Népújság, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-03 / 78. szám

NÉPÚJSÁG, 1985. április 3., szerda %r •• w \ I f •• •• • f W» I I • Kozmuvelodes a gyöngyösi főiskolán Mit tehet egy KISZ-titkár? Ünnepi készülődés Kerékgyártó Judittal, a gyöngyösi Kertészeti és Üzemszervezési. Főiskola KISZ-titkárávaí, és közmű­velődési felelősével másfél éve találkoztunk először. Akkor megjelent írásunkban azt a kérdést igyekeztünk elemezni, hogy mi az oka annak a „csendnek", ami ezt az intézményt körülve­szi. Miért van. hogy míg más városban a hallgatók jelenléte megváltoztatja a hétköznapok hangulatát és új színt ad a kulturális életnek, addig Gyöngyösön ennek nyoma sincs. A KISZ-titkár akkor átszerve­zésekre is hivatkozott: 180- ra csökkentették a nappali tagozatosok létszámát, s e „maroknyi diáksereg” kép­telen a Mátra fővárosában debreceni, szegedi, vagy egri méretű nyüzsgést va­rázsolni. E mondatával vi­szont nem akarta bebizo­nyítani, hogy lehetetlen „megmozgatni az állóvizet”. Ellenkezőleg: ahogyan be­szélt arról, hogy csapatba kell olvasztani a tevékeny embereket, ahogyan kutatta a tartalmas klubélet lehe­tőségeit, azt sejttette: lehe­tetlen, hogy ennek a lánynak ne sikerüljön amire vá~ gyik! Eltelt tizennyolc hónap. Ugyanabban a szobában be­szélgetünk. A hamutartóban most is tornyosulnak a csikkek, a telefon is meg­állás nélkül csörög mint akkor. Ö sem változott meg, csak kicsit fáradtabb, pedig beköltözött a kollégiumba. — Jobb így — mondja. — Ügyis minden estémet itt töltöttem. — Most végre csupa si­kerélményről számolhatsz be? Hosszan hallgat. — Fölsorolhatnék egy hosszú listát. Elmondhat­nám mi-minden vált valóra a tervekből, akár még büsz­ke is lehetnék rá, mert tényleg megmozdult az álló­víz ... De nem ilyen egy­szerű az egész. Többre vágy­tunk és ahhoz képest, hogy mennyire óhajtottuk azt a többet kevés jött össze. — Rosszul akartátok? — Nem, de olyan közélet­re vágytunk, ami azokban az időkben, amikor én vol­tam főiskolás magától érte­tődő volt, s ma már mint­ha megvalósíthatatlan lenne. — Idejét múlt formákat próbáltatok föléleszteni? — Ellenkezőleg. A teljes öntevékenységre szerettünk volna építeni. Olyan ötlete­ket akartunk, s akarunk ma is „menedzselni” melyeket a mostani diákok tartanak jónak. „Alulról jövő” kez­deményezéseket karolnánk fel legszívesebben, de aLig vannak ilyenek. Jobb híján „felülről” szervezünk klub­programokat. Legtöbbször elfogadják. Eljönnek rá, né­ha még jól is érzik magu­kat, de ennyi az egész. — A közelmúltban ve- hettétek át a Kiváló Kollé­gium címét. Azt senkinek sem adják ingyen! — Elmondtuk a diákok­nak, milyen előnyökkel jár ez a titulus. Megértették, hogy érdemes dolgozni ér­te. Akkoriban zajlott is a sport-, a kulturális és a KISZ-élet egyaránt. A klub­ban hetente voltak vetél­kedők, koncertek, „Kakaó" és „teabár” formájában meg­valósult a spontán nyitva tartás is — igaz, hogy az utóbbi később játékterem­jelleget öltött, de nem baj. A gond ott kezdődött, hogy miután Kiváíló kollégium lettünk újra lelohadt a lel­kesedés. Pedig éppen e cím­mel kerültünk olyan anya­gi lehetőségek birtokába, amelyeket érdemes kihasz­nálni. Kifutott egy olyan évfolyam, amelynek volt nyo'.c-tíz „húzóembere”. Leninének utódaik is. de azok még nem szerveződtek „csapattá”. Magányos ötlet­emberekkel nehéz előrelép­ni. Mi is hibáztunk néha. Azt hittük például, hogy a 100 folk Celsius koncertjére sikerül néhány géppapír nagyságú plakáttal telt há­zat toborozni. Nem így lett. Tanultunk belőle. Most vi- deó-diszkó-sorozatot indí­tunk, számítva a városi fia­talok részvételére is. Bí­zunk benne, hogy eljönnek rá. Alakulófélben van egy zenekar is. Ha létrejön a pártoló tagsága, újra elin­dulhat valami nyüzsgés. A főiskola előtti járdákon ma is látható a közelmúlt diákrektor választása előtti korteskedések nyoma. Fel­iratok díszelegnek minden­felé: „Szavazz rám!” — Sokak szerint jól sike­rült ez a program. Engem bántott hogy egy hét alatt vágták össze az egészet. Rendeztek néhány szakmai előadást, filmvetítést, foci­farsangot, koncertet, disz­kót, mint régen, mégis lan­gyos volt az egész. — A március 15-i műso­rotoknak híre még aznap eljutott Egerbe. Aki látta, dicsérte. — Arra én is büszke va­gyok — mondja, s most elő­ször elégedettnek látom. — Ügy érzed. mással nem dicsekedhettek? — Agrárjéilegű, speciál kollégiumaink sikeresek. Havonta indítunk buszokat a Vígszínházba, legtöbbször nincs rajtuk üres hely. Be­váltak nyelvtanfolyamaink és az is nagy szó, hogy négy hallgatónk részt vett téli népművelési gyakorlaton. De többre vágyom ... Kerékgyártó Judit helyé­ben lehet, hogy sokan büsz­kék lennének. Kérdés, hogy nekik lenne-e igazuk? Én azt hiszem: nem. Sokkal nagyobb szükség van olyan „elégedetlenkedőkre”, mint ő —. aki nem nyugszik be­le a félsikerbe, hanem ter­vez, újrakezd és kísérletezik egészen addig, amíg a sa­ját maga által felállított igen magas mércét el nem éri — sokunk nyereségére. Szabó Péter Az előkészületek utolsó fá­zisa lolyik most az ünnepi díszszemle helyszínén, a bu­dapesti Dózsa György úton. A fővárosi KISZ-fiatalok, illetve az MHSZ-szervezetek tagjai gyakorolják a felvo­nulást. (Fotó: Szabó Sándor) Szépen szavaló kisdobosok, úttörők (Tudósítónktól) Általános iskolás pajtások­kal népesült be az elmúlt csütörtökön délelőtt a gyön­gyösi úttörőház. A hazánk felszabadulásának 40. évfor­dulója tiszteletére hirdetett körzeti szavalóverseny dön­tőjére került sor a Mátra alján. A piros és kék nyak­kendőt viselő gyerekek a fasizmus fölött aratott győ­zelmet, a felszabadulást, va­lamint hazánk szocialista fejlődését bemutató műve­ket adtak elő. A városi ver­sengésen ötven kisdiák adott ízelítőt a témához kapcso­lódó irodalmi alkotások szép magyar tolmácsolásá­ból. A zsűri döntése alap­ján az úttörők közül Suha Klára, a gyöngyösi Kisegí­A füzesabonyi Gimnázium és Postaforgalmi Szakközép- iskola diákklubja és MSZBT- tagcsoportja rendhagyó ese­ménnyel zárta a hazánik fel- szabadulásának 40. évfor­dulója tiszteletére rendezett éves programsorozatát. Az egyik szovjet középis­kola húszfős küldöttségét, tanulókat és tanárokat lát­ták vendégül a füzesabonyi klubtagok. A baráti találko­zót színes program tette emlékezetessé. Az iskola be­mutatása után a szovjet diákok irodalmi műsorral, gitár- és énekszámokkal léptek fel, a füzesabonyiak tő Iskola tanulója bizonyult a legjobbnak (felkészítő ta­nára Szabó Imréné), máso­dikok lettek holtversenyben az abasári Általános Isko­la pajtásai, Dér Krisztina és Szalay Tünde, míg a har­madik helyezést a gyöngyö­si 6-os iskola tanulója, Ba­jusz Zsuzsa szerezte meg. A kisdobosok versengését a gyöngyöspatai Selben Krisztina nyerte meg (felké­szítő tanára Földi Mariann), második lett Majoros Ta­más (2-es számú Alt. Isk.), míg a harmadik helyen a viszneki Maksa Anita vég­zett. A helyezést elért gyerme­kek oklevél- és könyvjuta­lomban részesültek. Korcsog Béla pedig ének- és hangszer­szólókkal és — természete­sen oroszul előadott — je­lenetekkel mutatkoztak be. A közös éneklés és játék, a kölcsönös ajándékozás, a sok beszélgetés és a diszkó jó alkalmat adott az ismer­kedésre, a nyelvgyakorlás- ra. A szovjet diákok és a magyar klubtagok egy igen jól sikerült együttlét és egy új barátság örömteli élmé­nyével várják ét jövőre — immár a szovjet iskolában — sorra kerülő újabb talál­kozást. DIÁKTALÁLKOZÓ A magyar—szovjet barátság jegyében I EGY ARC KÖZELRŐL Akire számítani lebet... Idestova egy évtizede an­nak, hogy egy kisebb tár­saságban összefutottunk. Az első párszavas megismerke­dést rövidesen alaposabb követte; hosszú szakmai vi­ták, beszélgetések. Hát hogy­ne, ha egy nyomdász és egy újságíró találkozik. Később közös munkánk, közös KISZ-es feladatok ... Akárcsak kollégái, barátai, magam is megtanultam tisz­telni lényeglátását, pon­tos megfigyeléseit a kényes kérdésekben is nyílt és hatá­rozott állásfoglalásait és még egy — ma, másoknál, saj­nos egyre ritkább — tulaj­donságát — Ferire mindig lehet számítani. Most mégis, amikor le­ülünk beszélgetni Imreh Fe­renccel, eflső kérdésem az kell, hogy legyen: beszéljen magáról! A világmegváltó cigarettafüstös éjszakák hig­gadtan érvelő és meggyőző bajnoka, a nehézségekkel küzdők segítségére mindig kész nyomdász, mozgalmi ember ugyanis, általában el­hallgat, ha róla esik szó. — Megpróbálok csak olyas- miit mondani, ami minden­ki számára érdekes lehet — húzogatja ezúttal is kis­sé tanácstalanul a vállát. — Tessék: debreceni vagyak, az utolsók egyike azoknak, akik még úgynevezett hu­mán gimnáziumban érettsé­gizhettek. Fontosnak tartom ezt, mert a „Fazekasban” olyan indíttatást, általános műveltséget kaptunk, amely szerintem alkalmassá tett bennünket arra, hogy befo­gadhassunk a világból min­den érdekeset. Én sem vol­tam afféle könyvek fölé görnyedő szobatudósjelölt. Komolyan atlétizáltam és készültem a fogorvosi szak­mára. — Máshová sodródtál. — Nem nevezném sod­ródásnak. A sportolást min­denképp abba kellett hagy­nom, mert megsérültem. A pályaválasztást illetően pe­dig volt választási lehetősé­gem. Az érettségi utáni nyá­ron megismerkedhettem az Alföldi Nyomdával, így ami­kor kiderült, hogy az egye­temre — túljelentkezés mi­att — nem vettek föl. amott viszont számítanak rám, e szakma javára döntöttem. Azóta sem bántam meg. — Pedig nem sok köze van a biológiához ... — Azt hiszem, inkább az vottt a fontos számomra, hogy emberekkel tudjak foglalkozni. Talán az apám példája nyomán, aki 45-ös párttag . . . Mindenesetre már a középiskolában „KISZ-eztem”, az „Alföldi­nél” pedig különböző funk­ciókkal is megbíztak. A to­vábbtanulásra is egyértelmű volt a lehetőség. Nemcsak a szűkén vett szakmaira, ha­nem úgy is. hogy akkoriban a korrektorok — én is — egész könyveket kaptunk meg munkául. A háromkö­tetes zenei lexikont például legalább négyszer átolvastam betűről betűre. Az enyém, amit megjegyeztem belőle. — Az rémlik, hogy Eger­be a lakás révén kerültél. De azt nem tudom, hogyan sikerült a Hajdúságtól oly­annyira különböző vidéken megszoknod. — Könnyen. Lehet azért is, mert azonnal feladato­kat kaptam. A dinamikusan fejlődő nyomdában, az egy­re növekvő létszámú KISZ- esek választottak titkárul. — Nem buktál bele ... — Bele is bukhattam vol­na ... De talán szerencsém volt. A mag. csak fokoza­tosan növekedett. Az újak­,.Segíteni másokon a legnagyobb öröm” ra mindig külön figyeltem. Igyekeztem éppúgy ember­közelbe kerülni velük, mint a régiekkel. Nálunk nem úgy ment a mozgalmi mun­ka, hogy „Te, figyelj már; ez meg ez kellene!” Hanem, akihez én szóltam, tudtam kicsoda. Tudtam hogy hív­ják, mit és hogyan kérhe­tek tőle. — A Révai Nyomda Egri Gyáregységének fiatalsága elismerések sokaságával di­csekedhet ... — Ha azt kérdeznéd, mi számomra a legemlékezete­sebb a mozgalomból, akkor azt mondom, hogy az. ami­kor egy országos vetélke­dőnk élményeinek hatására, egyik korábban visszahú­zódó, csendes KISZ-tagunk gyökeresen megváltozott. Könnyed volt, felszabadult, élt, nevetett..., és még in­kább rádöbbentett arra, hogy a sokaság nem massza, hogy mindenkit számon kell tarta­ni és hogy értelmes célokért, kérésre, mindenki hajlan­dó dolgozni. — Most személyzeti veze­tő vagy. — Ügyes-bajos. dolgaik­kal hozzám fordulhatnak a munkatársaim. A posztomat magamban csak „panasziro­dának” nevezem. De örülök annak, hogy bizalommal fordulnak hozzám. És an­nak is, hogy.— ha már nem is vagyok KISZ-titkár, ha­nem pártfeladatként veszek részt a bizottsági üléseken, — a fiúk, lányok szinte ész­re sem veszik a funkcióvál­tozást. — Eddig nem kérdeztelek arról, miként sikerült nem­csak a szakmában, de a KISZ-es mozgalmi munká­ban is kiválóan teljesítened. — Persze ... Meg a csa­lád — Nos, tudod, hogy két nagy fiam van. Igénylik a törődést. De állítom, hogy a szakmai, a közösségi munkát és a családi életet, aki akar­ja. össze tudja egyeztetni. Sőt ! Én úgy tervezem — hogy Lassan 40 évesen — ennek érdekében nemsokára ismét tanulni fogok. Imreh Ferencet április 4. alkalmából egy évtizedes kiemelkedő mozgaLmi mun­kája elismeréseként az Ifjúr ságért Érdeméremmel tün­tették ki. Németi Zsuzsa

Next

/
Thumbnails
Contents