Népújság, 1985. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-11 / 135. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. június 11., kedd 5 Fáradtság nélkül le és fel \ Képünkön: egy különösen szép pulykapéldányt láthatunk Egy amerikai mérnöknek tulajdonítják az első „járó lépcső" modellt, amit 1892- ben mutattak be — kevés sikerrel. Pár évvel később egy francia feltaláló kát egymás fölé erősített sínen villanymotorral kerekeken vontatott felfelé egy lemezt, azzal a szándékkal, hogy ekként elkerülje a fáradságos lépcsőjárást, illetve a felvonók költséges beépítését. Ezek azonban még csak kísérletek. kezdeti próbálkozások voltak, az igazi sikert a századfordulón megszületett mozgólépcső-konstrukció hozta meg. Hazánkban az első mozgólépcsőt 1925-ben helyezték üzembe a budapesti Corvin Áruházban. A háború után a nagy metfóépítési program volt a kezdete a mozgólépcsők elterjedésének. Mindenüvé nagy emelőmagasságú szovjet mozgólépcsőket építettek be, amelyek sebessége másodpercenként 90 centiméter. és óránként nyolc-kilencezer utast szállíthatnak. Budapesten a leg-' hosszabb a Moszkva téri metróállomás lépcsője: 38,6 méter. A világ leghosszabb mozgólépcsőjével Leningrád dicsekedhet: 70 méternyi mélységbe viszi le és hozza fel az utasokat. A metró után az áruházak a legnagyobb alkalmazói a mozgólépcsőknek. Bebizonyosodott ugyanis, hogy e korszerű szállítóeszköz igen kifizetődő: növeli a forgalmat, fenntartása pedig egyszerűbb és olcsóbb, mint a nagy teherbírású, de nehézkes felvonóké. Űjabban már a nagy sportcsarnokokat, bevásárló- központokat. stadionokat, az aluljárókat stb. is el átják mozgólépcsőkkel. Képünkön egy korszerű pályaudvari mozgólépcsőt láthatunk, amelyre még a csomagszállító kézikocsival is ..fel lehet szállni". Sok településünkön a pulyka úgy hozzátartozik a tájhoz, mint az útszéli fa vagy a házak előtti virágoskert. Idős és fiatal egyaránt szívesen foglalkozik a tartásával. mert kifizetődő. Pedig hazánkban csak közepes jelentőségű pulykatenyésztés folyik, az európai pulykahús S0 százalékát Olaszországban Franciaországban és Angliában termelik meg. De nagy is a belső fogyasztás ez utóbbi országokban. így lehet azután, hogy Hollandia és Magyarország. Európa két legnagyobb pulykaexportcre. A világ legnagyobb pulykahúsfo- gyasztója viszont az Egyesült Államok, ahol 5 kg az egy főre jutó évi pulyka- húsfogyasztás. Kontinensünk baromfitermelésében mintegy 10 százalékos a pulyka részesedése, de évről évre nő az iránta megmutatkozó kereslet. Ennek egyik oka, hogy a pulykahús ára középen fekszik a csirke és a drága tőkehús között. Olyan alacsony a zsírtartalma, mint a csirkéé, de számos ételben jobban pótolja a borjú- és sertéshúst. Puha és fehér- húsú. az ipari országok fogyasztóinak ízlését és igényeit e tulajdonságai kielégítik. Másik előnye a pulykának, hogy mintegy háromszor akkora a súlya, mint a csirkéé és így további ipari feldolgozásra, vendéglátói felhasználásra is jóval alkalmasabb. Franciaországban például az előállított pulykahúsnak több mint a felét tovább feldolgozzák, szemben a csirkével, amelynek csak 3 százalékát használják fel erre a célra. Amikor nálunk a pulykát 15 hetes korában felvásárolják, hat. hat és fél kilót nyom. A meghizlalt óriáspulykák viszont 13—14 kilósak szoktak lenni (az Angliában felnevelt eddigi legnagyobb pulyka 32,5 kiló súlyú volt. s ezzel ..világrekordot" állított fel.) Egyedül indultak útnak a szoboróriások? A műszív jövője? Az életképtelen emberi szív időleges pótlása céljából azzal is kísérleteznek, hogy majomszív beültetésével oldják meg a problémát. Egy pávián szívét kapta meg a képen látható — egyébként életképtelen — amerikai csecsemő, aki három hetet élt még a majomszívvel; szervezete azután kivetette az idegen szövetet A Húsvét-szigetek megfejthetetlen titka: az egymáshoz ikerként hasonlító, egyformán szigorú arckifeje- zésű, valószínűtlenül hosszú fülű óriás kőszobrck, amelyek hatalmas mennyiségben találhatók meg szétszórva az egész szigeten. Ezek a szobrok valamikor talapzaton álltak, a Húsvét-szi- getre érkező első európaiak látták őket. Most egyiknek sincs talapzata. A Rano Ra- raku vulkán lábánál szállításra készen állnak, körülöttük pedig nagy mennyiségű befejezetlen szobcr is van. Ebből az óriás műhelyből a vulkán lábától gyakran tíz-tizenöt kimre szállították a kész szobrokat rendeltetési helyükre. De hogy hajtották végre ezt a rendkívül nehéz vállalkozást akkor. amikor gyakorlatilag még semmilyen technikai eszközük nem volt a sziget lakóinak? Hogyan vitték keresztül ezeket az óriási szobrokat a hegyeken és a völgyeken, hogy tudták sértetlenül a helyükre szállítani ? És azután hogy állították fel a kétméteres talapzatra, az ahura ? Majd végül hogyan tették fel a fejükre a két, de gyakran 10 tonnát nyomó kőkalapokat? Ezek a kérdések máig is foglalkoztatják a tudósokat. A bennszülöttek akiket Thor Heyerdahl kérdezett meg mind ezt válaszolták: a szobrok egyedül indultak útnak. Lehet, hegy van ebben valami igazság? Egyesek szerint a szobrokat gömbölyű fatörzsekre fektetve szállították, ami elég—egyszerű, ha van hozzá munkaerő. Csakhogy a Húsvét-szigeteken nincsenek erdők Azt is feltételezték, hogy a szobrokat „szánkóztatták’’. ahogyan ez a régi Görögországban is szokás volt, vagyis gyümölcsréteggel befedett síkos úton csúsztatták őket tovább. Ám ezt az elméletet az a tény cáfolja, hogy az úton szállítás közben fekve otthagyott szobrok többsége arccal a föld felé fordul. pedig ha „szánkóztatták’' volna őket. az arcuknak fölfelé kellett volna néznie, hogy szállítás közben ne sértsék meg őket a kövek. Azt a lehetőséget sem zárták ki, hogy a szobrokat fából készült támasztékokkal mozgatták, de így egy nap alatt csak pár száz métert mozdulhattak volna előre. Ez is csak akkor lett volna lehetséges, ha egy szobor legfeljebb néhány tonnás, de a Húsvét-szi- geti kőóriások súlya sokszor csaknem 100 tonna, és hogy ezt a tömeget megmozdítsák, olvan erős anyagból kellett volna készíteni a támasztékot hozzá, amilyen egyszerűen nincs a szigeten. Tehát nem marad más hátra, mint elhinni, ha csak részben is, amit a helybéliek állítanak, hogy a szobrok egyedül indultak útnak. Ugyanis az valóban nem lehetetlen, hogy a szobrok nyakára kötelet vetve kétoldaliról hozták mozgásba őket, egyszer jobbra, egyszer balra húzva a kötelet, így állítva a szobrokat „egyik lábukról a másikra”, arra kényszerítve őket, hogy valóban „egyedül lépkedjenek” az úton. Kiszámították, hogy egy ilyen 40 tonnás szobrot függőleges helyzetben 8 tonna erővel lehet így mozgatni. Ha feltételezzük, hogy egy ember körülbelül 50 kilogramm súlyt tud megemelni, akkor a szobrok „vezetésére” két csoportra és mindegyikéhez 160 emberre volt szükség, és amikor az egyik csoport húzni kezdte a szobrot, mihelyt az egy kissé megdőlt, a másik csoport rántotta meg a köteleket, még mielőtt teljesen felborulhatott volna. Igaz, hogy a legújabb kutatások eredményei szerint valamikor nőttek a szigeten fák, amelyek törzse körülbelül 50 centiméter átmérőjű volt, így mégsem lehetetlen, hogy a szobrokat valamikor gömbölyű fatörzseken görgetve szállították a tengerpart felé, a szigetlakok azonban kitartóan állítják. hogy a szobrok egyedül mentek el a Rano Rarcr ku lábától egészen az óceán partjáig. A Barnard professzor által 1967-ben végrehajtott első szívátültetés óta eltelt esztendők alatt bebizonyosodott, hogy a szívtranszplantáció útja a mindennapos gyógyításban járhatatlan. Ugyanakkor milliók várnak a világon szívük tartós megjavítására vagy pótlására. így mindenképpen megoldást kell találnia a tudománynak e problémára. Igen sok tudós megfelelő szívszerkezetek létrehozását, s azoknak az emberi szervezetbe — hosszabb-rövidebb időre — való beépítését látja az egyetlen jövőbeni járható I útnak. A műszív elképzelésének az volt a reális alapja, hogy a szív tulajdonképpen technikailag meglehetősen egyszerű feladatot végez. A négy üregből — két pitvarból és két kamrából — álló szerv kettős működésű szivattyúnak tekinthető, amelynek egyik fele a nagyvérkört, a másik fele pedig a kisvér- kört látja el vérrel. A technikailag valóban egyszerűen működő élő szerkezet mechanikus utánzását azonban sokáig számos nehézség akadályozta. Az volt a követelmény, hogy a beültetendő műszivnek olyan anyagból kell készülnie. amely szerkezetileg megfelelő, elég tartós, ugyan- akikor nem löködik ki az élő szervezetből. Hajlékony műanyag szövetének károsodás nélkül ki kell bírnia a napi kb. százezerszeres hajtogatást. A vérrel közvetlenül érintkező belső felületén olyan különleges bevonatot kell létesíteni, amely nem károsítja a vele érintkező vértesteket. Mindemellett méretei nem haladhatják meg a természetes szívét. Végül valamilyen módon biztosítani kell a működéshez szükséges vezérlést és energiát. A felsorolt nehézségek lassanként megoldódtak, kivéve a folyamatos energiaellátást. A mai napig nem sikerült jobb megoldást találni, mint azt, hogy a testen kívül elhelyezett pneumatikus vagy hidraulikus rendszer működtesse a beültetett szívszerkezetet. amelyhez a beteg egy csőpárral csatlakozik. Az egyre biztatóbb állatkísérletek után oz első műszívet 1982-ben ültették be egy 62 éves amerikai férfi mellkasába. megelégedvén azzal, hogy a szerkezet csupán a funkcióját tudja utánozni a természetes szervnek, de nem a funkciója mikéntjét. A szívprotézis két kamrából állt. mindkét kamrát membrán osztja két részre; az egyik térrész a vért veszi fel. a másikba a kompres2- szorból jövő levegő jut. A levegő felfújja a membránt, és kiszorítja a vért a kamrából. A következő ütemben, amikor a szivattyú kiszívja a levegőt a kamrából, a membrán a kamrafalhoz simul: a vér újra beáramolhat. Az első műszíves 112 napot élt még szíve helyén a Jarvik—7 nevű elektrohidraulikus szívszerkezettel. (Meg kell jegyezni, hogy a szerkezetet nem a teljesen eltávolított szív helyére illesztik be. hanem a szív pitvarára varrják rá, tehát a kamrák funkcióját pótolva pumpálja a vért a keringési rendszerben.) Ez a műszív voltaképpen tökéletesen működött, s a beteg nem is „szívelégtelenség” következtében hunyt el. hanem veseproblémák, bélműködési zavarok, valamint a korábbi súlyos tüdőtágulás elhatalmasodása miatt. Csaknem két esztendői kellett várni rá, míg 1984. november 25-én sor került a második műszív-beültetésre Az ezúttal valamivel fiatalabb, 52 éves férfi gyógyíthatatlan • szívbetegségben szenvedett, s ez volt az utolsó remény az életben tartására. A Jarvik—7-et időközben valamelyest tökéletesítették, billentyűzetét titán- ötvözetből készítették el, s hozzá egy olyan hordozható, mindössze öt és fél kiló súlyú kompresszort is szerkesztettek, amely lehetővé teszi, hogy a felépült beteg mintegy három óra időtartamra bárhová eltávozzék. A világ második műszívesének továbbélési esélyéről megoszlanak a vélemények. A műtét végrehajtói remélik. hogy legalább egy évvel sikerült meghosszabbítaniuk a beteg életét (bár a szerkezet élettartama persze ennek a többszöröse). Annak ellenére. hogy a szerkezet maga, a vezérlés ás az energia- ellátás egyre tökéletesedik, mindenki tisztában van vele, hogy ez még nem a végleges megoldás. Valószínűleg néhány éven belül sikerül majd annyira lekicsinyíteni az ellátórendszert is, hogy azt a műszívvel együtt beültethessék a páciens szervezetébe. Az ideális műszw- nek ugyanis olyannak kell lennie, hogy hordozója tudomást se vegyen róla. B. .1.
