Népújság, 1985. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-10 / 160. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1985. július 10., szerda Szellemi pendîtes Nyári olvasótáborok Ismét itt a nyár, az iskolai tanévzáró ünnepségek után nem kis fejtörést okoz szülőknek és gyermekeknek egyaránt, ki. hol. milyen hasznosan töltheti maid idejét. Szolgálatba lépnek a nagyszülők, a vidéki rokonok. de van, akinek naponta csak az otthon előtti játszótér marad. Sajnos — és ezt évről évre megállapítjuk — az év két és fél hónapját nem mindenütt sikerül ésszerűen, élményekkel eltölteni. Ped'g a kínálat most sem szegényes, hiszen a különböző gyermek. és ifjúsági táborokban nincs hiány. E sokrétű választékból ezúton kilencvenöt olvasótáborra szeretném felhívni a figyelmet. 1971-ben az első olvasótáborozó fiatalok talán maguk sem gondolták. hogy ez a vállalkozás az elkövetkező években országosan elismertté válik, és ma már gyermekeik is megismerkedhetnek a közösségteremtés eme képességet és gondolkodást fejlesztő lehetőségeivel. Akkor fiatal írók. ma már országos szervek is — a Művelődési Minisztérium, a KISZ Központi Bizottsága, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa — találhatók a patrónusok között. Iskolapótló foglalkozások, tanulótáborok. önképzőkörök a szabad ég alatt? Valójában egyikről sincs szó. Az olvasótábor célját, értelmét csak az értheti meg igazán, aki maga is vállalkozik a 10—14 napos cselekvő jelenlétre. Az elmúlt évek alatt sokféleképpen nevezték már ezeket a táborokat. Tartalmi sokrétűségének köszönhetően tekintették a szocialista demokrácia gyakorló- terepének. életkapu-tábor- nak. önismereti képzőnek, ahol a könyv, a művészetek. a megmunkálásra váró anyag. fa. textil, papír a táborozok nélkülözhetet- let eszköze, miközben mindenki társakra talál, személyisége formálódik, gazdagodik. Az kétségtelen, hogy ez a tábortípus kiscsoportos formáival, a nevelési cél szellemében megfogalmazott programjával, a társadalmi és természeti törvények vizsgálatával különbözik az üdülőtáboroktól, a napközis foglalkozásoktól, az országjáró kirándulásoktól. Az olvasótábor nem kíván többet résztvevőitől, csak annyit, hogy aktívan, önálló véleményalkotással maguk is építő részesei legyenek a közös gondolkodásnak. Beszélgethetnek a családról, a generációk közötti kapcsolatról, a kis. és nagyközösségekről, a magyarságtudatról. a hazaszeretetről és még sok más egyéb nélkülözhetetlen, megértésre váró kérdésről. Az olvasótáborok ma már pályázati rendszer alapján készítik el programjukat, a tábori kiscsoportvezetők — köztük népművelők, könyvtárosok. pedagógusok. írók. olvasáskutatók. művészek, tudósok és politikusok — továbbképzéseken fejlesztik a tábori munkához nélkülözhetetlen elméleti és gyakorlati képességeiket. Ezt a célt szolgálja, hogy idén a Pedagógus Szakszervezet magyar szakos pedagógusoknak rendezett anyanyelvi jellegű olvasótábort. Jövőre az Országos Pedagógiai Intézet és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa a pedagógus-továbbképzés keretében ad helyet az olvasótábori formának, módszereknek Szolnok megyei fiatal tanárok közreműködésével. Az általános és középiskolai tanulók, a szakmunkásfiatalok. a nemzetiségi szülők gyermekei, a művelődésben hátrányos helyzetű táborozó fiatalok száma évente megközelíti a 8—10 ezret. De a szellemi pendi. tés — ahogy a táborokat a tragikusan korán elhunyt író Fábián Zoltán nevezte — a táborozás után is folytatódik könyvtárakban. iskolákban, klubokban, olvasókörökben. Az utógondozás értelméről Fekete Gyula így ír: „nem adhat műveltséget a tábor, de szomjúságot igen. csillapíthatatlant az önművelésre. Ezek a fiatalok ráébredhetnek arra. mit jelent közösségben — népben, nemzetben, emberiségben — gondolkozni.” Az olvasótábor ma már nem tekinthető kísérletnek. Számuk azonban évek óta csak száz körül mozog, és ennek elsősorban kétségtelenül pénzügyi okai vannak, bár sok helyi üzem. vállalat. intézmény is segíti a táborok létrejöttét, munkáját. Ha elfogadjuk, hogy az olvasótáborok az iskolai oktató-nevelő munka korszerűsítését szolgálják, a gyermekek és fiatalok személyiségének fejlődését segíthetik. egyúttal tegyünk is annak érdekében, hogy e táborok jövőjét ne korlátozzák az anyagiak. M. 1. Bikavér — tékái Eger... így látja egy idegenvezető (Fotó: Feri Márton) Ha az utazó idegen tájakon. városokban kalandoz, akkor nélkülözhetetlen partnere — az idegenvezető. Miklovicz lmréné hat éve kalauzolja a különböző csoportokat Egerben. Angol, orosz és természetesen magyar nyelven. — Még főiskolai hallgató koromban tettem le a szakvizsgát, politikából, földrajzból, város- és országismeretből kellett számot adnom. Az egész ügy úgy kezdődött, hogy egy csoporttársnőm felhívta a figyelmemet erre a lehetőségre. Együtt jártunk afoglalkozásokra, aztán végül én idegenvezető lettem — ő nem .. . Mindig is vonzott ez a fajta munka. És nem is a pénz miatt. Egy városnézésért kétszáz forintot kapunk, külföldiek esetében 240-et. A fontosabb az, hogy én fedeztetem fel, láttatom meg velük a hely szépségeit. Egyébként rendszerint egy nagy kört teszek a vendégekkel: a bazilikánál kezdjük, aztán a Fazola-kapu majd a hires vár következik. Innét sétálunk le a Dobó térre. Ha az idő megengedi, a Ráetemplomot is megnézzük. aztán pedig a minaretet. — Van-e különbség a csoportok között? — Természetesen. A gyerekekhez például sokkal több türelem és megértés szükséges, másrészt köny- nyebb is velük „dolgozni", mert a tanár — az osztálykirándulások előtt — már felkészíti a tanulókat: mire érdemes leginkább figyelni. Elég sok ismerettel rendelkeznek tehát akikor, amikor ide kerülnek. Érdekes, hogy a belföldi társaságoknál a vár dominál. mint legfőbb látnivaló. Am a külföldieknek sem ismeretlen teljesen a város. Bikavért ugyanis Európa számos országába exportálunk, és a címkén persze ott virít a felirat: „Egri...” Így aztán egyszerű a „kapcsolás". A másik nemzetközi „védjegy" Gárdonyi Géza regénye. az Egri csillagok. A Szovjetunióban sokszor vetítették már ezt a filmet, így az ottaniak még jobban ismerik a történetet... Én egyébként a faluról érkezett csoportokat szeretem leginkább. Főként az idősebb, egyszerű bácsik és nénik a leghálásabb közönség. Olyan természetes, naiv bájjal csodálkoznak rá a szépségekre, hogy öröm nézni és hallgatni őket. A fiatalok valahogy készpénznek vesznek mindent. A nyugati turisták — igaz kezükben mindig ott az útikönyv —, kevesebbet tudnak Magyarországról, s ezen felesleges is meglepődnünk. — Sztorik? — Azok mindig vannak. A legtöbb megjegyzés az egri nők — hajdani és talán mai — harciasságát veszi célba. — Aztán, amikor úgynevezett vegyes csoportom van, a más nemzetbeliek viccesen húzzák a törököket, hogy: na hogy is volt ez? Én ezért figyelmeztetem is egykori „ellenfeleinket", hogy most bizony kellemetlen dolgokat fognak hallani. Aztán azzal vigasztalódnak, hogy Rákóczi mégis náluk Törökországban kapott menedéket. — Munkája során ezernyi külföldivel ismerteti meg a várost, ön merre járt határainkon túl? Találkozott-e ott külföldi kollégáival? — Voltam Angliában, a Szovjetunióban és Svédországban is. Ezen országokban is van, aki kedvvel csinálja az idegenvezetést, van. aki kevesebb érzelmet fordít rá. Szerintem ez a szakma csak is nagy lelkesedéssel űzhető, mert a külföldiek rajtunk keresztül ismerik meg hazánkat. S nem lehet mellékes, milyen szemüvegen keresztül nézik Egert. — és Magyarországot. (havas) Kovács László: Társakkal o jelenlegi magyar fotókiálli- tási gyakorlatban — sajnos — egyedülálló.) A cél itt o későbbi kutatást megalapozó dokumentálás. Az egész napos fényképezés után estéként egy-egy előadás, vita. vagy más egyéb rendezvény egészíti ki a programot. A telepen folyó elméleti munkát bibliográfiák készítésével, könyvek, folyóiratok kölcsönzésével támogatja a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, a Kecskeméti Megyei Könyvtár, s legnagyobb rendszerességgel a Bajai Tanítóképző Főiskola Könyvtára. 1983 óta nyaranta egy-egy külföldi előadó a szocialista országok szociofotó történetét mutatja be. Az 1981 óta végzett munka összefoglaló bemutatójára előreláthatólag 1986-ban kerül sor. L. Taylor: Cím nélkül A Budapest Galéria Józsefvárosi Kiállítóterme ad helyet a Nagybaracskai Fotográfiai Alkotótelep kiállításának. A szimpozion az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottsága és a Bács- Kiskun Megyei Tanács kezdeményezésére és támogatásával jött létre, első ízben 1981-ben. Célja a klasszikus magyar szociofotós örökség — megváltozott viszonyok közötti — folytatása. Működési területe a telepnek otthont adó Nagybaracska nagyközségen kívül, elsősorban az akkori bajai járás. Minden év augusztus első felében kerül sor az intézményes működésre — ez a kiemelés azért indokolt, mert a telep tagjai (10-en teljes, vagyis tíznapos időtartamban, 4—7-en pedig párnapos vendégként) évközben is meg-megjelenrnek Nagy- baracskán és környékén az előre ismert koncepció alapján fotografálni. Minden évben más és más „fő témával" foglalkoznak (ez nem kizárólagosságot, hanem hangsúlyt jelent). Az 1984-es fő téma: a lakosság és a közösségi intézmények. Az egykori megyei szerveződésként indult telep a Magyar Fotóművészek Szövetsége fokozatosan növekvő támogatásával mára nemzetközi fórum lett; 1984-ben a magyar résztvevők mellett öt ország fotósai dolgoztak a telepen. Valamennyi telepet kiállítás követi; 1983 óta a kiállításokat Budapesten is láthatják az érdekelödök, a Budapest Galéria rendezésében. Harmadik alkalommal fordul elő, hogy a tárlatot a Művelődési Minisztérium és a Budapest Galéria támogatása folytán olyan katalógus kíséri, amely az összes kiállított képet tartalmazza. (Ez Harry Hardenberg: Nagybaracska (Hauer Lajos reprodukciói — KS) 1 A 4. nagybaracskai fotográfiái alkotótelep kiállítása ANATOUJ POTEMKOVSZKIJ: Telefonos történet A történet azzal kezdődött, hogy csöngött a telefon. és egy női hang rákezd te: — Végtelenül sajnálom, de ma nem jön össze semmi. Nem tudunk találkozni. — Elnézést — szóltam közbe hirtelen —, ez valami félreértés lehet! — Nincs semmi félreértés! — válaszolt sietve a hölgy. — Ma egyáltalán nem tudok elmenni a találkára. Lehetetlenség. — Ha nem, hát nem — mondtam beletörődve. Valószínű, hogy a hangomban volt valami hidegség, mert a hölgy kissé nyugtalankodni kezdett: — Nem kell mindjárt megsértődni egy ilyen apróság miatt! — kérlelt a hölgy. — Néhány nap múlva ismét telefonálok, és mindent megmagyarázok. — Ebben én nem hiszek! — mondtam, és letettem a kagylót. Még szép, hogy így válaszoltam, hiszen teljesen lehetetlen, hogy ez — a téves kapcsolás eredményezte — beszélgetés még egyszer megismétlődjék. Tévedtem. Egy hét múlva a hölgy ismét telefonált. — Végtelenül szégyellem magam — suttogta a kagylóba —, de megint el kell halasztanunk, sajnos.... — Szóval, nem tudunk találkozni? — éreztem a lényegre. rá — Nem tudunk — mondta a hölgy. — Csak arra kérem, ne vegye nagyon a szívére! Megígértem neki, hogy nyugodt maradok, így' hát a társalgásunk be is beje- ződött. A harmadik beszélgetésünk azonban egy kicsit meghökkentett. — Olyan csodálatosan szép, felejthetetlen volt a tegnapi nap! — búgta jelentős hangsúllyal a telefonba a már ismerős hang. — De sajnos, ma este már nem tudok elmenni! Ugye, nem haragszol? — Nem — válaszoltam. Lakonikus válaszom megnyugtatta a hölgyet. Ezek szerint már tegezö- dünk. Ebben a helyzetben joggal hittem, a köztünk lévő viszony mélyebb egyszerű ismeretségnél. Aztán még két-három beszélgetés után teljesen beigazolódott, hogy igazam van. Bár a hölgy nem volt bőbeszédű, röviden telefonált, ennek ellenére lényegre törő hivatkozásai, elszólásai gyakran zavarba hoztak. Mondtam is magamban: lám, lám, mennyi furcsaságot produkál egy téves telefonhívás! Az volt számomra a legkülönösebb, hogy a hölgy, amikor nem ér rá, rögtön nekem telefonál, amikor meg ráér, ki tudja, kivel, mit csinál édes kettesben? őszintén bevallom: ez a furcsa helyzet egy kissé idegesített. I Aztán az utolsó telefonhívás végleg szokatlanra sikeredett. — Sürgősen szükségem van tízezer zlotyra! — mondta a hölgy idegesen. — Tudsz adni nekem most rögtön ennyi pénzt? — Természetesen — örvendeztettem meg. — A legnagyobb örömmel állok rendelkezésedre: Mondhatom úgy is, hogy megtisztelsz. — Akkor tizenöt perc múlva ott vagyok nálad! Letettem a kagylót, tizenöt percig mozdulatlanul ültem a karosszékben, és magamban elégedetten könyveltem el, hogy a tréfám egészen jól, sőt a vártnál is jobban sikerült. És abban a pillanatban — pontosan tizenöt perc múlva — megszólalt a csöngő az előszobában ... (Fordította: Kiss György Mihály)
