Népújság, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-13 / 86. szám
Európai tavak kupáján a Balatonon A Magyar Vitorlás Szövetség rendezte meg Halaton- türeden az Európai tavak kupáját, amelyen öt ország 29 vitorlása állt rajthoz. A rangos versenyről készültek Szabó Sándor felvételei. KI incs olyan kis falu, hogy ne történ- nének benne nagy események ! Valamelyik nap Krisztián, — Szénásiék nagyobbik fia — azzal ront haza az iskolából, hogy a tanácsház kéményének a tetején, a régi fészekben, kelepel egy gólya. — Moss kezet és ebédelj! — szól rá keményen az anyja, de ő nem hagyja any- nyiban. — Nem értitek? Megjöttek a gólyák! A nagymama az egyedüli, aki Krisztián kirobbanó, sikert remélő bejelentését komolyan veszi és érdeklődik a részletek iránt. Mi inkább a finom húslevest dicsérjük, a kézzel csinált szép, apró csigákat, a háziasszony régen elismert tudományát, amely az esztendők során számos lakodalomban aratott sikert. — Nincs párja a csigalevesnek! — elmélkedik Szénási Pista és mivel véleményével nincs egyedül, egy lélegzetvételnyi időre abbamarad a beszéd. A gyerek végez a levessel leghamarabb, legkisebb gondja is nagyobb annál, hogy törődjön azzal, hogy mit eszik, máris ugróban van kifelé. — Ebéd alatt sehová! — parancsol rá az apja.. — Illetlenség! — Én nem kérek másodikat! — Lesz harmadik is, — néz rá szelídebben az anyja, de a gyereknek minden baja van. — Megnézem a gólyát! A szigorú apai tekintet eldönti a vitát, viszont Krisztián is kitart makacs elhatározása mellett: Ott marad, de egy falatot sem eszik! Bíbelődünk a főtt hússal, csörren a villa, a kés a tányérok alján, amikor Pista megtöri a csendet: — Az állatorvosék is fóliáznak! Egy pillanatra a háziak kezében megáll a kés, a nagymama rá is kérdez: — A lódoktorékat mondod? Ezen aztán olyan vita kerekedik, hogy ebben a kérdésben teljesen felborul az egyetértés. — Mire jó az nekik, miért csúfoskodnak? — A munka nem szégyen! — Több pénzük van, mint hat másnak... — Az ő uborkájuk is olyan, mint mindenkié! Enni akarják a sajátjukat. Összeszedik a húsostányérokat, osztják a kicsiket, hozzák a tortát, és ez az asztali esemény némileg levezeti az állatorvosék fóliája körül keletkezett feszültségeket, és a korábban heves vita, — ahogyan telik a gyomor —, lassan-lassan átalakul békésebb hangvételű beszélgetéssé. — A munkával szerzett személyi tulajdont az állam szavatolja, — ok-tatgatja a Gólyahír házigazda a szellemileg teljesen friss nagymamát. — Nem vagyok süket, hallom a tv-ben! — Akkor miért irigykedik? A gazdaasszony — kitérőként — engem kinálgat sűrűn,, kívánságomra még a torta receptjét is elmondja fejből. Vége már a szópárbajnak, a nagymama is visszavonul, Krisztián távozásra kap engedélyt, de a fóliás hír a további diskurzus témája marad, főképpen Szénási Pista előadásában: — Tudod milyen csodálatos ez a falu a fényes nap ragyogásában a magasból? A napokban „Pillangó” — a növényvédős pilótánk — megszólít: Jöjjön, főnök! Nézzen szét a magasból, tekintse meg a faluját. Szabálytalanság ide vagy oda, beülök a gépbe és néhány perc múlva úgy ragyog alattam a falum, mintha sztaniolpapírba csomagolták volna. — Miféle ragyogás ez. Pillangó? — A fóliák. Az újak! A régieket persze, élvitte a vihar, de ezek itt alattunk mind magukat dicsérik. Több helyen elkeseredtek. Azt mondták, hogy a téllel, meg az Istennel nem lehet dacolni! Nem igényeltek új fóliát, itt pedig, még az állatorvos is kedvet kap a primőrhöz... Elbontják az ebédlőasztalt, kiülünk a ház elé a napra, fröccsözgetünk, diskurálunk. — Sokat késik az idén a primőr. — Arról senki sem tehet, de ha nincs, az a mi lelkűnkön szárad. Hozzám is jöttek ilyen-olyan kifogásokkal, a kishitűek nagy javaslatokkal: Hagyjuk abba, elnök elvtársi — Mivel győzted meg őket? — Ismered ezt a falut? Itt kezét-lábát ledolgozza a nép. csak forint legyen! Azt tartják: Dolgoztunk a múltban bagóért szakadásig, most is szabad az istráng, de látszata legyen! — Agitálod őket? — Itt csak tényekkel ..agitálhatsz" — Mi volt az adud? — Ha kevesebb, drágább. Jobban megfizetik. t Az efféle beszédre persze, mindjárt felkapja a fejét az az ember, aki csak a tvben, vagy a buszból lát fóliát és a méregdrága primőrökkel a piacon találkozik. A bajba jutott termelő, akinek egy fél nap. meg egy fél éjszaka tönkretette a munkáját a hóvihar, persze nem járhat rosszul, a kereskedőknek is meg kell élniük, a fogyasztóknak viszont két tennivalójuk marad: Fizetni és fogyasztani! Ki is mondja az élnök: — Az idén „méregerős" lesz a paprika! — Miért csak nekünk? Homlokom ráncolásán látja a lelki hullámverést. — Részesül itt minöenki a kárból! A sok négyzetméter tönkrement fóliavagyon, a földbe pállott magvak, a fagyott, kókadt palánták, a veszendőbe ment munka, az asszonyaink kétrétgörnyedése. a semmivé vált remények, a palántatetemek iszonyatos látványa még ma is kísért. Nulla fok, zúzmara a fűtött melegágyban! Tudod mi az? A gazda hosszúlépéssel próbálkozik, én maradok tisztán a bor mellett. — És a szőlők? — Nincs nagy baj! A jó metszéssel sok minden helyrehozható. Megcsipkedte a rügyeket a fagy, a mélyebb fekvésű helyeken le is tarolt néhány tőkét, de a káro* gás indokolatlan. Nagyobb a füstje, mint a lángja. Megnyugtat a beszéd és megerősít abban a meggyőződésemben, hogy egy vezetőnek a hírek fogadásában, azok elbírálásában is higgadtnak, mértéktartónak kell lennie. Egy-egy esemény kapcsán bekövetkező ideges porverés úgy sodorja magával az emberek fantáziáját, mint a tavaszi szél a szertövist. Hajtja, viszi, gombolyítja maga előtt, amíg végül is lesz belőle „ördögszekér"! A mezőgazdaság sohasem volt fedeles üzem. mindig voltak kemény, goromba telek, hűvös nyarak, mint ahogyan kései kitavaszodások, de akkor is. most is egyik esztendő húzta a másikat. — Bírom a nyugalmadat! — Ha én idegesnek látszom, átragad az emberekre. Az pedig már baj! A télen én magam is cafatokra téptem vagy kétszer a távprognózist. Igaz, nem látta senki! — Megfagyunk, elnök elvtárs! — állított meg egy öregasszony az utcán. — Fűtsön erősebben. Mari néni! Minden nyugdíjasunknak házhoz vittük a múlt nyáron a szenet. .. — Erre megnyugodott! Megsimogatta a kabátom ujját és mintha már nem is fázott .volna annyira. Végez a háziasszony a mosogatással, beül közénk, a nagymama még a konyhában matat. — Tudod-e mi újság? Nem válaszolok, úgyis mondja a folytatást kérdezés nélkül. — Esztikét, a tanítónőt feleségül veszi a buszos! — Hátaztán? — Az új orvosunkról hallobtál-e már? A fejemmel intek nemet. — Cigány! Szép barna bőre van, hullámos fekete haja és kedves mindenkihez, ha éjszaka költik, szívesen kimegy még akkor is, ha nem ő az ügyeletes. Tegnap a kultúrházban előadást tartott a fiataloknak, úgy mondják, hogy nem lehetett beférni az ajtón... Belép a nagymama, elkapja az utolsó szót: — A cigány orvost beszéled? Kora délután járunk egyet a kertben. Nézegetjük a véleményeket, a földből kinyújtózkodó gyönge hagymaszárakat. — Mit terveztek az idén? — Hatmilliós nyereséget! Szőlőt telepítünk. új gépeket veszünk, korszerűsítjük a hizlaldát. Ezek elviszik a pénzt! Az asz- szonyok a melléküzemben exportra bundákat varrnak, fejlesztjük a parkettgyártást. .. Váratlanul berobban Krisztián: — Apu! Megjött a másik gólya is. de az nem kelepei. Az apja megsimogatja a fejét és szelíden. némi szemrehányással rászól: AA enj, kérj szépen a nagymamától ebé- lrl det.. Szalay István «•
