Népújság, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-11 / 84. szám
1985. április 11., csütörtök Száhatvan évvel ezelőtt született Ferdinand Lassalle német kispolgári szocialista, író és filozófus, aki az elsők között fogalmazta meg a munkásosztály érdekeit. Gazdag kereskedőcsaládból származott, s az 1848—49- es német forradalomban, mint polgári demokrata vett részt. Történelmi érdeme, hogy nagy hatású agitációs tevékenységével hozzájárult Németországban a munkás-tömegmozgalom kibontakozásához. Széles kampányt indított az általános választójogért, s 1863-ban megszervezte a német munkásosztály első szocialista pártját, az Általános Német Munkásegyletet, amelyet azonban később a megalkuvás útjára vezetett. Filozófiai nézeteiben — Hegel nyomán — az ellentétek harcával szemben az ellentétek egységét tekintette alapvetőnek; ennek a tételnek hamis alkalmazására alapozta a proletáriátus és a porosz burzsoázia kibékítésére irányuló kísérleteit. A fennálló államhatalomról mindvégig kispolgári szocialista módon vélekedett, s antimarxista-reformista nézeteket vallott. A lassalleanizmust, amely Németországban, Ausztriában, nálunk Magyarországon jelentősen hatott a munkásmozgalomra, névadójának halála után is, a marxizmus képviselői élesen bírálták. A Nap kél: 6.04 órakor, nyugszik: 19.28 órakor. A Hold kél 2.14 órakor, nyugszik: 9.57 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon LEÖ nevű kedves olvasóinkat! Eredeti tormája a Leonhard volt, az ófelnémet nyelvben a ,,lewo” (a mai német Löwe) oroszlánt, a „hart” pedig „erős, merész”-t jelent. De származtatható a görög nyelvből is, a „leon” szintén az oroszlán nevéből. TÁRSADALMI ÖSSZEFOGÁSSAL Fedett tanuszodát terveznek Egerben [időjárás Várható időjárás ma estig: napközben észak (elől felszakadozik a felhőzet, de a felhőátvonulásokból elszórtan még várható zápor, zivatar. Az északnyugati szél átmenetileg megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11, 16 fok között alakul. Ismét Zsana Bútorvásár ... hirdetik kedvenc lapomban, s a szokott adatokon kívül — hol, mettől, meddig — természetesen ott a kínálat; Szamos, Aranka, Nógrád, Baranya, ...sa sorban nem is utolsó helyen Zsana. Az olvasó önkéntelenül találgatni kezd, miért adta a tervező ezen keserű emlékeket idéző nevet kreációjának. Intőjelként-e arra, hogy a fából készült szekrénysorok gyúlékonyak, vagy csak szerényen azért, mert tervezettje első ránézésre is égés ... — n — — FIGYELEM. MÉREGVESZÉLY! Szerdán Egerben megkezdődött a patkányirtás. Az illetékesek ismételten kérik a lakosságot, hogy fokozottan ügyeljenek biztonságukra, kerüljék a méreggel való érintkezést. — VENDÉGSZEREPLÖK LENGYELORSZÁGBÓL. A mikófalvi népi együttes több mint két esztendeje kötött barátságot a lengyel- országi Lipce város hagyományos táncainak ápolóival. Az elmúlt esztendőben a mikófalviak keresték föl barátainkat, most a lengyelek viszonozzák a látogatást. Négy napig tartózkodnak Észak-Magyarországon, műsorukat szombaton délután 6 órától a bélapátfalvi művelődési házban lehet megtekinteni. — ELŐADÁS LENINGRAD- RÖL. Ma délután fél 6-kor, az Egri Ifjúsági Ház olvasótermében Afanaszjeva Na- talja Nyikőlajevna tart előadást az érdeklődőknek. — SZÉPKIEJTÉSI VERSENY GYÖNGYÖSÖN. Ma délután 2 órakor a gyöngyösi városi úttörőházban kezdődik a Kazinczyról elnevezett hagyományos szépkiejtési verseny, amelyen nemcsak a helybéliek, de a környéken lakó kisdiákok is összemérhetik tudásukat. A győztesek természetesen értékes jutalmakban részesülnek. — TISZTSÉGVISELŐK TALÁLKOZÓJA. Felső tagozatos pajtásokat, elsősorban őrsvezetőket, helyetteseket, kisdobosvezetőket, rajtitkárokat várnak ma délután 4-től az Egri Hámán Kató Üttö- rőházban. A kis tisztségviselők szakembertől kapnak segítséget további munkájukhoz. — ÍGY ÉLTEM Át 1956- OT. E címmel tart ma délután 5 órakor az Átriumi esték programsorozatában előadást Marosán György Egerben, az Ifjúsági Házban. Az izgalmas beszélgetéshez a résztvevők felhasználhatják a vendég Az úton végig kell menni és az Ez történt című kötetét. V. — SZAVALÓVERSENY MEGYEI DÖNTŐJE. A Megyei Gyermekkönyvtárban ma délelőtt, 11 órától kerül sor arra a szavalóversenyre, amelyen a megye legjobb általános iskolai versmondói mérhetik össze tudásukat. A rendezők szívesen látják az érdeklődőket. / — JOGI TANÄCSADÄS. A Népújság jogtanácsosa, dr. Farkas András április 15-től, hétfőtől, újra várja a panaszosokat a szerkesztőség olvasószolgálatánál. A fogadóórák rendje: hétfőn és csütörtökön délelőtt 9—11-ig, szerdán délután 3—5 óráig. — A megyeszékhelyen és a környékén élő gyermekek sportolási lehetőségeit kívánjuk bővíteni az úszásoktatást szolgáló tanuszoda megépítésével. A társadalmi összefogás érdekében, a munkálatok segítésére és koordinálására megalakítjuk az „egri tanuszodaépítő társadalmi egyesület tanácsát”... — hangzott el a bejelentés a közelmúltban a városi tanács vb-termében. Az előbbi bejelentésnek komoly alappillére van: az egri városi pártértekezleten Fábryné Dobai Ilona, pártbizottsági titkár, a Heves Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat dolgozói nevében felajánlást tett. Ebben arról esett szó, hogy kommunista műszakot ajánlanak fel a tervek megvalósításáért. Egyben felhívást intéztek a megyeszékhely üzemeihez — elsőként az Egri Dohánygyár csatlakozott —, intézményeihez, társadalmi és tömegszervezeteihez, a város lakosságához, hogy erejükhöz mérten támogassák az elképzelések megvalósítását. Többek között így fogalmaztak a TANÉP dolgozói : „Történelmi hagyományaink és a jelenkor parancsa együttesen indokolják, hogy városunk úszósportja, gyermekeink egészséges életmódra nevelése jobb feltételek között folyjék, társadalmilag elismert, segített legyen. Annak érdekében adjuk ki e felhívást, hogy a tanuszoda megépítésével a tömeges úszásoktatás és a sportolás feltételeit teremthessük meg. Az akció során —, amely a várható 1987-es befejezésig tart — évente egy kommunista műszak bérét ajánljuk fel." Ezzel kapcsolatban tárgyalta meg tegnap Egerben a környezetvédelmi és társadalmi munkát szervező munkabizottság a „Társadalmi munkával Eger városáért’’ mozgalom tapasztalatait. Veres István, a HNF Városi Bizottságának titkára beszámolójában az egri tanuszoda felépítésének tennivalóiról tájékoztatta a résztvevőket. Mint elmondta, a sportlétesítmény megteremtése csakis társadalmi ösz- szefogással lehetséges. Az objektum megépítésének anyagi fedezetét több forrásból • kívánják megteremteni. A vállalatok kommunista műszakjainak béréből, a városi tanács fejlesztési alapjából és egyéni adományokból. Az akció sikere érdekében kötvény kibocsátására is sor kerül; 1000, 2000, 3000, illetve 5 és 10 ezer forintos címletekben, 11 százalékos kamat mellett. Az egri városi tanács ezenkívül megpályázza és kéri a különböző országos hatáskörű szervek — például OTSH, AlB, Művelődési Minisztérium — segítségét is. A munka koordinálására megalakult egri tanuszodaépítő társadalmi egyesület tanácsának ügyvezető elnöke dr. Bakos Antal, az Egri Városi Tanács elnökhelyettese lett. A beruházás — amely egyébként 45 millióba kerül v tehát széles körű társadalmi mozgósítást igényel. Ennek érdekében intéznek felhívást a megye üzemeihez, intézményeihez, politikai és tömegszervezeteihez, és a lakossághoz, hogy évente egy kommunista műszak bérét ajánlják fel a létesítmény építéséhez. Egerben : felnőttbetegek részére 18 órától másnap reggel 8 óráig a Bajcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Napközi rendelés: hétköznapokon hétfőtől péntekig: 11-től 16.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger, Baj- csy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 1.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon : 10-841. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 1 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon : 11-121. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet 11 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. KÖJAL-készenlét Egerben délután 11 órától holnap reggel 1 óráig. Telefon : 10-133. Értékelték a pályázatot Alkotó pedagógusok Hevesen (Tudósítónktól) Hazánk felszabadulásának 40. évfordulója, valamint az MSZMP XIII. kongresszusa tiszteletére Heves Város Tanácsának művelődési osztálya és a Pedagógus Szakszervezet Heves Körzeti Bizottsága az 1984—85‘ös tanév kezdetén alkotó pályázatot hirdetett meg a város és körzete oktatási és közművelődési intézményei részébe. A felhívás, amely témáiban úgyszólván átfogja az oktatásügy, valamint a köz- művelődési tevékenység egészét, élénk érdeklődésre talált a körzet alkotó pedagógusai és közművelődési dolgozói között. Elsősorban intézmény- és oktatástörténetet feldolgozó pályamunkák érkeztek be szép számmal, de sokan foglalkoztak új oktatási-nevelési módszerek összegyűjtésével is. Az értékelő bizottság Kiss Gábor gimnáziumi tanár „Fejezetek a hevesi járás iskolai és oktatástörténetéből" című, már könyv alakban megjelent munkáját, Balogh József tarnaörsi igazgató-helyettes iskola- és oktatástörténetet összefoglaló írását, valamint Nagy Kálmán átá- nyi igazgató és Eles Imre kömlői pedagógus az oktató-nevelő munkát segítő módszerekről összegyűjtött dokumentumát tartotta a legjobbnak, s dolgozatukat jutalmazta. Cseh Béla — A KERTHELYISËGBEN SRAMLI SZÓL. A Gyöngyösi Mátra Művelődési Központban 13-án, szombaton, este 8 órakor e címmel tartanak előadást. A rendező Verebes István, közreműködik L órán Lenke, Fónai Márta, Zentay Anna, Be- reczky József és az Aquincum táncegyüttes. Minőségi konferencia a dohánygyárban Kutatásokról, fejlesztésekről Tegnap kétnapos országos dohányipari minőségvédelmi konferencia kezdődött Egerben. Az Egri Dohánygyár, az Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Központ, valamint megyei állomása, a Mezőgazdasági Élelmiszeripari Tudományos Egyesület, annak Heves megyei szervezete által rendezett eseményen az elsődleges téma a kutatások, fejlesztések, a minőség javítására tett intézkedések ismertetése volt. Az országból összegyűlt szakemberek a tegnapi első napon hat előadást hallhattak, míg ma közös cigarettavizsgálatot tartanak, nyílt bírálatot rendeznek. Népművészeti kiállítás Kiskörén A helyi gyermek, valamint a nyugdíjas kézműves szakkör munkáiból: hímzésekből, fafaragásokból, bőrdíszekből népművészeti kiállítást nyitottak a kiskörei pártházban. Az alkotók a hagyományos írásos és sárközi mintákon kívül a szomszédos Átány község köd- mönmotívumait is feldolgozták. A szakkör vezetője. Hon- visák Jánosné 102 tárgyat talált bemutatásra alkalmasnak, amelyeket április 20-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. Oltványok, gyümölcsfacsemeték Ha nehezen is, de végre kitavaszodott, újra elérkezett a kertészkedés ideje. Akik pedig ezt a szép és hasznos foglalatosságot választották, azok itt, Heves megyében szerencsésnek mondhatják magukat: szőlőoltványokhoz — méghozzá nagy választékban és kiváló minőségben — elsősorban a nagyrédei és az abasári tsz elárusítóhelyein juthattak. Nem volt gond azonban a kívánt oltvány vagy facsemete beszerzése a megyénk déli részén élők számára sem: a Heves és Vidéke Áfész már hosszú ideje foglalkozik ezek árusításával, Kerecsenden pedig a szintén híres rákóczifalvi tsz-ben nevelt oltványok és gyülmölcsfacsemeték várnak vevőkre. A jelenlegi időjárás még alkalmas telepítésre, illetve az esetleg szükségessé vált pótlások biztosítására. Azok számára tehát, akik eddig elmulasztották e szép és hasznos hobbijuk, feladatuk teljesítését, megnyugtató lehet, hogy a kerecsendi elárusítóhelyen még sok minden kapható. Az árpa és a napraforgó mellett Vetik a cukorrépát Hevesben is A kedvező időjárást kihasználva, teljes lendülettel dolgoznak a földeken me- gyeszerte. A háromhetes lemaradást, amelyet a lassú kitavaszodás okozott — nagy szorgalommal, szervezetten igyekeznek pótolni a közös gazdaságok. Földben van már ötezer hektáron a tavaszi árpa, 2200 hektáron a magborsó és négyszáz hektáron a konzerv- és élelmiszer- ipari célokra a zöldborsó. Mint Kocsis Gyula, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának helyettes vezetője elmondta, megkezdődött Hevesben is a napraforgó, valamint a cukorrépa vetése. Ebben az évben a tavalyit is túlszárnyalva 21 ezer hektáron juttatják földbe az értékes olajipari növény magvait. Nagyobb területen, több mint 1700 hektáron vetnek cukorrépát a gazdaságok. Ebből is kiemelkedik a Hatvani Lenin Termelőszövetkezet, ahol 1985‘ben 575. a Zagyvaszántói Zagyvavölgye, aha 255, valamint a Vámos- györki Egyesült Barátság Termelőszövetkezet, ahol 230 hektáron foglalkoznak ebben az évben cukorrépával. Növelte területét ebből a növényből a Tiszanánai Petőfi kétszáz, és a Tárnámérai Lenin Termelőszövetkezet pedig 130 hektárra. Az említett üzemek képesek arra, hogy gazdaságosan termeljék ezt a fontos édesipari növényt. Nehéz talajon... ... dolgoznak a vetőgépek a hatvani Lenin Termelőszövetkezet egyes földterületein. A hét elején megkezdett időszerű tavaszi munkálatok alatt mintegy 500 hektáron veti el a borsót Kónya Árpád brigádja. Az olykor nem egy helyen nedves talaj próbára teszi az embereket s a gépeket egyaránt, mint ahogyan a Hatvan határában készült felvételünk is bizonyítja: a John Deere-traktor vontatta IH 86 soros vetőgépnek a RABA segít (Fotó: Szabó Sándor) NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. - Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves megyei ! Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1,, 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301. (Pf. 23.): Telex: 063-349. Telefon: 12-656, 13-38Í. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,-Ft. egy évre 516,-Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062 - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVATH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133-0705.