Népújság, 1985. május (36. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-25 / 121. szám

NÉPÚJSÁG, 1985. május 25., szombat

S.

Építkezünk

val elsősorban Fedoronkóné Dósa Éva. a tanítónő foglalkozik.

— Tizenhetedik esztendeje tanítok itt — mutat körbe birodalmán. Gyerekei közt most öt elsős van, egy másodikos, négy harmadikos, és hét negyedikes. Egv tanteremben tanulnak.

— Korábban osztatlan volt a felső tagozat is, de most már átjárnak Bélapátfalvára a nagyobbak. Nem távolság, három kilométer, és igazán jó a közlekedés nekik.

— Mozdult-e a faluban tizenhét év alatt valami?

— Se nem fogy, se nem gyarapszik. A föld rossz. Nem hogy az újonnan jövőknek, de még az ittenieknek sem ad munkát. Nyaranta aki csak bírja a karját, elindul szerte az ország minden részébe megdolgozni a téli takarmányért. De hazajönnek mindig.

Bólogatok, hisz ezt mondta Koós Sándor is, akivel idefelé jövet akadtunk ösz- sze. A Borsodnádasdi Lemezgyárban dolgozó esztergályos épp bevásárolni volt a gyerekkel, hogy egy kicsit besegítsen az asszonynak, ha már ő így, délelőtt ráér.

— Most kezdünk el építkezni — büszkélkedik, ahogy terelgeti a kisfiát. — Nem is értem én azt, aki innen elkívánkozik.

— Hát igen gyönyörű a vidék, csodálatos a nyugalom — folytatja a tanítónő.

— Bár én egri vagyok, a la. kásom pedig Mikófalván van, (hívtak ide és oda is) mégis szeretek itt tanítani. A napi teendőkön kívül mindent megteszek az itteniekért. Benne vagyok az ösz- szes elképzelhető szervezetben, testületben, bizottságban. így aztán nem győzök az ilyen-olyan ügyek miatt még Bélapátfalvára is szaladgálni.

Fedoronkóné a gyerekeit dicséri, akik bár nehezebb feltételek közt szerzik meg az alapismereteket, mégis megállják a helyüket a felsőbb osztályokban is.

Aztán a körülményeket szidja.

— Télen többször előfordult, hogy csak öt fokra tudtuk a tantermet fölfűteni. Telefonáltam reggeltől estig, hogy segítséget szerezzek, megoldást találjak. De csak annyit tudtam elérni, hogy engedélyezték: tüzelhetünk

fával is. S megint arra fordul a szó, talán a választások után nagyobb figyelmet szentelnek a helybéli panaszoknak. Addig próbálják az itteniek a táj nyugalmát magukban is megőrizni.

Németi Zsuzsa

Bükkszentmártoni hétköznapok

lett. Csak fölöslegesen fárasztják az embert. Aztán csodálkoznak, ha sorra fölhagyunk a tehéntartással. Nem éri meg annyit szaladgálni !

A pult mögött álló felesége kiegészíti :

— Tudja, nem hoz ez a bolt annyit, hogy jól megéljünk belőle. Errefelé jó, ha hétvégén van e kis forgalom. Nem italosak az itteniek, legföljebb egy-két üveg sör. ha kell nekik. Azt meg a boltból is megvehetik. Szóval inkább a háztájiból egészítjük ki a nyugdíjat. Van bikánk is. fias disznónk. . . a kert. ..

Most újra fölcsapnak az indulatok. A körülöttünk állók magyarázzák: a szent, mártoniak nemigen termelnek piacra. Mert nem értik, miért fizet nekik az átvevő mondjuk, egy forintot a tojásért, amikor Bélapátfalván ők kettő-nyolcvanért látják viszont.

— Inkább átviszik a kevés fölösleget a lakótelepre.

Az új közbeszóló Koczkrn Bertalanná, a szomszédos vegyesbolt vezetője. Szívesen invitál bemutatni birodalmát, ahol a festéktől a felvágottig minden me°találhatö. Azaz...

— Vegyi áruból elég gyér mostanában az ellátásunk, hiába rendelek. Nem hozzák a literes boromat sem. Szerencsére a rendszeresen je"

elénk, eleven cáfolataként a korábban hallottaknak

Vagyis, hogy az ötödfélszáz lelkes faluban szinte már csak nyugdíjasok élnek.

— Nagy csúfságom van nekem... — sóhajt, ahogy közelebb ér.

— Nem vesznek rám esőkabátot . . .

— De hát az ernyő... — dicsérgetjük a helyes jószágot. öreges legyintés a válasz.

— Mit ér az, ha igazán esik.

Krivácsi Henriette az iskolába igyekszik. Előkészítőre, ahol az a legjobb: hogy lehet a pajtásokkal játszani. További tudnivalókért az italboltba irányít, a nagymamája ott dolgozik. Megtudjuk: ha a papa elintézte már az „ügyét" Mikófalván. valószínűleg ő is itt található, — persze vendégként.

Néhány méterrel odébb, a hűvös kis helyiségben a nagyapa. Sipos Bálint tényleg megtalálható. Egy órája végzett a tejjel, de még mindig méltatlankodik.

— Hiába magyarázom az átvevőnek, hogy a vemhes tehenet ha előrehaladott állapotban van, már csak egyszer lehet fejni. Azt hiszi, hogy összeöntöm az esti.adagot a reggelivel. Nem akarja átvenni. Leleszre kellett átmennem, hogy a savfokát megnézzék. Persze, hogy jó

— Hát nem jó itt? — vágom el a gyorsan pergő szóáradatot.

— Itt? — hökken meg.

— Hát, hogyne lenne jó! Épp a falu közepén lakunk. Itt az iskola, a tanács, közel a buszmegálló, a bolt. ... csak hát, a lányom ugye, Egerben .. .

Szemben a tanács irodája nyitva. A hivatalsegéd, Lik- tor Bálint előtt újság. Ma csendes a szolgálat.

— Harminckettedik esztendeje őrzöm ezt a házat — mondja a bemutatkozás után. — Rokkant vagyok, más munkát nem bírtam volna. A hatvanas években, amikor a téeszt szerveztük, ezt is nehezen. Hajnal háromtól éjfélig tartott a műszak.

Fölidézi emlékeit, aztán a végére így tesz pontot.

— Mióta összevontak bennünket „Bélapáttal,” azóta csak tizenkét órát kell nyitva tartanom a községházát. Kéthetenként átjön valaki, az adóügyes, vagy a titkár. Különben meg fölveszem a telefont ha cseng, meg a „hangosba” bemondom a hir- detnivalókat.

Ahogy a kaviccsal frissen leszórt, de még így is víztó- csás sáros úton — járda híján — tovább indulunk, piros ernyős, piros szoknyás, lófarkas kislány penderül

Kakaskukorékolás, kutyaugatás, de egyébként csak csend. Hatalmas, megnyugtató, virágillattal terhes, gyógyító csend. Kora délelőtt ez fogadja a látogatót, aki Bélapátfalva felől fölkanyarodik a hegyek közé szorult kis faluba, Bükkszentmár- tonba. Első pillantásra mintha egy lélek sem lakna az egykori summások gonddal épített nagy házaiban. De a porták csak elölről nézve üresek. Majdnem mind itthon vannak a lakók, hisz nagyobbrészt nyugdíjasok, csak épp a kertben, vagy a hátsó udvarokban szorgoskodnak.

— Jaj, nem érek én most rá magukkal trécselni, — hárítja el próbálkozásunkat Liktor Sándorné is, akit az elöl levő kerekeskúthoz mentében állítunk meg, igyekezvén szóra bírni.

— Most jövök a fóliasátorból. locsolni kell a paradicsomot mindennap, hajnalban beáztattam, vár a mosás, de lehet hogy későbbre halasztóm. Mert esőt mondott a rádió, akkor pedig elsőbb a palántázás. A nyulak még etetlenek, a csirkéknek is vizet kell vinnem, estig nem lesz megállásom. Még a tévé se, legföljebb a hírek ... De kell is a pénz, mert be szeretnénk költözni Felnémetre.

Az itt felnőttek nem mennek el!

(Fotó: Perl Márton)

lentkező hiányok nem nagyon bosszantják a vásárlókat, mert majdnem minden családból eljár dolgozni valaki valahová. Ott beszerezheti magának ami kell. De azért. — ha jobb helyre telepítenék át az üzletet — én is meg tudnám csinálni a háromszázezres forgalmat.

Mint kiderül, a község lakói abban bíznak. hogy majd az újonnan választott tanácsi tisztségviselők megfelelőképp intézkednek. Erről is. Meg arról is, hogy kellene a közeibe egy öregek napközi otthona, mert sokan nem tudnak magukkal mit kezdeni. Jó lenne egy hely ahol délelőtt, vagy délután le lehetne ülni beszélgetni. trécselni.

Hát, igen. A faluban az ifjúsági klubon és az iskolán kívül nincs más közintézmény. A fiatalok gondjáAmit lehet, megteszek a faluért

Máshová kellene építeni a boltot

Jobban megbecsülhetnék a termelőket

Csendfalva

\