Népújság, 1985. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-08 / 106. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1985. május 8., szerda sulcou marsall Igor Ickov forgatókönyvíró és Marina Bábák rendező az új dokumentumfilmről háborús évek relikviáit. Mint ismeretes. Zsukov valameny nyi útját maximális titoktartás vette körül (itt kell megjegyeznünk, hogy a honvédő háborúban öt front parancsnoka. a legfelsőbb főparancsnok helyettese és a főhadiszállás képviselője volt az egyes frontszakaszokon). És ő maga sem kedvelte túlzottan az operatőröket és a fotóriportereket — sajátos modorában azt tanácsolta, hogy inkább az egyszerű harcosokat örökítsék meg, vagy azt szokta mondogatni, hogy: „Majd fényképezkezdhetünk a győzelem után.. Ennek ellenére segédtisztje, a ma is jó egészségnek örvendő Nyikolaj Harlam- pijevics Bedov az egész háború alatt magával hordta a kameráját, és több száz felvételt készített Zsukovról. amelyek egy réíze bekerült filmünkbe. Ezek nem egyszerűen fotódokumentumok, hanem szemléletesen szólva a „frontutak kendőzetlen pillanatai’'. És bennük kifejezésre jutnak G. K. Zsukov nagy hadvezéri munkájának hétköznapjai. Filmünkben alig van zene, és csak két hang hallható: Zsukové és a kommentátoré. akinek a felelősségteljes szerepét Mihail LJljanovra bíztuk. A nézők persze emlékezhetnek rá. hogy Uljanov a Felszabadítás című játékfilm-eposzban elsőként jelenítette meg — egyébként Zsukov beleegyezésével — a legendás hadvezér alakját. Sok ember tudatában a hős és a színész ugyanúgy eggyéíor- rott, mint Csapajev és Ba-' bocskin .. . Filmünkben Ul- janovnak most más volt a feladata — és megkockáztatjuk azt az állítást, hogy — nem kevésbé bonyolult: Zsukovról beszélve segítenie kellett a nézőt abban, hogy maga elé képzelje a marsall jellemének teljes bonyolultságát és gazdagságát, gondolkodásmódjának dialektikáját. tetteinek és szavainak eredetiségét... Véleményünk szerint Uljanov révén a film rendkívül meggyőző intonációt nyert a történelmi tények értékelésének vonatkozásában. A munka során arra is törekedtünk, hogy az archív dokumentumokat, a régi filmhíradókat összhangba hozzuk a jelennel, vagyis hogy „mai szemmel” nézzük az eseményeket. Ezért dolgozott a forgatócsoport a Kremlben és Zsukov szülőhelyén, a harctereken és a Reichstag volt épületénél Nyugat-Berllnben... És így a több mint negyven év távlatában lezajlott eseményekről szóló elbeszélésbe beáramlik bonyolult korunk, a nyolcvanas esztendők közepének levegője. ... Eljött az az idő, amikor a háború témáját már azoknak a nemzedékeknek a művészei dolgozzák fel, amelyek nem hallották a bombák és a lövedékek robbanását, nem látták a tulajdon szemükkel a háborút. Mi mindketten egy ilyen filmes nemzedék képviselői vagyunk és a Zsukov marsallról szóló film megalkotását gyermeki kötelességünknek tartottuk. (A Szovjetszkij Film 1985/2. számából fordította: Zahemszky L.) ★ A filmet szerdán este 21.50-től sugározza a televízió. gyűjtöttük öss/e az anyagot. . . Nem volt szándékunkban (és ezt aligha lehetett volna megtenni még a másfél órás filmben sem!), hogy a nagy szovjet hadvezér teljes életútját bemutassuk. Miután kitűztük az elbeszélés időbeli határait — a mongóliai Hálhin-Gol folyó térségében lezajlott 1939-es hadi eseményektől 1945 májusáig —, úgy döntöttünk, hogy Zsukov életének csak néhány — véleményünk szerint legdrámaibb és legizgalmasabb — szakaszát mutatjuk be a nézőknek. A paraszti Oroszország kellős közepén született marsall sorsát is azok az óriási megrázkódtatások formálták, amelyek az ország egész életét is átalakították: az októberi forradalom. a Valószínűleg sohasem lesz olyan kor, amikor azt lehet mondani, hogy kész, befejeztük az utolsó filmet a nagy honvédő háborúról kimerítettük a témát, elég, már mindent elmondtunk róla ... Mindent elmondani egyébként soha nem lehet, mivel mérhetetlen a háború okozta kínszenvedés és felmérhetetlen a győzelem közös örömének nagysága. Nem véletlen, hogy még ma is „háború előtti” és „háború utáni” évekről beszélünk. Nem véletlen, hogy 1945. május 9. az a magasztos határkő. amelytől egy új korszak beköszöntét számítjuk.. A Georgij Konsztantyi- novics Zsukov marsallnak, a Szovjetunió négyszeres hősének szentelt egész estét betöltő film munkálatai csaknem tíz esztendővel ezelőtt kezdődtek el. Akkoriban e sorok egyik írója. Marina Bábák, a Központi Dokumentumfilm Stúdió rendezője együtt dolgozott Konsztantyin Szimonovval, a híres íróval, aki sajnos már nem tudott hozzáfogni a Zsukovról szóló film forgatókönyvéhez. ezért halála után elhatároztuk, hogy megvalósítjuk tanítómesterünk utolsó elgondolását. Figyelmünket elsősorban az eddig ismeretlen dokumentumok felkutatására és összegyűjtésére fordítottuk, különböző archívumokban és magángyűjteményekben dolgoztunk. Apránként. szinte morzsánként polgárháború, a munkás-paraszt Vörös Hadsereg létrehozása és fejlesztése. A jövendő marsall 25 esztendőt töltött el nyeregben : egyszerű lovaskatonaként, egy dragonyosszázad altisztjeként. ezred*, hadosztály-, hadtestparancsnokként és egy katonai körzet lovasságának főparancsnokaként. És említésre méltó az is. hogy személyes diadalának napját, a győzelem moszkvai ünnepségét is a nyeregben töltötte Holló nevű gyorslábú lován vágtatott ki a Kreml Szpasszkije kapuján a Vörös térre. A film munkálatai során sok új, ritka, nemegyszer egyedülálló, eddig ismeretlen filmanyagot sikerült találnunk. Óriási segítségei nyújtottak Zsukov egykori bajtársai, akik megőrizték a Élete — alkotás Beszélgetés Mensáros Lászlóval Amióta mai értelemben vett színházművészet — és színikriitika — létezik, fellángol időnként a vita. Mármint arról, hogy alkotóművész-e a színész, vagy csupán interpretátor. vagyis a szerepe betanult szövegének pontos felmondója, a rendező utasításának végrehajtója? — Egyértelműen alkotó- művész! — válaszolja Mensáros László, a Madách Színház Kossuth-díjas kiváló művésze. — Nekünk a szöveg ugyanúgy anyag, mint 3' szobrásznak a márvány, a festőnek a színek, az írónak. a költenek a betű. Mert azok a betűk, mondáitok, amelyet a szerző leírt. akkor válnak csak élővé, amikor mi, színészek elmondjuk. Ugyanúgy, mint amikor a márványból élővé válik a szobor. Meirt, ha nem így vein a. akkor hogyan is beszélhetnénk arról, hegy az egyik színész így. a másik úgy. a harmadik megint másként formál ia meg — mondjuk — a Hamletet. Ki-ki a maga módján, az egyéniségéből téve élővé a figurát, alkotva meg az embert. — Mikor kezdődik a színész számára ez az alkotás? ön hogyan készül egy új feladatra? — Nagyon sokszor elolvasom a szöveget, ízlelgetem, kóstolgatom, majd elkezdem magolni. Közben — sohasem tudni, hogy éppen mikor — egy mondatban vagy csupán egy szóban, megüti valami a fülemet, és megindítja a fantáziámat. Ez a látszólagos csekélység adja meg olykor a szerep egész lényegét, hangulatát, sorsát. Ilyen kapaszkodók akadnak versekben, elbeszélésekben, de még a leggyöngébb színdarabokiban is. Ám csak a sokszori elolvasás, felmondás közben bukkan rá az ember. Jómagam sohasem nyugszom addig, míg ezt a bizonyos f ogódzót meg nem találom. És hogy mikor kezdődik számomra az alkotás? Sokan azt gondolják, még olykor a szakemberek is. hogy a szerep a próbán alakul ki. Nem! A Krisztjo Markov: Az aranyat Az idős munkásnö, akit a gyárban mindenki Cola néninek nevezett, odament a műhelyfőnökhöz : — Nem tudja, hová tűnt Lencsa ? — Miféle Lencsa? — vonta fel szemöldökét a főnök. — Hát, az a talpraesett lány, aki fánkot, meg kávét árusított a büfénkben. Már elfelejtette? — Á, szóval ez. .. De miért van szükséged rá, Cola néni? — Már régen kiválasztottam — remek lány, ügyes teremtés, éppen ilyen kellene nekem menynek! Bizalmasan elárulhatom, meg akartam kérni a kezét a fiam számára. — Elszalasztottad a menyedet, Cola néni, elszalasztottad! A te Lencsádat elbocsátották. — Elbocsátották? Talán vétett valamit? — Nem erről van szó. Magad is tudod, hogy mindenütt takarékoskodni kell. Hát ezért automatát áll ltotfüidökádban, a villamoson, a volán mellett, ebédnél, szerelmeskedés közben. Mert mi. színészek — ha ezt nem is tudja mindenki, és ezért el sem ismerik — 24 órát dolgozunk egy nap, mert a szerep állandóan foglalkoztat bennünket. Társaságban, önmagunkban, önkéntelenül mondjuk, nincs olyan helyzet, hogy ne tudnánk erre koncentrálni. — Alkotóművészetről beszélünk. Nem fáj-e ez a színésznek, hogy esténkénti alkotása — ellentétben a szoborral, a festménnyel, a leírt szöveggel — szinte beletesz a semmibe? Legfeljebb a kortársak foszladozó emlékezete őrzi. Szerencsésebb esetben a filmszalag, a képmagnó, de hát ez — mini tudjuk — nem az igazi. — Sokat gondolkodtam ezen, amíg rájöttem; ez .nem is olyan nagy baj. A színésztől ugyanis nem az alakításai maradnak fenn. Hanem maga a színész. Mert a színész — egyfajta fogalom. Kit érdekelne ez ma •már, hogy Csortos Gyula milyen szerepeikben játszott? Emberi fogalommá vált. Varsányi Irént. Jászai Marit a ma élőik közül már csak kevesen látták, soha nem szerepeltek filmen és .tévé sem volit még akkoriban. Nevük, alakjuk ma mégis fogalom, és az is marad. Mert a színész — az életével alkot. — Ha egy szerepet az évek során többször is eljátszik, változtat-e rajta? — De mennyire! Hiszen ezalatt az embernek megváltozik, átalakul, fejlődik a habitusa. Most. hogy vagy tíz év után újra játszottam az Elveszett paradicsomban a Pécsi Nemzeti Színházban, magam is megdöbbentem a változáson. Persze, ez nem volt véletlen. A közbeeső idő alatt súlyos infarktusom volt, nehéz műtéteken estem át, és minden alkalommal megváltozva jöttem ki a kórházból. Most már valahogy több energia van bennem az alkotáshoz, és kevésbé tartom fontosnak a magánéletem kisebb-nagyobb ügyeit. — Készül új alkotásokra, azaz új szerepekre? — Jelenleg nem. Pécsett vendégszerepelek az Elveszett paradicsomban, Debrecenben Az ügynök halálában. a Madách Színházban műsoron van a Galopp a Vérmezőn és a Kedves hazug. Az ősszel Szegeden lépek fel A mi kis városunkban. majd ugyanitt a Galopp a Vérmezőmben. S ha erőimből telik, és újabb betegség nem szól közbe, 1988 őszén Lear királyt formálom meg a Pécsi Nemzeti Színházban. G. T. érő meny tak Lencsa helyébe. Bedobsz egy pénzdarabot és nyomban kiugrik belőle egy pohár kávé vagy egy fánk — amit kívánsz. És nincs szükség eladóra. Manapság olyan idők járnak, Cola néni, amikor mindenütt gépesíteni kell, a kétkezi munkát gépekkel kell felváltani. — A gépesítés persze, jó dolog — szűri a szót tűnődve Cola néni. — De miféle emberek téblábolnak ott. az automata mögött? — A gépbeóHító. meg a lakatos. Az egyik javítja az automatát, a másik pedig megtölti fánkkal és kávéval. Egyszóval kiszolgálják a technikai berendezést. — Tehát az egy szem Lencsa helyettesítéséhez két, jól megtermett legényre volt szükség, meg ráadásul az automatára? Nos. most már okvetlenül felkutatom ezt a drága kislányt. Az ilyert aranyat ér! Fordította: Gellért György
