Népújság, 1985. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-20 / 143. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXVI. évfolyam, 143. szám ARA: 1985. június 20., csütörtök 1,80 FORINT r Éhínség és fegyverek A Panoráma című kül­politikai tévéműsor leg­utóbbi adásában megdöb­bentő képsorok tárultak elénk. Fejletlen, alultáplált, üres tekintetű gyerekek, csonttá, bőrré lefogyott fel­nőttek. sorsukba beletörő­dött, megtört öregek. Szá­razság. éhínség, nyomor. Leginkább ezekkel a jel­zőkkel lehetne illetni a po­litikai változás korát élő afrikai országot, Szudánt, ahol a Magyar Televízió forgatócsoportja járt. A Szahel-övezetben, aho­vá Szudán is tartozik, évek óta nem esik eső. Az idő­szakos vízfolyások, itatok kiszáradtak, lehetetlenné vált a mezőgazdasági ter­melés, nincs mit adni az állatoknak, sorra hullanak el a szarvasmarhák, ju­hok. tevék. Katasztrofális az éleímiszerhelyzet, a tör­zsek, táborok, falvak lakói jobbára a segélyküldemé­nyekből élnek. Azokból, amelyeket a világ számos nemzete juttat el a száraz­ság sújtotta területre. A szállítmányok azonban cseppek a tengerben, kép­telenség a millió és millió éhező szájat betömni. Na­ponta százan, ezren halnak éhen, végelgyengülésben, s az alkalmi temetőkben a kisméretű sírhantok van­nak többségben... Úgy gondolom. azok, akik velem együtt nézték végig e felvételeket, sokáig nem felejtik el a képernyőn látottakat. Ilyenkor az em­berben önkéntelenül is a felszínre tör egy kérdés: de hát nincs megoldás9 De van, és azt hiszem, vala­hol a fegyverkezésben kell keresni. Ezt még inkább alá­támasztja Pálfy József Fegyver minden mennyi­ségben című könyve, amely az adást követő napon ke­rült a kezembe. Csak néhány ENSZ-adat a kiadványból: a II. világ­háború óta a fegyverkezési hajsza több mint 6 billió dollárba került (ez annyit jelent, hogy a 6-os szám­jegy után 12 nulla követ­kezik). Napjainkban egy hangsebességnél gyorsab­ban repülő vadászgép árán 40 falusi gyógyszertárat le­hetne felépíteni és beren­dezni. Egy torpedóromboló hajó ellenértékéből egy 9 millió lakost számláló tér­ség villamosítását lehetne megoldani. És ehhez jön még a haditechnikát fej­lesztő, tökéletesítő tevé­kenység, a kutatómunka, vagy ahogyan sokan fogal­maznak: az agypazarlás. E sorok természetesen nem oldják meg a Föld e robbanásig feszült problé­máját, de talán segítenek valamit. Ha még többen emeljük fel szavunkat a béke mellett, ha még töb­ben ítéljük el a fegyver­kezést, talán egyszer a vi­lág népességének ma még nyomorban tengődő két­harmada is humánus kö­rülmények között élhet majd Budai Ferenc AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Megalakult Gyöngyös és Heves új tanácsa Községeinkben is folytatódtak az ünnepi események Tegnap délelőtt tartotta az újjáválasztott városi ta­nács alakuló ülést Gyöngyö­sön. amelyen a megyei ta­nács képviseletében részt vett Markovics Ferenc, és megjelent Kónya Lajos, a városi pártbizottság első tit­kára is. A tanács tagjai: Czakó László. dr. Lovász Teréz. Nagy Imre. Barta Tibor, Kerek Miklósné. Czakó Jó­zsef. dr. Góts László, Koncz Ferenoné. Szabolcsi Tibor, dr. Mátyus László. Szlávik- né Hegyesi Zsuzsanna, Nagy György Tamás. Oswald Ist- vánné dr. Nagy Éva. dr. Bognár Jánosné, Szabó László. Patócs László, dr. Pócsik Józsefné. Száz Ferenc, Oszwald Mihály, dr. Tir Dezső. Horti Tamás. Kis Jó­zsef, Agócs Józsefné. Bár­sony József, Izsvák Sándor. Horváth Attila, Hevér Ti- borné, Berecz Andrásné. Jaros Jánosné. Berkes De­zső, Dér István. Széles Já­nos. dr. Porgesz Mária, Var­ga Jánosné. Kelemen Ist­vánná. Farkas István. Nagy István. Bezzeg István, Ju­hász Zsuzsanna, Laposa La­jos. Farkas Ferenc. Szabó Kálmán. Czivinger György. Czékmány Kálmán, Murcsá­nyi László. Farkasné Kocz- ka Zsuzsanna, Holló János. Berki Attila. Balogh Imre, Juhász Zoltán, Molnár Ar- pádné, Nagy József. Bajkay János. Balázs István, Vidra László és dr. Kajáry Éva, A 17-es választókerületben pótválasztásra kerül még sor. A végrehajtó bizottság tagjainak választották meg dr. Tir Dezsőt, Kis Józsefet, Murcsányi Lászlót, dr. Sza­bó Gyulát, Patócs Lászlót, dr. Mátyus Lászlót, Nagy Istvánt, dr. Pócsik József- nét. Izsvák Sándort, Lapo­sa Lajost és Vidra Lászlót. A városi tanács elnöke is­mét dr. Tir Dezső lett. ál­Esküt tesznek a gyöngyösi városi tanács végrehajtó bízott ságának új tagjai (Fotó: Kőhidi Imre) talános elnökhelyettes Kis József, elnökhelyettes Murcsányi László. A végre­hajtó bizottság titkára to­vábbra is dr. Szabó Gyula. Megyei tanácstag lett He­vér Tiborné. dr. Lovász Te­réz, Laposa Lajos, dr. Tir Dezső és Máté Gábor. A népi ellenőrzési bizott­ság városi elnöke továbbra, is Gerhát József. Megvá­lasztották a bizottság tag­jait. valamint az 56 népi ülnököt is. ' Szintén szerdán alakult meg Heves Város Tanácsa is. Az ünnepi eseményen részt vett és felszólalt Mo- róti Sándor, a megyei ta­nács képviseletében, megje­lent Juhász Lajos, a városi pártbizottság első titkára is. Az újjáválasztott tanács tagjai a következők: Kontra Gyula. Árvái János. Csikós Jánosné, dr. Kovács György. Lányi Istvánná, Lövei La­jos. Kovács Sándor. Urbán Mihály, Csikós István. Lu­kács József. Ivanics Mihály. Marsi József, dr. Oláh János. Kovács János. Ecsedi Sán­dor. Szabó Lászióné. Pong- rácz Ernő, Tóth József. Mag­da György. Háger György- né, Török Lászióné, Bonyár Istvánná, Prokai Gáborné, Szabó Sándor. Urbán Zol­tánná. Barcsik János, Fe­jes Mihály. Cseh Flórián, Miklós György, Kiss István. Hajdúné Bencsik Julianna, ifi. Csáki József. Jerkó Ist- várnné, Bettenbuk Sándor, Lajer Gáborné, Kiss Tamás, Varga István, Marosi Jó­zsef, Mezei József. Göcző Lászióné. Tímár Ferenc, In- czéd'i Sándor, Konkoly Fe­renc. A végrehajtó bizott­ságba választották Kontra Gyulát. Szabó Sándort, dr. Oláh Jánost, Lukács Józse­fet, Prokai Gábornét, dr. Ko­vács Györgyöt, Bonyár Ist- vánnét, Lajer Gábornét és Lövei Lajost. Heves Város Tanácsának elnöke Kontra Gyula lett. társadalmi elnök- helyettese Szabó Sándor, a végrehajtó bizottság titkára dr. Oláh János. Megyei ta­nácstagi tisztségre kapott bizalmat Kontra Gyula. Gö­cző Lászióné és Mészáros Al­bert. Egyidejűleg került sor a városi népi ellenőrzési bi­zottság megválasztására is. A nyolctagú testület elnö­ki tiszjét Tóth József töl­ti be. társadalmi helyette­sei : Gyarmati Ferencné és Kakuk Sándor. (Folytatás a 2. oldalon) Ismerkedés az egészségügyi ellátással Kádár János látogatása az Országos Baleseti Intézetnél Kádár János, az MSZMP főtitkára szerdán az Országos Baleseti Intézetbe látogatott. A képen Manninger Jenő főigazgató üdvözli Kádár Jánost (MTI-fotó, Balogh P. László felvétele Népújság-telefotó — KS) Kádár János. a Magyar Szocialista Munkáspárt fő­titkára szerdán az Országos Baleseti Intézetbe látogatott. Az elmúlt négy év során teljesen felújított, kibővített, s az egyik legkorszerűbb gyógyító intézményünkké formált kórház megtekinté­sére elkísérte Radies Katalin. az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osz­tályának vezetője. A vendégeket dr. Medve László egészségügyi minisz­ter, Gál János a VIII. ke­rületi pártbizottság első tit­kára és az intézet vezetői fogadták. Dr. Manninger Je­nő főigazgató és dr. Gyárfás Ferenc, az intézet pártbi­zottságának titkára kalau­zolta Kádár Jánost a ha­zánkban legmagasabb szín­vonalú baleseti ellátást nyúj­tó — korábbi nevén Trau­matológiai Intézetként is­mert — kórházban. Elsőként a 11 szintes épület hetedik emeletén az intenzív osz­tály munkájával ismerked­tek; itt korszerű műszerek segítségével percről percre követhetik nyomon a leg­súlyosabb sérültek állapotát az orvosok. A 363 ágyas in­tézet néhány kórtermét te­kintette meg ezután a párt főtitkára. A röntgenosztályon . fejeződött be a kórházi kör­séta. Végezetül az intézet igaz­gató tanácsának tagjaival folytatott kötetlen beszélge­tést Kádár János. Medve László szólt a baleseti el­látás országos helyzetéről, a kórház vezetői pedig beszá­moltak arról, hogy a kor­szerűsítés tovább folytató­dik: most újítják fel a bal­eseti sérültek utókezelését végző rendelőintézeti épü­letet. s a tervek között sze­repel egy nővérszálló építé­se is. Kádár János miután megköszönte a tájékoztatást, elismeréssel szólt a látottak­ról. a nagy jelentőségű re­konstrukciós munka sikeres befejezéséről. ÜLÉST TARTOTT A SZOT Szakszervezeti feladat a munkaverseny folytatása Marjai József felszólalása A Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsa szerdán ülést tartott. A tanácskozáson részt vett Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyet­tese is. A testület megtár­gyalta az idei népgazdasági terv teljesítésének eddigi tapasztalatait és a tenniva­lókat. Gál László, a SZOT titkára előterjesztésében rá­mutatott. hogy a termelés­ben dolgozó 'kollektívák tiszteletre méltó erőfeszíté­seinek ellenére sem sikerült, eddig népgazdasági szinten pótolni a szokatlanul ke­mény tél és az energiakorlá­tozások miatt keletkezett termeléskiesést. A kormány a kedvezőtlen hatások ellensúlyozására, a népgazdaság ez év.i tervszerű fejlődésének elősegítésére különböző ösztönző gazdasá­gi és szervezési intézkedése­ket tett. Ezeknek az intéz- (Folytatás a 2. oldalon) Czinege Lajos jelenlétében Felavatták a kis-balatoni vízvédelmi szakaszt Elkészült vízgazdálkodá­sunk egyik jelentős alkotá­sa, a kis-balatoni vízvédel­mi rendszer első szakasza. A létesítményt szerdán a ter­vezők, kivitelezők, vízügyi szakemberek, a három Bala- ton-parti megye párt- és ál­lami vezetői s a különböző főhatóságok képviselőinek jelenlétében avatták fel. A védelmi rendszer Balaton- hidvégnél tartott üzembe helyezési aktusán részt vett Czinege Lajos mimiszterel- nök-helyettes, Kovács Antal államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke, Áb­rahám Kálmán államtitkár, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal el­nöke és Szakali József, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke. A védel­mi rendszer elkészültéről el­hangzott jelentéstétel után Czinege Lajos miniszterel­nök-helyettes mondott be­szédet. — A Kis-Balaton újrate­remtése. a balatoni komplex program beszédes példája azoknak az erőfeszítéseknek. amelyeket a természet és a környezet védelmében te­szünk. Korunkban a környe­zetvédelem a legfőbb tenni­valók sorába emelkedett: Földünk környezeti állapo­tát, biológiai egyensúlyát meg kell őriznünk mind a magunk, mind a jövő gene­rációja számára. A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: a tó vizének minősége nem romlott to­vább. sőt a parti sávban már jól észlelhető a javu­lás, a jelenlegi tervidőszak végére pedig létrejönnek az általános vízminőség-javulás feltételei is. A kis-balatoni vízvédelmi rendszer első ütemben elké­szült létesítményeit a Mi­nisztertanács elnökhelyettese jelképesen átadta Gál Fe­rencnek, a Nyugat-Dunántú­li Vízügyi Igazgatóság ve­zetőjének. A kis-balatoni első ütem beruházásával együtt a Ba­laton védelme szempontjá­ból igen nagy jelentőségű egyéb munkák is befejeződ­tek. Mint arról tegnapi lapszámunkban már beszámoltunk, a Zrínyi Katonai Akadémia végzős hallgatói megyénkben hajtják végre parancsnoki és törzsvezetési vizsgagyakorla' tukat. A gyakorlat szerdán elkezdődött. Képünkön a hallgatók álcázott figyelőből a te­rep szemrevételezését végzik. (Az első napi eseményekről lapunk 3. oldalán számolunk be.) Gyakorlatban is bizonyítanak a katonai akadémiások

Next

/
Thumbnails
Contents