Népújság, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-25 / 96. szám
4 NÉPÚJSÁG, 1985. április 25., csütörtök MARKHOT-EMLÉKÉRMET KAPOTT A gyógyítás mindenekelőtt Szabó Zoltán: Győzelem Duray Tibor: Dózsa Hincz Gyula: Arcmás 40 ALKOTÓ ÉV •• Ünnepi tárlat a Műcsarnokban csipkéivel az új lakótelepeken a fiatalok körében is nyomon követhető kispolgári nosztalgiára utal. Földi Péter Nyitva van az aranykapu című, aratóünnepet szimbolizáló dekorativ olajképe a tárlat egyik legeredetibb műve. Jelen vannak az Ál- földhöz kötődő mesterek, közülük Kurucz D. István tanulmánya a 48_as pannóhoz nagy lélegzetű, monumentális alkotás, míg Vecsési Sándor Búcsú a cselédházaktól című képe drámaisá- gával idézi a múltat A művek többsége a szürrealizmus különféle megközelítéseit mutatja a naiv játékosságtól a groteszken át a lidérces víziókig, Káka Ferenc kísérteties Mulatozó társaság a halállal című kompozíciójáig. Sokrétű és kiváló a plakát- és grafikai anyag. A plakájokon a kiállítás koncepciójával ellentétben retrospektív számvetést láthatunk az élmúlt negyven év legjobb alkotásaiból. A szobrászati anyag kevés, sok elismert alkotó műve hiányzik, viszont Varga Imre és Schaár Erzsébet szug- gesztív hatása nagyon szem_ betűnő. Néhány kiváló plasztika emlékezetes marad mint Cs. Kovács János nagyerejű Segítsetek című faszobra. Váró Márton klasz- szikus ihletésű Színháza, Csikai Márta Kis táncosnője, Pusztai Ágoston Ég és föld közöttje, Pálffy Katalin Szobor I. című kompozíciója. Erőteljes, új hangot képvisel Veszprémi Imre robusztus Dózsa-emlékmű- ve. Brestyánszky Ilona Bánkúti István: Gyorsuló idő (Fotó — Hauer Lajos — KS) Hazánk felszabadulásának negyvenedik évfordulója és az MSZMP XIII. kongresz- szusa tiszteletére kiállítás nyílt a Műcsarnokban, amely kortárs képzőművészetünk jelenlegi helyzetét mutatja be. a problémákat sem elhallgatva. A képzőművészet minden műfajában, fest* ményekben, szobrokban, grafikákban, plakátokon vallanak az alkotók napjaink eseményeiről. gondjairól, küzdelmeiről, fenyegettetései- ről, nehezen csorduló örömeiről. A kiállítás nem visszatekintő jellegű, az utolsó évek eredményeit, tükrözi csupán. A bemutatott óriási anyag viszont megbízhatóan tájékoztat az alkotók közérzetéről, amely a művészeti életet sem kímélő gazdasági nehézségeink, a mecenatúra átalakulása ellenére sem csüggedő, inkább bizakodó. A levegősen rendezett falakon a kor valamennyi művészeti irányzata többé- kevésbé jó színvonalú művekkel képviselteti magát. A változatosság a legfontosabb vonás, annak ellenére, hogy nincsenek ismeretlenségből felbukkanó, elementáris ere_ jű művek, új irányzatok sem keltenek feltűnést; a tájékozódás évei után az alkotók inkább befelé fordulnak, eddigi eredményeiket csiszolgatják. A művek sem feleselgetnek egymással, a generációk békésen élnek egymás mellett, a különféle izmusok esztétikai és technikai megnyilvánulásai egy_ másba játszanak, felerősítve ezzel az egyes csoportosulások színképét. Vannak közvetlenül politizáló művek, és vannak — többségben — olyanok, amelyek még az elmúlt, háborús időszak szenvedéseit idézik szorongásos, szürrealista li- dércálmokkal — éppen a háborút közvetlen élményként meg nem tapasztalt fiatal nemzedék tagjainak alkotásai, mint Kovács Tamás Vilmos Mi is megyünk. je, Kiss Zoltán László Haláltánca, Kárpáti Éva Vízió, ja, továbbá a grafikai anyag nagy hányada. Ellentmondásos módon optimista hangulattal, derűs, tiszta színekkel megjelenik az új fegyver, a rakéta is Csav- lek András akrilképén. Az első nagy terem, szinte protokollszerűen, nagy öregjeinket vonultatja fel néhány fiatalabb művész társaságában. Hincz Gyula dinamikája még mindig magával ragad békét szimbolizáló Szállj madár című vásznán, Bctrcsay Jenő monumentalitása, Bálint Endre Triptichonja most is kiemelkedik. éppúgy, mint Anna Margit Szegény Lujzája. Eigel István Újpest. Anonymus utcája montázsos régi HANS SIRECKI: Elpasszolt attrakció — A bűvészkedés ma már nem keit izga/ltmat... — húzta el a száját a cirkuszigazgató. — Manapság már a kutyát sem lehet ezzel előcsalni a kályha mögül ! Megtörölte a verejtékező homlokát. Az előtte álló fiatalember kopott nadrágjával, féirecsapott szandáljával, mélyen ülő, csillogó szemeivel, bolyhos szakái Iával — nem nyerte meg a tetszését. — Bűvészkedni ma már mindenki tud... — tette még hozzá. — De ha tudna esetleg valami mást... — Ó. hogyne... sok .mindent... —• mosolyodott el a fiatalember. — Súlyt emelek, a saját súlyom húszszorosát... Az igazgató legyintett. — Láthatatlanná tudom tenni magamat... — Azt olykor én magam is szeretném... — nevetett fel az igazgató. A nevetés köhögésre ingerelte. Előre görnyedt, zihálva vette a levegőt. rtiAtkiaziatt köhögés... vinné el az ördög... ezzel a fickóval együtt...!” — gondolta magában. A fiatalember azonlban melléje lépett, gyengéden megütötte a hátát. — Köszönöm — mondta az igazgató. — Azt hiszem túl vagyok rajta,.. — Igien, azt hiszem... — Ha, mondjuk, maga egy római lenné — nézett rá ismét a cirkusz vezetője —, van két oroszlánunk. Senki nem bír velük. Nem kíván megküzdeni két oroszlánnal..? — Miért ne? — csillant fel a szeme. — A magunkfajtának mindenben megvannak a tapasztalataik... — Nincsenek is oroszlánjaink... — morgott maga elé az igazgató. — És ha lennének is oroszlánjaink, azok felfalnák imagát. Szeretné, ha felfalnák az oroszlánok? — Nem sokat számítana — mondta a fiatalember — sem nekik sem nekem... Ez még kevésbé tetszett az igazgatónak. — Kötélltáneos is vagyok... kötél nélkül — tette hozzá — Kötél nélkül? — Igen. Kötél nélkül! Az igazgató ismét felnevetett. Aztán valami különös érzés futott át rajta. Várta, hogy ismét rátör a köhögési roham, de nem í°y történt, és amikor zsebkendőjével a homlokát végigtörölte, észrevette, hogy nem is izzad. — Félre a tréfával! — emelte fel a hangját. — Ha tudna is, nálam az tilos. Kötéltánc, kötél nélkül, az rosszabb, mint az akrobatika háló nélkül. És most tűnjön el a svindlijeivei, ha szabad kémem! — Kár! — mondta a fiatalember. — Ennek ellenére, köszönöm! Azzal megfordult, és kedélyesen elindult, át a cirkusz porondján. Annak közepén) egy kis emelvény állt, olyan, mint az olimpiai dobogó. A bohócoknak kell az ilyesmi, zenészámaikhoz. Ez sok pénzébe kerülhetett az igazgatónak. A fiatalember fellépett a pulpitusra, aztán onnan tovább, és még tovább, és minden különösebb elővigyázatosság nélkül, lépdelt a levegőben, egyre feljebb és feljebb, majd egyszerűen kilépett a sátor tetején, és mögötte ismét össze zárult a ponyva. Az igazgató dühösen kiáltott utána: — Legközelebb keressen magának más bolondot ! Maga csaló! Aztán haragosan rászólt az istállófiúra, aki a négy airaíb mént éppen akkor vezette be. — Mi bámulni való van ezen...? Az Istállófiú nem értette, és csak hallgatott. Vannak, akik minden mondatukat énnel kezdenek, de akadnak, akik képtelenek önmagukról szólni. No, nem azért, mert nem szívesen osztják meg gondolataikat a közösséggel. Nem is azért, mert amit tesznek, amiatt szégyenkezni valójuk lenne. Egyszerűen azért, mert úgy érzik, hogy amit cselekednek. az maga helyett beszél. Azon pedig mit kellene magyarázni? \ Mindenképpen ezek közé sorolható dr. Németh Ferenc, a Heves Megyei Rendelőintézet nyugdíjas igazgató főorvosa, aki jó néhány magas állami kitüntetés — közöttük a Munka Érdemrend ezüst fokozatának '— birtokosa. — Magamról nem szívesen beszélek — szabadkozik az üdvözlés után. Hellyel kínál bennünket, tágas. ízlésesen berendezett egri otthonában Mint kiderül, már gimnazistaként vonzalmat érzett az orvosi pálya iránt. Ügy gondolta: mindennél csodálatosabb lehet az embereknek visszaadni az egészségünket. Az érettségi után a budapesti egyetem orvosi karára jelentkezett. . Abban az időben — s ezt többször is hangsúlyozza — nem volt ilyen tu. dományos szintű a felvételi, mint manapság. Nem kellett bonyolult fizikai és kémiai számításokat elvégezni. A szóbelin azt. kérdezték tőle, hogy miért választotta ezt a hivatást. Felvették. Nagy egyéniségek, világhírű tudósok tanították. L enhosék Mihály az anatómiát, Vere- bélyí Tibor a sebészetet. Korányi Sándor a belgyógyászatot adta elő. De sorolja a többi tanára nevét is, szinte valamennyi ismerős. Farkas Gézának, az élettan professzorának Déry Tibor Felelet című műve is emléket állít. Ő a regénybeli Farkas Zénó. — Farkas Géza nagyon szórakozott embernek tűnt. Talán emiatt is akadt olyan medikus társam, aki mellébeszélt a vizsgákon, arra gondolva, hogy úgysem figyel a feleletére. Jó néhá- nyan melléfogtak emiatt. Az volt a szokása, hogy a helytelen felelet után tett néhány kört a forgószékén, aztán kiszálLt belőle, és a csap alá tartotta a fejét, hogy a hideg víztől „megtisztuljon” azoktól a butaságoktól, amelyeket hallott; Ezt, ha úgy hozta a sors, naponta többször is megcsinálta; Következetesen. Óriási szerencsének tartom, hogy az élettani szigorlatom után Farkas professzor meghívott az intézetébe. részt vehettem a kutatásaiban. Dr. Németh Ferenc friss diplomával került Egerbe, a (Fotó: Perl Mártont jelenlegi 1. sz. kórházba belgyógyászként. Az intézményben egy lakosztályt kapott, s bentlakó orvosként valamennyi osztályon ügyeletet kellett tartania. Egerben élte át a II. világháborút. Nem szívesen beszél erről az időről. Csupán azt mondja: borzalmas volt. A felszabadulást követően az OTI megyei vezetésére kérték fel. — Nehéz választás elé kerültem ekkor — emlékezik vissza. — Sokkal inkább éreztem magam gyógyító or. vosnak, mint vezetőnek Féltem, hogy az igényeknek nem tudok megfelelni. Azonban az is motoszkált a fejemben, hogy ezt a lehetőséget nem szabad kihagynom. A kezdeti időkben igyekeztünk korszerű eszközökkel ellátni az újonnan induló intézetet, amely egy régi házban kapott otthont. Nem rendelkeztünk olyan pénzügyi fedezettel, hogy mindent egyidöben vásároljunk meg. Számomra az vált az elsődleges, hogy az egészségügyi felszereléseket, a legfontosabb gyógyászati kellékeket megszerez" zük. Ezért fordulhatott elő az az ellentmondás, hogy ezek szépek, újak. korszerűek. a bútorok viszont rozogák. a szőnyegek pedig használtak voltak. Amikor jött egy minisztériumi látogatás, féltem attól, hogy megszólnak emiatt. Szerencsére ők is hozzám hasonlóan gondolkodtak: a gyógyítás mindenekelőtt. Huszonöt évig látta el a megyei rendelőintézeti igazgatói tisztet. Az ott nyújtott áldozatos, magas színvonalú tevékenységéért, mellyel hozzájárult a megyei kórház fejlődéséhez, a szakmai mun“ ka színvonalának emeléséhez. vehette át felszabadulásunk 40. évfordulóján a Markhot-emlékérmet. — Amióta igazgatóként nyugdíjba mentem, meghosz- szabbítottam a rendelési időmet. Tehát nem pihenek. Minden reggel fél 6-kor ke. Lek, 7-kor már rendelek. Egyébként ez a szép hivatás rendkívül nagy felelős, séggel, lemondással jár. Minden napom lartogat izgalmat: a legkisebb tévedésem is súlyos következményeket vonhat maga után.. Az a legfontosabb, hogy az orvos jó kontaktust alakítson ki a pácienssel. Ha megfelelően át tudja élni a helyzetét, akkor jobban meg tudja találni a medicinát a bajra. Éppen ezért szeretek elbeszélgetni a betegeimmel. Diskurzusunknak a délutáni rendelés vet véget. A főorvos viccesen megjegyzi, hogy egy kicsit örül annak, hogy már mehet dolgozni, hiszen számára ez a riport felért egy szigorlattal. S ugye. vizsgázni senki sem szeret?’ Homa János
