Népújság, 1985. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-26 / 174. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. július 26., péntek Ahol a Tehetség vert tanyát.., (Bródy Sándor utca 8.) IV/3. A kivitelezés elmaradt, de a vesztes soha nem heverte ki azt a kudarcot, amely tulajdonképp nem is volt az. hiszen a legkiválóbbak mérkőztek egymással. 1848 a borúfelhők esztendeje Jett, akkor is ha a nyitány nem ezt jelezte. A házaspár lelkesedik a forradalmi eszmékért. , Az idegenből honosodott művész teljesen idevalónak érzi magát. Tökéletesen tud magyarul, s meggyőződéstől vezérelve elkészíti a Szabadság szobor vázlatát, amely meg is jelenik az egyik kassai újságban, s később any- nyi sorscsapás okozója lesz. Az előző esztendőben meghalt a két mecénás Pyrker egri és Kopácsy esztergomi érsek. A harci események háttérbe szorítják a művészeteket. Nincs munka, reménytelennek tűnik a jövő, így aztán olasz földre utaznak. ahol szintén nem találják a helyüket. Először Campeaban, a férj szülővárosában telepszenek le, majd a közeli Valmarenó- ban bérelnek egy kis palotát, arra számítva, hogy ismét eljön majd a megbízatások korszaka. Feladat azonban nem olyan sűrűn akadt, mint ahogy hitték. Ráadásul mindkettőjüket gyötri a honvágy. Az olasz éppúgy vágyik haza, mint asszonya. Azt szeretné. ha az új esztergomi prímással rendezhetné kapcsolatait, de ez a kívánalom egyelőre nem teljesül. Ezért házat vásárolnak, de továbbra is küldik jelzéseiket magyarhonba. 1854-ben aztán megtörik a jég, s egy kis késéssel ugyan, de megjön a meghívás az esztergomi Bazilika ünnepélyes felszentelésére. Ott van Ferenc József, Liszt Ferenc maga vezényli az erre az alkalomra komponált Esztergomi miséjét. A látogatás koronája az egri út, méghozzá a nosztalgia jegyében. Viszontlátják a Kovács családot, szívüket melengetik az egykor megszeretett arcok. Az egyik rokonmodetl rácsodálkozik a mesterre, és önkéntelenül is elszólja magát. — .... de megöregedtél... Aztán észbekap, s úgy javít. hogy a lényeget fogalmazza meg: — Jókorát tévedtem, mert te soha nem fogsz meghalni! így is történt. Az alkotó ugyan eltávozhatott, de művei tovább hirdették vitathatatlan .nagyságát. Szürkébb esztendők következtek. az alkonyat évei. Egyre többet betegeskedett, a szilikózis tünetei gyötörték. Gyérült az ismerősök, a barátok tábora, a legtöbben odamentek, ahonnon nincs visszatérés. 1866‘ban meghalt Hild József, az az építész, akivel olyan sokat dolgozott együtt Egerben, Pesten és Esztergomban. Elhunyt — 1870-ben — ifjúkori barátja, akadémiai társa M. Grigoletti is. Sűrűsödött a magány, már csak a felesége volt mellette, aki a cisoni elemi iskolában tanított, aki megpróbált életkedvet varázsolni az öregkor árnyaival vívódó művészbe, aki 1880 februárjában kikísérte a Cison di Valmarino-i temetőbe. Ide tért meg ő is 1893. február 13-án. Szobrai ma is hirdetik utánozhatatlan eredetiségét. Igaza volt annak a szókimondó rokonnak. Az ő sorsa: a halhatatlanság. .. A tehetség követeli és ki is vívja a maga jogait. Ezt bizonyítja Joó János életpályájának alakulása is. Ez a kiváló képességű ember 1807. február 14-én született Szegeden. A piaristáknál tanult. Tagja lehetett volna a rendnek is, de őt a sors igazi porondja érdekelte. ahol alakítója óhajtott lenni az eseményeknek. Nemcsak rajzolni tanult, hanem egyebet is. Sokrétű érdeklődéséről, irigylendő szorgalmáról így vall: „Építész. Asztalos, Lakatos, Esztergályos. Muzsika- (tsináló, Képfaragó, s több illyes Mesterségekben magamat gyakorlottam.” A legnagyobb jártasságra az építészetben és az aszta- losságben tett szert, olyany- nyira, hogy egy céhb.e is felvetette magát. Bízott abban, hogy az ismeretgyarapításra fordított idő busásan kamatozik majd a későbbi esztendőkben. Voltaképpen nem csalódott, hiszen tizenkilenc évesen már az esélyesek között ajánlották a temesvári és a pécsi rajztanítói állások betöltésére. Igaz, első próbálkozásait nem kísérte szerencse, de nevére felfigyeltek. Ennek köszönhette, hogy Egerben már szolgálatába szegődött Fortuna. Legalábbis a rajtkor. 1828. január másodikén a városi közgyűlés elismeréssel adózott Pyrker érseknek, méltatva mindazt, amit a felsőbb fórumokon a helyi rajziskola létrehozásáért tett. Egyben megállapodtak az oktató illetményében. kér ve a főpap elvi egyetértését. Az intézmény létesítésének gondolata 1827-ben vetődött fel, ékkor formálódott a döntés is.! A valóra váltás azonban elég lassan haladhatott, mert az oktatás csak 1829-ben kezdődött meg. A megbízásnak örült, de azt is sejtette, hogy nagy álmait zaboláznia kell. Lemondott messzi, a külföldi utazások csábító lehetőségeiről de megpróbált helyben zászlót bontani, szövetségeseket* keresve okos gondolatai megvalósításához. 1831. december 28-án memorandumot küld Széchenyi Istvánnak, az okmányban egy ,Művészi Társaság” felállításának tervét terjeszti a vélt patrónus elé. Kétségkívül életképesnek tűnő ötlete nem keltette fel a legnagyobb magyar érdeklődését, meghehetősen közömbösen reagált rá. Bizonyára elkeseríthette ez a levélírót, hiszen aktuális gondokat elemzett, s másokhoz hasonlóan ő is a hazai képzőművészeti akadémia megszervezését szorgalmazta. A téma igen régen, már 1791 óta vajúdott, s 1827- ben országos bizottság tar tóttá szükségesnek azt, hogy megalakuljon a „Beilarum Artium Áccademia”. Az üggyel kapcsolatban jó né- hányan hallatták hangjukat, így az egri születésű Kész János Mihály is összeállított 1820-ban — hasonló hangolt- ságú tervezetet. 1826-ban Fe- rencz István terjesztette a pozsonyi országgyűlés _ elé a szobrásziskolával összefüggő javaslatait. 1846. október 3-án végül létrejött — Ma- rastoni magánvállalkozásában — Az Első Magyar Festészeti Akadémia. Mindez nem csökkenti a lelkes egri pedagógus érdemeit, aki mellesleg nem tartozott azok közé, akik megriadnak az első akadályoktól. Tíz év után újabb leleménynyel rukkolt ki. Gróf széki Teleki József koronaőr nek ajánlotta a Nézetek a magyar nemzet míveltségi és technikai kifejlése tárgyában című mintegy kétszáz oldalnyi, hat litografált melléklettel illusztrált röpiratát, amely mindmáig nemcsak oktatástörténeti szempontból számít kuriózumnak. A régi ötletet fejlesztette tovább, méghozzá igen sokrétűen. Javasolta a Magyar Athenaeum létesítését, amely tulajdonképpen a reformkori kulturális törekvések szintézisét jelentette. Gyakorlati hangoltságú lévén nem elégedett meg az elvi kinyilatkoztatásokkal, hanem konkrét terveket is társított az anyaghoz. Beszél az épületről, a személyzetről, az alapvagy ónról. Vélekedése szerint itt kap helyet egy központi tanítóképző intézet konviktussal, itt nyer hajlékot a Tudós Társaság, a szakosztályok üléstermeivel, a könyvtárral és a nagy díszteremmel. Ez tulajdonképpen nem más, mint a mai Tudományos Akadémia. Emellett ebbe az otthonba költözne a tudományos művek kiadását szolgáló nyomda és egy Polytechnikum, arhitektúrai, erőműtani, földmérési, mérnöki. kémiai osztállyal. Mi más ez. mint a jelenlegi műszaki egyetem? Nem hiányzott volna a műcsarnok elődje sem, az a több teremből álló épü-, letrész, ahol évenként műkiállítást rendeznének. Az udvari középszárnyban a világítási hatásokra törekvő rézsútos falakkal megszerkesztett kép tár helyisége',-' sorakoznak két emelettel ás egy jókora szoborcsarnokkal. Nem feledkezett meg o ,(műintézet" ötletének kidolgozásáról sem. Ez a képző- művészeti (festészeti), szobrászati és építészeti osztályokon kívül helyet ad még a mesterség! rajzolásnak, a litográfiái. a rézmetszési, a takács. valamint a szövőmesterségek oktatásának, illetve gyakorlati elsajátításának. Arra is gondolt, hogy a legrangosabb munkákat külön teremben állítsák ki. Csak logikai játék, oe tanulságos elképzelni, hogy hol tartanánk most, ha ez a talpraesett kezdeményezés valóra válik. Sajnos ez se váltott ki különösebb insszhangot. A részleteket nem ismerjük, de ez mit se változtat a tényeken. Mégis elismerésre méltó az a valódi értékekre alapozó bátorság, hogy egy vidéki ember országos ügyekben hallatja szavát. Nemcsak versenyre kelve a sokkal jobb körülmények közt rajtolókkal, hanem túl is szárnyalva azokat. Pécsi István (Folytatjuk) Az életrajzok mestere Száz éve született André Maurois Csaknem húsz esztendeje, nyolcvankét évesen távozott az élők sorából a Francia Akadémia egyik „halhatatlanja”, akinek terjedelmes életműve a nyugati, főleg francia és angol, polgári kultúra tizenkilencedik-huszadik századi történetéből táplálkozik. Hosszú alkotó útjának legfőbb teljesítménye a regény és a tág értelemben vett esszé műfajához köthető. Ez utóbbinak a legváltozatosabb fajtáit művelte; főleg az életrajzi, irodalomtörténeti, kultúrhistóriai témákról írt általában több száz oldalas műveket, amelyek közül jó néhány fordításban is olvasható, immár a harmincas évektől fogva. Egy írói. művészi életpálya jelentősége kát alapelemből tevődik össze. Az első az hogy a művész menynyire képes kifejezni a maga korának, a maga társadalmi helyzetének leglényegesebb és legáltalánosabb érvényű problémáit regényalakjainak sorsán keresztül, avagy más, nem-képzeletbeli, a konkrét valóságot egzakt módon feldolgozó — például történeti — művekben. Az alkotás legmagasabb ormaira azok jutnak fel, akik „szakmájuktól” és nemzeti hovatartozásuktól függetlenül — az egész emberiség. az emberi gondolkodás fejlődésének legfontosabb problémáit tudják megfogalmazni. Ebbe a régióba tartozik a magyarok közül Széchenyi, Ady, Bartók. a franciák közül Balzac, Baudelaire. Mallarmé, Apollinaire. Proust. Sartre. Ettől az értékszférától némileg függetlenedve érvényesül a második elem: nevezetesen az. hogy egyegy nagy író műve miképpen hat az övétől eltérő befogadó közegekre. E téren nagy igazságtalanságokat produkál az élet: az említett nagy magyar művészek közül Bartókot idehaza nem értették és ismerték, Ady sohasem tudja letörni magáról imádott anyanyelve béklyóit. Ugyanakkor egy szerényebb kisugárzó erejű, szerencsésebb nyelvű, kevésbé tragikus kérdéseket feszegető. kellemesebb stílusú író mindent összevetve sikeres életet mondhat magáénak, s műveit eljuttathatja a világ minden tájára. A mi korunkban tehát a világirodalmi értékek érvényesülésének új tényezője vált döntő fontosságúvá: a befogadó közeg szempontjait érvényesítő, a recepcióelméleti megközelítés. Vagyis az. hogy valamely író. vagy gondolkodó, mi módon képes kifejteni hatását egy más társadalmi, történelmi, kulturális, nyelvi közegben. André Maurois portréja (Fotó: MTI — KS reprodukció) André Maurois a tizenkilencedik századi francia •nagypolgárság értékeinek, világlátásának. életstílusának folytatója volt a huszadik században. Ebbe a közegbe született bele ennek hagyományait szívta magába ennek értékeit. teljesítményeit közvetítve olvasóihoz. Aki, mint ő. színvonalas, érdekfeszítő művekben képes ezt megvalósítani, az nem kis teljesítménnyel dicsekedhet. Maurois hatását még egy megfontolásból minősíthetjük lebilincselőnek: nevezetesen abból, hogy a francia irodalom legjobb moralista és liberális hagyományainak folytatója és szószólója. Ma már nemcsak tudatában vagyunk annak, hogy az értékes polgári hagyományok beleépítendők a mi szocialista kultúránkba, hanem egyre inkább alkalmazzuk a gyakorlatban is átvételük, megtanulásuk módját — például az irodalomban, többek közt éppen André Maurois jóvoltából, aki most száz éve, 1885. július 26-án született, s ebből az alkalomból emlékezünk rá. Az irodalomba harmincöt, negyvenéves fejjel belépő Maurois eleinte humoros. társasági regényeket, lélekelemző történeteket írt Anatole France-ra emlékeztető szellemességgel, s a maga polgári világának figuráit keltette életre. Leginkább maradandók azonban a nagy XIX.—XX. századi angol és francia írók életéről írott, többé-kevésbé regényes feldolgozásai : a magyar közönség is nagy haszonnal forgatja Shelley, Byron, Disraeli, Vidor Hugo, a három Dumas, Honoré de Balzac, Marcel Proust és sok más híres ember életének lapjait. Élete vége felé sem csökkent alkotó kedve: Aragonnal együtt megírta a Szovjetunió és az Egyesült Államok párhuzamos történetét. Nagy Géza Szűcs Mariann: Alkalom IV/3. A fiú kábultan botorkált ki a fürdőszobába. Az asz- szony töltött magának. — Szegény kis ördög! — sóhajtotta félhangosan, és végigdőlt a díványon. A konyak most jólesett neki, újrátöltött, aztán felkiáltott. — Megmossam a hátadat? Csak . dünnyögést hallott. Felcihelődött és kiment. A fiú érdeklődve szagolgatta a samponokat. — Megmosom a hátadat — szólalt meg gyengéden az asszony. A szappant megmártotta a vízben, és elgondolkodva forgatta a tenyerében. — Milyen sovány vagy! Ahogy a fiú hátát szappanozta. érezte, a vékony, inas test lassan feloldódik, a bőr szinte a tenyerébe fordul. — Egyedül él? — Már egy éve — válaszolt az asszony, és azon kapta magát, hogy a fiú deszkányi hátát simogatja. Gyorsan lemosta kezéről a szappant, megtörölközött, és a kád szélére ült. — Egyébként mit csinálsz? — Suliba járok. — És a haverok? — Ezt-azt — Minek jársz közéjük? — Miért, hova menjek? — Nem a szüléiddel laksz együtt? — Apámmal. — És édesanyád? . — Megszökött egy hapsi- val. Vidékre mentek. Apám pedig csajozik. És ha felhoz egy gájert, nekem pattanás otthonról. Érti? Mit tátsam a számat, amíg ezek... — Voltál már nővel? — az asszony, amint kimondta. meg is bánta a kérdést. — Aha. Miért, mit gondol, majd naphosszat kuz- lizgatok így egymagámban? Különben is. a többiekkel együtt muszáj. Van néhány közös csaj, azokat használjuk. — Használjátok? — Nagy dolog. Ha nem dugok velük, körbe röhögnek. — Voltál már szerelmes? — Maga pszichológusnak tetszik lenni? — Miért? — Azok kérdeznek ilyen marhaságokat. Szerelmesnek? Ugyan már...Az asszony felállt, és a konyakos üveggel tért visz- sza. Pongyoláját mérgesen összébb húzta. — Lemaradtál egy körrel — adta a fiúnak a teli poharat. — Finom ez a konyak — nyalt bele a fiú, és az asz- szonyt fürkészte. A mellei feszesek, szép hosszú combok. csak az arc. A saját nagyanyjának néz ki. Az asszony szórakozottan nézte a barnás italt, de széttöredezett arcán kívül nem látott benne mást. — Min gondolkodik? — adta vissza a poharat a fiú, és kikászálódott a kádból. — Nem vagy szégyenlős? — simogatta végig az asz- szony. A fiú arrébb húzódott. — De igen,1 általában az vagyok — válaszolta zavartan —. de szerintem inkább maga van zavarban, nem én. Az asszony önkéntelenül felnevetett, de a torkán akadt a nevetés. Ö zavarban. Felvillant előtte egy emlék, ahogy tizennégy évesen állt, félmeztelenül a mostoha apja előtt, és pontosan így nevetett. Zavarában. — Te szeretted az édesanyádat? — Maga nem tud mást, csak kérdezni? (Folytatjuk)
