Népújság, 1985. május (36. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-10 / 108. szám

6 NÉPÚJSÁG, 1985. május 10., péntek Dudaszó a madridi éjszakában Király Ferenc, az MTI tu­dósítója jelenti: A csütörtöki madridi la­pok egyöntetűen leszögezik: jobb. szervezettebb, veszé­lyesebb volt a Real Madrid és megérdemelten győzött 3:0-ra Székesfehérvárott. A kommentátorok egyszerűen nem értik: hcgyar akart a Videoton győzni saját pályá­ján. amikor az első félidő­ién egyszerűen nem rúgott kapura. A népszerű sport napilap, az AS szerint az „Eurcmad- rid” szinte behozhatatlan előnyre tett szert, s győzel­me a vártnál könnyebbnek bizonyult. „Kovács Ferenc ál­mait otthonában semmisítet­tük meg" című cikkében az Spanyol lapvélemények újság azt írja: „A Videoton sportszerű, rokonszenves csa­pat volt — de semmi más." A Morca, a másik sport­láp megállapítja, a magyar gárda nem igazolta eddigi hírnevét, de biztos, hogy a teljes csapat jóval többre ké­pes. A szerdai együttes kép­telen volt ellenállni a mad­ridi rohamoknak. ,,Már ku­pagyőztesek vagyunk — szö­gezi le. — A madridi vissza­vágó bemutató lesz." Hasonló hangnemben ír a többi napilap, az egekig . magasztalva a spanyol együt­test. Az El Pais azt írja, hogy a Videoton széteső, fá­radt csapat benyomását kel­tette. mindössze Vadász tel­jesítményét emeli ki. A televízió szerdán este (itt éjjel egykor fejeződik be a műsor) többször visszajál- szotta a gólokat. Kiemelte, hogy a Real játékosai nem csupán a győzelemnek örül­nek, hanem az ezzel járó több mint e°’*miUió peseta (egy munkás évi keresete) prémiumnak is. A spanyol hírközlő szer­vek kiemelik a székesfehér­vári közönség sportszerű ma­gatartását, a mérkőzés alatt és után tanúsított viselke­dését. Madridban — helyi szokás szerint — a közvetítést kö­vetően órákon át a gépkocsik dudaszóval köszöntötték ked­venc együttesüket, amelyet már kupagyőztesnek tarta­nak. A Zanussi nyerte a márkaháborút, de a Videotonnak sem kell szégyenkeznie Már-már hagyomány a Videoton UEFA-kupa mér­kőzésein, hogy a székesfe­hérvári gyári csapat össze­csapása egyben „márkahá­ború", hiszen többnyire az ellenfél is valamelyik nagy cég termékeit reklámozza. Két fordulóval ezelőtt, a SHARP elektronikai kon­szern feliratát viselő Man­chester Unitedet még ki­ütötték, szerdán viszont nem boldogultak a Zanussi által támogatott Real Madriddal. A háztartásigép-gyártó olasz vállalat vezetői elégedetten dörzsölhették a markukat, gondolván, hogy nem vész kárba az az évi százmillió pezeta, amit a madridi ki­rályi csapat támogatására fordítanak. A spanyolok időnként csakugyan „királyi” módon futballoztak, de az igazság­hoz tartozik, hogy ezúttal nem volt nehéz dolguk. Így vélekedett a mérkőzés után Kovács Ferenc, az utóbbi tíz esztendő legnagyobb ma­gyar kupasikerét kiharcoló csapat edzője is. A korábbi UEFA-kupa találkozók után általában alig tudott szó­hoz jutni az idegességtől, ezúttal viszont feltűnően nyugodtan fogalmazott : — Tudtam, nem lehetünk képesek csodára — amit idá­ig- véghez vittünk, az amúgy is a lehetetlen határát sú­rolta — mondta a mester­edző. — Kiváncsi vagyok, mennyire jutott volna a Real Madrid például Stieli• ke. Gallegó és Santillana nélkül, mert nálunk Csong­rádi, Szabó és Májer ugyan­olyan kulcsember, mint az említettek. Csonka csapatom becsületére legyen mondva. az egyre reménytelenebb helyzetben sem veszítették el a fejüket a játékosok, sportszerű körülmények kö­zött zajlott le a találkozó. Vautrât játékvezetőnek iga­zán könnyű dolga volt. Mi lesz Madridban? Nem ker­getek rózsaszínű álmokat. A háromgólos hátrány túl nagy, az UEFA-kupadöntők történetében még egyetlen csapat sem tudott kiegyen­líteni ekkora különbséget. A visszavágón azonban jobb összeállításban meg fogjuk keseríteni a Real kupaörö­mét! Fejes Gábor technikai ve­zető ezúttal — szokásával ellentétben megnézte a mér­kőzést. — Most is derűlátással te­kintettem a mérkőzés elé, úgy véltem, hogy ha a Man­chestert és a Zseljeznicsart tartalékosán legyőztük, ugyanez sikerülhet a Real ellen is — mondta. — 2—1- es győzelmünket vártam, de most elpártolt tőlünk a sze­rencse. Amikor megszületett az első gól, tudtam, fella­zult védelmünk kap még többet is. * Luis Molowny, a Real „nagy beúgrója" ismét sze­rencsésnek bizonyult. Eddig már négy mester — Miguel Munoz, Miljan Miljanic, Vu- jadin Boskov és most Ama- ro Amancio — távozása után kérték fel az ideiglenes ed- zőségre, s mindannyiszor jól választottak. Korábban spa­nyol kupa- és bajnoki győ­zelemre vezette a csapatot, most pedig — úgy tűnik — semmi sem foszthatja meg a madridiakat történetük el­ső UEFA-kupa diadalától. — Köszönetét mondok já­tékosaimnak a csodálatos es­téért — áradozott. — Min­denki tudta, mi a feladata, s azt maradéktalanul vég­re is hajtotta. Ügy értesül­tem, hogy a hibátlan kol­lektív összmunka volt a Vi­deoton eddigi sikereinek a titka, most a saját fegyve­rükkel kényszeri tettük térd­re a hazaiakat. Sokan kér­dezik: lehet, hogy ez a győ­zelem meghosszabbítja ed­zői mandátumomat? A vá­laszom : könnyen lehet. A vendégek védelmét kar­mesterként irányító üli Stielike szivéről nagy kő esett le. — Fertőző májgyulladá­som után már sokan .(te­mettek” — mondta a 42-sze- res nyugatnémet válogatott. — A kluibvezetőség csak egy évvel akarta meghosszabbí­tani a közeljövőben lejáró szerződésemet, én viszont kettőt akartaim — s nem­csak én, hanem a szurkolók is, amint egy közvélemény­kutatás igazolta. Most már alig hiszem, hogy lenne aka­dálya az újabb két évnek. Próbafutam az M3-ason Hét végén a lengyelországi Poznanban kerül sor a „Béke barátság-kupa" autóverseny egyik futamára. Ezen a viada Ion a szocialista országok versenyzői állnak rajtvonalhoz Formula Easter kategóriában. A napokban itt próbálja ki új gépét, melyei saját maga tervezett és gyártott. Stiller Zoltán a magyar csapat „favoritja" az M3-as autópálya egyik lezárt szakaszán. Az 1300 köbcentis Zsiguli-motor haj. tetta versenyautó közel 100 lóerős és jóval több. mint 200 kilométer óra sebességre képes. (Szabó Sándor felvétele) Kettős bajnoki forduló a férfiaknál, edzőtáborban a női vízilabdázók Évek óta megszokott, hogy a vízilabda-bajnokságban a Vasas és a BVSC vív pár­harcot az elsőségért. Amíg korábban a Vasas a hajrára már leginkább többpontos előnyhöz jutott, idén nyíl­tabb a helyzet, s jelenleg fej­fej mellett halad a két csa­pat. A már eddig lebonyolí­tott 21 forduló után a pi­ros-kékek állnak az élen 3« ponttal, mögöttük a vasuta­sok következnek 35-tel, majd az Eger (29) és a Szolnok (27). Meglepetés viszont, hogy a több váratlan ered­ményt elért FTC a legutóbbi budapesti vereségével, ame­lyet a Tatabányai Bányász­tól szenvedett el 9:6 arány­ban, most csak a 8. helyei foglalja el. A sereghajtók kö­zül a KS1 eddig mindössze egy pontot szerzett, biztos kieső, s a 12. helyei elfog­laló OSC, a 13. SZEOL ré­gebben sokkal fontosabb sze­repet töltött be a bajnokság­ban, mint az idén. A hét végén a férfiak újabb kettős forduló előtt állnak. a Vasasnak és a BVSC-nek a papírforma sze­rint nem lesz nehéz dolga, mind a két csapat az OSC és KSI ellen játszik. Sokkal több érdekességet ígér az Ü. Dózsa—Eger, a Szolnok— FTC. a Bp. Honvéd—Tungs­ram (szombaton), továbbá a Tatabánya—Eger, a Bp. Hon­véd—Szolnok és az FTC— SZEOL (vasárnap) találkozó. Miközben a férficsapatok elérkeztek a bajnokság haj­rájához, a hatos létszámú női mezőnyben ezúttal nem lesz forduló. Ebinek magya­rázata, hogy a 19 fős válo­gatott keret Szentesen edző­táborban készül a nyári két ■nagy erőpróbájára. Július vé­gén Hannoverben egy nem zetközi tornán indulnak, majd augusztus 11—18. kö­zött Oslóban lesz az Európa- bajnokság. Mindkét esemény, a magyarok eddigi legna­gyobb alkalma a bizonyítás­ra. Innen­onnan Heves megye ez évi fel­nőtt. női és férfi teniszbaj­nokságát május 11—12-én rendezik meg. A nők Egei­ben, a férfiak pedig Gyön­gyösön, a GYSE Batthyányi téri sporttelepén szombat reggel 8 órától mérik össze tudásukat. ★ Labdarúgó-világbajnoki selejtező-mérkőzés: Kana­da—Haiti 2—0 (1—0). • * Tisza-Mátra-csoport 2—I (2—1). Területi válogatottak labdarúgó-tornája. Debre­cen. 400 néző. V.: Csáki ' Mátra-csoport: Erdélyi — Huszár (Garai), Sztahon. Svak, Búza — Kondás. He­gyi. Csomány — Sváj (Hé­jas), Juhász, Nagy (Zentai). Edző: Szentmarjay Tibor. Szép. napos időben végig igen jó iramú, küzdelme-- volt a játék. A Tisza-válo- gatott nagy becsvággyal küzdött, és jobb helyzetki­használással szerezte meg a győzelmet. Egyébként mindkét oldalon sok jó hely­zet maradt kihasználatlanul. G.: Quirikó (2), ill. Juhász Jó: Horváth, Novák. Kiss. Wágner, Ludánszky. Quiri­kó. Kokas, ill. Sztahon, Bú­za. Kondás. A büntetőrúgá­sokban: 5—5. A csoport végeredménye : 1. Körös 2 11— 3—1 I 2. Tisza 2 I — t 2—3 2 3. Mátra 2 — I t 2—3 I * Május 11-én. szombaton 11 órai kezdettel rendezik meg Egerben a körcsarnokban az ESE— Csepel Duna NB I-es női röplabda-mér­kőzést. * A területi ifjúsági labda­rúgó-bajnokság Mátra-cso­portjának állása: 1. Ganz-M. 2. GYSE 3. MVSC 4. B. Ép. V. 5. DVTK II. 6. Hatvan 7. St. Síküveg 8. Sajób. ­9. B.-falva 10. Edelény 11. N.-bátony 12. F.-abony 13. Romhány 14. B.-nádasd 15. Recsk 23 17 1 5 60- 15 35 23 14 3 6 85- 29 31 22 14 3 5 50- 18 31 21 12 7 2 32- 17 31 23 13 4 6 57- 26 30 22 11 7 4 62- 21 29 23 12 4 7 63- 37 28 23 7 7 9 31- 32 21 22 6 8 8 29- 34 20 23 7 6 10 33- 47 20 22 7 4 11 30- 47 18 22 5 S 12 23- 45 15 22 4 3 15 26- 66 11 21 3 4 14 29- 49 10 22 1 2 19 16-143 4 Megjegyzés: a BKV Előre ifjúsági csapata más cso­portban szerepel. Elmaradt mérkőzés: Borsodnádasd—B. Ép. Volán. Cselgáncs Helytálltak az egri nők is Miskolcon országos csel­gáncs rangsorversenyre ke­rült sor, női ifjúsági és ser­dülő judósok részvételével. Az MVSC csarnokában meg­rendezett viadalon minden súlycsoportban népes mező­nyök álltak tatamira. Az Eger SE lányai ez alkalom­mal a megszokottnál na­gyobb létszámban vettek részt, aminek oka az volt, hogy az Ifjúsági Házban szervezett tanfolyam tehet­ségesebbjei is versenyalkal­mat kaptak. Fridél Lajos­nak, az intézmény vezetőjé­nek támogatásával készülő' sportolók négy éremmel já­rultak hozzá az egriek ered­ményes szerepléséhez. Eredmények. Ifjúságiak. IS kg Î. Szűcs Rita. S. Fürjes Ágnes 58 kg: 3. Szőke Ágnes. 81 kg: 3. Román Katalin és Farkas Csillag. +61 kg: 3. Tóth And­rea. Serdülök. 48 kg: 5. Feren- czi Zita. 52 kg: 3. Zsákai Noé­mi, 4. Sütő Anita. 56 kg: 3. Pápai Anikó. 4. Földházi Móni­ka, 5. Beta Mónika. +56 kg: 1. Király Anita. 2. Nagy Éva. ( mozi ) EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 11-888) Du. fél 4 órakor: Circus maximus Radványi Géza nagy sikerű színes magyar filmje Du. fél 6 és 8 órakor: Uramisten Színes magyar film Este^ 10 órakor: A királyi biztos szeretője EGRI BRÔDY: (Telefon: 11-773) Du. 4 órakor : Veszélyes játékok Du. 6 és 8 órakor: Bombajó bokszoló EGRI KERT: Este 8 órakor: Kincs« ami nincs GYÖNGYÖSI PUSKIN: Titokzatos övezet Színes, szovjet háborús történet Este 10 órakor: Tötorony GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: Du. fél 4 órakor: Atlasz vonat Du. fél- 0 es fáL 8 órakor: Forróvérű kísértet Hatvani vörös csillag: DU. fél 4 órakor: Ordasok között Du. fél fi és fél 8 órakor: Menekülés a győzelembe HATVANI KOSSUTH: Yerma FÜZESABONY: „Vörös grófnő’' I—II. HEVES: Az önvédelem nagymestere ( rádió ) KOSSUTH 8.20 700 szemeszter. 8.50 Par táléi Kálmán emlékezetes szerepei. 9.33 Jó a dal. 9.53 Lottósorsolás. 10.05 Vágya­kozás. Schiller versei. 10.10 Naigy mesterek — világhírű előadóművészek. 10.59 Lottó- eredmények. 11.00 GONDO­LAT — A rádió irodalmi lapja. 11.45 Andor Éva és Miller Lajos operettdalokat énekel. 12.00 DÉLI KRÓNI­KA. Lottó. 12.30 Ki nyer ma? — Nagykanizsán. 12.45 Ko­lozsvári Grandpierre Emil: Eretnek esszék. 12.55 A zene is összeköt. 14.10 öregedő la­kótelepeink. 15.00 Erről be­széltünk. 15.30 Bizet: C-dúr szimfónia. 16.05 öt fiú. egy kandúr és egy cethal. Mese­játék. 16.47 „Bagoly legyen a hunyó, fogó meg a cinke”. — Versek gyerekeknek. 17.00 Jogi arcképcsarnok. 17.25 Népzenekedvelőknek. 17.55 Régi híres énekesek műsorá­ból. 18.15 Esti mese. 18.30 ESTI MAGAZIN. 19.15 Kato­nadolog. Dokumentumjáték. MAI MŰSOROK 20.02 Szimfonikus könnyű­zene. 20.15 Weiner Leó mű­veiből. 21.10 Ferencz Éva népdalokat énekel. 21.30 Vá­lasztóvonal. A döntő érv. Ri­port. 22.20 Vélemények a vállalati gazdasági munka- közösségekről. II. rész. 23.00 Schönberg: Pelléas és Méli- sande. Szimfonikus költe­mény. 0.25 Himnusz. PETŐFI 8.05 Az izraelita felekezet negyedórája. 8.20 Népzene. 8.50 Tíz perc külpolitika. 9.05 NAPKÖZBEN — Zenés délelőtt. 12.00 Hírek németül, oroszul és angolul. 12.10 Is­meretlen szerzők fúvóspol- kátből. 12.25 Édes anyanyel­vűnk. 12.30 Népi muzsika. 13.05 Pophullám. 13.45 Idő­járás- és vízállásjelentés. 14.00 PÉNTEKTŐL PÉNTE­KIG — Ajánlóműsor sok mu­zsikával. 17.30 ÖTÖDIK SE­BESSÉG. 18.30 Fiataloknak! 19.45 Egészségünkért! 19.55 Nótakedvelőknek. 20.55 Sport. 21.05 Rádiós és író. 21.52 A holtak nem vetnek árnyékot. Tudományos, fan­tasztikus rádiójáték. 23.20 Gyöngy Pál szerzeményei­ből. 24.00—4.30 Éjféltől haj­nalig. MISKOLC 17.00 Műsorismertetés. Hí- írek. Időjárás. 17.10 Péntek este Észak-Magyarországon. Szerkesztő: Nagy István (A tartalomból : Készülődés az ünnepi könyvhétre — Lakás­hoz jutni Egerben — Tava­szi szemle a strandokon — Hogyan jelentkezhetünk tár­sadalmi munkára? Oj leme­zek — Programajánlat). 18.00 Észak -mag varorszá g i króni­ka. 18.25 Lap- és műsorelő­zetes. ( televízió ) 1. MŰSOR 7.58 Műsorismeretés. 8.00 Té- vétonna. 8.05 ISKOLaTÉVE. 9.55 Barangolás a művésze­tek tájain. 10.40 A XX. szá­zad rókája. Angol rövidfilm. 14.50—16.25 ISKOLATÉVÉ. 16.28 Műsorismertetés. 16.40 Megfakult fényképek. Len­gyel rövid film. 16.55 Száz hí­res festmény. 17.15 Magellan. Nyereményes játék. 17.25 Három nap tévéműsora. 17.30 A nagy győzelem 40. évfor­dulóján. Dokumentumfilm. 18.00 Üj reflektor magazin. 19.10 TéVétoma. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 A cirkusz 200 éve. 20.50 Reklámfiim-verseny. 21.00 PÉNTEK ESTI RANDEVÚ. 22.00 Lakótetepi-mitoszok. Té­véjáték. 23.30 Tv-híradó 3. 23.40 Himnusz. 2. MŰSOR 18.03 Műsorismertetés. 18.10 CSÖRGÖSIPKA. X/7. rész. 18.25 Don Quijote. Spanyol rajzfilmsorozat. 18.55 Ke­resztkérdés. Fejtörőjáték. 19.25 Hepp Ferenc nemzetkö­zi kosárlabdatorna. 21.10 Tv- híradó 2. 21.30 A Scruples Divatház. Amerikai tévéfilm­sorozat VI/1. rész. 22.15 Es­ték Abodyval. IV/2. rész. 23.05 Képújság. CSEHSZLOVÁK TV 1. MŰSOR 8.30 Üttörők magazinja. 10.00 A zöld völgy barátai (tévéso­rozat). 10.35 Az Ötödik állomás. 12.15 Kerékpáros békeverseny. 13.25 Utazó kamera. 13.45 Portré- film (Antonin Stmadel). 14.00 Járási spartakiád (helyszíni köz­vetítés). 16.00 Aladdin csoda­lámpája (szovjet film). 17.30 Flora Olomuc, 1985. 18.10 Vá­lasz a nézők leveleire. 18.40 Az életünk krónikája. 19.30 Tv-hir- adó. 20.00 Történetek az életből. 21.20 A harcok krónikája. 21.35 Vetélkelő. 22.15 Sporthíradó. 22.30 Salamander (Olasz film). 2. MŰSOR 8.40 A föld sója (szovjet tévé­sorozat). 9.45 Kerékpáros bé­keverseny. 15.30 Rövidfilmek. 16.20 Zenés szórakoztató mű­sor. 17.00 Peter Koncsalovszkij (dokumentumfilm). 17.30 Tom Sawyer kalandjai (szovjet film). 18.40 Az otthon dalai. 19.30 Tv- híradó. 20.00 Szlovák film. 21.20 Versek. 21.40 Kulturális maga­zin. 22.05 Dzsessz. ( színház ) Egerben du. fél « és este 8 órakor: Koncz-ert. Konc* Zsuzsa Tűrné *8.» Vendég: Bródy János

Next

/
Thumbnails
Contents