Népújság, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-02 / 51. szám
DlBfluimq 1985. március 2., szombat KERESKEDELEM A KISGAZDASÁGOKÉRT Kertbarátok boltja nyílt Egerben Gazdag választék várta az érdeklődőket az új egri üzletben (Fotó: Szántó György) Száztíz évvel ezelőtt született Jász! Oszkár publicista, a Huszadik Század című foyóirat tőszerkesztője, politikus, szociológus, egyetemi tanár, a magyarországi polgári radikalizmus vezető alakja és teoretikusa. Értelmiségi családból származott ; egyetemi tanulmányait Budapesten, majd Franciaországban és Angliában végezte. Már fiatal korában jelentős volt publicisztikai tevékenysége. Határozottan állást foglalt a nagybirtokrendszer, a kleri- kalizmus és a nemzetiségi elnyomás ellen, követelve az általános választójogot és a polgári demokratikus fejlődés lehetőségeit. Az 1918 októberi polgári demokratikus forradalom idején a Nemzeti Tanács tagjává választották, s a Károlyi-kormányban a nemzetiségi kérdésekkel megbízott tárcanélküli miniszterként vett részt. Az ezt követő Berinkey- kormányban már nem vállalt tárcát, s a Tanácsköztársaság kikiáltása után emigrált. A Bécsi Magyar Ojság főszerkesztőjeként támadta a magyarországi fehérterrort, ám ugyanakkor élésen megnyilvánult komin unistaellenessége is. 1925-től végleg az Egyesült Államokban telepedett le. Munkássága — minden tévelygése ellenére — a magyar politikai és eszmetörténet értékes része. — TERJESZKEDŐ SZÖVETKEZET. A Lőrinciben létrejött ifjúsági lakásépítő szövetkezet vezetősége a már megépült 23 mellé további 20—30 Lakás építését tervezi, hogy a környék üzemeiben dolgozó munkás- fiatalok igényét kielégítse. A lakások fűtését a már meglevő központi kazán- házról biztosítják. — SZÁLLÍTÁSI SZAKCSOPORT. A meglevő tartósítóipari szakcsoport mellé az idén a szállítási részlegen belül is szakcsoport alakult a Füzesabony és Vidéke Áfész-nél. hogy az eddigieknél szervezettebben tudják kieléigíitenii két TÜZÉP- telep ilyen irányú igényét, EGEKBEN : szombat reggel H órától, hétfő reggel 8 óráig egri felnőttbetegek és a környező községek felnőtt- és gyermekbetegei részére. Az ügyelethez tartozó községek : Kerecsend, Egerszalók. Makiár, Felsőtárkány, Andor- naktálya, Bátor, Ostoros, No- vaj, Noszvaj. Az ügyelet helye: Eger. Baj- csy-Zs. utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Egriek részére a gyermekorvosi ügyelet szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig, a kórház gyermekosztályán. Telefon: 10-841. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8 órától este 20 óráig, a Technika Házában. GYÖNGYÖSÖN: szombaton 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 9—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet: szombaton 8—12 és 14—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 8—12 óráig. Ügyelet helye: Puskin utca gyermekrendelő. A gyermek fekvőbetegeket a felnőtt körzeti ügyelet látja el. Kihívás: 11-727 telefonon. HATVANBAN: szombaton 7 órától hétfő reggel : — Hatvan város lakossága részére 8 óráig — a községek lakossága részére 7 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „fa- ház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. Fogorvosi ügyelet: szombatonként 6.30 órától 14 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8.30 órától 11 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Gyermekorvosi ügyelet: szombatonként 8 órától 12 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8 órától 10 óráig. A Nap kél 6.23 órakor, nyugszik 17.30 órakor. A Hold kél 11.37 órakor, nyugszik 3.45 órakor. Szeretettel köszdntjiik névnapjukon y LUJZA nevű kedves olvasóinkat! Hasonlít a Louishez, amely a Lajos női formája. Jelentése az ófrancia nyelvből származtatva ..híres". [időjárás] Várható időjárás ma estig: napközben erősen felhős lesz az ég, és több csapadék várható. Nyugaton főként eső, keleten hóesés is. A szél dél, délkelet felől megélénkül. A hőmérséklet csúcsértéke általában 2 és 7 fok között alakul, de keleten 0 fok körül marad. illetve a táp-, a gáz-. és szennyvízszállítást. A gépjárművek továbbra is a szövetkezet tulajdonában maradnák, de a szakcsoportba tömörült 16 dolgozó értékcsökkenést és járulékot fizet utánuk. — ZENÉRŐL A KÖNYVTÁRBAN. A hatvani Ady Endre Könyvtár előadássorozattal Iemlékezett a háromszáz éve született Bachra. A rendezvényt héttőn este ünnepélyes zárással búcsúztatjáJc. A teljesség felé címmel adnak műsort Havas Judit, Dávid András, illetve a budapesti Veres Pálné Gimnázium diákjai Arany János karnagytanár vezetésével. Ügyelet helye: Hatvan. Horváth M. u. 21. Telefon: 12-265. reggeltől hétfő reggelig, a Rá- KOJAL-KÉSZENLET EGERBEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. HEVESEN: szombat reggeltől hétfő reggelig, Vörös Hadsereg u. 32. (Volt szülőotthon.) Telefon: 125. Az ügyelet Heves járás minden községére kiterjed. FÜZESABONYBAN: szombat reggeltől hétfő reggelig, a Rákóczi út 52. (Központi orvosi rendelő.) Állatorvosi ügyelet: szombaton 8 órától vasárnap 20 óráig EGRI ÜGYELET: Eger. Szövetkezet u. 4. Telefon : 12-388 RECSKI ÜGYELET: Recsk. Kossuth L. u. 218. Telefon: Recsk 15 FÜZESABONYI ÜGYELET: Dormánd. Tanácsháza. Dózsa Gy. u. 37. Telefon: Füzesabony 321 GYÖNGYÖSI ÜGYELET: Gyöngyös.. Deák F. u. 17 Telefon: 11-645 HEVESI ÜGYELET : Heves, Fő út 17. Telefon: Heves 124 TARNAMÉRAI , ÜGYELET : Tárnáméra, Lenin Mgtsz, központi iroda. Tárnáméra, Boco- nádi u. 50. Telefon : Tárnáméra 6 HATVANI ÜGYELET: Hatvan. Városi Tanács. Telefon : 12-720 \z ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a területileg illetékes állatorvos ad tá- iékoztatást Allatkórházi ügyelet: minden munkanap 19 órától másnap 7.30 óráig, pénteken 19 órától hétfő 7.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger. Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388 Dacolva a kedvezőtlen időjárással, a hagyományoknak megfelelően március 1—31. között megrendezik a már hagyományos Kereskedelem a kisgazdaságokért akciót. Ezért megyés zente ismét összefogott a kereskedelem: az AGROKER, a Vetőmag Vállalat, a VASVILL, valamint a fogyasztási szövetkezetek a kertigazdaságok segítéséért. Arra törekednek, hogy magvakból, műtrágyákból, növényvédő szerekből, szerszámokból és gépekből megfelelő kínálattal álljanak a vásárlók rendelkezésére. Elismerésere méltó, hogy az egri AGROKER, valamint az áfész jó együttműködésének eredményeként pénteken délelőtt a megye- székhelyen a mezőgazdasági ellátó vállalat andomaktá- lyai úti központi telepén megnyitották a Kertbarátok boltját. Sornodi Lajos igazgató köszöntő szavaiban rámutatott, hogy 120 négyzet- méter alapterületű üzletben egész évben folyamatosan Verpeléti ízek Budapesten Verpeléti nap címmel vidám farsangbúcsúztatót rendeznek ma délután 17 órától éjfélig a budapesti Verpeléti Étteremben. Az elmúlt évi programokhoz hasonlóan. az idén is több olyan ételt és italt szolgálnak fel. amelyek e község specialitásai. így például asztalra kerül egyebek között a verpeléti húsleves, valamint a település termelőszövetkezetének néhány borfajtája. Az esten, a vidám műsorban többek között lepényevés, tréfás táncverseny és tombola is szerepel. Alakuló összejövetel Kozmuvelodesi egyesület Hatvanban Pénteken délután 4 órakor a hatvani városi tanácson került sor a városi közművelődési egyesület megalakulására. Mint ismeretes, a Zagyva-parid városban mostoha körülmények között dolgoznak a népművelők, így fokozottan szükségük van segítségre. A megjelentek számot vetettek az új formában lévő lehetőségekkel, megvitatták az alapszabályzatot, s megválasztották a vezetőséget. Az egyesület alapszabályban rögzített célja, hogy önfenntartó módon lehetőséget teremtsen a helyi szellemi élet még szélesebb körű kibontakozásának. A tagjai színesíteni, gazdagítani kívánják a város kulturális életét. (Tudósítónktól:) A hatvani 1. számú Postahivatal Március 15. szocialista brigádjának tagjai nemes kezdeményezéssel arra vállalkoztak nemrégiben, hogy kézbesítési munkájuk atkaimával ezután rendszeresen felkeresik a körzetükben élő idős embereket, hogy azokat a tőlük telhető legkülönfélébb módon gazdag választékkal állnak a vásárlók rendelkezésére. A bolt helyijárattal könnyen megközelíthető. Ezt bizonyítja az is, hogy a megnyitás előtt egy órával már sokan érdeklődtek. Az AGROKER és az Egri Áfész egyébként a belváros( Tudósítónktól:) A héten műszakváltáskor feltűnően sokan léptek ki csomaggal a siroki Mátra- vidéki Fémművek kapuján. A dolgozók ugyanis munkájuk végeztével abba a helyiségbe siettek, amelyben hétfőtől péntekig a parádli körzeti áfész recski vas- műszaki boltja „vert sátrat”. Több mint félmillió forint értékű áru talált itt gazdára, köztük sok olyan is, amely eddig hiánycikk - nék számított. Mint Kovács Lászlóné boltvezető elmondta: a forgalom felülmúlta a kereskedők legvérmesebb reményeit is. A siker egyébként annak a partneri kapcsolatnak az eredménye, amely hosszú évek óta összeköti a Fémművek anyaggazdászait és az áífészt. Ok idejében felismerték!, hogy kereskedni és árut beszerezni úgy érdemes, ha mindkét fél jól jár. A gyárnak köztudottan jó üzleti társa többek között az ORION, a VIDEOTON, a Hajdúsági Iparművek. Ahhoz azonban, segítsék. Időről időre tájékozódnak gondjaikról, kéréseiket továbbítják, részben pedig — mint például a gyógyszerek beszerzését, kiváltását és házhoz való juttatását — maguk itelje- sítik. Az akcióit a városi Vöröskereszt vezetősége is felkarolta, s a hatvani kézbesítő postásokkal együtt ban is több helyen árusít a háztáji gazdaságokat segítő anyagokat, eszközöket. A megnyitón részt vett Schmidt Rezső, az MSZMP Heves megyei Bizottságának titkára, Bágyi Imre Heves megye Tanácsának elnökhelyettese, valamint dr. Jenes Pál, az SZMT titkára 's. hogy a keresett iparcikkek a bolton keresztül eljussanak a gyárba, a sirokiaknak kell „felhajtaniuk” az üzletet. Pintér Attila, a Fémművek anyagellátási főosztályvezetője újságolta, hogy a dolgozóktól még a vásárt megelőzően megkérdezték : milyen áruféleségeket rendeljenek a számukra? A teherkocsik aztán alig gvőzték szállítani a több megyéből összevásárolt portékát. Bőven volt automata mosógép, versenykerékpár, színes tévé. A varrógépet nyolcszáz forinttal. a lemezjátszót hatszázötven forinttal árusították olcsóbban. Nem voltak hiánycikkek a villanybojlerek, a kazánok, a permetezők és a rotációs kapák sem. A Fémművekiben külön az idén mintegy hatmillió forint nyereséget osztottak : a dolgozók átlag nyolc munkanapi keresményüknek megfelelő részesedést vehettek fel. Bőven tellett tehát a vásárlásra. felhívással fordult az ország más hasonló brigádjaihoz a példa követésére. Remélik. hogy „üzenetük” kellő visszhangra talál a szakmában, s az ilyenfajta közös igyekezettel is sikerül mind többet tenni azokért, akik erre oly nagyon rászorulnak.. Szűcs Ferenc Piacokról, hét végén Uborka — százharmincért Bár márciust írunk, az időjárás és a kínálat még télinek mondható. Egerben, a ZÖLDÉRT-nél, megjelent a primőr uborka, amelynek kilója 130 forintba kerül. A sárgarépa 11, a fokhagyma 30, a mák 80 forint. Az alma ára 6 és 22 forint között mozog. Az egri szabadpiacon a petrezselyem kilója 20, a sárgarépáé 15 forint. A burgonyát 10, az almát 10—18 forintért adják. A hatvani piacon 2,80 a tojás, 10 a vöröshagyma, a túró és a tejföl 40—45 forint. A burgonya és a fejes káposzta ára egyaránt 8 forint. Hevesen a savanyú káposztát 18, a fejes káposztát 8, a karalábét 10 forintért adják. A burgonya kilója 10 forint. A gyöngyösi piacon 2,80 a tojás darabja, az alma 9, a vöröshagyma 10 forintba kerül. A hét vége asztalára húsgöngyöleget ajánlunk. Hozzávalók: személyenként 1 szelet marhahús, 1 szelet füstölt szalonna, 2—3 evőkanálnyi savanyú káposzta, 1 kis szál debreceni kolbász, só, törött bors. \ Verjük ki a hússzeleteket, sózzuk meg, bor- sozzuk meg, terítsünk mindegyikre egy szelet szalonnát, káposztát (ha nagyon savanyú, mossuk át!), tegyük a közepére a kolbászt és csavarjuk fel. összetűzve vagy cérnával átkötve rögzítsük, és rakjuk akkora, kizsírozott hőálló tálba, hogy szorosan legyenek egymás mellett. Fedjük le és előmelegített sütőben, közepes tűznél süssük 1 óra hosszat. Jó étvágyat kívánunk! A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint, a Szigethalmon megtartott, 9. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 15, 28, 58. 70. 72 A Merkúrtól jelentjük Trabant L. H. Bp. 1 307 Trabant H. Combi Bp. 198 Trabant Limousin Bp. 32 038 Trabant Limousin Db. 22 802 .Trabant Combi Bp. 9 307 artburg Standart Bp. 14 221 Wartburg Speciál Bp. 22 896 Wartburg S. tolót. Bp. 4 418 Wartburg Tourist Bp. 7 783 Skoda 105 S Bp. 8 730 Skoda 105 S Db. 6 789 Skoda 120 L Bp. 17 749 Skoda 120 L Db. 10 115 Skoda 120 GLS Bp. 1 148 Lada 1200 Bp. 33 988 Lada 1200 Db. 21 150 Lada 1300 S Bp. 12 524 Lada 1300 S Db. 9 692 Lada 1500 Bp. 12 474 Lada 1500 Db. 8 514 Lada Combi Bp. 5 900 Lada Combi Db. 3 381 Moszkvics Bp. 13 485 Polski Fiat 126 P Bp. 20 839 Polski Fiat 1500 4 908 Dacia Bp. 25 464 Dacia Db. 15 428 Zasztava Bp. 8 421 Vizsgálat után Az orvosi vizsgálat után a skót, elmenőben, egy két pennyst tesz le az orvos asztalára. Az sértődötten kérdezi a pácienst: — Ezt nekem szánta vagy az asszisztensnőnek? — Mindkettőjüknek! JUTOTT A NYERESÉGBŐL ... Vásár a gyárban Mika István Bővült a távhívóhálózat Makiár is a vonalban Heves megyében is tovább bővült azoknak a településeknek a száma, ahonnan közvetlenül hívhatók a távhívásba bekapcsolt belföldi és nemzetközi állomások. Tegnaptól ugyanis Makiár is tagja lett a crossbar-rendszernek, így az oda, vagy onnan történő tárcsázás sokkal egyszerűbb és kényelmesebb lett. Makiár hívószáma — Egerhez hasonlóan — 36. A PÉLDA KÖVETÉSRE MÉLTÓ Hatvani postások segítsége az öregeknek NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. - Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz„ 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697, Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301. (Pf. 23.): Telex: 063-349. Telefon: 12-656, 13-38*1. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,-Ft. egy évre 516,-Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőiknél. Index: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133-0705. ""-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------V 1 "