Népújság, 1985. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-15 / 139. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXVI. évfolyam, 139. szám ARA: 1985. június 15., szombat 2,20 FORINT Tartalmas tanév Tegnap az általános iskolákban megszólalt az utolsó csengetés, a diákság által annyira várt vakáció örvendetes nyitánya. 3339 oktatási intézmény tantermeiből 1 286 000 ifjú rajzott ki, hogy pihenjen, önfeledten szórakozzon, járja a hazai tájakat, külföldre utazzon, azaz kikapcsolódjon és művelődjön. Ebben a két hónapban az a jó. hogy az utóbbi, a kimondatlan, de mégis létező óhaj, be nem vallott igény is teljesül, ugyanis a nebulók akarva-akaratlanul is később sokrétűen hasznosítható tapasztalatok regimentjére tesznek szert. Őket érthetően nem foglalkoztatja most a mögöttük levő munkás esztendő. Nem így vélekednek nevelőik. akik nemcsak hivatalból, hanem önkéntelenül is számvetést készítenek, azt mérlegelik, hogy menynyire hallgattak hivatásérzetükre, mit sikerült valóra váltani dédelgetett vágyaikból, milyen törekvéseik futottak zátonyra. Elégedettek lehetnek, mert van mivel büszkélkedniük. Annál is inkább, mert — s ezt kár lenne tagadni — seregnyi feladattal kellett megbirkózniuk. Nemcsak az órákon. hanem azokon túl is. Sokat kívántak tőlük. Olyan megbízatásokat vállaltak, amelyek nem tartoznak a hétköznapi penzumok köréhez. Figyelemmel kísérték, aktív részesei voltak az oktatási törvényt megelőző széles körű vitáknak. Legjobbjaik nem húzódoztak attól, hogy meglátásaikat kendőzetlen nyíltsággal tolmácsolják. Hitték: kötelességük az effajta alapállás, mivel nemcsak a ma robotosai, ha- . nem a holnapok kovácsai, formálói is. Emellett — s ez is teher volt a javából — helytálltak a katedrákon, bizonyították azt, hogy minden ígéretes kezdeményezés annyit ér, amennyit a gyakorlatban kiviteleznek belőle. Tudták, hogy a valóban talpraesett ötletek csak akkor szolgálják a felnövekvő nemzedék tagjainak javát, ha jó szándékú előírásokat az élet ízeivel gazdagítják. Nem kell szerénykedniük, mert vetettek és arattak is, azaz tiszteletre méltó buzgalmuk meghozta a maga gyümölcsét. Az érdemjegyek nemcsak a tanulók szorgalmának mértékére utalnak, hanem fémjelzik a pedagógusok küldetéstudatát is. Rájuk csak részben vár szabadság, mert tennivalóik nyáron is akadnak. Többek között azért tevékenykednek, hogy a szeptemberi első csengetés még tartalmasabb tanév nyitánya lehessen:. Pécsi István KÁDÁR JÁNOS KÖSZÖNETÉ Átadták a megbízóleveleket Országszerte ezekben a napokban adják át a megbízóleveleket a június 8-án megválasztott országgyűlési képviselőknek és veszik át mandátumukat a tanácstagok. Az országgyűlési választó- kerületek székhelyén műkő. dő községi, városi, illetve fővárosi kerületi választási elnökségek ünnepélyes külsőségek között nyújtják át az eddig már megválasztott 310 képviselőnek a dokumentumots egyidejűleg ér. tesitik megbízatásukról a 285 pótképviselőt is. Pénteken délelőtt az Országház Gobelin-termében nyújtották át a megbízólevelet az országos választási listán indult, június 8-án megválasztott országgyűlési képviselőknek; köztük Kádár Jánosnak, az MSZiMP főtitkárának, Losonczi Pálnak. az Elnöki Tanács elnökének és Lázár Györgynek. a Minisztertanács elnökének. A megbízóleivelek átadásánál jelen volt Horváth látván, az MSZMP KB titkára. Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke az új képviselőket üdvözlő beszédében egyebek között szólt arról, ihogy az új választási rendszer. amelyet az 1983-ban elfogadott választási törvény vezetett be. már az első alkalommal kiállta a próbát, az állampolgárokban, a választókban sok, eddig szuny- nyadó energiát, alkotókedvet és cselekvőkészséget szabadított fel. A választás igazi népszavazás, a Hazafias Népfront választási felhívásában meghirdetett politika fölényes győzelme volt. Ez egyben azt is jelenti, hogy népünk bízik párt politikájában. elfogadja a XIII. kongresszus határozatának alapvető társadalmi céljait, s ezeket magáévá téve, nemzeti programmá emeli. Az országos listán megválasztottak nem egy választókerületnek, tehát nem 25—30 ezer választópolgárnak. hanem az egész ország politikájának. lakosságának a képviselői, s ez csak növeli felelősségüket — hangoztat!, ta. Az üdvözlő szavak után Papp Lajos államtitkár, az Országos Választási Elnökség elnöke nyújtotta át a megbízóleveleket. Ezután Kádár János mondott köszönetét a bizalomért, melyben — mint mondotta — kifejeződik népünk egysége. Az országos választási lista politikánk tükre. Június 8-án az emberek bevált politikánkra, a szocializmusra. a békére szavaztak, s nekünk képviselőknek ezt az elhatározást minden tevékenységünkkel szolgálni, segíteni kell. Folyamatosan kapja meg mandátumát a 41 885 megválasztott tanácstag, s értesítik megbízatásukról a póttanácstagokat is. Az újjászerveződő községi. városi és fővárosi kerületi tanácsok a következő napokban, hetekben tartják alakuló ülésüket. ahol megválasztják a végrehajtó bizottságot, a tisztségviselőket és a bizottságokat. Ugyancsak ekkor kapják meg a népi ellenőrzési bizottságok munkatársai, tag. jai, valamint a népi ülnökök is megbízásukat. A tanácsülések döntenek arról is, ihogy a jövőben kik képviselik a községet, a várost, a fővárosi kerületet a megyei. illetve a fővárosi tanácsban. A törvényes előírások szerint az Elnöki Ta. nács határozta meg számukat: 151 fővárosi és 1596 megyei tanácstagot választanak. A megyei tanácsülések létszáma az adoott terület lakosságának számához és a megyében lévő helyi tanácsok számához igazodik; Olof Palme elutazott Budapestről Olof Palme és felesége pénteken délelőtt a magyar főváros nevezetességeivel ismerkedett. A hivatalos látogatáson 'hazánkban tartózkodó svéd miniszterelnököt városnéző programjára elkísérte Esztergályos Ferenc külügyminiszter-helyettes és Szigeti Károly, hazánk stockholmi nagykövete. A svéd kormányfő először- a budai várban sétálva a Halászbástyáról nézte meg fővárosunk panorámáját, majd a Mátyás-templomot kereste fel. Ott Fábián János kanonok ismertette az épület történetét sa Mátyástemplomot ábrázoló díszpia' kettet nyújtott át a vendégnek. Ezután a belvárosban folytatódott a program. A Vörösmarty téri, Duna-kor* zói és Váci utcai séta közben Olof Palme megtekintette XII. Károly svéd király emléktábláját, aki 1714- ben Törökországból Stalsun- dig lovagolt, s útközben az emléktáblával jelzett házban pihent meg. A belvárosból Újpestre, a IV. kerületi Lamglet Waldemar utcai általános iskolába látogatott a svéd miniszterelnök. Kovács Ottó né az intézmény igazgatója köszöntötte, majd a tanulók virágcsokorral kedveskedtek a vendégeknek. Az igazgatónő elmondotta: a századfordulón épült iskola ápolja az utca névadójának emlékét, aki a második világháború idején a Svéd Vörös- kereszt magyarországi főmegbízottjaként segítséget nyújtott az üldözötteknek, s ingyenkonyhát nyitott az éhező gyermekek számára az iskolában. Waldemar Langtet özvegye 1980-ban alapítványt tett az iskola növendékeinek. Az alapítvány idei díjait Oloí Palme nyújtotta át Csillag Ágnes és Gál Anikó nyolcadikos tanulóknak. Olof Palme búcsúzóul kedves szavakkal (Folytatás a 2. oldalon.) Konténerközpont Csebokszáriban A megérkezés pillanata Galuska Judit üzemmérnök a „kicsomagolás" közben (Fotó: Szabó Sándor) Különleges szállítmánynyal érkezett a minap a Hungarocamíon speciális szállítójárművé Egerbe, a Csebökszári-lakótelepre. A városrész régi gondján próbálnak enyhíteni a Miskolci Postaigazgatóság illetékesei. A közeljövőben kapcsolják be a telefonhálózatba a BHG Mobil 1000-es típusú konténerközpontot. mely közel 14 millió forintba kerül. Októbertől ezer telefonelőfizető örülhet ennek. Ülésezett az Elnöki Tanács A Népköztársaság Elnöki Tanácsa — amelynek megbízatása az új Elnöki Tanács megválasztásáig szól — pénteken ülést tartott. A testület, a Minisztertanács előterjesztése alapján törvényerejű rendeletet hozott a Magyar Kereskedelmi Kamara gazdasági szervező tevékenységének továbbfejlesztéséről és jogállásának megváltoztatásáról. A kamara a jövőben nem országos hatáskörű állami szervként, hanem társadalmi szervezetként látja el feladatát, a Minisztertanács törvényességi felügyelete mellett. Az Elnöki Tanács a gazdaságirányítás továbbfejlesztése és a gazdálkodás hatékonyságának növelése érdekében módosította a szövetkezetekről szóló törvényt és az ipari szövetkezetekről szóló törvényerejű rendeletet. Az új szabályozás növeli a szövetkezetek önállóságát, elősegíti külgazdasági kapcsolatainak fejlesztését és a hatékonyabb működési formák kialakítását. A megváltozott gazdaság- irányítási és vállalatfelügye- leti rendszernek megfelelően az Elnöki Tanács módosította az építésügyről szóló törvény egyes rendelkezéseit. A továbbiakban a testület bírákat mentett fel és választott meg. Baráti szövetségben Országos döntő — gyöngyösi siker Endrei Judit tv-bemondó vezette a vetélkedőt Már a számok is lenyű- gözőek: a Magyar—Szovjet Baráti Társaság és a Szakszervezetek Országos Tanácsa által meghirdetett Baráti szövetségben cimű vetélkedőre 485 MSZBT- tagcsoportból 4776 szocialista brigád nevezett be. Öt fordulót játszottak a csapatok, s az országos döntőre pénteken délután az MSZMP Heves Megyei Bizottságának Oktatási Igazgatóságán, Egerben került sor. A műsorvezető, a televízióból közismert Endrei Judit először is köszöntötte a finisig eljutott négy együttest, a komlói Béta bánya, az Ipari Szerelvény- és Gépgyár, a tiszavasvári Alkaloida Vegyészeti Gyár és a komáromi Kőolajipari Vállalat képviselőit. Közülük egy együttes — bár Pest megyében jutott be a legjobbak közé — gyöngyösi: az Ipari Szerelvény- és Gépgyár gyöngyösi gyáregységének dolgozói alkották. Endrei Judit ezután üdvözölte a vendégeket, köztük az MSZBT Országos Elnökségének tagját, dr. Kurucz Istvánt és Kiss Sándort, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának titkárát. Ezt követően került sor az izgalmas versengésre, melynek során nagy felkészültségről tettek tanúbizonyságot a kérdésekre válaszolók. Mivel e sorozatot hazánk felszabadulásának 40 évfordulója, s az MSZBT megalakulásának ugyancsak négy évtizedes jubileuma alkalmából rendezték, e két témakörből származtak a feladványok. A csapatok tagjai beszéltek a többi között Budapest felszabadulásáról, a nemzeti ellenállásról, a dunántúli harcokról, az MSZBT-nek és jogelődjének kulturális tevékenységéről, jelentős képviselőiről, a ma(Folytatás a 2. oldalon) Az alakuló tanácsülésekről jelentjük Gyöngyöstarján után — ahol Maróti Sándor személyében megyei tanácstagot is választottak — pénteken Ver- peléten, Szűcsiben és Gyöngyöspatán került sor alakuló tanácsülésekre. Ez alkalommal az alábbiak kerültek az újonnan választott testületekbe: VERPELÉT tanácstagjai: Kisberdó Bertalanná, Czu- ezor Antal, Főczény András, Birinyi Béla, Nagy Gábor. Polgár József, Varga András, Takács László, Vitéz György. Pálkovács György- né. Farkas István, Váradi Antal, Bader József, Nagysándor, Köböl Istvánné, Zró- nik István, Mészáros Ferenc, Pintér Tibor, Simon Sándor- né, Simon Péter, Kocsis Károly, Kodaj Béla. Czipó Andor, Gáspár József. Gyurácz Ferenc, Verebélyi István. Nagy László. Tanácselnökiéit Polgár József, elnökhelyettes Czipó Andor, megyei tanácstagi* tisztre kapott bizalmat dr. Varga József, s vb-titkári posztján megerősítették Zrónik Istvánt: SZŰCSI tanácstagjai: Tóth Pálné, Maksa János. Buko- vicsné Gyóni Mária, Molnár Lászlóné, Soós Péter. Demeter Jánosné, Soós János, Szálai Imréné, Berta József, Pa- tinszki Alajos, Szekeres József, Lehóczky Lajos, Berta István, Kovács János, Berta Miklós, Kulcsár Károly, Ba- lyi Lászlóné, Berzéki János, Koczka István és Hordós József. Tanácselnök Kulcsár Károly, elnökhelyettes Berta István, vb-titkár Molnár Lászlóné; GYÖNGYÖSPATA tanácstagjai: Kecskés Árpádné, Felföldi Gyula, Dekse Ferenc, Dezső László, Bódi Bé- láné, Maka László, Racskó István, Szerencsés Károly. Maka Ferenc, Blaskó József. Lados Tibor, Galyó István, Molnár Ferenc, Kovács Sándor, Czinkóczi Ödön, Tekse Lászlóné, Patai Károlyné, Maka János, Török Sándor, Szálkái Gyula, Matalik Ödönné, Nagy Miklós. Kovács Tibor, Farkas Gyulán é, Sohajda Jánosné. Tanácselnök — egyben pedig Szűcsi és Gyöngyöspata községek megyei tanácstagja — Sohajda Jánosné. elnökhelyettes Kovács Sándor. vb-titkár özse Lászlóné.