Népújság, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-13 / 86. szám

Ne/uiimq 1985. április 13., szombat Nyolcvanöt évvel ezelőtt szüle­tett Vitális Sándor, Kossuth-di- jas geológus, egyetemi prof esz- szór. a föld- és ásványtani tu­domány doktora. A budapesti Tudományegyetem természet­rajz-földrajz szakán szerzett 1922-ben végbizonyítványt, majd a következő esztendőben bánya­geológiai tudományos érteke­zésével doktori oklevelet. 1922- töl csaknem negyed századon át a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. vállalati geológusaként Pécs Komló. Kárász (1922—24). Szász­vár (1925—27) környékén és Ausztriában (1928) irányította a vállaLat szénkutatásait. Utóbb a részvénytársaság földtani osztá­lyát vezette, egészen a bányák államosításáig. 1946-ban őt bíz­ták meg az országos méretű szénkutatás megszervezésével és irányításával; hat éven át előbb a szén. később valameny- nyi ásványi nyersanyag kutatá­sát ö irányította. 1952-ben ha­mis vádak alapján letartóztat­ták. maid két évvel később re­habilitálták. és kinevezték a budapesti Tudományegyetem professzorává. Nyugalomba vo­nulásáig (1971) vezette az egye­tem alkalmazott földtani tan­székét. A többi között az ö kez­deményezésére indult meg az ország földtani újratérképezése és hidrogeológiai térképének el­készítése. Sokoldalú szakiro­dalmi munkásságot is kifejtett. A Nap kél: (i.00 órakor, nyugszik: 19.31 órakor. A Hold kél: 3.46 órakor, nyugszik: 12.12 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon IDA nevű kedves olvasóinkat! ,.Xtis" az ófelnémet nyelvben az istennők, a walkürök megneve­zése. az ..ita. ite" szavak kép­zeletbeli lényeket jelentenek. [időjárás Előrejelzés az ország területére ma estig: átmenetileg felszaka­dozik a felhőzet, és kevesebb he­lyen kell számítani esőre, zá­porra. A szél mindenütt fokoza­tosan északnyugatira fordul, több helyen megerősödik, he­lyenként viharos széllökések is lesznek. A legmagasabb nappalt hőmérséklet U. 16 fok között valószínű. Morbid... Nem első ízben történik, hogy a különböző kedvez­mények jogosultjait inkább sérti a reájuk vonatkozó eljárási szabály, semmint segítené. Egy újabb gyöngy­szem a sok közül: a százszázalékos rokkantak egy csoportjának elengedik a tv-előfizetési díjat. A kivé­teles kedvezményben részesülök a — ismétlem; a százszázalékos rokkantak közül — a világtalanok .. — A HELYES ÉLETMŰD­RŐL NÉPSZERŰÉN. Ma délután 5 órakor a Megyei Művelődési Központ klub­termében az é’.etmódklub tagjainak dr. Szalóki Pál főorvos tart foglalkozást. Ez alkalommal a téma a hor­monok hatásmechanizmusa a szervezetben. — RÁKÓCZI EMLÉKÉRE. Az Egri 3. számú Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc úttörőcsapata a névadó ha­lálának 250. évfordulója al­kalmából tegnap ünnepi megemlékezést tartott a do­hánygyár kultúrtermében. Az ünnepségen élő színpad­képeken felidézték a Rákó­czi szabadságharc néhány je­lenetét. — BÁBELŐADÁS GYE­REKEKNEK. Ma délelőtt fél II órakor folytatódik az Egri Ifjúsági Ház gyermek- program-sorozata. Ezúttal az Orange művészeti alkotó közösség Taxiskaland című produkcióját élvezhetik a legkisebbek. — TANÁROK HANGVER­SENYE FÜZESABONYBAN. Bach és Händel születésének 300. évfordulója tiszteletére hangversenyt rendeznek a füzesabonyi művelődési köz­pontban hétfő este 6 órai kezdettel a helybéli zeneis­kola pedagógusai. EGEKBEN; s/ombal rrggn « órától, hétfő reggel 8 óráig egri felnőttbetegek és a környező községek felnőtt- és gyermek- betegei részére. Az ügyelethez tartozó közsé­gek: Kerecsend. Egerszalók. Makiár, Felsőtárkány. Andor- naktálya. Bátor, Ostoros. No­va j. Nősz vaj. Az ügyelet helye: Eger. Baj- esy-Zs. utca 6. szám alatt. Te­lefon: 11-000. Egriek részére a gyermekor­vosi ügyelet szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig, a kórház gyermekosztályán. Tele­fon: 10-841. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reg­gel 8 órától este 20 óráig. a Technika Házában. GYÖNGYÖSÖN: szombaton 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Te­lefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ünnep­nap 9—12 óráig. Mindkét ügye­let helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet: szom­baton 8—-12 és 14—18 óráig, va­sárnap és ünnepnap 8—12 óráig. Ügyelet Wielye: Puskin utca gyermekrendelő. A gyermek fek­vőbetegeket a felnőtt körzeti ügyelet látja el. Kihívás: 11-727 telefonon. HATVANBAN : szombaton 7 órától hétfő reggel: — Hatvan város lakossága részére 8 órá­ig — a községek lakossága ré­szére 7 óráig. Az ügyelet helye: Kórház ..fa­ház”, Hatvan. Kossuth 1er 18. Telefon: 11-040. Fogorvosi ügyelet: szombaton­ként 6.30 órától 14 óráig, vasár­nap es munkaszüneti napokon 8.30 oratol 11 óráig. Az ügyelet helye: Kórház ..fa- ház”, Hatvan. Kossuth tér 18. Gyermekorvosi ügyelet: szom­batonként 8 órától 12 óráig, va­sárnap és munkaszüneti napo^ kon 8 órától 10 óráig. Ügyelet helye: Hatvan. Húr- [ váth M. u. 21. Telefon: 12-265. í reggeltől hétfő reggelig, a Rá- ! KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER- j BEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. HEVESEN : szombat reggeltől hétfő reggelig. Vörös Hadsereg | u. 32. (Volt szülőotthon.) Tele­fon: 125. Az ügyelet Heves já­rás minden községére kiterjed. FÜZESABONYBAN: szombat reggeltől hétfő reggelig, a Rá- : kóczi út 52. (Központi orvosi rendelő.) Állatorvosi ügyelet: szomba­ton 8 órától vasárnap 20 óráig EGRI DG YBLET: Eger. Szö­vetkezet u. 4. Telefon: 12-388 RECSKI ÜGYELET: Recsk. Kossuth L. u. 218. Telefon: Recsk 15 FÜZESABONYI ÜGYELET: Dormánd. Tanácsháza, Dózsa Gy. u. 37. Telefon: Füzesabony 321 GYÖNGYÖSI ÜGYELET: Gyöngyös.. Deák F. u. 17 Tele­fon: 11-645 HEVESI ÜGYELET: Heves, Fő út 17. Telefon: Heves 124 TARNAMÊRAI ÜGYELET: Tárnáméra, Lenin Mgtsz, köz- i ponti iroda. Tárnáméra, Boco- I nádi u. 50. Telefon : Tárnáméra 6 HATVANI ÜGYELET: Hatvan, j Városi Tanács. Telefon: 12-720 j vz ügyeletji helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a terüle­tileg illetékes állatorvos ad tá­jékoztatást Állatkórházi ügyelet: minden munkanap 19 órától másnap 7.30 óráig, pénteken 19 órától hétfő 7.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger. Szö­vetkezet u. 4. Telefon: 12-388 Az űrhajózás napján Gagarinra emlékeztek Visontán Operatívbizottsági ülés Könyvhét ’85 Mint ahogyan hagyomá­nyos. idén is május végén szervezik meg az ünnepi könyvhét rendezvényeit. Ez­úttal is friss és gazdag kí­nálatból válogathat majd a könyvesboltok közönsége Hogy az ünnepi választékon túlmenően megyénkben mi­lyen irodalmi csemegék vár­ják majd az írott sorok ba­rátait. azt tegnap a dél­utáni órákban beszélték meg az illetékesek Egerben. a Hazafias Népfront megyei bizottságán. Az operatív- bizottsági ülésen részt vet­tek az MSZMP megyei és városi bizottságának képvi­selői, a tanácsok művelődési osztályának, az SZMT-nek. a könyvesboltoknak, a Me­gyei Könyvtárnak, a jelen­tősebb iskoláknak és köz- művelődési intézményeknek a képviselői. Hétfőtől anyanyelvi hét Csak anyanyelvemen le­hetek igazán én — Koszto­lányi Dezsőnek ez a gon­dolata adja a mottóját a magyar nyelv hete idei ren­dezvényeinek. Az esemény- sorozat megyei megnyitója hétfőn 14 óra 30-tól lesz Egerben, a Hazafias Nép­front megyei bizottságán, ahol dr. Rácz Endre egye­temi tanár Nyelvünk vál­tozásai az elmúlt négy év­tizedben címmel tart elő­adást. Ezt követően a tanár­képző főiskola hallgatóinak irodalmi összeállítását te­kinthetik meg az érdeklő­dők. Egyébként ez évtől a me­gyei TIT a népfronttal kö­zösen szervezi a programo­kat. A tervek szerint több mint hetven alkalommal állnak majd a hallgatóság elé a TIT magyar nyelvi szakosztályának tagjai, kö­zöttük dr. Bakos József el­nök. aki évről évre sokat tesz anyanyelvűnk ápolásá­ért. Érdekesség, hogy az is­kolák mellett üzemekben és intézményekben is igénylik ezeket a rendezvényeket. A legtöbb helyen a Műveltség, modernség, durva beszéd. valamin! Az ifjúság nyelve című összeállítást kérték. Bár anyanyelvi hétről be­szélünk. a programok csak­nem egy hónapig tartanak. „Írták róla. hogy Gagarin az űr Kolumbusza. Ikarosz kései utóda ..." A jelzők va­lóban megilletik, de sokkal inkább úgy él bennünk, mint egy rokonszenves, sze­rény. mosolygós. mindig több tudásra vágyó fiatal­ember. a szocialista építés új embertípusának képvise­lője. aki magatartásában, tettében követendő példa.. . ' Ezeknek a gondolatoknak a jegyében emlékeztek meg tegnap, pénteken délután Vi­sontán az űrhajózás nap­járól. április 12-éről. A Ga­garin Hőerőmű Vállalat be­járata melletti emlékműnél az ünnepi megemlékezést Kajzinger József MSZBT- aktivista nyitotta meg. majd Sopronban rendezték meg a II. nemzetközi vörösbor­bemutatót. amelyen az Eger—Mátra vidéki Borgaz­dasági Kombinát is részt vett. összesen 183 mintát bírált el három bizottság Ezek többsége hazánk legna­gyobb gazdaságaiból, továb bá soproni kistermelőktől kerültek ki. Elhozták a be­mutatóra legjobb boraikat az ausztriai, a csehszlovákiai. a nyugatnémet, a francia és a ciprusi termelők is. Tresó László, a vállalati KISZ-bizottság titkára mon­dott beszédet. Ezt követően az űrhajózás úttörőjének. Gagarinnak a mellszobránál koszorúzásra került sor. El­helyezték a megemlékezés virágait a GHV és Thorez Bányaüzem kollektívájának képviselői, valamint a He­ves Megyei Élelmiszer Kis­kereskedelmi Vállalat, a gyöngyösi Bugát Pál Kór­ház MSZBT-tagcsoportjának küldöttei. A megemlékezés a szovjet himnusz hangjai­val ért véget. A Szovjet­unióban és szerte a világon huszonnegyedszer ünnepük meg április 12»ét. a koz- monautika napját. Az említett 183 mintából 67 aranyérmet nyert, ebből 42 magyar és 25 külföldi volt. Az egri kombinát által benevezett hat vörösborfajta: az 1978, 79 és 1981 -es évjá­ratú bikaiiér, az 1979-es oportó, az 198l-es kékfran­kos, valamint az 1981-es ca­bernet aranyérmet nyeri. Emellett a kombinát meg­kapta az országos szőlészeti és borászati szakbizottság különdíját is. Orgonamuzsika a bazilikában Hazánkban ritkán hallható szerzők műveiből csendül fel néhány az egri bazilikában' 15-én. hétfőn este 7 órakor. Az orgonamuzsikát az angliai Yorkból érkezett F. Hartley tol­mácsolja majd. Bővül az egri uszodaépítők száma Csekkszámlát nyitott az egri városi tanács Mint arról már hírt adtunk, tizennyolc egri válla­lat összefogott — a Heves Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat felhívása nyomán —, hogy társadalmi mun­kával, pénzzel segítse a tervezett tanuszoda építését. A felhívás óta gyarapodott a támogatók száma, s több kollektíva érdeklődött a városi tanácsnál, illetve lapunk szerkesztőségében, hogy milyen formában lehet átutalni a felajánlott összegeket. Az egri városi ta­nács csekkszámlát nyitott, ezen gyűlik majd az üze­mek. vállalatok, szövetkezetek és az egyéni támogatók befizetett pénze. Az Eger Város Tanácsa fejlesztési alapja — Tanuszoda-építés néven — a következő szá­mú: 725-379-845-0017. Nemzetközi vörösbor-bemutató Hat egri aranyérem Sopronban íjból megjelent a víz a Szikla-forrásban kívüli hideg ugyanis meg­akadályozta a csapadék el­szivárgásár. s ez, az olvadás következtében. rétegfeltöl- tődést eredményezett. -így a kutak folyamatos üze­meltetése ellenére nemcsak azokban emelkedett meg a vízszint, hanem megjelent a Szikla-forrásban is Tavaly tévedésen alapu­ló hírek terjedtek el Felső- tárkányban arról, hogy az Eger város vízellátására épült Barát-réti karsztkutak üze­meltetése miatt eltűnt a víz a Szikla-forrásból. A tények mást mutatnakt Az elmúlt év végétől az ez gv márciusáig tartó rend­Autósok figyelmébe! korlátozások, sávlezárások Heves megyében héttőtől több olyan munkát végez­nek a közúti igazgatóság dolgozói, amelyek akadá­lyozzák a megszokott for­galmat. A gépkocsivezetők figyelmébe ajánljuk. hogy a 3. számú főútvonal gyön­gyösi átkelési szakaszán asz­faltoznak, ezért maximum 40 kirres sebességgel lehet haladni és — az egyes sá­vok lezárása miatt — vál­takozó forgalmi rendben Verpelét és Sírok közt a kátyúkat javítják. ezért szintén életbe léptették a föntebb említett óvintézke­déseket. Kisköre és Poroszló kö­zött pernyeburkolatot léte­sítenek. A 40 km-es sebes­ségkorlátozás és a váltakozó irányú forgalomirányítás ez esetben is érvényes. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlé­se szerint a Nemessza lókon megtartott 15. he­ti lottósorsoláson a kö­vetkező nyerőszámokat húzták ki: 6. 37. 66. 77. 88 Piacokról — hét végére Újdonság a karfiol A megye piacain egyre több primőrrel találkozhat a vái sárló. Az egri szabadpiacon megje­lent az újdonságnak számító kar­fiol. amelyből egy kiló 250 fo­rintba kerül. A paradicsom elég drága — 280 és 350 forint kö­zött mozog. A petrezselyem 2i) forintba, a saláta darabja 14 — 16-ba, a burgonya kilója 7 fo­rintba kerül. Az egri ZÖLDÉRT-nél kap­ható gomba 90-ért. az alma pe­dig 12—18 forintért vásárolható Egy kiló uborka 70 forint. a fejes káposztát 12. a kelkáposz­tát 25 forintért adják. A gyöngyösi piacon is van már karfiol, amelyből 200 fo­rint egÿ kiló. Az uborkát itt 50-ért. a sóskát 30-ért. az új ka­ralábét 20 forintért adják. A he­gyes zöldpaprika darabja 10 fo­rint. a száraz babé pedig 70. Hatvanban a vöröshagyma és a karalábé egyaránt 10 forint­ba kerül. A paprika darabja 12. a tisztított paraj kilója pedig 30 forint. Ugyanitt egy csomo zöldhagyma 5 forint, egy kilo fokhagyma pedig 35. A hevesi piacon a paprika 10— 15 forint, a zöldhagyma csomó­ja pedig 4 forint. ★ Bizonyára sokan emlegetik még a nemrég elmúlt húsvét nagy evéseit: a sonkát, a tortát, miegymást. Éppen ezért most egy soványabb. ..pihentetöbb ételt ajánlunk a hétvégi asztal­ra. Nos. ez a kímélő csemege nem más. mint a gyömbéres alma. Hozzávalók (személyenként) : 1—2 alma, 1 mokkáskanál ma­zsola. 1 csapott mokkáskanál őrölt gyömbér, egy csipetnyi fa­héj. egy csipetnyi szegfűszeg örülve. 1 mokkáskanál méz. néhány csepp konyak. Készít­sünk minden almához megfe­lelő méretű alufóliadarabot. A/ almákat mossuk meg. hámozni nem kell. Vájjuk ki a magha­zukat. tetejüket vágjuk be ke­resztbe ujjnyi mélységben. A mazsolát keverjük össze a fű­szerekkel. és a keverékkel tölt­sük meg az almákat (ha fér. tehetünk hozzá még mazsolát). Locsoljuk meg konyakkal, zár­juk le az alufóliát, és süssük a/ almákat 4—6 percig. Jó étvágyat kívánunk! NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. - Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves megyei I Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös. Rózsa u. 1 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301. (Pf. 23.): Telex: 063-349. Telefon: 12-656, 13-381 Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,-Ft. egy évre 516,-Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesitő postahivataloknál és a kézbesítőiknél. Index: 20062 ­Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVATH JÓZSEFNE dr. - HU ISSN 0133-0705.

Next

/
Thumbnails
Contents