Népújság, 1985. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-06 / 157. szám
8 IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG, 1985. július 6., szombat Fiafal Kárpát-aljai magyar költők A határokon túli magyar irodalmak legfiatalabbikát, a kárpát-ukrajnai magyar literatúrát közel két évtizedig jóformán csak Bállá László és Kovács Vilmos verses- és prózakötetei képviselték. A megnövekedett oktatási, művelődési és publikációs lehetőségeket követően a hatvanas-hetvenes évek fordulóján rajban jelentkeztek a fiatalok. írásaikkal megtöltötték a napilapok irodalmi oldalait, s 1970 —74 között az évkönyvjelle- gü Kárpáti Kalendárium azóta megszűnt irodalmi mellékleteit. Spontán kezdeményezések után létrehozott, hivatalos és szervezett formában működő „egyesületük” a József Attila Irodalmi Stúdió. Havi fórumuk a Kárpáti Igaz Szó című napilap ifjúsági melléklete, a havonta megjelenő Lendület. Az összegzés, a megméretés szándékát antológiák jelzik (A várakozás legszebb reggelén, 1972; Szivárványszínben, 1977; Lendület, 1982), s a Kárpáti Igaz Szó lapba- tördelt füzetsorozata, a József Attila Irodalmi Stúdió kiskönyvtára, amely az évek során tucatnyi fiatalt juttatott „kötethez”. E másfél évtized legfőbb gondja — mint egyik nemzedéktársuk, Kovács Elemér írja 1983-as költészet napi cikkében — a kárpát-ukrajnai magyar irodalom hagyományainak, örökségének felmérése, sajátos helyzetének, feladatainak tudatosítása volt. A haladó irodalmi hagyományokat kutatva feledésbe ment értékeket tárnak fel, s emelnek újra az irodalmi köztudatba. S ha néha még egy-egy közismert irodalmi tényre való rácso- dálkozásuk el is árulja a forrásanyagok szűkösségét és esetleges voltát, igyekezetük. szándékuk mindenképpen dicséretre méltó. Ez a hagyományteremtő folyamatosságigény érezhető verseikben is. A költői előd, Petőfi. József Attila esztétikai-hangulati ihletőjük a helyi folklór, s a több változatban is fölbukkanó történelmi példázat a vidék emberi emlékezetében és a holt kövekben egyaránt élő hagyománya: a Rákóczi-szabadságharc. S mindez — ismét csak Kovács Elemért idézve — nem rossz irány az egyéni hangvétel, a kikristályosodó forma, a letisztult nyelvezet megtalálásának hosszú útján. S. Benedek András Súlyosan kockáim súlyosan kivetett magányos csúcsukat élüket odasziszegnek a súlyosan húzom a lábamra kötözött mérföldre előttem várva várt vonatom egeim riannak madarak hullnak a eszmélő kutyája hová heveredjen FÜZESI MAGDA: József Attila Balatonszárszón; amikor még visszafordult súlyosan gurulnak hontalan tárgyak meg-megcsikordítva gömbölyű halálnak húzom a síneket kátrányos talpfák mérfölddel mögöttem sziklának siklatták riannak súlyosan megfagyott földre lompos hűségemnek mely hideg küszöbre Johanna BÁLLÁ D. KÁROLY: Johanna fáklya. Felragyog. Fehér testén füst kanyarog. Madárhangja messze sikolt. S míg felszívja a hús szagát, beleremeg a Hold. És hull a földön napra nap. Szánt, hogyha kell, vet és arat a nép. A szélben megfogódzik kemény talpával. S megmarad. Vári Fábián László: Mikes Kelemen „Ex Turtia nulla redemptio” Hiába vala az áldás, ha aztán jőve az átok, Esők és árvizek után a száműzött kurucra várok. A rab haza nem áldoz semmit, fiának gödröt sem ásat. Jó uram, rám jár a szél, neveddel veri a számat. Üldözök napja lejárt már, Jámbor, jámbor a szándék. Fordul a Göncöl és indul Rodostóban egy árnyék .. . ★ — Otthon van-e kuruc még? — Még Dózsa húsán élünk. Zágonban szétfolyt a harang, Egyre jobban hűl a vérünk. — Dagályos vagy, te küldönc, de a tenger hazudik szebben. — Mikes, én nem bántottalak. Eressz, küldj haza engem'. FINTA ÉVA: Ráolvasó hétfői napokra csapd arcomat, te fény, ahogy a gyönge zöldet csapdosod, virágaink ahogy vered: úgy simogass meg engemet; tücsökkel játszható vagyok, madárral félhető vagyok, kevés vizek forrásai: patakkal félhető vagyok, dalokban eltévelyedő. világban nem tévelyedő. még hasztalanul sem hamis: vagy víz, vagy kő, vagy rög vagyok. — csapdosd arcom, te fény, te fagy. szelek, kit küldenek csillagok, verődjön rendbe az anyag, az is, mit bennem alkotok. DUPKA GYÖRGY: Reflexiók a vár fokán Itt tüzé föl piros zászlaját a Szabadságnak Zrínyi Ilona? A szabadság hősinek tanyája fme, íme most rabok hona. (Petőfi: A munkácsi várban. 1847) A vár fokán állva, eszembe jut 13. sz. leveled, mely ezernyolcszáznegyvenhét szeplős nyarán e falak közt keltezett s szavaid lelkem mélyén megcsobbannak. A puszták délibáb-paripáján félig körbe lovagoltad AZ EGYMÁSRA HÁNYT MILLIÓ PIRAMISOKAT s szíved tarsolyába gyűjtötted a hegyekhez láncolt Prométheusz-szálfak jéggé dermedt álmát, amikor megláttad a szőlődombokat, e vár fokáról elsírtad magad: NEM SZERETNEK BORÁBÓL INNI AZT GONDOLNÁM... RABOK KÖNNYÉT ISZOM.. . Az Idő-folyosón most megidézlek, amit körben láttál, az ezernyi ősöm vére, harcos lángjuk cseppekben kimérve, szívüket az idő fekete vihara darabokra szaggatta, megtépázta, szálfa-testük ezerszer is megalázta, mégsem hulltak pocsétába, ZÁSZLAJÁT A SZABADSÁGNAK kitűzték e vár fokára. Utazás rajzban Lóránt János : Kikötő Lóránt I Nyár van, az üdülés, az utazások évada. Ilyenkor a fél világ felkerekedik, hogy megnézze, hogyan élnek embertársai. Mi most némileg szokatlan kirándulásra hívjuk az olvasót: az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola rajz szakos hallgatói Csuvasia fővárosában, Cse- bokszáriban töltöttek három hetet. Élményeikről rajzban számolnak be. (Kőhidi Imre reprodukciói) Szabó Ágnes: Csebokszári emlék Egész éjszaka fájt a szíve, egy szemhunyásnyitf se aludt. Bal karja időnként elzsibbadt. Belecsípett, nem érezte. Talán azt se érezte volna. ha levágják a kezét. Néha köhintenie kellett. Ilyenkor nyögött is, mert nyilallt az oldala. Szeretett volna megfordulni, de ahhoz se volt ereje. Feküdt hát hanyatt továbbra is mozdulatlanul. hunyt szemmel, és fülelte a sötétet. Az ablak repedt üvegét meg-megzörren- tette ar szél. Olykor a kéménybe is 'beledudált. A padláson egerek mocorogtak; még a cincogásuk is lehallatszott. • • A S2er20 hagyatékából. Az öregembernek eszébe jutott, hogy szerezni kellene egy macskát, mielőtt az egerek szétrágnák a házat. Gondolatban legyintett erre. Minek? Amíg ő él. kibírja ez a ház. Meg talán meg se maradna már itt egy idegen macska. Ami volt. az is elpártolt. Bár az is lehet, hogy befogták valahol. Mikor a hajnal benézett a tanyaablakon, jobban lett egy kicsit. Ráért volna felkelni. de egész életében hajnalon kelt. Most se maradt ágyban. Első dolga Volt körüljárni a házat. Ezen az éjszakán elvitték a létrát a padlásfeljárótól. Régebben a fűrészbakot. A disznóól ajtaját. A dézsát a kúttól. Minden elemelhetőt. Mert a pusztán mindig megérzik az emberek, hogy kinek közeleg a halála. Hogy ki az. akinek már nem sokáig les/, szüksége a földi dolgokra: Kovács Pál méregette szemével a távolságát a föld és a padlásfeljáró között. Nem emlékezett rá pontosan, hogy mikor és miért volt utoljára a padláson. Talán még a felesége halála előtt. Egy éve. vagy annál is régebben. Fájlalta azonban, hogy ismét figyelmeztették. Az öregember enni. inni adott a kecskének, azután megfejte. Töltött egy bögre tejet, de csak a felét itta meg. Az se esett jól. Eszébe jutott, hogy el kellene menni a boltba, mert fogytán a kenyér, és alig van a lámpában petróleum. Vagy egy óra hosszáig téblábolt a ház körül, azután rneg már nem indult el. kiült a cseresznye- fa alá, várta a postást. Mint minden kedden és pénteken, mióta a feleségét eltemették. A gyermekeit akkor látta utoljára. A két fiú meg » két lány kelletlenül ültek le a házban, ahol felnőttek. Gyanakvóan figyelték egymást a szemük sarkából, és az apjukkal se néztek szembe. Hiába bizonygatta nekik az öreg, hogy egyikük sem járna rosszul ezzel a Szabó Agnes: Az épülő Csebokszári
