Népújság, 1985. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-14 / 111. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1985. május 14., kedd SÉTA AZ IRODALOM „PIACÁN” Olvasók és könvwásárlók Pillanatkép a* egri antikváriumból (Fotó: Perl Márton) — Mit jelentenek önnek a könyvek? Mennyi pénzt áldoz rájuk? — kérdezgettük az utcán a járókelőket. Kurta válaszokat kaptunk. Íme egy csokor belőlük: — Holtfáradtan érek haza. inkább a tévét kapcsolom be. — Nyáron az üdülés alatt egymás után négyet- ötöt is elolvasok, de év közben alig. — Amikor a haverok dicsérnek egyet-egyet. én is rászánom magam... Most fejeztem be a Monte Christo grófját. Nagyon tetszett a tévésorozat. S ami a vásárlási kedvet illeti: — Van úgy, hogy rámjön. és ráköltök egy ezrest is. de ez ritka alkalom — A méhészeti szakkönyveket mind megveszem, mást alig. — Miért áldoznék rá, any- nyit kapok ajándékba, hogy nem fér a polcra. — A gyereknek megveszünk minden olvasnivalót, amit csak megkíván. — Részletre sorozatokat vásárolok. — A mai könyvárak mellett, soha! Az egri Széchenyi utcai üzletben tíz-tizenöt ember. Némelyikük határozott tervvel érkezik; kér, fizet. s már megy is. Mások ráérősen böngészgetnek. — Vásárlóink 20—25 százaléka törzsvevő — mondja a bolt megbízott vezetője, Hubayné Tóth Tünde. — Ismerjük az ízlésüket is. Sok ember kizárólag csak szakkönyvekre vadászik. Ök a szakmájuknak, a hobbijuknak élnek, olvasási szokásaikat is ahhoz igazítják. Népes az a csoport. mely kizárólag iskolai kötelező irodalmat vásárol. Vannak, akik csak ajándékba vesznek könyveket. Közülük legtöbben csak azt tudják, hogy mennyi pénzt akarnak az alkalomra áldozni. Sok 5 határozatlan is. Betérnek egy krimiért, aztán szétnéznek, rájönnek, hogy más is érdekli őket, végül teli szatyorral távoznak;. Tévedés különben azt hinni, hogy az értelmiségiek boltja ez. Minden réteg képviselteti itt magát. Az eladótérben egy szemüveges férfi kosara megtelt. Gyorsan állt össze a kiválasztott könyvkupac. Végigsétált a polcok és a gondolák között, időnként felnyúlt, leemelt valamit, ránézett a címlapra, az árra, és döntött. — Nagyberuházás? —fordulok hozzá. — Inkább a hanyagságom pótlása! — mondja Vígh Ferenc gépészmérnök. — Ritkán jutok el ide, bár mindig készülök rá. Most, hogy egy üzemi vetélkedő győzteseként kaptam egy 500 forintos utalványt, nem halogattam tovább. — Nem mélyült el a kínálat tanulmányozásában. Biztos benne, hogy jól választott? — Ezeket a könyveket hírből már régóta ismerem. A tévéből, az újságokból és a barátaimtól értesültem a tartalmukról. Biztos, hogy nem csalódom bennük. Lehet, hogy választhatnék szerencsésebben is. de zsákbamacskára nem szívesen vadászok. — Ha hazamegy, rögtön nekilát az olvasásnak? — Ma nincs rá időm. Elteszem őket a helyükre, aztán egyszer biztos eszembe jutnak. Odalép a kasszához. A pénztáros blokkol. A végösszeg 864 forint. Egy bohém külsejű huszonéves lány ráérősen válogat. Boros Gizellának hívják, végzős főiskolás, magyar—.történelem szakos. — Hetente legalább egyszer bejövök ide — mondja. — Legtöbbször csak nézegetek. Sajnos. havonta 150—200 forintnál többet nem hagyhatok itt. Főként most nem. Ezerháromszáz forinttal tartozom a főiskolai könyvterjesztőnek, és közeleg a könyvhét is, ami újabb kiadásokat jelent. — Miket olvas a legszívesebben? — Az irodalom, a nyelvészet, a történelem és a néprajz foglalkoztat. Ez nem azt jelenti, hogy mást a kezembe sem veszek. s azt sem. hogy e témakörökben mindent elolvasok. Vannak viszont írók, akiknek egy munkáját sem hagyom ki. — Krimiket, „limonádét" sohasem vesz a kezébe? — Nem szórakoztatnak Ha kevés időmből jut néha olvasásra, akkor inkább a legértékesebb művekre áldozom azt. — Említette, hogy vékony a pénztárcája. Miért nem jár inkább könyvtárba? Pénzbe sem kerülne! — Természetesen ott is gyakran megfordulok, mert a kereskedelemben sok kötet elérhetetlen. De más a kölcsönzés és más a „birtoklás”. Ránézek otthon a polcra, és látom, hogy mi az enyém. Ha évekig hozzájuk sem nyúlok, akkor is jó tudni, hogy ott lapulnak. Hinnénk, hogy az antikváriumoké egy egészen másfajta világ. Nem így van. Kovácsáé Pászthy Mária szinte szó szerint ugyanúgy jellemzi a vásárlóközönséget, mint előbb idézett kollégája. A használt könyvek eladásáról a következőket mondja : — Nem azokon csodálkozom, akik idehozzák megunt könyveiket, azokon sem. akik pillanatnyi pénzzavarukat ezzel igyekszenek enyhíteni. Inkább az elgondolkodtató, miért van. hogy nap, mint nap betérnek olyan kötetekkel. amely szinte érintetlen. Itt van például Malonyaitól A magyar nép művészete. Néhány napja jelent meg. de van már nálunk is belőle. Eredeti ára 700 forint. mi 400-ért vettük meg. Bizonyos, hogy jó szándékú, de buta ajándékozási szokásnak esett áldozatul a volt tulajdonos. Tehát a könyvvásárló és az olvasó személye nem mindig esik egybe. Egy irodal- milag tájékozott barátom otthonában járva lexikonon kívül alig láttam más írott anyagot. — Miért csodálkozol? — kérdezte a ház gazdája. — Irodánk ajtaja szomszédos az intézet könyv- táráével, s ott minden szükséges műhöz hozzájutok. Az ellenkező végletre is van példa. Megszállott könyvgyűjtőkröl derül ki. hogy nem olvasnak. A kötetek külsejébe, illatába szerelmesek csupán, birtoklási vágy hajtja őket. Egy időben divat volt a nyomtatványokat csak látványként sorakoztatni a polcokon. Ma, amikor már ez nem olcsó mulatság, sokan kétszer is meggondolják a vételt. Reméljük, végül nem azokhoz jutnak el, akik számára csak berendezési tárgyak Szabó Péter DEÁK MÓR: A Szerelő-Szerelő 11/1. Aznap reggel is nagyon rosszul ébredtem, mint a pályaudvarokon mindig. Előző nap megint nem sikerült találkoznom senkivel. akinél meghúzhattam volna magam; jegyet váltottam hát valami közeli állomásig — talán Gárdony lehetett az —, s egy felhasított várótermi fotelben kucorogtam. Azt hittem, megszokom majd lassan a pályaudvarok bűzpárás hajnalait, s rosz- szul ébredtem mégis, a szokottnál is rosszabb rosz- szul... mintha egy vízcsap csöpögött vo.na el- zárhatatlanul a fejemben: •márpedig ki ne ismerné a semmire se használható gondolatcseppeK keserű ízét? Szokott reggeli csavargásom azonban megszánt, s elébem vetette egy ismerősömet. Gyorsan elku- nyeráltam a lakáskulcsát, hogy legalább mosakodni tudjak; de persze nem volt víz. Gondolhattam volna. amilyen az én szerencsém — csöpp-csöpp, felelte az agyamban csöpögő csapnak az a kölcsönkért. Magam elé húztam a telefont, s feltárcsáztam a Szerelőközpontot. Ma már tudom, hogy valahol mellécsúszhatott az ujjam: akkor nem figyeltem rá különösebben. Hányszor, de hányszor próbáltam azóta is ug/műgv tél- retárcsázn ' Sokáig csend volt a vonalban, csak kicsi egerek kaparásztak meg cincogtak fáradhatatlanul: aztán a legnagyobb egér hosszan felvisított, egyszer, kétszer, háromszor — és felvették a kagylót: — Halló! Tessék parancsolni — szólt bele kellemes hangján valaki. — Csöpög a csap — mondtam, — s örülök, hogy senki nem látott, mert az alsó ajkam úgy lefittyedt, mint gyerekkorom pityergései előtt. — Értem — nyugtatott meg a vonal másik vége —. cím? Kirohantam a ház elé, megnézni a címet. — Tíz percen bélül ott leszek — ígérte a hang. És ott volt! — Csöpög a csap — mondtam neki ismét, és beszívtam az alsó ajkamat. — Igen — bólogatott, mint aki mindent tud. — Mit lehetne tenni? A Szerelő szemügyre vett. — Pihenjen le. majd megcsinálom. Lefeküdtem, várva a fürdőszobából a vízzubo- gást. Aztán elszenderülhet- tem, mert a Szerelő hangja emelt ki bódulatomból: — Na, ez kész — gyújtott rá mosolyogva. — Más kívánság? — Egy pillanat — mondtam, mert éreztem, hogy vers mosódik ki a gondo- lat-osöppekből —. pillanat, ne haragudjon — s már nem figyeltem rá. — Mindig mondtam, hogy aranymosás a versírás — jegyezte meg a Szerelő, cinkosan hunyorítva. — Hogyan? ... lepődtem meg — ... maga ... ? — A Szerelő ahol tud, segít — emeli fel a mutatóujját —. de ahogy elnézem. ráfér magára a kollegám segítsége is. A kolléga Közérzet-Szerelő volt, és nagyon vidám. (Folytatjuk) JÖN A TV-KOMPUTÍR! Mikor lesz elég iskolaszám ítógép ? A friss hír, miszerint a Videoton Elektronikai Vállalat a második negyedévben hozzákezd családi mikroszámítógép sorozatgyártásához. új reményekkel tölti el a számítástechnika oktatásának bővítését szorgalmazó pedagógusokat. Ügy vélik, egy-két éven belül talán lesz annyi mikroszámítógép az iskoiákbar. hogy korunk legmodernebb technikáját ne ~sak megmutathassák a diákoknak, hanem megtanítsák nekik annak kezelését is. Mindössze három éve ehhez hasonlóan jó, nagy reményekre jogosító hír érkezett a Tudományszervezési és Informatikai Intézetbe. A Metrimpex Külkereskedelmi Vállalat jelzése szerint rövidesen megérkezik az a 112 darab ABC—80 típusú. oktatásra alkalmas számítógép, amelyre oly régen várnak. Egy fecske ... Lényegében e gépek megérkeztével kezdődően beszélhetünk az azóta központi program rangjára emelkedett iskolaszámítógép akcióról. Néhány éve még csupán a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen működöt r számítástechnikai oktatási laboratórium, középiskolai tanárok képzésének és továbbképzésének céljával. Az is csupán 13 darab ABC iskolagéppel. Az újonnan érkezett mikrogépeket tanárképző egyetemek és főiskolák kapták, mindegyikre 5— 6 jutott. Ezek felhasználásával oktatási laboratóriumokat szerveztek, ahol is a pedagógusjelöltek (többségük ma már gyakorló tanár) megismerkedhettek a számítástechnika alapjaival. Az illetékesek rövidesen kitűzték a célt: minden magyar középfokú oktatási intézménynek hamarosan legalább egy számítógépet kell kapnia. A feladat teljesítése érdekében pályázatot hirdettek, azt a Híradástechnikai Szövetkezet nyerte meg. ezzel jogot szerzett az oktatási célokra kifejlesztett mik- rogép gyártására. A szerkezet először majdnem 60 ezer forintba került, vagyis nagyon drága vo|^, aztán fokozatosan csökkent az ára. De amikor már az eredeti árnak csaknem a feléért adták, akkor is megvolt az a nagy hibája, hogy kevés volt belőle. Gyártani kezdték időközben a nagy reklámmal beharangozott Pri- mot, amely az előállítására vállalkozó gazdasági társulás szerint oktatási célokra is kiválóan megfelel. Ez igaz is, azzal a megjegyzéssel, hogy a kijelentés feltételes módban értendő. A Primo megfelelne, ha volna belőle elég. Ahhoz elég számítógép készült Magyarországon, hogy az eredeti célkitűzés tényleg viszonylag hamar teljesülhessen. Minden középiskolába került legalább egy gép. De vajon mire elegendő az egyetlenegy darab mikro- gép? Némi túlzással szólva alig többre a semminél, körülbelül annyira, mint egy fecske, amely nem csinál nyarat. Több tízezren Képzeljünk el egy iskolát, amelynek négy évfolyamán 3—3 osztály van. Végre eljut valamelyikbe a számítógép. A tanár az alapgépet rákapcsolja a televízióra, mint kijelzőre, majd csatlakoztatja a működtetéshez szükséges programok tárolására alkalmas közönséges kazettás magnetofonhoz. A túlzsúfolt osztályteremben 35—40 tizenéves várja lélegzetvisszafojtva a tanár ténykedésének az eredményét. S lám. lön csoda. a próbálkozás sikerrel jár, a képernyőn valóban megjelenik valami. A diákok, persze szeretnék kézbevenni azt a szerkezetet, amely ilyesmikre képes, szeretnének vele játszani, megnyomogatni a billentyűit. Azt azonban már nemigen tehetik meg, mert arra az egy gépre nagyon kell vigyázni. így aztán a tanár számítógépes produkciója a diákok túlnyomó többségét egyhamar közömbösen hagyja, úgy fogják fel a látottakat, mint mondjuk egy bűvészmutatványt, amely elsősorban azért érdemes a tapsra, mert megérthetetlen. Nos, a helyzet azért nem ennyire elszomorító. A középiskolák nagy részében ma már nem egy, hanem több mikrogép van. Számítógépes klubok működnek sok helyütt, minden tanintézetben akad tíz-húsz, vagy ötven diák, aki bármire képes, hogy oda bejuthasson. Például: türelmesen kivárja a sorát. Hogy minden középiskolás diák megismerkedhessen legalább alapfokon a számítás- technikával, ahhoz osztályonként kellene legalább egy mikrogép. Mondjuk a napos azon tartaná nyilván a létszámot, a tanárok a tanulmányi eredményeket, és igy tovább. Nem számítva a számítás- technikai középfokú szakemberek, például operátorok kiképzésére szakosodott szakközépiskolákat. évről évre több ezer fiatal megismerkedik legalább alapfokon a mikrogépekkel. több tízezren viszont sehogysem ismerkednek meg azokkal. Húszezer forirft A mai középiskolások minden kétséget kizáróan egy széleskörűen elektronizált gazdaságba'. társadalomba nőnek bele. Ma már Magyarországon körülbelül 5 ezer vállalat hasznosítja valamilyen fokon a számítástechnikát, 10—15 év múlva aligha lesz olyan gazdálkodó szervezet, amely ne hasznosíthatná azt maga - sabb fokon. Hogy az a magas fok mennyire lesz magas, nem csekély mértékben attól függ. hogy a mai tizenévesek megtanulnak-e bánni a géppel. A számítástechnika alkalmazása mindinkább ugyanolyan természetessé válik, mint például a gépjárművek igénybevétele. Minden gyerek tudja, mire használható az autó. Ha mennie kell valahova, eszébe sem jut, hogy lóra üljön. A mai iskolás 10—20 év múlva mondjuk egy vállalat raktárvezetője- ként dolgozik. Ha tanulmányai idején nem részesül megfelelő oktatásban. úgy meglehet, idegenkedni fog attól, hogy munkáját számítógépre szervezze. Ha viszont idejekorán megismerkedik annak a lehetőségeivel és előnyeivel. akkor aligha tudja elképzelni hogy ne számítógép segítségével végezze a munkáját. Jelenleg még nincs megfelelő áron kapható, oktatásra is alkamas, gyorsan elterjeszthető mikrogép. A Videotonból származó hír szerint rövidesen lesz. A tv- komputer fantázianévre elkeresztelt termék színes és fekete-fehér televízióval használható korszerű szerkezet körülbelül 20 ezer forintba kerül majd. M. M.
