hogy hajdanán nem fogták őket keményebben. Nerr törődtek azzal, hogy bu­kásra állnak, netán igazolat­lanul hiányoznak. Aztán amikor a második évismétlés után. 13 évesen újra az ötö­dik osztályt kezdték el, na­gyon kellemetlenül érezték magukat a kicsik között. De ez sem sarkallta őket jobb eredményekre. Végül is 16 éves korukig nem jutottak el csak a hatodikig. Pedig a beszélgetésből úgy tűnik, op­timális körülmények között nem fogott volna ki rajtuk egyetlen tantárgy sem. Ter­mészetesen most is lehető­ségük nyílna pótolni mu­lasztásukat a dolgozók esti is­kolájában. azonban erre nem éreznek késztetést. Ráadásul nap mint nap ingáznak, s a férjek, illetve a feleségek nem nagyon tűrnék el, hogy délutánonként beüljenek a padba, s szavaik szerint cser­ben hagyják családukat. Vé­gül is beletörődtek sorsukba, de mégis váltig hajtogatják, hogyha a mai tanulók közül valaki bukdácsol, azt feltét­lenül meg kell győzni ar­ról. hogy érdemes tanulni. Ami azt illeti, megyénk­ben nagyon sok nebulót ké­ne győzködni. Ugyanis az országos átlag­nál jóval többen nem feje­zik be 16 éves korukra az általános iskolát. Magas az évismétlők, a bukottak és igazolatlanul hiányzók szá­ma. Egy-egy osztályban sok a túlkoros, a nehezen kezelhető. A 30 évesnél fiatalabbak között „újratermelődnek” az alsó­fokú végzettséggel nem ren­delkezők. A Heves Megyei Népi El­lenőrzési Bizottság — a me­gyei pártbizottság vezetői­nek kezdeményezésére — 1981 szeptembere és 1984 augusztusa között folyama­tosan vizsgálta a tankötele­zettségi törvény végrehajtá­sát. Amint a testület leg­utóbbi ülésén elhangzott, az 1977—78*as tanévhez képest 1983—84-re jelentős az elő­relépés. Egyebek között 289- cel nőtt az osztálytermek, emelkedett a szaktanárok ál­tal tartott órák száma. Ke­vesebb a képesítés nélküli pedagógus, s javult a nap­közis ellátottság is, kedve­ző, hogy egyre többen része­sülnek étkeztetésben. Mind­ezek ellenére még ezeken a területeken is lemaradást ta­pasztalhatunk az országostól. Fejlődött az óvodai háló­zat. jóval több gyermeket vesznek fel napjainkban, mint régebben. Sokrétűbbek az iskolaelőkészítő vizsgála­tok is: a szakemberek ala­pos elemzés után javasol­ják a megfelelő iskolatípust. A megyei nevelési tanácsadó nagy részt vállal az iskola­érettség megállapításában. Véleményüket azonban sok­szor figyelmen kívül hagyják. A szülői elfogódottság na­gyobb szerepet kap a meg­engedettnél. s ennek kárát később csemetéje látja, mert nem tud megfelelni a tan­tervi követelményeknek. Az eltelt időszakban öt­tel több korrekciós osztályt alakítottak ki. Tehát egy­re többen kerülhetnek fej­lettségüknek megfelelő kép­zési formába. A tankötele­sek számbavétele alaposabb, mint régebben. Mindezek el­lenére — elsősorban a be­vándorló cigány családoknál és a dinnyéseknél — elő­fordul. hogy a kicsiket nem íratják be az első osztályba. Gondot jelent az is, hogy egyre több hatévest kell fel­menteni. Az okok között em­líthetők: sokan közülük „in­gerszegény" környezetből ke­rülnek ki, s nem kevesen egészségkárosodással szület­nek. Érdekesség, hogy a fel­mentettek 40 százaléka ci­gány. Persze, akik elkezdik az iskolát, azok sem jutnak el valamennyien a nyolcadikig. A legtöbben az első osztály­ban kényszerülnek az évis­métlésre. de sokaknak je­lent akadályt az ötödik és a hatodik is. Mindez nagy­részt a szülői nemtörődöm­ségre és a pedagógiai mun­ka hiányosságaira vezethető vissza. Az előrelépéshez fel­tétlenül szükséges a rászo­ruló családok patronálása. irányítása, indokolt esetben a következetes, szigorú hatósági fellépés. Érdekesség, hogy a vál­lalatoknál nagyrészt megáll­ják a helyüket azok akik nem végezték el az általánost Nehézséget jelent viszont, hogy az utóbbi időben je­lentősen csökkent az érdek­lődés a dolgozók esti isko­lája iránt. Ezért a népi el­lenőrök ajánlották, hogy a szakszervezeti bizottságok is keressék meg a módját, hogy dolgozóik lehetőleg a lakó­helyükön fejezzék be tanul­mányaikat, esti tagozaton. Ugyanis a helyi képzés na­gyobb eredményekkel ke­csegtet, mint a munkahelyi. Javasolták, hogy azon a 18 településen is létesítse­nek óvodát, ahol jelenleg nincs. Megvalósításához kér­jenek társadalmi segítséget. Természetesen mindezek mellett számtalan feladat vár többek között a tanárokra, a szülőkre, a tanácsokra és a KISZ-szervezetekre is, hogy segítsék elő: akik ké­pesek rá, végezzék el az alapfokú tanulmányokat. Le­hetőleg minél előbb. Homa János Honismereti akadémia Országos honismereti aka­démia kezdődött szerdán Sopronban. A mozgalom gyakorlati irányítóinak. a szakkörök vezetőinek éven­te ismétlődő szakmai talál­kozóját ezúttal immár 13. alkalommal rendezték meg. A háromnapos akadémia résztvevői a vendéglátó Győr-Sopron megye hon­ismereti munkájával, egye­bek között a helyi műem­lékvédelmi tevékenységgel, a helytörténeti és a nép­rajzi-nyelvjárási kutatások eredményeivel ismerked­nek Van miről számot ad­ni. hiszen a lelkes lokálpat­rióták tevékenysége nyo­mán újabb és újabb érté­kek tárulnak fel és válnak közkinccsé. Sokan vettek részt például a megóvásra érdemes műemlék s jellegű épületek feltérképezésében Részletes leírásokat készí­tettek a környezetükben ta­lálható. elhanyagolt. rossz állapotban lévő épületekről, köztéri alkotásokról azzal a céllal, hogy ráirányítsák a figyelmet megóvásuk fon­tosságára. Ennek nyomán csaknem 60-nal emelkedett a védett objektumok szá­ma Győr-Sopron megyében. Sikeres volt a jelenről a jövőnek elnevezésű fényké­pezési akció, amelyet né­hány évvel ezelőtt a Haza­fias Népfront Honismereti Munkabizottsága indított út­jára. A honismeret társa­dalmi munkásai csaknem félszáz fotósorozatot készí­tettek. megörökítették a vá­rosok. falvak mai életét. A •sorozatok a megyei könyv­tár helytörténeti anyagát gazdagítják. A szülőföld jobb meg­ismerését szolgálják a leg­utóbbi kezdeményezések: a település-krónikaíró pályá­zat és az észak-dunántúli megyék honismereti vetél­kedője. A helytörténeti, néprajzi ismeretek elmélyítésére kí­nálnak lehetőséget a honis­mereti táborok, amelyeknek nyaranta a Kisalföld tele­pülései is otthont adnak. ÚJHELYI JÁNOS: Kézit csókolom, uram! Vidéki egyetemi városban egy sikeresnek mondható író—olvasó találkozó után a népszerű kiskocsmában — főleg a diákok részéről kedvelt, mert még mindig viszonylag olcsó hely. két velem egykorú népművelő hölgy értékeli — jobbról- balról ülnek mellettem a találkozót. Elégedettek, a várható „visszajelzést” ecse­telik a magasabb szervek részéről. A találkozó után én hív­tam meg őket vacsorázni, én kértem, hogy idejöjjünk, s ismerve erszényük szűk re­keszét, rögtön közöltem ve­lük „a vendégeim!” Kerül, amibe kerül. Bár a felesé­gem mondása — „csak mí­nusszal ne gyere haza” — a fejemben volt, de hát az az igazsáp, nem volt még kedvem lefeküdni a rideg szállodai szobában. Messze volt még a reggel, a hajna­li gyors indulása. Valahogy el kell tölteni az időt. A helyiség tömve volt fia­talokkal, csinos, szép lá­nyokkal, jóképű, jól öltözött fiúkkal. Ital, étel rogyásig az asztalokon, valószínű ösz­töndíjosztás volt. Unottan lapozgattam az étlapot, iga­zán semmihez sem volt ked­vem. Csak egy kicsit fellé­legezni, levezetni a bennem felgyülemlett indulatokat, ez volt bennem. Jött a pincér, huszonéves fiú, Józsinak szólongatták a fiatalok, s meglehetősen tar­tózkodóan felvette a rende­lést. Akkor éreztem elő­ször, hogy korunknál fogva valahogy kilógunk ebből a diákkocsmából. Azért is a legdrágább ételt rendeltem, s a hölgyeket is biztattam: „Csak tessék, tessék! Ne szerénykedjenek." A höl­gyek nem szerénykedtek. A kis pincér felvette a „nagy", itt szokatlanul „nagy" meg­rendelést, jól megnézett és távozott. Ekkor vettem észre a szemközti asztalnál ülő tár­saságot: két lány, két fiú. Tatárbifszteket ettek, sört ittak hozzá. Az egyik lány kente a piritós kenyereket: falatonként adta a társai szájába. Jókedvűek voltak, frissek jóétvágyúak — s fő­leg nagyon fiatalok. Az egyik fiúval összeakadt a tekinte­tem. Dacosan nézett rám. Űristen gondoltam magam­ban, ez ugyanolyan, mint én lehettem jó húsz évvel ez­előtt. .. Erős arcvonásai, szú­rós szeme arról árulkodott, hogy paraszt — bocsánat, vi­déki — származású. Mind­ezt jól öltözése sem takar­ta el. Jött az aperitif: Vilmos körte. Koccintottam a höl­gyekkel, s miközben a szám­hoz emeltem a karcsú po­harat, lopva a fiúra néztem. Gúnyos mosollyal felém emelte félig ürült sörös kor­sóját. Elkaptam a tekinte­temet, tüntetőleg a hölgyek­kel kezdtem foglalkozni. Csak akkor pillantottam új­ra az asztaltársaság felé, amikor Józsi, a pincér letet­te elénk a hatalmas, nem tudom milyen módra készült vegyes tálat, s a két üveg bort. Megint a fiú kedvesen, pimasz mosolygó szeme szúrt belém. Valamit súgott a társainak, felém biccentett a fejével, mire a lányok fel­vihogtak, a másik fiú ko­moly maradt —, s valameny- nyien átnéztek hozzánk. Hirtelen eszembe jutott Karinthy Frigyes híres no­vellája: Találkozás egy fia­talemberrel. Mit akar tő­lem ez a fiú? Azért, mert két hölgy társaságában lát­ványosan bőségesen fogyasz­tok, miért kell utálnia? S mi ez a szánakozó, gúnyos kis mosoly a szája szegleté­ben? Menjek oda, és mond­jam el neki, hogy nekem az ö korában, ösztöndíjosztás esetén legfeljebb egy köröm­pörköltre futotta, s félliter borra? Hogy farmerre csak harmincéves korom után volt pénzem? Hogy az egye­tem elvégzése után 1300 Ft- os, gyakornoki fizetéssel kezd­tem? Hogy a boldog kollé­giumi évek után hat évig egy kétszer-kétméteres, fűt- hetetlen albérletben laktam? Ugyan. Kiröhögne, ha mind­ezt elmondanám, talán el sem hinné. Vagy talán a be nem váltott fogadkozásai­mat kéri tőlem számon, mint abban a bizonyos Karinthy- novellában az írótól a fiatal­ember? Rosszkedvűen, étvágyta­lanul turkáltam az ételben. Hirtelen ötlettel magamhoz intettem Józsit. Megkértem, szóljon a társaságnak, ülje­nek át hozzánk, meghívom őket egy italra. Józsi kicsit csodálkozva nézett rám, de teljesítette, amit mondtam. Átment a szomszéd asztal­hoz, bizalmasan a társaság­hoz hajolt, nem hallottam mit mondott, csak arra kap­tam fel a fejem, hogy mind­nyájan hangosan nevetnek, és felém mosolyognak. A tányér fölé rejtettem vörös arcomat, nyilvánvaló volt az elutasítás. Józsi vissza sem jött hozzám. Tüntetőleg falni kezdtem, hangosan (túlhangosan) anekdotázni kezdtem a höl­gyek legnagyobb örömére. Sikongva vették minden poé­nomat, s elárasztottak plety­ka-kérdésekkel. Megadóan válaszolgattam, sőt néha rá is dupláztam. Már csak a hangulat miatt is. Akkor emeltem fel újra a fejem (fülemmel érzékeltem), ami­kor is a társaság menni ké­szült. A fiúk a lányokra se­gítették az irhabundákat, s maguk is a legmodernebb, a legdivatosabb szerelésbe búj­tak. A fiú gúnyos mosolya az arcomat pásztázta. Ke­ményen visszanéztem rá. Az asztalunk mellett mentek el. Az alacsony, zömök, de ki­sportolt alkatú fiú megemel­te felém a sapkáját, és azt mondta: „Kézit csókolom, uram." A lányok ismét fel­vihogtak, egymásba karolva távoztak el. Nem néztek hát­ra. Mikor a kábulatomból ma­gamhoz tértem, intettem Jó­zsinak. Egy üveg pezsgőt rendeltem. A hölgyek ezt már nem várták meg. arra hivatkozva, hogy várja őket a család — gyorsan távoz­tak. Egyedül ittam meg az üveg pezsgőt. Egy mulatságos jeleneiben az egriek által jól ismert és szeretett Miklósy György

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents