Népújság, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-19 / 91. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1985. április 19., péntek Szolnoki művészek bemutatkozása Hatvanban Fazekas Magdolna képei, Szabó László szobrai Mindketten sajátos atmosz­férát képviselnek kép­zőművészetünkben. Fazekas Magdolna 1958-ban végezte el a Képzőművészeti Főis­kolát Bencze László és Fő­nyi Géza tanítványaként. El­sősorban a bensőséget tanul­ta meg tőlük, azt, hogy mer­jen maradéktalanul önmaga lenni —, a dolgok, jelensé­gek megértésének hiánytalan bájában és hamvasságában- Ez a képesség és magatartás állandósult benne, ez a sta­tikai tartás az ő különleges fejlődése. Szinte csak érez­ni a formákat, annyira fi­nom a színkezelése, érett és szelíd. Egy azonban bizo­nyos: a létezés teljességét érezzük beteljesülni nyári kertjeiben, tavaszi virágai­ban, a természet végtelen, bensőségében, mely egyet­len élménye az évszakok határai között hömpölygő színes határtalanságával, a tónusokban remegő érzékeny­ségével. Nem csoda, hogy mű­vészete fokozódó érdeklő­dést váltott ki itthon és a nagyvilágban. Mindez a szolnoki művésztelep rangját is emelte, ahol 1958 óta dol­gozik, megszakítás nélkül. Képei szerepeltek többször is Budapesten, Szolnokon, Cegléden, Moszkvában, Zü­richben, Tallinban, Drez­dában, Szófiában, Becsben, Montreulban, Szegeden, Sal­gótarjánban és Hatvanban is, ahol 1982-ben az V. Táj­képfestészeti Biennálén III. díjat nyert. Kitüntették Szolnokon és a Vásárhelyi őszi Tárlaton is több alka­lommal. Mindez jelzi, hogy értékei eljutottak az embe­rekhez, köztiszteletet váltott ki. Mondhatjuk úgy is —, a képek költői finomsága a rendkívüli, az elmosódó fe­lület foszlányos csillogásá­ban —. e színes ködgomoly fénylő homályosságában ér­zelmeink antennájára is szükségünk van, nemcsak a szemünkre, hogy méltó mó­don felfoghassuk a képek üzenetét. Aki csak egy mű­szert használ —, nem érin­ti meg az általa teremteti varázslat. Rendkívüli fi­nomság mutatkozik meg a rajzvezetésben, olyannyira, hogy szinte érezzük is e színes áramlást, nemcsak látjuk, színeket és illatokat érzékelünk egyszerre. Szabó László szobrász- művész egri illetőségű, ott született 1927-ben. 1956-ban fejezte be a Képzőművésze­ti Főiskolát Mikus Sándor, Beck András és Pátzay Pál tanítványaként. 1959-től tag­ja a szolnoki művésztelep­nek. Első önálló kiállítása azonban Egerben volt. me­lyet követett szolnoki, kecs­keméti bemutatkozása. Egyes művei eljutottak Moszkvá­ba, Tallinnba, Hatvanba, 1981-ben a Dante Biennálén Ravennában Manzu bronz­érmét nyerte el, mely rendkívül rangos külföldi elismerésnek számít. Alko­tásai közül többet őriz a Magyar Nemzeti Galéria, és az egri, szolnoki múzeum. Rendkívül termékeny alko­tó Szabó László, felkészült­ségét igazolja, hogy éremtől az emlékműig a plasztika minden műfaját gyakorolja. Az is bölcsességének jele, hogy meghódította, magasla­tához csatolja állandósult kísérletezőkedvét, szándé­ka egyszerre a hagyomány- tisztelet és az újítás. Min­dent összevetve —, Szabó Lászlót úgy tartja számon művészettörténeti közvéle­ményünk, hogy az egyik legjobb portrészobrúszunk. Eseménye a Hatvani Ga­lériának, hogy a szolnoki művésztelep e két nemzet­közi mércével is magasra értékelt alkotóját fogadja közös kiállításon, igazolva képzőművészetünk sok ár­nyalatra osztódó európai minőségét. Losonci Miklós Induló TIT-es tanfolyamok Felszolgálás és nyelvek A fiatalok nyári munka- vállalását igyekeznek meg­könnyíteni a TIT Heves Megyei Szervezetének mun­katársai. Ezért felszolgálói tanfolyamot indítanak e hét szombatjától. Elsősor­ban az ifjabb korosztály je­lentkezését várják, a vállal­kozóknak nyolc héten át ok­tatják a „pincértudományt”. A képzésben elméleti és gya­korlati tudnivalók is szere­pelnek: hallhatnak a többi között a vendégek fogadá­sáról, az udvariasságról, a helyes öltözködésről, az ital és az étel szervírozásáról. Alapkövetelmény a nyolc ál­talános elvégzése. A tema­tikát a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- iskola tanárai állították ösz- sze, s ők adnak bizonyít­ványt is az ismeretek elsa­játításáról. Nyáron így a kötelező egykét hetes be­tanulási időszakot kikerül­hetik a munkavállalók. Szintén áprilisban kezdő­dik német és angol nyelv­ből oktatás. Kezdőket és ha­ladókat egyaránt várnak ezekre, sőt olyanok is ér­deklődhetnek. akik kedvet éreznek a hosszabb kurzus iránt. Számukra ugyanis 250 órás tanfolyamot szerveznek, nem állnak félúton a nyelv­vel való ismerkedésben. Szinészpályája szinte páratlan Száz éve született Gázon Gyula Filmekből, rádiós felvéte­lekből még olykor fülünkbe cseng a kissé rekedtes ba­riton a jellegzetes füttyszó, az utánozhatatlan Gőzön Gyula-i hang. Sokan emlé­keznek még felejthetetlen színpadi alakításaira. drá­mai karakter-figuráira, ke­délyes komédiázásaira, ope­rett- és kabarészínpadi sze­repeire. Sokan emlékezhet­nek, hiszen Gőzön Gyula — a színházi emberek és szín­házkedvelők „Gyula bácsi­ja*- csaknem hetven eszten­dőt töltött színpadon. Ahon­nan még alig tízegynéhány éve örökre távozott. Szinész­pályája terjedelmében de tartalmában és értékét te­kintve is szinte páratlan. Száz esztendeje, 1885. áp­rilis 19-én Érsekújváron született. Nagyváradon arat­ta első sikereit. Zenés és pró­zai darabok jelentős szere­peit bízta rá Erdélyi Miklós, a Nagyváradi Szigligeti Szín­ház igazgatója. S a 24 esz­tendős Gőzön Gyula itt játsz­hatta el Rostand verses drá­májának a Sasfióknak cím­szerepét. Sikerei színhelyéről Nagy Endre szerződtette Pestre, Gőzön Gyula 75 éves korában híres kabaréjához. Egy év múlva a Népoperához ke­rült, ahol operettekben ara­tott sikert. A korabeli kri­tika egyre többet dicsérte. Az Újság így irt róla: „A kadét szerepét Gőzön Gyula, egy egészen fiatal ember játssza. Tegnap még kabaré­énekes volt. holnap bizo­nyos, hogy a nevének csen­gése lesz a színi világban. A játéka, éneke hódító a meg­jelenése rokonszenves, üde. friss’-. A Pesti Napló kritikusa Kálmán Imre A kiskirály című operettjének bemuta­tójáról: „...Gőzön a cím­szerepben, ez a fiatal * szí­nész ma már operett-szín­padunk legkedvesebb bon- vivánja, szívhez szóló szép bariton hangján minden énekszám nagy hatást kelt­és játéka is egyszerű és köz­vetlen, természetes szinte magától értetődő”. Várad a színésztárs, Ka­bos Gyula és Virányi Sándor barátságát, a költő Juhász Gyula és Ernőd Tamás be­csülését szerezte meg Gőzön Gyula számára, a Népope­ránál ismerkedett meg Ber- ky Lilivel, itt kezdődött an­nak a legendás szerelemnek. (MTI Fotók — Ks) később házasságnak a tör­ténete. amely 41 éven át példás volt a színházi világ­ban. Berky Lilivel alapította meg 1919-ben a rövid életű Muskátli Kabarét. „Irodal­mat akartam a Csengery ut­cában, ennyi volt az egész” — válaszolta Gőzön Gyula egy riporternek. — „Elvesz­tettük megtakarított kis pén­zünket, de a művészetünket, a hitünket nem”. A húszas években a Ki­rály Színház és a Renaissance Színház tagja lett. A Bel­városi. az Új és a Magyar Színház voltak pályájának állomásai. Operettekben, ka­barékban, színpadi bohóza­tokban. drámákban lépett fel. Időközben a hangos film megkezdte magyarországi pá­lyafutását. És a filmrende­zők — Székely István és mások — egyre többet fog­lalkoztatták Gózont a film­színészt. Játszott a Kék bál­ványban. a Hyppolit. a la­káj, a Rákóczi induló, az Egy éj Velencében, az Em­my, a Meseautó, a Lila ákác, az Ida regénye, a Szerelmi álmok, az Édes mostoha, a Segítség, örököltem, a János vitéz, a Borcsa Amerikában — és még egy sereg film­ben, a háború előtt. „A hangosfilm — írja Bá­nos Tibor — Gőzön Gyula számára óriási népszerűsé­get biztosított és ő a kis, né­hány mondatos epizódszere­pekben éppúgy, mint a ter­jedelmesebb. gazdagabb fel­adatokban mindig felcsillan­totta humorát jellemábrá­zolókészségét”. De a színészi pályafutásá­ra az tette fel a koronát, amikor 1939-ben Németh Antal szerződtette a Nemzeti Színházhoz. Feladatokkal halmozták el. klasszikus sze­repeket játszhatott (színház- történeti jelentőségűek Mo­lière, Shakespeare figurái). Aztán, 1941-ben az ismert politikai intézkedések az or­szág valamennyi színpadáról sok sorstársával együtt őt is leparancsolták. Amikor néhány évvel ha­lála előtt egyszer megláto­gattam, elmesélte, hogyan bújkált a németek elől. Ele­inte a fővárost környező fal­vakban sokszor naponta vál­togatta búvóhelyét. Végül aztán nem bírta tovább, és hazament Rákosligetre. A ház tele volt németekkel, és különféle illegális menekül­tekkel. „Lent a lakásban a németek, mi pedig fenn a padláson. Úgy látszik jó he­lyet választottunk, mert a német főhadiszálláson senki se mert-* bújkálókra gondol­ni-’. A veszélyes percekben Berky Lili kopogtatott a mennyezeten. Ö volt az ösz- szekötő a földszint és a pad­lás lakói között. 1945 augusztusában már újból színpadra lépett egy operettben. 1946-ban tért vissza a Nemzeti Színház­hoz. Kimagasló alakításait drámai szerepekben érte el; Hauptmann, Schiller, Csiky Gergely, Sartre, Brecht da- rabokbeli alakításai máig emlékezetesek. Újból megjelent filmvász­non is; A Beszterce ostroma, a Civil a pályán, az Állami Áruház, a Rokonok, az Én és a nagyapám, a Simon Menyhért születése, a Teg­nap, a Gerolsteini kaland, a/. Esős vasárnap, az Űj Gil­games, a Pacsirta, a Kőszí­vű ember fiai, az Aranysár­kány — kisebb-nagyobb sze­repeit játszotta. Gyakran lé­pett fel a rádióban és a te­levízióban is. Berky Lili ha­lála nagyon összetörte. Egy ideig még színpadon ma­radt. Aztán rázúdult az öreg­ség, a betegség, a magány. Nyolcvanhét esztendősen halt meg, 1972-ben. Kádár Márta ■■■■■■■naMBKBnnaBBMaMBMni — István! — szólt az asz- szony a fürdőszobából. — Mindjárt fél nyolc! A fiú az utcai ablaknál állt pizsamában; kicsit rö­vid volt a nadrágszára. Pa­pucsát a jobb kezében fog­ta. bal tenyerét az ablak­üvegre szorította. — Anyád szólt — mond­ta a férfi, aki a hallban ágyazott. Összehajtotta a le­pedőt keresztben, majd hosz- szában. Homlokráncolva nézte, kibontotta és össze­hajtotta hosszában-kereszt- ben. Közben szívott egyet a cigarettájából, amely a ha­mutartóban füstölt.­A fiú belebújt az egyik papucsába, de még mindig az utcát nézte; tweedzakós férfi állt az újságosbódé előtt.’ mélyen előrehajolva, mintha be akart volna búj­ni a bódé ablakán. A plakátragasztó letette ; fenyőfa ládáját, meg a ra­gasztós bödönt a hirdetőtáb­la elé. és odament az újsá­goshoz, Az ránézett a tweedzakós felett. — Mindjárt! — mondta rosszkedvűen, merthogy a plakátragasztó valóban rá­ért. Kritikát és Népszabad­ságot adott a tweedzakósnak. Háta mögött lecsúszott egy Pajtáscsomag tetejéről az Ezermester négy példánya, aztán még kettő, így a két csomag pontosan egyforma magas lett. A plakátos ácsorgott ki­csit, aztán visszament a lá­dájához, kiválasztott egykék BMK-műsort, a táblához mérte, ragasztót kent a fém­lemezre, majd nyeles kefé­vel elsimította a műsort ke­resztben és hosszában. Ko­torászott a ládában, egy Traubisodareklám akadt a kezébe, amelyen jégkockák repültek piros buborékok között. Megnézte, fázósan összehúzta a zakóját, és in­kább egy sárga November 7. plakátot választott. Ezt is a táblához mérte, végigsimí­totta keresztben és hosszá­ban, majd leült a láda szé­lére. megtörölte a homlokát, kifújt egy párafelhőt, aztán lecsúszott a járdára, ott is ült egy másodpercig, végül lassan a jobb oldalára dőlt, és úgy maradt. — István! — kiáltott az asszony a fürdőszobából. — Elmúlt fél nyolc! — Felhúz­ta szoknyáján a cipzárat, ki­vett egy kék pulóvert a szekrényből, arcához próbál­ta a tükör előtt, majd visz- szament a szekrényhez, és kicserélte a pulóvert egy lilára. — Jobb lenne, ha ma nem dohányoznál — mondta köz­ben a férjének. — Tudtál aludni? A férfi intett, hogy nem. — Gyere be velem a kór­házba, csinálunk egy EKG-t. Nem kell vámod. — Délutánra le kell ad­nom a rajzokat — mondta a férfi. Villamos állt a ház elé, barna teteje eltakarta né­hány percre a járdát: ami­kor elment, nem maradt ott más, csak a plakátra­gasztó. Később megállt mel­lette egy ballonkabátos'* asz- szony. és ő szólt az újsá­gosnak. Mire visszaértek a bódétól, két diáklány is megállt a plakátos mellett. Egyikük átszaladt a Kö- ZÉRT-be telefonálni, de az URH-kocsi előbb ott volt, mint a mentő, mert éppen megállt a piros lámpánál. Feltolatott a járdára, onnan a harmatos fűre. amelyen sötét csíkot hagytak a gu­mik. Az egyik rendőr a rá­dióval vesződött, a másik elővette a jegyzetfüzetét, és felírta az újságárus adata­it. Akkor érkezett a mentő, szorosan a rendőrkocsi mel­lé állt, az orvos hátára for­dította a plakátost, megta­pogatta a pulzusát, felhúzta a szemhéját, és mondott va­lamit. Az újságárus kiho­zott egy barna papírzsákot a bódéból, és letakarta ve­le a férfi testét: kicsit rö­vid volt a zsák, kilátszott alóla a cipője. — István! — kiáltotta har­madszor is az asszony. — Hol vagy, az isten áldjon meg?! A fiú az íróasztalnál ült és rajzolt. Egyik papucsát maga mellé tette az asztal­ra. A férfi odament hozzá, az öngyújtóját kereste. Ak- ; kor vette észre az utcán ácsorgókat Szórakozottan felvette a papucsot az asz­talról — alatta volt az ön- gyújtó. Egy pillantást vetett a papírlapra, amely a fiú előtt feküdt. Az állt a felső szélén árnyékolt betűkkel, hogy ‘FARKASRÉT. Alatta keresztek dőltek jobbra-bal- ra. A keresztek között em- | berek álltak. — Zenekar is lesz? — kérdezte a fiú. — Nem hiszem — felelte a férfi. A plakátokat nézte a táblán. CSÖRSZ ISTVÁN: Reggel

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents