Népújság, 1985. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-14 / 111. szám
Dlefluiíaq 1985. május 14., kedd Tizenöt évvel ezelőtt, 1970. május 14-én kiáradtak a Felső-Tiszavi- dék folyói. ezzel nagy árvizet okozva. A tavaszi árvíz előzménye az volt. hogy a Tisza felső szakaszának vízgyűjtőjére zúdult nagy mennyiségű csapadék hatására májusban a Felső-Tisza- vidék folyóinak vízszintje egyik napról a másikra jelentősen megemelkedett. Bár azonnal megkezdték a gátak erősítését, május 14-én. a Szamos több helyen átszakította azokat, s a Tisza, a Túr. a Szamos és a Kraszna között csaknem százezer holdnyi terület került víz alá. A felső-tiszai áradással egyidőben tetőzött az ár a Maros. a Berettyó és a Körösök vidékén is. Szegednél 1970. július 2-án 961 centiméterre, az eddigi legnagyobb magasságra emelkedett a Tisza vízszintje. A május közepétől június végéig tartó hatalmas árvíz mintegy két és félmilliárd forintnyi anya" gi értéket pusztított el: csaknem 900 millió forint kárt okozott a terméskiesés, s maga a védekezés is — amelybe a magyar katonai egységek, a munkásőrök mellett szovjet katonai alakulatok is bekapcsolódtak — több mint 800 millió forintba került. Az árvízkárosultak megsegítésére — a korábbi szép hagyományokat követve — ez alkalommal is nagyarányú társadalmi összefogás bontakozott ki. A Nap kél: 5.09 órakor, nyugszik 20.13 órakor. A Hold kél: 3.23 órakor, nyugszik: 14.38 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon BONIFÁC nevű kedves olvasóinkat! A Bonifác eredeti alakja a Bo- nifaciusz volt és jelentése ..jótevő”. Időjárás Várható időjárás ma estig: a középső és a keleti országrészben is időnként erősen megnövekszik a felhőzet. Helyi zápor, zivatar várható. Több-kevesebb napsütés mindenütt valószínű. A szél zivatar idején átmenetileg megerősödik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 23—28 fok közöli alakul. Figyelmeztetés — Felpróbálhatom azt a kék ruhát ott a kirakat, ban? — Csak tessék, de van próbafülkénk is. — RÁDIÓSOK VETÉLKEDTEK. A hét végén rendezték meg a Szovjet Rádióamatőr Szövetség hagyományos gyözelemnapi rövidhullámú rádiós-forgalmi világ- versenyét. Ezen a világszinté -valamennyi országának legjobb amatőréi elindultak, így az egri versenyállomás és szűkebb hazánk számos rádióamatőre is. A versengést a későbbiek folyamán értékelik majd. — ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ CSUVAS1ÁRÖL. Az egriHo Si Minh Tanárképző Főiskolán szerdán délelőtt 10 órakor Csuvasiában jártunk címmel diavetítéssel egybekötött élménybeszámolót tartanak azok a rajz szakos hallgatók, akik nemrégiben Csebokszáriban vendégeskedtek. — ANKÉT. A hatvani Pedagógus TIT-klub 16-án filmes ánkétot rendez. Ennek keretében délután fél 5-kor a Vörös Csillag moziban levetítik a Volt egyszer egy család című alkotást, majd pedig este 6 órakor az Ady Endre Városi Könyvtárban az alkotóval, Magyar József filmrendezővel találkozhatnak a résztvevők. — ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS. Ma délután 17 órakor az egri MHSZ Gépjárműis- kolában a Varsói Szerződés megalakulásának 30. évfordulója tiszteletére ünnepi megemlékezést tartanak. Az eseményen képeken mutatják be a katonai szövetség életét, tevékenységét, ezt követően pedig levetítik A szocialista világ védelmében című filmet. — VÖROSKERESZTESEK KÖSZÖNTÉSE. A Gagarin Hőerőmű Vállalat kultúrtermében ma délután 2 órakor az üzemi vöröskereszt vezetősége a közelmúltban lezajlott vöröskeresztes világnap alkalmából ünnepi taggyűlést rendez. A megemlékezés után kerül sor a kitüntetések átadására. — Ml VAN A METRÓ ALATT? címmel nagy érdeklődésre számot tartó riportfilmet sugároz a televízió május 16-án az 1-es csatornán 18.05 órai kezdettel. A műsor a Nyugalmunk érdekében című tévésorozat keretében kerül közvetités- re. — HANGVERSENY. Az egri Gárdonyi Géza Színházban szerdán este 7 órakor kerül sor az Országos Filharmónia 7. bérleti hangversenyére. Ezen a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekara lép majd fel, vezényel a csehszlovák Frantisek Wajnar, hegedűn közreműködik Kiss András. A műsor folyamán Berlioz, Dvofák és Mendelssohn egy-egy műve csendül majd fel. Az est házigazdája Pándi Marianne lesz. A Népújság olvasószolgálata: mindennap 8-tól 17 óráig. Telex: 063-350 Egerben: felnőttbetegek részére 18 órától másnap reggel 8 óráig a Bajcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Napközi rendelés: hétköznapokon hétfőtől péntekig: 11-től 16.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger, Bajcsy-Zs. u. *. sz. alatt. Telefon : 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon : 11-727. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. KOJAL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon : 10-133. Ifjú zongoristák Megyénk ifjú zongoristáinak felkészültségét, tudását értékelik évek óta azokon a versenyeken amelyeket Gyöngyösön rendez a megyei, illetve a helyi művelődési osztály. Legutóbb J. S. Bach és G. F. Händel születésének 300. évfordulójára meghirdetett rendezvényen az egri. a hatvani, a hevesi, a gyöngyösi, a füzesabonyi és a lőrinci zeneiskolák tanulói négy korcsoportban versengtek a helyezésekért. A találkozón az 1—4 kategóriában a legjobbaknak járó első díjat Somodi Kinga (Gyöngyös, tanára Kovács Béláné), Sárán László (Gyöngyös, dr. Jokkel Istvánná), Tóth Anita (Eger, Pálvölgyi Ágnes a tanára). Hatala Emese (Gyöngyös, oktatója dr. Jokkel Istvánné) kapta. A második helyeken Bakos Kornélia (Eger. K. Gulyás Zsuzsa), Marmoly Judit (Eger. Pálvölgyi Ágnes). Bőze Barna (Hatvan. dr. Bőze Zsoltné). Miklovicz Andrea (Eger, Pálvölgyi Ágnes) és Várady Krisztina (Gyöngyös, dr. Jokkel Istvánné) végeztek. A harmadik díjban pedig Svetczer Edina (Heves, Ferencz Sándor). Oszlánczi Krisztina. (Heves, Ferencz Sándor), Bőze Réka (Hatvan, dr. Bűze Zsoltné) és Tüdős Ágnes (Eger, Pálvölgyi Ágnes) részesült. Bach D-dúr prelúdiumának előadásáért külön jutalmat adtak Hegedűs Henriettnek (Eger. tanára Suba Ágnes). A legeredményesebb felkészítésért a megyei művelődési osztály különdí- ját az Egri Állami Zeneiskola művésztanárának. Pálvölgyi Ágnesnek ítélték oda. ORSZÁGOS ELISMERÉS Az OTP kiváló brigádja — Pétervásárán ( Tudósitónktól): Ünnepségre került sor tegnap délután az OTP péter- vásári fiókjában. Szecskó István, az Országos Takarékpénztár budapesti központjának osztályvezetője méltatta a pétervásári fiókban dolgozó Zalka Máté — lyíszszoros — szocialista brigád teljesí íményét amely- lyel jelentősen hozzájárul! az egység gazdasági tervének túlteljesítéséhez. Munkájuk. évtizedes takarékos- sági mozgalmi tevékenységük elismeréseként érdemelték ki most a Vállalat kiváló brigádja címet, a vele járó oklevelet, valamin] a jutalmakat. A helyi eseményen otl voltak a nagyközség, valamint az OTP megyei vezetői is. Az esztendő végéig Befejeződik a gyöngyöshalászi kastély felújítása A gyöngyöshalászi kastély felújításának gondolata már vagy tíz esztendeje megfogalmazódott. Akkoriban azonban csak terv maradt. Ennek az volt az oka. hogy központi támogatásra sem volt remény, meg a helybeli téesz sem tudott akkora összeget előteremteni. Amint azt Tusnádi József, a Győzelem Mg. Termelőszövetkezet elnöke elmondta. a helyzetet az oldotta meg. hogy 1983-tól központi források is rendelkezésre álltak, meg a saját erők is megnövekedtek. A felújítás teljes összege mintegy 6,5 millió forint lesz. majd, s jelen pillanatban ebből már négyet felhasználtak. Az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség idáig több mint kétmilliót adott, s várható, hogy ez évben még további 500—600 ezer forinttal segíti a gyöngyöshalásziakat. A szövetkezet építőbrigádja már rendbe hozta a födémszerkezetet. kicserélték a nyílászárókat s a szigeteléseket is megoldották. Most folyik a belső vakolás. Az elkövetkező időszakban a központi fűtés beszerelésére, a burkolásra és a külső vakolásra kerül majd sor. A közel ötszáz négyzetméter alapterületű klasszicista kúria — amennyiben az anyagi lehetőségek megengedik — még — ez évben elkészül. Az épületben — az előzetes elképzelések szerint — helyet kap majd a téesz dolgozóinak ebédlője, valamint szociális és kulturális célokat szolgáló termek, szobák is. Ugyancsak ide költözik a szövetkezet adminisztrációs részlege is. Lezajlott a megyei döntő Jó vágta volt! Az elmúlt vasárnapon, az egri sportcsarnok és környéke játékparadicsommá változott. Megyénk 26 csapata mérte össze tudását a VIT-vágta elnevezésű országos vetélkedősorozat megyei döntőjén. Harminchárom feladat megoldására nyílt lehetőség. Sajtótájékoztatón faggatták a régi VIT- ek küldötteit, filmvitákon ütköztették nézeteiket, mini-tánciskolákba iratkoztak be, „őrült-váltón” vettek részt, a járókelők között irodalmi hősökre vadásztak, de folytathatnánk a sort... Nagy felkészültséget igényelt a vetélkedő, de minden nehézség ellenére felszabadult vidámság jellemezte végig. A játékosok jól vizsgáztak, legtöbbjük magas színvonalat teljesített. Első helyezést a tiszaná. Nyaralás falun A Szabadbatt.ványi Magyar—Szovjet Barátság Tsz leány- vállalata. a SATURNUS—TURS az elsők között szervez falusi turizmust. A városi kőrengetegben élő embereknek kikapcsolódást jelent a falusi élet megismerése, egy pár hetes nyaralás. A SATURNUS—TURS a kisebb falvakban lévő parasztházakat bérbe veszi, és kiadja a turistáknak. Felvételünk Heves megyében a Kiskörei Víztározó melletti Sarud községben készült, ahol jelenleg hét falusi házban pihenhetnek a vendégek (MTI-fotó — Kerdkes Tamás — KS) Gálaműsor, díjazás Citerazenekari találkozó Mezőtárkányban A Megyei Művelődési Központ szervezésében a jubileumi 10. citerazenekari találkozót a mezőtárkányi művelődési házban rendezték meg. A minősítő hangversenyre tizennégy együttes nevezett, közülük kiemelkedően szerepeltek az eger- farmosiak és a mezőtárká- nyiak. valamint szóló számaival az. andornaktályai Szúromi Sándor. A 07 jelenti Halálos baleset Verpelétnél Az elmúlt hét végén megyénkben három alkalommal riasztották balesethez a közlekedésrendészet helyszínelőit. Kisnánán segédmotorkerékpárjával nem adta meg az áthaladási elsőbbséget Szőke Béla, adácsi lakos, emiatt összeütközött egy másik segédmotorkerékpárral. Szőke Béla könnyű sérüléseket szenvedett. Verpelét és Egerszalók között közlekedett Jaksi Mátyás egri lakos. Segédmotor- kerékpárjával gyorsan hajtott és egy útkanyarban az árokba borult. A baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Füzesabony és Makiár között, ittasan vezette motorkerékpárját Csipkés János andornaktályai lakos, aki leszaladt az úttestről, s az árokban kötött ki. A motor- kerékpár vezetője és utasa 8 napon beiül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A balesetek ügyében a rendőrség folytatja a vizsgálatot. naiak csapata ért el, vezetőjük: dr. Tóth József, második lett az a gárda, melyet az egri Szilvássy László toborzott, harmadik Gottsch Róbert csapata Hevesről. Ök tíz, 8 és 7 személlyel képviseltetik magukat abban a 40 tagú mezőnyben, akik május 18- án, a debreceni területi versenyen Heves megye színeiben versenyeznek. Az onnan továbbjutók június 2- án, a televízió nyilvánossága előtt mérik össze tudásukat, ahol a legjobb 90 játékos belépőjegyet szerez a moszkvai VIT-re. A bemutatót gálaműsor zárta, amelyet a résztvevők közös fellépéssel nyitottak meg. Színre lépett a vendégként meghívott mezőtúri Szivárvány és a Galagonya együttes. A találkozó legjobbjai ajándékokat, dijakat vehettek át az esemény végén Sebestyén Jánostól. az MMK igazgatójától. Vízműrendszereit szemléje Készülve a nyári csúcsfogyasztásra Ma. háromnapos bejárás kezdődik az Észak-magyarországi Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat szakemberei részére. Műszaki és közegészségügyi szemléjük célja, hogy ellenőrizzék: a vízműrendszerek hogyan készültek fel a nyári csúcsfogyasztásra. Heves megye ellátásában szerepet játszik a Lázbérci tározótó, s a szakemberek itt is megtekintik az elvégzett vízműbő- vítési munkálatokat. A harmadik napon a Mátrában is terepszemlére kerül sor. a létesítmények megtekintésének útvonala elvezet Csőr- rétre és a Köszörű-völgybe is. Valutaárfolyamok Pénznem Vételi Eladási ári. 10« egys. Ft-ban Angol font 6 144,20 6 524,26 Ausztrál dollár 3 443,45 3 656,45 Belga frank 79,24 84,14 Dán korona 443,94 471,40 Finn márka 766,05 813,43 Francia frank 523,36 555,74 Görög drachma a) 35,87 38,09 Hollandi forint 1 412,44 1 499,80 Japán yen (1000) 196,67 208,83 Jugoszláv dinár b) 19,00 20,18 Kanadai dollár 3 594,71 3 817,07 Kuvaiti dinár 16 361,52 17 373,58 Norvég korona 552,63 586.81 NSZK márka 1 595,55 1 694,25 Olasz líra (1000) 25,00 26,54 Osztrák schilling 226,95 240,99 Portugál escudo 28,21 29,95 Spanyol peseta 28,31 30,07 Svájci frank 1 894,39 2 011,57 Svéd korona 552,87 587,01 USA-dollár 4 951,00 5 257,21 a) Vásárolható legmagasabb bankjegyeimlet : 500-as. b) Vásárolható legmagasabb bankjegyeimlet: I00-as. NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1.3200. Telefon : 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon : 11-051. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, egy évre 516,— Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesitő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.