Népújság, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-05 / 80. szám

4.

NÉPÚJSÁG, 1985. április 5., péntek

Hevesi Szemle-ankét, Hevesen

Jókai Unna hitvallása

(Fotó:

Szabó

Sándor)

NÉPMŰVÉSZEK EGYESÜLETBEN

Nemcsak a tárgyakban őrzik

a múltat

A Népművészeti Egyesület Heves megyei Szervezete három éve alakult, hogy összefogja, irányítsa az amatőröket, segítse szakmai fejlődésüket. Annak idején 55 tagot számlált, de ma már 102-t. A legnépesebb a hímzők és a szövők tábora, de akadnak keramikusok, bőr- és ónművesek, vesszőfonók és fafaragók is közöttük. Az induláskor szép és tartalmas programot dolgoztak ki.

Mit sikerült ebből megvalósítani és mit nem, erre kértünk választ dr. Petercsák Tivadar elnöktől és Zakar Jánosné titkártól.

Megyénk közművelődési folyóirata tavalyi megújulásához. tartalmi-formai lépésváltásához nemcsak helyi, hanem megyehatáron túli szövetségeseket i* keresett. Olyan alkotókat, írókat, színészeket, képzőművészeket. kritikusokat, akik nemcsak megértik a jó szándéktól áthatott törekvéseket. hanem lehetőségeikhez mérten mindent meg is tesznek azok minél maradéktalanabb valóra váltásáért.

Felelős szerkesztőként így találkoztam — több mint egy évtizedes szünet után — ismét azzal a Jókai Annára!, akivel fiatal újságíróként több riportot, interjút is készítettem.

Voltaképpen ott folytattuk, ahol korábhan abbahagytuk. Természetesen felajánlotta sokrétű segítségét. Munkatársunk, lett. kollégáit, ismerőseit, barátait sarkallta arra, hogy dolgozzanak nekünk.

Beszélgetésünket videó- felvétel örökítette meg, az az anyag, amelyet március 28-án a két hevesi ankéton is vetítettünk. Azokon a programokon, amelyeken személyesen is jelen volt. hogy beszélgessen azokkal.

akiket érdekel az irodalom, akik kíváncsiak a sajtóorgánum szerkesztésének műhelytitkaira.

Nem egyeztettünk menetrendet. mindössze abban állapodtunk meg, hogy bevezetőm után következnek a hallgatóság kérdései, s feladatom lesz a zárómondatok megfogalmazása. A többi — a lényeg — az ő dolga lett, s mindezzel játszi könnyedséggel birkózott meg.

Délután — a MEZŐGÉP helyi gyáregységénél — szocialista brigádok tagjai vártak bennünket. Nagyszámú, s egyáltalán nem közömbös közönség.

A lehetőség felvillanyozta. Egyáltalán nem zavarta az. hogy kevesen járatosak munkásságában. A vérbeli nevelőkre jellemző lendülettel, remek előadókészséggel formálódott igazi ismeretterjesztővé.

Frappánsan összegezte műveinek tartalmát. méghozzá úgy, hogy közben szólt keletkezési körülményeikről, próbatételekben bővelkedő pályájának állomásairól. Nem pózolva, nem kinyilatkoztatva, hanem önkritikusan, ironikusan, lebilincselő őszinteségtől vezérelve. Lassan egységes képpé ötvöződtek a mozaikdarabok s körvonalazódott megnyerő életfilozófiája, egyértelműen elkötelezett művészi alapállása.

Nem titkolta a valameny- nyiünket foglalkoztató gondokat sem, ám ezeket úgy villantotta fel, hogy kereste, s meg is találta az orvoslást szolgáló hatásos medicinát. Ekként utalt arra, hogy miként lehetne életképesebbé munkálni a brigádmozgalmat.

Este — a városi könyvtárban — értelmiségiek és diákok elé állt. Bizonyára megörvendeztette az, hogy ebben a körben többen forgatták könyveit. így aztán nem véletlen, hogy sokszor emlegette a literatúra nemes küldetését, azt, hogy a valóban értékes írások tisztább. megértőbb embert gyúrnak belőlünk.

Érvelt, vitázott, győzködött, kesergett, borongott, elmélázott, háborgott, irigylendő magabiztossággal csoportosítva, rendezve a tényeket. Folyvást hangsúlyozta: nem egyetértést vár, hanem gondolati portyára invitál mindenkit, s azt sugallja. hogy szellemi egyhelyben toporgás vagy kör- benjárás helyett új utakat törjünk, olyan ösvényeket kutassunk, amelyek közelebb visznek valamennyiünket egymáshoz, amelyeken haladva magvas értékekkel lephetjük meg társainkat, s önmagunkat.

Azt mondta: másoktól eltérően nem begyűjteni jött, hanem Magvetésre vállalkozott.

Sikerült...

Pécsi István

— A kívülállók elsősorban az egri Forst-ház udvarán. valamint a felsőtárká- nyi KISZ-táborban lévő játszóterek révén kaphattak ízelítőt tevékenységünkből — mondta dr. Petercsák Tivadar. — A régi, fémből készített hinták mászókák helyett fafaragóink reprezentatív játékokat készítettek, s ezekkel nemcsak az ifjabb korosztály, hanem a felnőttek elismerését is kivívták. Mindezek abban a két nyári táborban születtek, amelyeket a Hazafias Népfront és a Megyei Művelődési Központ segítségével szerveztünk. Ehhez hasonló összejöveteleket a hímzőknek és a szövőknek is rendeztünk. A résztvevők megismerkedhettek egyegy tájegység népművészetével, s természetesen lehetőséget biztosítottunk a gyakorlati munkára is.

Legfontosabbnak tartják a tagok folyamatos szakmai fejlődését, s a hagyományok hiteles átmentését, feldolgozását.

— A nyári hónapok kivételével rendszeresen tartjuk a népművészeti klub foglalkozásait — tudtuk meg Zakar Jánosáétól. — Meglepett bennünket, hogy milyen nagy az érdeklődés ez iránt. Lehetőség nyílik a fejlődésre, az előrelépésre. Az elkövetkezőkben szeretnénk bemutatni egy-egy tanító- mesterünket. Tervezzük azt is, hogy felkutatjuk azokat, akik nem tartoznak közénk, mert idősek lévén már csak otthon dolgoznak, de érdemes tőlük tanulnunk, mert munkájukban megőrizték az ősök mintakincsét.

— Az egri vármúzeum gyűjteményét szeretnénk kiegészíteni tagjaink színvonalas alkotásaival — így dr, Petercsák Tivadar. — Azokat vásároljuk majd meg minden évben amelyek kellőképpen reprezentálják a népi díszítőművészetet. Gazdag anyagból válogathatunk. Akad olyan is közöttünk. aki az ország határain túl — Finnországban és Franciaországban — is bemutathatta hagyományőrző varrottasait.

A gyermekek ízlésének formálásába is bekapcsolódtak. Immáron rendszeresnek számítanak azok az események, amelyeken a kisdiákokat bevezetik alapvető technikai fogásokba, megtanítják velük többek között a gyöngyfűzést, a parasztbaba és más népi játék készítését. Viszont a sokszínű egyesületi tevékenység ellenére is akadnak eddig meg nem valósított tervek.

— Minden megyében alkotóházat alakítanak ki — mondta Zakar Jánosné. — Mi is szeretnénk. Először egy régi poroszlói házat néztünk ki, de hosszas mérlegelés után kiderült, hogy mégsem alkalmas erre a célra. Kiesik a forgalomból, túl messze van Egertől. A szállást is nehéz lenne megoldani. Ráadásul túl kicsi ahhoz az épület, hogy abban műhelyeket és kiállítóhelyeket rendezzünk be.

— Persze azért mondtunk le erről — tette hozzá dr. Petercsák Tivadar —, mert egy jobb megoldás kínálkozott. A megyeszékhelyen, a Vitkovics-ház egy részét kaphatjuk majd meg. A poroszlói tájház kialakításában természetesen a továbbiakban is aktívan részt veszünk. — Rendszeresen tartottunk népművészeti vásárokat. amelyek révén a vevők ízlését igyekeztünk formálni. hogy minél többen juthassanak bóvli és giccs helyet! igényes darabokhoz. Sajnos, ezeken sem mindig a legértékesebbeket kínálták az eladók, tehát itt is akad még tennivalónk.

Az elkövetkező időszak tervei között is számtalan említésre méltó kezdeményezés szerepel. Kiadványsorozatot indítanak, amelyekben a megye egyegy tájegységének díszítőművészetét foglalják össze. Az első könyvecskében a Mátra- alji hímzés motívumkincsét adják közre. Filmre is rögzítenek néhány, már csak az idősebbek által ismert régi technikát. Először a recski vagdalásos helyi hagyományait dolgozzák fel. A későbbiekben szeretnének pályázatokat is kiírni, hogy ezzel is újabb lendületet adjanak a mozgalomnak. Nyáron a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezetbe kivánnak ellátogatni. Minden bizonnyal gyümölcsöző lehet a későbbiekben ez a találkozás.

— Az egri Városszép it ö

Egyesület kérésére fafaragóink két helyen felújítják a haranglábakat — világosított fel dr. Petercsák Tivadar. — A Rókus-temetőben Vidróczki emlékét őrző oszlopot faragnak társadalmi munkában. Jó lenne, ha a vállalatok, intézmények is belépnének egyesületünkbe Mi támogatnánk szakköreiket, ők pedig pártoló tagként segíthetnének rajtunk, hogy a nem kis anyagi áldozattal járó táborainkat minél színvonalasabban rendezhessük meg. mert ettől is függ. hogy hány remekül tevékenykedő amatőrt tarthatunk nyilván sorainkban.

Honná János

BORISZ LASZKIN:

Tartalékvariáció

— Kezét csókolom, doktornő. Jó reggelt. Elnézést, hogy zavarom. Most persze azt mondja, milyen türelmetlen vagyok. Van az előcsarnokban egy tábla, azon megvan minden adat: ki

született, mennyi a súlya. Ezt a nővér mondta nekem. Az is ki van írva, hogy az orvossal délután öttől hatig lehet beszélni. Igaz, kissé előbb jöttem, de meg kell értenie... Bocsánat, mi is a kereszt- és az apai neve?

— Nyina Sztyepanovna.

— örvendek, Nyina Sztyepanovna. Engem Igornak hívnak.

— És az apai neve?

— Nem érdekes. Én még fiatal vagyok.

— De már ön is apa.

— Igen?.,. Látszik rajtam? Pedig még meg sem kérdeztem öntől, hogy már apa vagyok-e, vagy még nem vagyok apa?... He-he-he! Most már tudom, hogy apa vagyok. Hisz ón épp az imént mondta, persze, magam is kitaláltam volna. Tudja, miért? Azért mert ön mosolyog, vagyis az a szándéka, hogy valami kellemes hírt közöljön velem. Igazam van, vagy nincs igazam?

— Tökéletesen igaza van, Igor...

— ... Nyikolajevics.

— önt, Igor Nyikolajevics, örömteli hír várja.

— Kérem. Nyina Sztyepa- novna, ne siessen annyira. Szánjon rám még néhány percet... Tudja, nekem gyermekkorom óta van egy olyan tulajdonságom, hogy amikor valami ajándékot várok, megpróbálom kitalálni, mit kapok... Rávezető kérdéseket teszek fel, amire azt kell válaszolni: hideg. meleg, forró...

— Ez a gyermekkorban helyénvaló, Igor Nyikolajevics, de mi felnőttek vagyunk.

— Na pers/.e. természetesen. .. Gondolom a/ apukak különbözőképpen beszelnek önnel. A tapasztalt sokg3'er- mekesek nyilván szelíden viselkednek, de nekünk, kezdő apukáknak, azt hiszem, meg lehet bocsátani a naiv- ságunkat, az ön szakmájában való járatlanságunkat, olykor pedig a butaságainkat is. De nem kell ránk, ifjú apákra megharagudni, hiszen mi még csak most lépünk a családi életbe... ön megint mosolyog, és közben az óráját nézi. Értem, drága az ideje, nyilván várják önt a jelenlegi és a leendő anyák, de én nem fogom sokáig feltartani, erre szavamat adom.

— Hallgatom. Igor Nyikolajevics.

— Szeretném megmagyarázni, miért jöttem ilyen korán. A gépem hét-tizenötkor landolt, a reptérről egyenesen iderohan cam. Cselja- binszban voltam kiküldetésben. ezt persze csak mellékesen mondom. Ütközben azt gondoltam magamban, milyen klassz lesz, ha a tavasz kellős közepén, a májusi ünnepre családunkban megjelenik egy kisfiú vagy egy kislány. Egyetért velem?

— Abszolút mértékben. Vallja be. kit várt jobban, kisfiút vagy kislányt?

— Nyina Sztyepanovna, őszintén megmondom. .. Ennek egyáltalán nincs jelentősége. Ha fiú, az jó. Sőt: kitűnő. Férfi a háznál. Támasz. Rögtön közös nyelvet lehet vele találni...

— Minden világos. Ebben az esetben szívből gratulálok, Igor Nyikolajevics. Lesz a házukban egy kislegény, egyelőre icurka-picurka. de megnő, és akkor ön feltétlenül megtalálja vele a közös nyelvet.

— Egy kislegény? Tényleg?... Hát ez nagyszerű. Hálásan köszönöm...

— Most már látom, hogy fiút várt.

— Nyina Sztyepanovna, • félre ne értsert. Azt hiszi, búnak eresztem a fejem, ha azt hallom, hogy az én Tá- nyám kislánnyal ajándékozott meg?

— Remélem, így is van.

— Akkor is örülnék. Nagyon örülnék, sőt kifejezetten boldog lennék. Erre az esetre, bevallhatom, volt egy olyan tartalékvariációnk, hogy ha lányunk születik, Tatyjanának fogjuk hívni, és akkor lesz egy Nagytatyjana meg egy Kistatyjana.

— Igazán? Nagyon aranyos: Nagytatyjana és Kistatyjana. Tehát kislányt is elfogadna?

— Hej de mennyire!. .. Már megint mosolyog, Nyina Sztyepanovna.

— Talán rossz, ha valaki mosolyog?

— Ellenkezőleg. Tehát van egy fiam. Ha-ha!...

— Meg egy lánya.

— Nem értem.

— Mondom, jó, ha van egy kisfiú meg egy kislány.

— Ahá, ön már. ahogy mondani szokták, perspektivikusan gondolja. Már a holnapba néz.

— Miért a holnapba? A mába. A mai szép tavaszi napba.

— Bocsánat, de nem teljesen értem.

— Gratulálok, Igor Nyikolajevics. Mostantól fogva ön egy kisfiú és egy kislány édesapja. Nagyszerű gyerekek.

— Várjon csak. Nyina... Ivanovna. ..

— Sztyepanovna.

— Értem, értem. Sztyepanovna. .. Nem tréfál ?

— Hát lehet ilyesmivel tréfálni?... Az ön Tányája egy kisfiút és egy kislányt szült.

— Be akar csapni? Nyilván azért is mosolyog.

— Nem azért mosolygok. Fiút vártak — megjött a fiú. Nevet választottak a kislánynak — és született egy kislányuk is.

— Igen?!... Nagyon köszönöm, drága Nyina Stye- panovna.. Nagyon hálás vagyok önnek személy szerint. . .

— Nekem ehhez semmi közöm, Igor Nyikolajevics.

— Hogyhogy semmi köze? ... ön itt dolgozik, azt lehet mondani, megteremti annak a feltételeit, hogy ilyesmik megtörténhessenek. Igen ... 'De hová teszünk még egy ágyat? ...

— Majd csak találnak helyet.

— Tudja, egyszobás lakásunk van Jaszenyevóban. . .

— Egyelőre egyszobás.

— Ügy mondta. hogy egyelőre, mintha tudná, hogy majd nagyobb lakást adnak nekünk.

— Háromszobásat fognak kapni.

— Miből gondolja?

— Tudom, mit beszélek. A végrehajtó bizottság háromszobás lakást utal ki önöknek.

— Ügy beszél, mintha ez csak öntől függne.

— Az ön elmélete szerint bizonyos mértékig tőlünk is függ. Mi, mondhatni, megteremtettük a feltételeket. .

— Nyina Sztyepanovna, az az érzésem, hogy ön kevesebbet mond. mint ameny- nyit tud.

— Egyelőre igen.

— Nem értem.

— Igor Nyikolajevics. kis játékunk ezzel véget ér. Mostanában áz a gyakorlat, hogy a többgyermekes családoknak kényelmes és tágas lakást adnak. Itt van ön. itt van Tánya, a három gyerek...

— Két gyerek.

— Három, Igor Nyikolajevics, három — egy kisfiú, egy kislány és még egy kisfiú.

— Nem értem.

— Hármasikreik születtek.

— És kész?

— Egyelőre kész. Szívből gratulálok! Rögtön közölni akartam önnel, de ön azt mondta, hogy gyermekkorától kezdve megvan az a tulajdonsága, hogy nem egyszerre, hanem fokozatosan szereti megtudni az új — és pláne — örömteli dolgokat. . . Mi van önnel, apuka? ... Miért dugta a szemüvegét a kalapjába?... Ne engem, ne engem, a hitvesét ölelje meg. Lám, most ön mosolyog, összehunyorította a szemét. Nos. Igor Nyikolajevics. szóljon legalább egy szót.

— Emberek! Barátaim!... Ha-ha!... Hé, emberek! Csípjen belém valaki, nem álmodom-e... Kisfiú, kislány és még egy kisfiú. Ohohohó! Zahemszky László fordítása