Népújság, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-04 / 52. szám

NÉPÚJSÁG, 1985. március 4., hétfő 13. Vákuumbombák és politikai pokolgépek UNESCO A palesztin mozgalom —jelen időben M. Mj A szent hegy, a Fudzsiszan (Fotó — Szegó G. felv. — KS) Mentőtervek a szent hegyért Veszélyben a Fudzsi? Helikopterek is részt vesznek a „hegymen­tési” munkála­tokban (Fotó: Newsveek — KS) a földcsuszamlások, amlá­Emlékezetes a kép: füst gomolyog Nyugat-Bej rút felett, s az 1982 nyarán Li­banonba benyomuló izraeli csapatok foszfor-, vákuum­éi fürtösbombákikal támad­ják a palesztinok lakta vá­rosrészeket. Erre utal visz- S53a a Habbas vezette Nép­front Palesztina Felszaba­dulásáért nevű szervezet külügyi osztályának irá­nyítóját, amiikor damaszku­szi központjukban a követ­kezőket mondja: „Mozgal­munknak most a politikai bombákkal kell szembenéz­nie, s ezek még a foszfor­bombáknál is veszélyeseb­bek... ” A palesztin belviszályról szóló hírek sajnos minden­naposak, néha túldramati- záltnak is mondhatók. Ez azonban nem változtat a lényegen, hogy éppen ak­kor, amikor a legszélesebb és leghatékonyabb egység­re lenne szükség, a mozga­lom szétzilált állapotokat mutat. Mindenekelőtt le kell szá­molni egy illúzióval: igaz, hogy minden palesztin a törvényes nemzeti jogok megvalósulását kívánja, de nem lehetett és különöskép­pen nem lehet igazuk azok­nak a palesztin politikusok­nak. akik „a menekültek egységes osztályáról" be­széltek. A palesztin nemzet különböző osztályokra és ré­tegekre tagozódik. Még Dámaszkuszban is találkoz­ni palesztin mi 11 iomosokka 1. s a napi megélhetés gond­jaival küzdőkkel, nem szól­va Jordániáról vagy az öböl menti államokról. A véletlen úgy hozta magával: tanúja lettem, amint a szíriai főváros Jármuk negyedében a palesztin háziúr felmond palesztin bérlőjének (aki tör­téneten az egyik gerillaszer­vezet vezető munkatársa volt), mert az soknak találta a megemelt bért. A palesz­tin politikai színképben töbh szervezet is marxista- leninistának vallja magát, viszont vannak, akik egy nyugatbarát, polgári palesz­tin államért szálnak síkra. Bonyolítja a helyzetet az arabközi egység hiánya, az egyes arab országok néha késhegyig menő ellentéte. A politikai, anyagi és egyéb támogatás óhatatlanul be­folyásolhatja a palesztin szervezetek magatartását, amint az is jelzés, hogy az emigráns mozgalom külön­böző osztagai melyik arab ország fővárosában tartják fenn központjukat. Nyugat- Bej rút viszonylagosan füg­getlen cselekvési lehetőséget biztosított, de 1982. nyara, a kényszerű kivonulás után természetesen megváltozott ez a helyzet. A ma már bizonyos értel­mű vereségként említett bejrúti csata értékelése, va­lamint a „hogyan tovább” keresése azután magasra szította a szenvedélyeket. A Palesztinái Felszabadítási Szervezeten belül jelenleg három fő áramlat létezik. A Szíriával és Líbiával kü­lönösképpen rokonszenvező Nemzeti Szövetség — ennek tagjai a Száj ka, a Dzsibril vezette főparancs­nokság, az Ei Fatah-ból ki­vált lázadók, akiket Abu Mussza neve fémjelez, s a Népi Harc Frontja. A De­mokratikus Szövetséghez ugyancsak négy szervezet tartozik: a Habbas vezette Népfront, a Havatmeh irá­nyítása alatt álló Demokra­tikus Front, a Palesztinái Kommunista Párt, s a Talaat Jakub elnökletével működő Harci Szövetség. (A legis­mertebb személyiségek ne­vét azért tartottuk szüksé­gesnek kiemelni, mert az elnevezések rendkívül ha­összeállította; Pilisy Elemér sonlóak, néha könnyen ösz- szetéveszthetők.) Végül adott a Fatah Jasszer Arafat vezette többségi irányzata. A tömegszervezetek, más társadalmi testületek közül van, ahol együtt dolgoznak a különböző irányzatok, van, ahol gyakorlatilag szakadás történt. A független szemé­lyiségek többsége, az Am- manban és Tuniszban tar­tózkodók általaiban Arafa- tot támogatják, viszont a Damaszkuszban élők, köz­tük Haled Fahum, a parla­ment volt elnöke bírálja a Fatah vonalát. (Jellemző adalék, hogy Haled Fahum levélpapírján ma is a Pa­lesztin Nemzeti Tanács elnö­ki tisztsége szerepel, hiszen nem ismerte el leváltását az ammani csonka PNT ülése által, s ragaszkodik a ko­rábbi, 16. algíri ülésszak határozatainak változatlan érvényéhez.) A tömör áttekintést még az is kuszálja, hogy a há­rom áramlaton belül sincs harmonikus egység. A Nem­zeti Szövetségben nemrég leváltották a televíziónknak adott nyilatkozataiból is­mert Nimr Szaleh-et. A Demokratikus Szövetségen belül Habbas szervezete az­zal vádolja Havatmeh Frontját, hogy balra index­el, de jobbra fordul, s ti­tokban tárgyal a Fatah-hal Arafat pedig valóságos to­jástáncot járt a PFSZ vég­rehajtó bizottságának leg­utóbbi ülései során: a jor- dániai-palesztin megálla­podásról legalább négyféle változat látott napvilágot, de azokat is cáfolták, ködö­sítették. A palesztin mozgalom te­hát nehéz helyzetben van, s a meggondolatlannak tűnő, egyoldalú lépések csak mé­lyítik a szakadékokat a mozgalom különböző áram­latai, valamint a PFSZ és a Közel-Kelet kulcsországá­nak, frontországának számí­tó Szíria között. Ebből a vetületből kell közelíteni az Arafat—Husszein találko­zóhoz is, jóllehet tartal­muk egy részét még homály fedi. Arafat azzal indokol­ja próbálkozásait, hogy szük­ség van mozgásra, s ehhez Husszein hozzáfűzi: a meg­szállt területeken felfoko­zott izraeli telepítéspoliti- tika az idő múlásával mind­inkább „kész helyzetet” sze­retne teremteni. Arafat el­lenzéke viszont úgy érvel, hogy Camp David s a fél­resöpört libanoni különalku folytatásáról van szó, a pa­lesztinokat be akarják il­leszteni a Reagan-terv ke­retei közé. Vagyis nem va­lósulnának meg a nemzeti követelések, a palesztin mozgalom kiadná kezéből aduit, megosztottsága, bel­viszálya tovább fokozódna, ennek minden káros követ­kezményével együtt. Csak általános megoldások lehet­ségesek, s kiinduló pontnak egy nemzetközi békeérte­kezletet kell tekinteni, olyan formában, amint azt a Szov­jetunió javasolta, s a fezi csúcsértekezleten elfoga­dott összarab béketervnek is része lett. Azok a damaszkuszi pa­lesztin vezetők, akikkel mó­dom volt találkozni, nyo­matékosan hangsúlyozták : nem akarnak egy másik szervezetet vagy ellen- PFSZ-t. A szervezet sorain belül kívánnak változást, s ennek érdekében egy szé­les front létrehozásán fá­radoznak. Valóban a közös akciókat kell előtérbe állí­tani, így kovácsolódhat az összefogás és együttműkö­dés, a külön utak viszont zsákutcába visznek. Ez az a háttér, amely az események mögött van : hosszú távon kibontakozást sejtethet, de a közvetlen „előtér" továbbra is zűrza­varosnak tűnhet. Réti Ervin Ahogy Hollandia említése­kor a tulipánok és a szél­malmok, vagy Egyiptom ese­tében a piramisok és a Ní­lus, úgy jut eszünkbe Ja­pán nevét hallva szinte rög­tön a cseresznyevirág és a Fűd zsi jama,. amelyet teljes joggal tekintenek a távol- keleti szigetország jelképé­nek. Már az elnevezés, Fud­zsiszan is tiszteletet tükröz a 3776 méter magas, ritka szépségű vulkanikus kúp iránt. Sőt, a tisztelet talán enyhe kifejezés is, hiszen a szentnek tekintett, csodála­tos harmónliát sugalló hegy­óriásra asszonyokat például évszázadokig nem engedtek fel. E tilalom ma már persze a múlté: napjainkban a rö­vid, alig kéthónapos (júli­usra és augusztusra korláto­zódó) turistaszezon alatt több, mint ötmillió kiránduló ke­resi fel a hegy körüli ter­mészeti parkot, s a csúcsra is csaknem félmillióan ka­paszkodnak fel, A látogatók özöne természetesen problé­mákkal is jár. a leLkes za­rándokok például évről évre olyan mennyiségű szemetet szórnak szét a kráterig ve­zető utakon, hogy minden szezon végén katonai egy­ségeket is igénybe kellett venni a nagytakarításhoz. Az igazi veszély azonban nem is ebben rejlik, ha­nem a fenyegető talajerózió­ban. Már másfél évtizeddel ezelőtt világosan látszott, hogy a nyugati lejtőn végig­futó szakadék egyre mélyül. A tavaszi hóolvadás és az őszi tájfunok alatt " 'akoriak Ha a Nílus nem lenne, Egyiptom sem lenne. Egyip­tom a Nílus ajándéka. Ezt még Hérodotosz, az ókori görög utazó fogalmazta meg. Az ország, a kultúrák és et­nikumok keresztútja, ott vi­rágzik, ahová a Fekete-Aí- rikából eredő folyam eljut­tatja az öntözéshez szüksé­ges vizet, a termékenyítő iszapot. Ez Egyiptom terüle­tének négy százaléka mind­máig. Egyiptom egyelőre nem érzékeli közvetlenül a Sza- hel övezet. Kelet- és Közép- Afrika szárazságát. Ezt az 1964 óta üzemelő asszuáni nagy gátnak köszönheti. A szovjet segítséggel épült mo­numentális, természetátala­kító mű mesterséges tengert teremtett, amelynek zsilip­jeivel ellenőrizni tudják a Ní­lus szintjét, tartalékolni a vízmennyiségét, és a víztur­binákból nyert olcsó áram­sok, A szakértők szerint, ha ■nem születnek hathatós in­tézkedések, akkor a szakadék előbb-utóbb átvághatja a kráter peremét. „A büszke Fudzsi így egy odvas foghoz hasonlít majd” — írták egyes pesszimistább újságírók, rá­mutatva, hogy a több kilo­méter hosszú vágat fenn, a kráter szegélyénél már most körülbelül 500 méterre szé­lesedik ki, s évente mintegy 200 ezer köbméter talaj sod­ródik le az alacsonyabb ré­giókba, A derűlátóbbak más­ként látják a helyzetet, sze­rintük bármilyen komolyabb romláshoz évszázadoknak kell eltelni. Kitöréstől pe­dig szintén nem kell tarta­ni — teszik hozzá — fel­idézve, hogy a vulkán utol­só aktív pediódusa csak­nem 280 évvel ezelőtt volt. (Igaz, akkor a száz kilomé­terre fekvő Tokió utcáit is 15 centis hamiuréteggel bo­rította.) Manapság a mozgal­mas múltra csak néha em­lékeztet egy kis szürke füst­felhő a csúcs köriül. Bárkinek legyen is igaza, a Fudzsi sorsa — épp mi­vel egyfajta nemzeti szim­bólum szerepét tölti be — mai fenntartani, ha nem is éppen növelni a szerény életnívót. Az egyiptomi szakemberek mégis mindinkább aggódnak az országhatárokon és az el­lenőrzésükön kívül eső ter­mészeti jelenségek miatt. Egyiptomban szinte soha nem esik az eső. A Nílus, az or­szág idegközpontja, a szudá- ni csapadéktól függ, ami a folyamot táplálná, ha lenne Az iszlám világ kulturális központjában, az Al-Azhar Egyetem mecsetjeiben Dzsad el-Hakk nagysejk Mohamed próféta szavait idézve imád­kozott esőért a teremtőhöz, együtt az egész országgal. A Nasszer-tótól, az asszuáni nagy gát teremtette mester­séges tengertől a Földközi- tenger felé hömpölygő Ní­lus szintje még nem apadt, de délen, Szudánban, még soha nem volt ilyen riasz­tóan alacsony. ■mindenkit érdekel a Felkelő Nap országában, g jellemző ■módon még a parlament is foglalkozott a kérdéssel. Né­hány héttel ezelőtt pedig megkezdték egy olyan, egye­lőre kísérleti fázisban tar­tó mentőterv végrehajtását, amely a szakadék tovább­terjedését van hivatva meg­akadályozni. Az elképzelés lényege, hogy betontámfa­lakkal erősítik meg a kriti­kus szakaszokon a hegyol­dalt. természetesen az ideális látvány megőrzése céljából az építkezés nyomait utó­lag „eltüntetik”, vagyis vul­kánikus sziklákkal fedik el, vagy a környezetbe illesz­kedő színű festékkel „álcáz­zák”. A munka kísérleti része a tervek szerint körülbelül négy-öt esztendeig tart, s a tapasztalatokat addig is fo­lyamatosan értékelik. Egy dolog biztos: a nemzeti jel­képüket oly nagy becsben tartó japánok mindent meg­tesznek. hogy a Fudzsi jama a jövőben is cseresznyevi­rággal borítva, délcegen fo­gadhassa hódolóit, s ne „od­vas fogként” meredjen le a látogatók millióira. Három egyiptomi, illetve nemzetközá tudományos köz­pont tanulmányt készített a helyzetről, és megállapításai­kat a legfelsőbb szinteken vizsgálgatják. Az Al-Vafd hetilap szerint a kutatók úgy vélik, hogy ha a Nílus augusztus elejére várt ára­dása olyan csekély lesz, mint volt tavaly ilyenkor, az ország nehéz időszak elé néz. Az öntözésügyi minisz­tériumhoz eljuttatott tanul­mány szerint a Nasszar-tó vízszintjét 150 méteresben kell meghatározni ahhoz, hogy veszélyhelyzettel még az ország ne számolhasson. A víztároló most a 155 mé­ternél tart. A helyzet — Abdul Kha- flek al-Sennavi volt öntözés- ügyi miniszter szerint — márciusban tisztázódik, ak­kor. amikor véget ér a Kék-Nílust tápláló éti ópiai esős évszak. Sz. G. Egyiptom esőt kér és tervez Egy kilépés háttere Az UNESCO Végrehajtó Tanácsának rendkívüli ülé­sére igen bonyolult körül­mények között került sor. Az USA kilépése és Nagy- Britannia bejelentett közel­gő távozása nehéz helyzet elé állította az ENSZ neve­lésügyi, tudományos és kul­turális szervezetét. Mint is­meretes, az amerikai kor­mány egy esztendeje jelen­tette be kilépési szándékát, így ez évtől már kívülről szemléli az eseményeket. Az amerikai lépésen felbuzdul­va Nagy-Britannia 1985 vé­gén szándékozik hasonló útra térni, míg az NSZK egyelőre csak fontolgatja azt. A mostani rendkívüli tanácskozás oka, hogy az amerikai UNESCO-hozzá- járulás (évi 70 millió dollár) megszűnése komoly anyagi problémákat idézhet elő a szervezet gazdálkodásában. Miért fordított hátat az UNESCO-nak az Egyesült Államok? Washingtonban bő egy évvel ezelőtt az UNESCO reformját szabták meg az amerikai tagság fenntartásának feltételéül. Ezt a reformot természete­sen a Rieagan-kormány száj­íze szerint képzelték el. Szó­vá tették, hogy ez a szer­vezet túlságosan politizáló- dott, és hatáskörét túllépő kérdésekkel foglalkozik. A gyakorlatban ez a túlzott politikai tartalom úgy néz ki, hogy a tagok többsége elítéli a fegyverkezést, s bí­rálja az Egyesült Államokat. A testület közel-keleti poli­tikája is Washington nem­tetszését váltotta ki (felvet­ték soraikba a Palesztinái Felszabadulási Szervezetet). De miért torolná meg az Egyesült Államok az úgy­mond fokozódó politizáló­dást, hiszen az ENSZ 40 éves fennállása alatt min­dig is a különböző politikai erők nyílt birkózásának aré­nájául szolgált. Inkább ar­ról van szó, hogy az Atlan­ti-óceán túlpartján egyre rosszabb szemmel figyelik a politikai erőviszonyok át­alakulását, s látványos elég­tételnek szánták a kivonu­lást. Az amerikai vádpontokhoz tartozott, hogy az UNESCO ellenzi a szabad társadalom alapvető intézményeit. Ma­gyarán: a tagok többsége tellép a tőkés társadalom intézményeinek világmé­retű uralmi törekvései ellen. A fejlődő országok harcának egyik legmarkánsabb ténye­zője napjainkban az a tö­rekvés, hogy alakítsanak ki egy új információs világ­rendet, azaz szűnjék meg a fejlett tőkés országok hír­közlési monopóliuma. A kez­deti szárnypróbálgatások már meg is történtek, hi­szen Afrikában létrehozták a fekete kontinens nemzeti hírügynökségének tömörü­lését. A teendő persze igen­igen sok még, elég, ha az elmaradott technikai színvo­nalra gondolunk. Washing­tonnak anyagi téren is ki­fogása támadt az UNESCO- val szemben, mondván, hogy a pénzeszközöket hanya­gul használja fel, s csak a bürokrácia növekszik. Az a tény, hogy az USA becsapta maga mögött az ajtót, nagy nemzetközi vissz­hangot keltett, s minden reálisan gondolkodó politi­kus és magánszemély elítél­te az egyoldalú lépést. A Novoje Vremja című szov­jet lap szerint a döntés fő oka: az USA nem szokott hozzá, hogy másokkal egyen­lő félként vegyen részt a nemzetközi kapcsolatok­ban, uralkodni akar. A ki­lépés igazi hátterére világít rá az a hír. hogy az Egye­sült Államok az egyetemes kultúrára és tudományra szánt összegeket ezentúl sa­ját politikai terveinek finan­szírozására használja fel. Az elmúlt Reagan-esztendők már megmutatták, milyen célokat szolgál ez a politika. Daróczi László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents