Népújság, 1985. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-21 / 144. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXVI. évfolyam, 144. szám ARA: 1985. június 21.. péntek 1,80 FORINT Illést tartott a Minisztertanács Nyár ’85 Ittak róla verset, novellát. sőt kisregényt is. Bár pontos adatok nem állnak rendelkezésemre. mégis megkockáztatom: a legtöbb sláger is ebben a témakörben született. Nyár. Van. amikor „hosz- szú. forrónak" titulálják, máskor „langy melegét” dicsérik s ha várat magára, felsóhajtanak: . ■ ha végre itt a nyár, s meleg az idő...” Valóban, csak a nóta elavult kissé, a nyár örökzöld sláger marad. A hét elején egy nagy sóhaj hallaittszott országszerte. Véget ért a tanév, megkezdődött a vakáció. Családok. baráti társaságok tervezgetnek. Ki a Balaton mellett, ki külföldön, vagy a közeli hegyekben piheni ki fáradalmait, gyűjt erőt az előtte álló feladatok végrehajtására. Talán még soha nem vártuk ennyire a nyarat. Hiszen Tél tábornok sokáig itt ragadt közöttünk, nem kis megpróbáltatást okozva az egész népgazda, ságnak. Leküzdésére tartalékenergiánkra is szükség volt. s mégis számtalan gyár, üzem. termelőegység kénytelen-kelletlen csökkentette termelését, s elmaradt az időarányos tervteljesítéstől. Persze, a lemaradást pótolni kell. Sok helyütt ez a nyárra, a pihenés, a kikapcsolódás, a gondtalan örömök évszakára marad. Jó néhány családban át kell hát programozni a szabadságra vonatkozó elképzeléseket. Újságcikkek, riportok sokasága számol be arról, hogy szombaton, s vasárnap sem állítják le a gépeket, hűtik ki a kemencéket. a tél okozta károkat pótlandó: dolgoznak. S teszik ezt a legtöbben — meggyőződésből. Tudják, hogy csakis a tervek maradéktalan valóra váltásával reménykedhetünk abban: az elmúlt évekhez képest könnyebb lesz életünk. Ehhez azonban arra van szükség, hogy a VII. ötéves tervet valóban sr kerekkel, eredményekkel megalapozzuk. Hogy abból a bizonyos kalapból többet kivehessünk, a közösből többel 1 részesedjünk, többet kell letenni az asztalra. A sokat emlegetett előrelépés csakis így válhat valóra. Új tanács Egerben és Füzesabonyban Az alakuló ülésekről |elentjük EskUt tettek az egri várost tanács végrehajtó bizottságának tagjai (Fotó: Szántó György) Tegnap délelőtt ünnepélyes külsőségek között tartotta meg alakuló ülését Egerben a városi tanács. Az eseményen megjelent — többek között — Németh László, az egri városi pártbizottság első titkára is. Veres István, a Hazafias Népfront városi titkára köszöntötte a jelenlévőket. Ezt követően beszámoló hangzott el a helyi választás lefolyásáról. eredményéről. Eszerint a tanács tagjai lettek: Dér Béláné. Gerzovich József, dr. Varjú Vilmos. Zámbori Ferenc. Békési József. Süveges Benedekné, Markó Géza, Kóta Sándor, Pós Gábor. Nyíri Lajos, ifj. Lu- zsi Antal, dr. Kerekes Lajos, Kaszás Imréné, dr. Földváriné dr. Petrási Katalin, Marossy György., dr. Bakos Antal, dr. Szalmás Lajos. Farkas Ferencné, Mészáros Gábor, Borbás Lász- lóné. dr. Gúla Sándorné, Fehér József, dr. Révész Tamás. Szabó Lajos, Rátkai Kálmán, Laboda Zsigmond, Hegedűs Sándor. Gacsó László, Kővári Dezső, Bőgős József. Varga Gyula. Friedrich Sándorné dr., Előházy Kálmán. Hajdú János, Tóthpál József. Benke Ferencné, Firtkó Miklós. Kántor Imre.. Füleki Istvánné, Kakuk Lászlóné, dr. Nyíri Beáta. Kiss Pál, Madarasi Gyula. Farkas Gábor, Katona László, Gyárfás Ferenc, Szepesi György, Géczi György, Biát Gézáné. Tóth Cs. András, Fodor Istvánné. Két körzetben június 22-én kerül sor a pótválasztásokra. A városi tanács ügyrendi bizottságának jelentése után jelölték, majd megválasztották a végrehajtó bizottság tagjait, azaz dr. Varjú Vilmost, dr. Bakos Antalt, Békési Józsefet, Dér Bélánét, Bársony Dénesi, Gazsó Lászlót, Hegedűs Sándort, dr. Kerekes Lajost, Klaisz Gyulát, Mészáros Gábort, Sebestyén Andrásnét, Szepesi Györgyöt. Dr. Gyula Zoltán vb- titkár határozatlan időre szóló korábbi kinevezése alapján tagja a végrehajtó bizottságnak. Tanácselnök lett dr. Varjú Vilmos, a tanácselnök-helyettesek : dr. Bakos Antal, Békés József — általános elnökhelyettes —, és Dér Béláné. A vb"tagok a Szózat hangjai mellett tették le a hivatali esküt. Ezután került sor a nyolc tanácsi albizottság, és annak vezetőinek megválasztására. Ezt követően tizenegyfős népi ellenőrzési bizottságot is alakítottak, a vezetője: Fejes János. Ugyanakkor megszavazták azt a 113 népi ülnököt is. akik az igazságszolgáltatás munkáját segítik a jövőben. A megyei tanács tagja lett: Bőgős József, Bölcs Sándorné, Kántor Imre, Kóta Sándor, dr. Varjú Vilmos, Va- luch István, E tisztségviselők eskütétele után a megyei tanács képviseletében felszólalt Marko- vies Ferenc. Beszédében kiemelte, hogy a nemrég lezajlott választások — már az új törvény miatt is — erősítették a nemzeti egységet, és tovább szélesítették a szocialista demokrácia hatókörét. Mint elmondta: nőtt a tanácsok önállósága, en- nak folytán egyre fontosabb nak bizonyul felügyeleti és ellenőrző szerepkörük is. A megye és a város munkájának értékelése kapcsán hangsúlyozta. hogy bár az anyagi források igen korlátozottak. (Folytatás a 2. oldalon) A Kormánv Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtöki ülésén Lázár György tájékoztatást adott Olof 'Palménak, a Svéd Királyság miniszterelnökének hazánkban tett hivatalos látogatásáról. A kormány a tájékoztatót jóváhagyólag tudomásul vette. A Minisztertanács, áttekintve a külföldi kiküldetések rendjét szabályozó határozat végrehajtásának helyzetét, úgy foglalt állást. hogy a jövőben nagyobb figyelmet kell fordítani- az egyes kiküldetések indokoltságának elbírálására, a végzett munka számonkérésére. valamint a megszerzett ismeretek és tapasztalatok hasznosítására. A Minisztertanács megtárgyalta és elfogadta a kormány. valamint a kormány- bizottságok 1985. II. félévi munka tervét, továbbá a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság ellenőrzési tervét. (MTI) Modern gépek megyénkben — ügyelet július 1-től — Elegendő alkatrész a raktárakban Az aratás előtt Az aratási munkák műszaki feltételeinek megteremtésére a korábbi éveknél is körültékintőbben készül a legnagyobb gép-, alkatrészforgalmazó. az AGROTEK Gazdag készletről gondoskodik. ez évre összesen hét- milliárd forint értékben, ami 150 millióval több mint tavaly volt. Szükség is van a raktárak feltöltésére, az előrejelzés szerint ugyanis az időjárás miatt nehéz aratás elé néznek az üzemek. Az AGROTEK a szükséges alkatrészek döntő többségét biztosítja, jelenleg 50—, 60 ezer féle szerkezeti elem áll a raktárakban. Néhány száz alkatrészből azonban kisebb a készlet a várható igénynél — a megrendelések egy részét ugyanis a külföldi partnerek csak késve szállítják. így például kevesebb kombájnhoz való légszűrő, generátor, csapágy. ékszíj, gumiabroncs szerepel a kínálatban. Más, importból származó alkatrész gyártására hazai partnerrel állapodott meg a vállalat s így olyan újabb 69 cikket állítanak elő az idén a MEZÖ-‘ GÉP-vállalatök, szövetkezetek. kisiparosok, amelyekből korábban százmillió forint értékben importálni kellett. Ezzel 160-ra emelkedett az itthon gyártott, eredetileg külföldön készült, s korábban gyakran a hiánycikklistákon szereplő alkatrészek száma, közöttük hengerhüvelyek, termény- és magfelhordó láncok szalmarázó ládák hidraulikaszivattyúk. Űj gépekből gazdag a választék: összesen 1300 korszerű. nagy teljesítményű kombájnt szerzett be az AGROTEK, ebből eddig 750 kelt el. A vártnál kevesebb a vásárló; megfelelő fejlesztési alap híján az állami gazdaságok. termelőszövetkezetek egy része inkább a régi. kiöregedett gépek további használatára kényszerül. Az AGROTEK a gyors alkatrész-utánpótlás. a zökkenőmentes aratás biztosítása érdekében július 1-től budapesti központi raktáraiban nyári ügyeletet tart. Megállapodott a Postával és a MÁV-val, hogy a megrendelések gyors teljesítésére elsőbbséget élveznek az alkatrész-szállítmányok. A megyei AGROKER Vállalat eddig 17 kombájnt adott el. méghozzá az NDK. ban gyártott közkedvelt, jónak minősített típusokból Ugyanezekből nagyx választékban még 40 áll a termelőszövetkezetek rendelkezésére. Bálázókból is több típus és elegendő vár eladásra. Kapható a kedvelt NDK E—281-es. E—302-es önjáró szálas takarmány-betakarí tó. Nem okoz gondot az új gépiekből a kereskedelmi ellátás, kérdés, hogy a termelő- szövetkezetek rendelkeznek-e a megfelelő anyagiakkal a megvásárlásukhoz. Az alkatrész-ellátásról megtudtuk, hogy jobb ellátás várható, mint az elmúlt években. Az AGROKER megyei vállalata pedig július 1-től, szombaton és vasárnap is ügyeletet tart az alkatrészek folyamatos biztosítása érdekében. A TOT főtitkár-helyettese Egerben Poden Gyula, a Termelő- szövetkezetek Országos Tanácsának főtitkár-helyettese csütörtökön Egerbe látogatott. A vendéget a TESZÖV székházában, délelőtt Sram- kó László titkár fogadta. Tájékoztatást adott a szövetség érdekképviseleti munkájáról, mozgalmi tevékenységének tapasztalatairól. a szövetkezeti mozgalom helyzetéről. Vázolta azokat az elképzeléseket. amelyeket a termelőszövetkezetek soron következő V. kongresszusára való felkészülés során valósítanak meg. Poden Gyula ezután látogatást tett a megyei pártbizottságon is. ahol Schmidt Rezső, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának titkára értékelte a TOT-tal való együttműködés tapasztalatait. Rámutatott a termelő- szövetkezetek gazdálkodására és a várható eredményekre. Ugyanakkor bízunk abban is, hogy nem maradnak üresek az üdülők, a strandok, a presszók teraszai, a pihenőhelyek. Ezen a nyáron nemcsak a munkánkat. hanem a pihenésüket is az eddigieknél jobban meg kell szervezni, f Kikapcsolódásra, feltöltő- ! désre. a gondok elfelejtésére ugyanis mindany- I nyiunknak szüksége van. Remélhetőleg szeptemberben úgy találkozhatunk valamennyien munkahe- s lyünkön. hogy mindkét célunkat teljesíteni tudtuk < ezen a nyáron. Kis Szabó Ervin Bevetésre várva.•• Tegnap tartották a Tarnamérai Lenin Termelőszövetkezetben a betakarító és talajmunkáló gépek immár hagyományos aratás előtti szemléjét. Gigant kombájnból négy, Class Dominátorból három, az E 516-os típusból pedig 13 kombájn várja a rajtot, négy Rába Steiger traktorral és a hozzájuk tartozó talajmunkáló gépekkel együtt. A szemle előtt Kalicz József az utolsó, finombeállitásokon serénykedik. (Fotó: Kőhidi Imre)